A lelki Izrael és az ígéret népe egy!

Róma 9,1-13 1Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, 2hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; 4akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen. 

6Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, 7és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 8Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának.” 10Sőt Rebeka esetében még inkább, aki egy férfitól fogant, Izsáktól, a mi atyánktól. 11Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek”, 13amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

Prédikáció itt meghallgatható: https://drive.google.com/open?id=181Yx2CHefPtMFo_9NBg6H9gm3WgwOSIr

Olyan megindító, ahogyan Pál apostol a felolvasott 9. fejezet első verseiben beszél őszinte szomorúságáról és szívfájdalmáról, féltő szeretettel aggódva testvéreiért és vér szerinti rokonaiért. Figyeljük meg az előző 8. fejezet utolsó verseiben így áradozik Isten kimondhatatlan szeretetéről, amely megjelent Jézus Krisztusban Róma 8,38-39 „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Világosan közli Pál apostol, ha engedelmes szívvel ragaszkodunk Jézus Krisztushoz, akkor senki és semmi nem választhat el bennünket Isten szeretetétől.

Róma 8. fejezetében olyan sok üzenet van, hogy legalább egy hónapig naponta el kellene olvasnunk, hogy az üzenete kitörölhetetlenül belénk ivódjon, teljesen átjárja lényünket, elménktől kiindulva, majd az élő Ige betöltse szívünket, lelkünket. Csak egy-két mondatot szeretnék kiemelni: 14. vers egy csodálatos ígéret „Akiket pedig Isten lelke vezérel, azok Isten fiai.” (befolyásos ismerős) 9. vers. „Ti azonban nem test szerint éltek, hanem a Lélek szerint, ha Isten lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus lelke, az nem az övé”. Hiszem, hogy itt közöttünk senkinek sem az a vágya, hogy Krisztus lelke a Szentlélek vezetése nélkül éljen.

Most térjünk vissza az alapigénkhez, ahol Pál apostol őszinte szívfájdalmáról beszél. Róma 9,1-5 „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké.” Pál így írta az első versben: ”Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által,”. Igaza volt az apostolnak, mert ő határozottan tudta és úgy érezte, ahogyan leírta: én benne vagyok Jézusban, ő lényem jobbik része. Azért érzem és tudom, mert a Szentlélek bennem van, és lelkiismeretem formájában vezet és tanúskodik mellettem. Én magam Krisztusban már a legjobb helyzetben vagyok, de a zsidó Atyámfiai miatt aggódom, akik képtelenek felismerni, saját elveszett, kárhozatra méltó helyzetüket. Fizikai szemükkel ugyan látnak, de lelki látásuk nincs, mert e világ fejedelme elvakította őket.

Bemerítő János jogosan feddte a farizeusokat, amikor viperák fajzatainak nevezi őket, és azt mondja: Máté 3,10 „A fejsze már ott van a fák gyökerén: azért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik.”

Találóan mondta Jézus a farizeusoknak (János 8,44) „Ti atyátoktól az ördögtől származtok és atyátok kívánságát akarjátok teljesíteni”. Egy mai példával szeretném megvilágítani, amikor valaki nem ismeri fel, saját kárhozatra méltó állapotát. Egy elítéltet meglátogatja hozzátartozója a börtönben. Szűkre szabott időben beszélgetnek, próbálja rávezetni, hogy ezért a nyomorúságos állapotért, amiben van, nem más a felelős, egyedül csak magának köszönheti. Te beszélsz, te sem vagy különb, mint én, csak nekem nem volt szerencsém, hiszen most is egy helyen vagyunk, egy levegőt szívunk.

Igenis van egy óriási különbség a börtönbe látogató hozzátartozó és az elítélt között, a látogatási idő leteltével a látogató szabadon távozhat, bárhova mehet, míg a másikat visszakísérik a szűk cellájába, mert jogerős bírói ítélet van ellene. Róma 8,1-ben azt írja az apostol: „Nincs tehát semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.” Fel tudjuk igazából a maga valójában fogni, hogy milyen csodálatos kiváltság a „gyülekezetnek”, Jézus testének a tagja lenni, benne lenni Jézus Krisztusban. Ezért mondja Jézus János 15,4 Maradjatok énbennem és én tibennetek.

Pál jól tudja, hogy atyjafiai izraeliták, akik miatt szomorkodik, átok alatt vannak, önmagukat elszakították Krisztustól, ezért bírói ítélet van ellenük, az ítélet végrehajtása csak idő kérdése.

Emlékezzünk csak Máté 27,24-25 „Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok! Az egész nép így kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!”

Nézzünk egy másik újszövetségi Igét: Galáta 3,10 „Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” Ezért mondja Pál Róma 9,3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett.

Izráel népén beteljesedett a prófécia, Dániel 9,26-27 „A hatvankét hét eltelte után  megölik a felkentet, senkije sem lesz.  Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.  Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig.  De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak.  A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés”.

Az Úr Jézus próféciájában figyelmeztette az övéit Máté 24,15-20, hogy az ostrom alá fogott Jeruzsálemből meneküljenek és akkor 70-ben beteljesedett a prófécia, Jeruzsálemet és a templomot szinte a földig lerombolták, egymillió zsidó ott meghalt és akkor véglegesen vége lett a „véres és ételáldozatnak”.  Dániel próféciájában leírt pusztítónak, a Római birodalomnak sorsa is a végleges megsemmisülés lett.

Van egy érdekes párhuzam Ószövetségi és Újszövetségi időre vonatkozó prófécia tekintetében. Előbb olvastuk Jézus Krisztus próféciáját, ennek Ószövetségi megfelelője Jeremiás 51,5-6 „Mert nem hagyta magára Izráelt és Júdát Istenük, a Seregek URa, bár megtelt országuk vétekkel Izráel Szentjével szemben. Meneküljetek Babilonból, mindenki mentse az életét, el ne vesszetek az ő bűne miatt!  Mert az ÚR bosszúállásának ideje ez, megfizet neki tetteiért.” Mindkettőben Isten felkínálja a pusztulásra ítélt városból való menekülést az ígéret népének, az igazaknak. Ugyanez történt Sodoma és Gomora városának pusztulásakor is. Isten ma, szeretett fiában, Krisztus Jézusban nekünk is felkínálja a megmenekülés egyetlen lehetőségét ebből a tűzre szánt világból.

Zsidók még mindig reménykednek a harmadik templom felépítésében, de erre semmilyen utalás nincs a Bibliában, hiszen az Atya elfogadta Jézusnak egyszer és mindenkorra érvényes véresáldozatát, ezért soha többé nincs szükség bakok és bikák vérére a bűnért való áldozathoz.

A zsidó népnek csak egy kis töredéke ismerte fel és fogadta el Jézus Krisztusban a régóta várt Messiást, ők a hozzájuk csatlakozott pogányokkal az úgynevezett lelki Izrael, amely valójában Krisztus teste. A zsidó nép írástudóival, főleg a főpapságával kapcsolatosan egészen a mai napig egy alapvető probléma van, mégpedig az, hogy teljesen félreértelmezték a Messiással kapcsolatos próféciákat. Ezen a félreértésen egyének, és egy nép tragédiája, vagy üdvössége múlhat, ha a maguk javára és nem Isten dicsőségére akarják értelmezni az Igét!

Ne csodálkozzunk, hogy Jézus Krisztus keresztre feszítése után a tanítványok teljesen meg voltak zavarodva. Amikor Jézus a hamarosan elkövetkező halálára próbálta felkészíteni tanítványait, Péter feddeni kezdte: Máté 16,23 „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Az akkori hivatalos teológia szerint olyan Messiást vártak, aki megszabadítja őket a római elnyomástól és újból olyan naggyá, dicsőségessé teszi Izráelt, mint, amilyen volt Salamon uralkodása idején.

Istennek üdvterve végrehajtására szüksége volt egy népre, hogy közvetítse az evangéliumot a pogánysággal, sötétséggel és bálványimádással átitatott világnak. Az izraelitákat választotta ki erre a feladatra és kinyilatkoztatta magát nekik. (2Móz 19:6) „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” Az volt az ÚR terve, hogy mintaként élnek a többi nép előtt, és így majd másokat is az igaz Istenhez vonzanak. Azt akarta, hogy Izrael bemutassa jellemét, így a világot magához vonja.

Az áldozati rendszer tanításával Krisztust kellett felemelniük a népek előtt, hogy mindazok, akik rátekintenek, életet nyerjenek. Izrael népességének gyarapodásával, áldásainak sokasodásával határuk kiterjedt volna az egész világra. De engedetlenségük, nyakasságuk miatt Isten kemény kézzel büntetni kényszerült őket.

Zsidó nép közül csak kevesen voltak, akiben a szerető és igazságos Isten örömét lelte, ők azok, akiket Pál apostol az ígéret gyermekeinek nevez. Róma 9,8 „Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.”

Most röviden vizsgáljuk meg a történeti hátterét annak, hogy miért is írta Pál apostol levelét a Római gyülekezethez. Mint tudjuk Rómában lévő keresztyén gyülekezetet nem Pál apostol plántálta. Valószínűsíthető, hogy Jeruzsálemben a pünkösdi események során megtérő és időközben a felerősödő üldözés hatására a birodalom területén szétszóró többezer zsidó keresztyén atyafiak közül valaki, vagy valakik alapították.

A római birodalom császára Claudius Kr. u. 50 körül kitiltja a zsidókat Rómából, ez vonatkozott a római keresztyén gyülekezetet alapító zsidókeresztyénekre is. Néró első éveiben érvényét veszíti a Claudius-edictum, s a zsidók visszamehetnek a birodalom fővárosába. A visszatérő zsidókeresztyének megdöbbenve tapasztalják, hogy pogánykeresztyén hittestvéreik nem akarják őket visszaengedni az egyházba, mondván: Isten ítélete teljesedett be a zsidókon. Ebből az apropóból született Pálnak a Rómaiakhoz írt levele.

Gal.3,29 „Ha pedig a Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök”. Pál azt mondja a pogányból lett hívőknek: Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok”. Így az Újtestamentumban Izrael név nemcsak egy győzedelmes Emberre van alkalmazva, hanem azokra is, akik Krisztusban vannak. (Izrael név, amit Jákób kapott azt jelenti: Isten harcosa, más értelmezés szerint jelentheti Jézus Krisztusra is vonatkoztatva azt, hogy Isten hercege.) Jézusban hívők a „mag” részei lettek Ábrahám magvának.

Más szavakkal megfogalmazva, az igaz keresztények most már Isten lelki Izraelét alkotják, ugyanúgy, mint Jézusban Krisztusban hitre jutott zsidók is mindnyájan. Pál apostol szerint semmi okuk nincs a pogány háttérből megtért keresztényeknek felfuvalkodni a zsidókkal szemben. 2Korinthus 5,17 „Ezért ha valaki Krisztusban van új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre”

Galáta 3,16 „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus.” Itt a titok nyitja ebben az Igében, „és a te utódodnak, aki a Krisztus. Aki pedig Krisztusban van, az új teremtés, Krisztus testének tagja, így a lelki Izráelnek és az Ígéret népének is tagja. Ez a kettő lényegében egy. Ismétlem a kezdő mondatot: „A lelki Izrael és az ígéret népe egy!”

Róma 9,13 „úgy ahogyan meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”. Amikor Rákoscsabára jártunk Biblia iskolába, ezzel az igehellyel kapcsolatosan a teológia akadémia tanárától elhangzott, hogy ez egy szerencsétlenül rossz fordítás. Isten nem gyűlöli az embert, mert nem akarja, hogy egy ember is elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen. Az eredeti nyelvben a jelentése így hangzik: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig kevésbé szerettem”. Gyermekeket nevelő szülőknél is előfordul, hogy nem egyformán szeretik gyermekeiket. De Isten ebben is igazságos (Zsidó 11,4 „Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.”)

A végtelenül bölcs és hatalmas Isten szerető Isten, de szeretete nem írhatja felül az igazságosságát. A bűn jogos következménye a büntetés, de legyen a hála és dicsőítés Krisztus Jézusé, aki kegyelemből magára vállalta bűneink büntetését, így ő megfelelt az Atya igazságos elvárásának, a bűneinkért ő bűnhődött. ÁMEN