Rémisztő vízcsepp

Ézsaiás 40,12-18   12Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat? 13Ki irányította az ÚR lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta? 14Kivel tanácskozott, ki világosította fel őt?

Ki tanította meg a helyes eljárásra, ki tanította tudományra, és ki oktatta értelmes cselekvésre?

15A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak. 16A Libánon fája nem elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz. 17A népek mind semmik előtte, puszta semmiségnek tartja őket. 18Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?

Ebben az igeszakaszban egy vita érveit találhatjuk meg, melyeket azért sorakoztatott fel Isten kijelentése alapján Ézsaiás, hogy Isten tényleges hatalmáról meggyőzze a babiloni fogságban levőket.

Ézsaiás 41,18. vers világítja meg számomra, hogy mi a célja Isten nagyságáról, hatalmáról hangzó igéknek. „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?”

A materialista valláskritikában van egy olyan tantétel, hogy az ember a természet erőivel szembeni kiszolgáltatott voltát, úgy próbálta elkerülni, csökkenteni, hogy megteremtette képzeletében az isteneit. Van valami igazság magva ennek az állításnak. Azok az emberek, akiknek nem volt ínyükre a világmindenséget teremtő hatalmas és igazságos Istennek engedelmeskedni, ők alkottak bálványisteneket a maguk elképzelése szerint. Így lett a görögöknél pl. Hermész többek között a tolvajok istene. A lopás, akárhogyan is nézzük bűn. Egy isten nem lehet pártfogolója a bűnnek.

Izrael népe több évezredes történelme során újból és újból elfordult szabadító, dicsőséges Istenétől, aki pedig a szó nemes értelmében a tenyerén hordozta, oltalmazta őket. Isten személyére, csodálatos voltára leginkább jellemző a szeretet, azonban szeretete nem múlhatja felül igazságosságát. Amikor a hálátlan, engedetlen nép elfordult tőle és bálvány istenekkel akarta pótolni a féltőn szerető mennyei Atyát, akkor mindig Isten igazságosságával találja magát szembe.

Világossá válik előttünk, akármilyen furcsán is hangzik, hogy Isten hatalmának, szeretetének, az igazságossága szab korlátot. Mert hatalma lenne arra, hogy engedetlen gyermekeinek, azoknak bűnbánata nélkül is egyik szemét behunyva következmények nélkül megbocsásson, (mint ahogyan sok földi szülő ezt megteszi), de igazságos volta miatt ezt nem teheti. Isten igéjéből világosan kitűnik, hogy minden bűnnek elkerülhetetlenül jogos következménye a büntetés.

Az akkori Izrael népének is rendelkezésére állt Isten által felkínált lehetőség a bűnért járó jogos büntetés elkerülésére. Az pedig a következő volt, elismerni, hogy vétkezett, megbánni és bűnért való áldozatot bemutatni az oltáron. Az áldozati állat, bakok és bikák vére kellett a bűn eltörléséhez a bűnbocsánathoz. Vért a főpap az oltárra öntötte, a bűnért való áldozati állatot pedig a táboron kívül elégették.

Olyan csodálatos a mindenség dicsőséges Urának hosszútűrése. Népének hűtlenségét hosszú évtizedekig tűrte, figyelmeztette őket próféták által, de azokat megölték. Ézsaiás 48,18-ban így szólt népéhez az Úr Izrael Istene: „17Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje:

Én, az ÚR vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. 18Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság.”

Csak a Bírák könyvében hétszer olvashatjuk: „Izrael fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr”. Ekkor az Úr mindig egy - két évtizedre idegen elnyomók kezébe adta őket. Majd amikor megtapasztalták, hogy a bálványisteneik nem hoznak számukra szabadulást elnyomóik kezéből, akkor újból őseik Istenéhez kiáltottak. Mikor kitelt az Úr által megszabott büntetés ideje, akkor az Úr szabadítót támasztott népének. Ézsaiás 40,2c „Az Úr hétszeresen sújtotta minden bűnéért”(Jeruzsálemet, Izraelt)

Isten büntetésének időtartama a babiloni fogságban már 70 éves időtartamú volt. Ézsaiás kortársai még nem tudhatták, de nekünk már történelem, hogy a zsidó nép szétszóratása, diaszpórája több mint 1800 évig tartott, mielőtt újból nép és nemzet lettek Izrael földjén. Miért van az, hogy az ember olyan nehezen tanul, sokszor olyan nehezére esik a történésekből okulni, a maga javára levonni a következtetést?

Isten irántunk való kegyelme megmutatkozott abban, hogy az idők teljességében elküldte egyszülött fiát, Krisztus Jézust, hogy egyszer és mindenkorra érvényes bűnért való áldozatul feláldoztasson. Jézus Krisztus a kereszten magára vette a világ bűneit, bűneink súlya alatt görnyedező Jézust érte a bűneinkért járó jogos büntetés a Golgotán. Így beteljesedett az Atya Isten igazságossága, mert bűn nem lehet büntetés nélkül.

Így világossá válik számunkra, hogy bűneinktől és azért járó büntetéstől való szabadulás egyetlen lehetősége az újszövetségi időkben, bűnbánattal elfogadni Istenünknek Jézus Krisztusban felkínált csodálatos kegyelmét és akkor Golgotán kifolyt vére eltörli a megbánt, letett bűneinket.

Mózes ötödik könyve 27. részben Isten teljesen egyértelművé tette Izrael népe számára az áldás és átok ígéretével engedelmességük és engedetlenségük törvényszerű következményeit. Szerintem ma sem működik másképpen.

Úr népe az Ézsaiási ige elhangzása időpontjában a hetven éves babiloni fogságban sóhajtozott a szabadság után. Ézsaiás az első, aki a gyászistentiszteletek és a nemzeti panaszének helyett örömöt szabadulást hirdet és az istendicséret, a himnusz hangjait szólaltatja meg. A 12–17. v. a teremtő Isten nagyságát magasztalja.

Zsoltárok 145,3 „Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan."

Sorozatos szónoki kérdésekkel bizonyítja a próféta, hogy senki sem fogható a mindenséget (tengert, eget és földet) teremtő Istenhez. Az Úr azonban nemcsak teremtette a világot, hanem fenntartja, kormányozza is. A végtelenül bölcs és hatalmas Isten egyes prófétáknak betekintést engedett a jövőbe, azok a látottakat leírták. Így születtek azok a bibliai próféciák, amelyek maradéktalanul beteljesedtek, illetve a jövőben fognak beteljesedni.

Az Úr nagyságát az emberek kicsisége is bizonyítja. Jelentéktelenek a népek, még a nagy világbirodalmak is, a hatalmas Isten előtt. Ézsaiás 40,15 „15A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak.”

Ha egy vödör vízből hiányzik egy csepp, észre sem veszi az ember. Éppen így Isten is könnyűszerrel el tud ejteni egy népet. Áldozatokkal sem lehet szándékát megváltoztatni. Libánon büszke cédrusai nem lennének elegendők Isten oltárára, s vadjai az áldozatra. Isten a világ Ura és a népek Ura is.

A világtörténelem során egyes népek milyen sok szenvedést, megpróbáltatást okoztak Izrael népének a zsidóságnak és más nemzeteknek. Ránk is rémisztően hatnak különösen a közel keleti események, pl. a keresztények lefejezése. Szegedhez kétszáz kilométerre Boszniában már kitűzték az Iszlám állam zászlaját. A több tízezer hazánkba tóduló migráns között ott vannak, egyelőre rejtőzködve az iszlám terroristák is, hogy terrorral és félelemmel elárasszák Európát.

Van-e okunk emberektől, válságoktól való félelemre, rémületre? Amíg az Úr Lelke vezet bennünket, addig nincs! Ha az Úrban elrejtett életünk van, ha kezébe tettük életünket, akkor nincs okunk félelemre.

Egy nép, vagy nemzet, aki Isten szemében, csak egy vízcsepp egy vödörben, nem rémiszthet meg bennünket. Mert 1 János 4,4-ben így bátorít bennünket Isten igéje „4Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.”.

„SOLI DEO GLORIA”