Krisztus szeretete visz közelebb Isten teljességéhez!

 

Efezus 3,14-21 14Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 15akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 16adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; 17hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva 18képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; 19és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. 20Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 21azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

Efezus 3,14-21 igehirdetés hangfelvétele!

https://drive.google.com/file/d/1RgRaIe-T27YXje2KtwyA7ZdAOUB3CXNN/view?usp=sharing

Az imént felolvasott, a mai igehirdetés alapjául szolgáló szakaszhoz azt a címet rendelte az Áhítat szerkesztője: „Krisztus szeretete visz közelebb Isten teljességéhez”.

Vizsgáljuk meg előbb ebből a nézőpontból, hogy valójában mi jellemző Krisztus szeretetére?

Így olvastuk 19”és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok”. Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét szinte lehetetlen megismerni a maga mélységében, mégis biztat bennünket Pál apostol, hogy tegyük, mert Krisztus minden ismeretet meghaladó, megtapasztalható szeretetének megismerésével jutunk el Isten mindent átfogó teljességére.

Nagyon frappánsan és lényegre törően fogalmazza meg Jézus Krisztus Nikodémusnak Isten szeretetét a János 3,16-ban: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy Krisztus Jézus minden emberi értelmet felülmúló szeretete és értünk hozott golgotai áldozata visz bennünket (engem és téged) közelebb Isten teljességéhez.

Felettébb fontos számomra, hogy Jézus Krisztusban Isten szeretete úgy globálisan kiárad az egész világra. Ékes bizonyítéka ennek: Máté 5,45 „hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”

Mégis a szerető, de ugyanakkor igazságos Isten szabott egy nagyon fontos feltételt, hogy ki az aki Isten gyermekeként Krisztus testének, a gyülekezetnek tagja lesz, ”aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

Vegyünk példának egy iskolai pedagógust, aki jobb esetben azért választotta a hivatását, mert szereti a gyermekeket, örömet szerez neki, ha emberségben, tudásban gyarapodnak tanítványai. Azonban ez a hívatásából fakadóan gyermekeket szerető tanár mégis egészen másképpen szereti saját gyermekeit.

Ha elfogadtad Istennek fiában Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, megtértél, újjászülettél, akkor az ő drága vére megtisztított minden addigi bűnödtől.  Ha így történt, akkor már szerető Atyádnak szólíthatod a mindentudó, mindenható, végtelenül bölcs és hatalmas Istent. Miért! Mert őszinte szívvel hiszel benne, rábíztad az életedet, akkor Jézus Krisztus drága vérén megváltott gyermeke vagy, ami egyben csodálatos kiváltsággal mennyei polgárjoggal is jár. Róma 8,14. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”.

Kedves igehallgató gyülekezet, Róma 8,38-39 „38Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, 39sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”.

Van egy kérdésem, mi az, vagy ki az, ami mégis elválaszthat bennünket a szerető Istenünktől? Mi az, ami ember és Isten közé állhat?

Isten Igéjét ízlelgetve, értelmezve én úgy érzem, egyedül a mi szándékosan megtűrt bűneink választhatnak csak el bennünket szerető Istenünktől.

Itt legtöbben szülők is vagytok, akkor tudjátok milyen torokszorító érzés, amikor gyermekeink irántuk megnyilvánuló szeretetünk ellenére szándékosan ellenszegülnek segítő szándékunknak. Higgyétek el, szerető Istenünk, mennyei Atyánk féltő szeretetéből fakadóan ugyanazt a szomorúságot érzi, ha szándékosan ellenszegülünk neki. Ha meg nem szándékos a tévelygésünk, akkor az első figyelmeztető szavára, azt hallva, megértve engedelmes szívvel meg kell jobbítani életutunk irányát. Hogyan tehetem ezt meg? (315. ének. „Hadd menjek Istenem mindig feléd”)

Ézsaiás 59,1-2 „Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg”.

Biztosan hallottatok már olyan esetről, amikor a tanítványait szerető pedagógus, valamilyen kihágásért jogosan figyelmeztette, esetleg büntette is a diákot. Mit tesz erre néhány szülő, ahelyett, hogy figyelmeztetné a gyermekét, másnap bemegy az iskolaigazgatóhoz és feljelenti a pedagógust. Az ilyen szülő akarva, vagy akaratlanul a legtöbbet árt ezzel gyermekének.

Hogyan nevezik ezt a szeretetet amilyennel az ilyen szülő szereti gyermekét? Majomszeretetnek!

Féltőn szerető Istenünk olyan szeretettel szeret bennünket, amely a szó szoros értelmében a javunkat szolgálja. Szeret bennünket, de az igazságszeretete nem engedi meg, hogy cinkosságot vállalva szemet hunyjon bűneink felett.

Zsidók 12,6 „mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad”.

Azt nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem nagyon sokat mond Isten bölcs szeretetéről a „Tékozló fiú története”, amit Jézus mondott el a sokaságnak, ahol jelen voltak farizeusok, írástudók és bűnösök.

A példázatbeli apa nagyon bölcs ember volt, ehhez nem férhet készség. Biztosan jól ismerte fiai jellembeli tulajdonságait. Valószínűleg előre tudta volna borítékolni fia jövőjét, mi lesz a következménye annak, ha teljesíti fia önző kérését, vagyis kiadja neki a családi vagyon rá eső részét. Megtehette volna azt, gyere fiam üljünk le, én jól ismerlek, egyedül a te javadat akarom és beszéljük meg a dolgot. De a fia úgysem hitt volna neki, mert úgy látta volna, egyéni boldogsága, boldogulása kiteljesedésének egyetlen akadálya az apja, és ezzel az apának élete végéig egy helyzetével elégedetlenkedő engedetlen gyermekével kellett volna együtt élni.

A bölcs apa rövid úton kiadta a családi vagyon rá eső részét. A történetet jól ismerjük, a tékozló fiú az utolsó fillérig elmulatta, elszórta örökségét.

Ismerek egy megtörtént esetet, amikor egy lelkipásztor családjában két fiúgyermek volt, a kisebbik kétszeresen elvált fiuknak a beosztással élő szülei a fővárosban vettek egy szolid egyszobás lakást. A szülők halála után a kisebbik fiú annak rendje, módja szerint hagyatékként megkapta az eladott sülysápi családi ház vételárának felét.

Többmillió forinttal a zsebében nagyon boldog volt, úgy érezte most igazán övé a világ. Vendéglőben a szokott törzshelyén csak úgy ragadtak rá a haverok, „két kézzel szórta a pénzt”, végre most megtehette, hogy a pincérnek vastag borravalóval kedveskedhetett. Úgy 8-10 nap után jött a kijózanodás amikor az örökségéből az utolsó bankjegyet is elköltötte. Újból egyedül maradt az asztalnál, az alkalmi haverok mind elhagyták.

Most térjünk vissza a tékozló fiú történetéhez. A disznók vályúja mellett a fiú felfogta a valós helyzetét, magába szállt és azt mondta: „Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” Mindannyian ismeritek a történet folytatását, a bölcs apa visszakapta bűnbánó gyermekét és a gyermek pedig megtapasztalta apja őszinte szeretetét.

A végtelenül szerető, bölcs, de igazságos Istenünk szeretetében biztosak lehetünk, de azt is tudnunk kell, hogy szabad akarattal áldott meg bennünket. Ha engedelmes őszinte ragaszkodással hallgatnánk rá, mennyi nyomorúságtól mentenénk, kímélnénk meg magunkat, akkor nem a disznók vályúja mellett kellene rádöbbenni saját valós helyzetünkre. De van egy jó hírem, a megtérő, bűnbánattal hazatérő bűnöst Isten minden időben kitárt karral fogadja. Krisztus önfeláldozó szeretete visz bennünket vissza Isten teljességéhez.

Most újból felolvasom az Efezus 3,14-21 alapigénket, mert szinte kimeríthetetlenül gazdag üzenete van számunkra. FELOLVASNI!

Pál apostol az Atya előtt térdeit meghajtva azért imádkozott az Efezusi gyülekezetért és értünk későbbi tanítványokért, hogy megerősödjék bennünk a belső ember.

Felmerül egy költői kérdés, mikor és milyen módon történhet ez? A belső ember akkor erősödhet meg bennünk, ha lelkünket a Szentlélek életereje tölti be, indítékainkat, vágyainkat, érzéseinket, gondolatainkat, és célkitűzéseinket – vagyis lelkünket mind inkább alárendeljük befolyásának és iránymutatásának.

Ha így teszünk, Isten mindenestől megmutatja hatalmát rajtunk keresztül, mégpedig rendkívüli módon. Lelkünket azért kell megerősítenünk, hogy:

(1) Krisztus lakjon szívünkben;

(2) meggyökerezzünk az Isten és az emberek iránti őszinte szeretetben;

(3) értelmünkkel felfoghassuk és életünkben megtapasztalhassuk Krisztus szeretetét;

(4) eljussunk Isten mindent átfogó teljességére.

Isten jelenlétének úgy kell betöltenie és átitatni életünket a Szentlélek által, hogy az Úr Jézus Krisztus természetét és dicsőségét tükrözzük lényünk legmélyéig.

Kérem a mindenség dicsőséges Urát, vezessen el bennünket minden igazságra, Isten teljességére, hogy mindannyiunk életében Krisztus szeretete által Isten teljessége megélt megtapasztalt valóság legyen, és mindez Isten dicsőségére legyen.   ÁMEN