A győzelmes élet!

 
Charles G. Trumbull "A Győzelmes élet" Evangéliumi Kiadó Ganzenstesse 13 D-7000 Stuttgart 80 gondozásában megjelent című füzetének szövege. (Megjelenés éve nincs feltüntetve) 

Csak egyetlen győzelmes élet létezik; mégpedig Jézus Krisztus élete. Ilyen élete mindenkinek lehet; ezt az életet bárki megélheti.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenki olyan lehet, mint Jézus Krisztus; én ennél sokkal jobbra gondoltam. Nem is azt akarom ezzel mondani, hogy Jézus Krisztus mindig segíteni fog; mert ennél is jobbra gondoltam. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az ember erőt kaphat Jézus Krisztustól; én az erőnél sokkal-sokkal jobbra gondoltam. Azt sem akarom mondani, hogy Jézus Krisztus pusztán csak a bűneitől szabadítja meg az embert és megvédi attól, hogy újra bűnbe essen; még ennél a győzelemnél is sokkal többre gondoltam.

Feltétlenül el kell mondanom egy személyes élményemet, ami nemrégen történt velem, hogy meg tudjam magyarázni, mire is gondolok. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha kimondom, hogy mindenki másnál jobban ismerem a kudarcokat, a Jézus Krisztussal szembeni árulást és nevének gyalázatát, a mennyei látással szembeni engedetlenséget, a tudatos vétket, mint amit mások életében láttam és amit Jézus Krisztus nálam is látott. Még nem is olyan régen itt meg is kellett volna állnom és azt kellett volna mondanom, hogy csak azt remélem, hogy az Úr egyszer kivezet ebből az állapotból és valami jobbat ad. Ha valaki megkérdezte volna, hogyan képzelem az egészet, azt kellett volna mondanom, hogy nem tudom. De hála Isten türelmének, végtelen szeretetének és irgalmának, nem kell itt megállnom, hanem tovább léphetek és nemcsak saját kudarcom és csalódásom szégyenletes történetéről számolhatok be.

Világosan tudtam, hogy mi hiányzik az életemből, mielőtt megtörtént volna Jézus Krisztussal az a találkozás, amit el szeretnék nektek mondani. Három fontos dolognak kellett megváltoznia.

Keresztyén életem első hiányossága, hogy Istennel való tudatos közösségemben nagyon sok volt a hullámhegy és hullámvölgy. Hol a hegycsúcsokat, hol a mélységeket jártam. Csak egy nagyhatású, ébresztő igehirdetést, egy átadott életű, győzelmes keresztyén életet élő vezető felrázó beszédét kellett hallanom; egy Szent Szellemmel teljes író könyvének kellett figyelmeztetnie, vagy nekem kellett valamilyen nehéz keresztyén szolgálatot végeznem, amire imádságban kellett felkészülnöm, máris magával ragadott; egy időre „jól voltam”, Istent nagyon közel éreztem magamhoz, hívő életem, pedig tartalmas lett. Sohasem tartott azonban sokáig. Hol a kísértéssel szembeni egyetlen kudarc miatt, hol meg azért múltak el a legnagyszerűbb időszakok is, mert fokozatosan lejtőre kerültem, és újra valahol lent találtam magam. Pedig a keresztyénnek életveszélyes hely bármelyik alacsonyabb szint. Ezt az ördög újra és újra be is bizonyította nekem.

Úgy gondoltam, hogy én is élhetnék folyamatosan az Istennel való szoros közösség magasabb szintjén, ahogyan másoknál láttam, de nem tudtam megvalósítani. Ezek az emberek természetesen kivételek voltak; az általam ismert keresztyének között mindenképpen kisebbséget képviselték. Csakhogy én is ehhez a kisebbséghez akartam tartozni. Miért ne tartoznánk bele mindnyájan, hogy ez lehessen a többség?

Keresztyén életem második nagy hibája az volt, amit szintén világosan láttam, hogy nem tudtam ellenállni a rám törő bűnnek. Bizonyos területen nem vívtam győzedelmes harcot. Ha azonban Jézus Krisztus nem jelent egyet a győzelemmel, mire jó a keresztyén hitem és bizonyságtételem? Nem a tökéletességet kerestem. Hittem, hogy Isten bizonyos területeken a bizonytalanság és ritka győzelmek helyett, amelyet átütő erejű és megalázó vereségek szakítottak meg, képessé tud tenni állandó győzelemre, sőt mindig is meg tudja adni a győzelmes életet. Imádkoztam szabadulásért, méghozzá nagyon komolyan; a szabadítás mégsem jött el.

Életem harmadik egyértelmű hiányossága a Szent Szellem átütő meggyőző erejének hiánya volt, Aki csodálatos változást hozhat mások életében. Mindig nagyon sok szolgálatom volt, tulajdonképpen már 15 éves korom óta. Mindent szabályszerűen végeztem – ebben nem volt hiba. Erre bárki képes. Személyes szolgálatot is végeztem – tulajdonképpen a legnehezebb szolgálatot; négyszemközt beszélgettem emberekkel, hogy adják át életüket a Megváltónak! Csak gyümölcsöt nem láttam sohasem! Nagyritkán természetesen láttam valamit, amiből később gyümölcs is lehet, de nem sokat. Nem láttam olyan életeket, amelyeket Jézus Krisztus vehetett a kezébe (birtokba), amelyek teljesen megváltoztak, nem láttam olyan embereket, akik Krisztusért kezdtek égni a munkám nyomán. Ezt meggyőződésem szerint látnom kellett volna. Mások láthatták munkájuk eredményét, én miért nem láthattam? A régi mondással biztattam magam (amelyet az ördög oly gyakran felhasznál), hogy nem kell látnom az eredményt; hogy az Úrra kell bíznom, ha egyszer a magam részét megtettem. De ez nem elégített ki, és időnként nagyon elszomorodtam keresztyén szolgálatom eredménytelensége miatt.

Körülbelül egy éve hallottam különböző forrásokból, hogy olyan emberek, akikre felnéztem, mert Isten annyira megáldotta szolgálatukat, úgy látják Jézus Krisztust, ahogyan én sohasem láttam, úgy látják, ami felülmúlja mindazt, amit én Jézus krisztusról tudtam, nagyobb, mélyebb látás volt. Először még a gondolatára is felháborodtam. Hogyan ismerheti bárki is jobban Jézus Krisztust, mint én? (Egyszerűen csak le akarom leplezni előttetek bűntől megnyomorított gondolkodásom és szívem vakságát és önteltségét.) Hittem Jézus Krisztusban, imádtam benne Isten Fiát, aki egyenlő Istennel. Befogadtam, Megváltóm húsz éve. Hiszem, hogy egyedül benne van örök életem, törekszem Őt szolgálni, neki adtam az egész életemet. Az Ő segítségét és vezetését kérem állandóan, hiszem, hogy egyedül benne van reménységem. Jézus Krisztus ügyéért harcolok, amikor a The Sunday School Times-ban istenségéről közlök cikksorozatot, amelyben a világ legnagyobb bibliatudósai tesznek bizonyságot arról, hogy Jézus Krisztus a Biblia szerint miért Isten. Ennyi mindent tettem; hogyan lehet valakinek több vagy nagyobb ismerete Jézus Krisztusról, mint nekem? Azzal tisztában voltam, hogy sokkal jobban kell szolgálnom, mint eddig tettem; de azt nem akartam elismerni, hogy jobban meg kell ismernem.

Mégis állandóan hallottam a híreket, ráadásul olyan helyekről, amelyekre oda kellett figyelnem. Egy nagyhatású igehirdetőtől az Efézus 4,12-13-ról hallottam egy prédikációt: „A Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, arra a nagykorúságra , amelyben elérjük Krisztus teljességét”; és miközben hallgattam, megdöbbentem  a csodálkozástól. Nem tudtam követni. Ilyen mélységekig én sohasem jutottam el. Jézus Krisztusról beszélt, Jézus Krisztust állította elém, de el kellett ismernem, hogy egy számomra eddig teljesen ismeretlen Jézus Krisztust. Azon az estén nem voltam képes megmondani, hogy igaza van-e vagy nincs; de ha igaza van, akkor én tévedtem.

Később ugyanennek az igehirdetőnek egy másik beszédét is olvastam, amelynek címe „Hogyan látta Pál az Úr Jézus Krisztust”. Miközben olvastam, ugyanaz a kényelmetlen érzésem támadt, hogy az igehirdető és Pál olyan Krisztusról beszél, akit én nem ismerek. Lehet, hogy igazuk van? Ha igen, hogyan juthatnák el ugyanarra az ismeretre?

Egyszer egy másik hívő testvérrel ismerkedtem meg, akinek lelkigondozói munkáját az Úr gazdagon megáldotta. Megtudtam tőle, hogy keresztyén életében azt tartja legnagyobb dolognak, hogy állandóan az Úr Jézus jelenlétének tudatában él. Elmondta, hogy semmi sem ad neki annyi biztonságot, mint az a tudat, hogy Jézus Krisztus állandóan ott van mellette; és ez valóság, független az érzéseitől, független bukásaitól és független attól a véleménytől, hogy az Úr Jézusnak hogyan kellene jelét adni jelenlétének. Azt is elmondta, hogy gondolatai állandóan Jézus Krisztus körül forognak. Amikor gondolatai szabadok más dolgoktól, rögtön Jézus Krisztus felé fordulnak; ha egyedül van akár az utcán, akár máshol, hangosan beszélget Jézus Krisztussal, annyira magától értetődően és természetesen, mint a barátaival. Ennyire valóságos volt neki az Úr Jézus jelenléte.

Néhány hónappal később Edinburgban voltam, ahol a világmissziós konferencián vettem részt. Ott fedeztem fel, hogy az egyik olyan igehirdető fog férfiakhoz szólni vasárnap délután a keresztyén élet erőforrásairól, akinek az írásai olyan nagy segítségemre voltak. Kíváncsian mentem meghallgatni. Azt vártam, hogy egy sor gyakorlati dolgot sorol fel, amelyek megerősítik a keresztyén életünket; tudtam, hogy szükségem van rá. Bevezető szavai azonban ráébresztettek tévedésemre, szívem pedig új örömmel telt meg. Körülbelül a következőket mondta:

Barátaim, a keresztyén élet erőforrása Jézus Krisztus.

Ez volt minden. De ez elég is volt. Még nem fogtam fel; de ezek az emberek ezt próbálták előttem megvilágítani. Később, amikor személyes problémáimról és nehézségeimről beszéltem az igehirdetővel, komolyan és egyszerűen így szólt: Trumbull testvér Jézus Krisztus sokkal többet tudna értünk tenni, ha hitben sokkal bátrabban lépnénk előre.

Mielőtt elutaztam Angliából, még egyszer szembe kellett néznem egy gondolattal, amit egyszerűen képtelen voltam felfogni, szembenézni egy olyan Krisztussal, akit még nem ismertem. Egy igehirdetést hallgattam, amelyet egy barátom tartott egy júniusi vasárnap este londoni gyülekezetében. A Filippi 1,21-ről beszélt: „Mert nekem az élet Krisztus.” A téma ugyanaz volt – azt az életet tárta elénk, ami maga Krisztus, Krisztus az egész élet és az egyedüli élet. Semmit sem értettem mindabból, amit elmondott, de homályosan felfogtam, hogy semmi sem az enyém abból, amiről az igehirdető beszél. Újra el akartam olvasni az igehirdetést, amikor elbúcsúztam, magammal vittem a kéziratot.

Augusztus közepe táján nagy belső válságba kerültem. Egy ifjúsági missziói konferencián vettem részt, és olyan egyhetes munka várt rám, amiről tudtam, hogy semmiképpen nem vagyok rá alkalmas. A megelőző néhány hét nem hullámhegyet, hanem hullámvölgyet jelentett, mindazzal a vereségtudattal, kudarccal és bukással, ami az ilyen időszakokkal együtt jár.

Az első este egy misszionárius beszélt az élet vizéről. Elmondta, hogy Jézus Krisztus szándéka és célja az, hogy minden követője az élő, áradó víz forrása legyen mások számára, de nemcsak időszakonként, nem megszakításokkal, hanem állandóan és akadálytalanul áradjon ez a folyam. Hiszen Jézus Krisztus megígérte – mondta – és azt az igét idézte, hogy: „Aki hisz énbennem, élő víznek folyamai áradnak annak belsejéből.” Elmondta, hogy egyeseknek milyen kevés van ebből a vízből, hiszen kis vödörrel és csak időnként merítenek belőle, mint Indiában az öntözőcsatornák vízkerekei, amelyek állandóan nyikorognak és csikorognak; míg mások életében állandóan életadóan, bőségesen árad, és senki sem tudja megállítani. Beszélt egy keleten élő apró, idős bennszülött asszonyról, akinek csodálatos bizonyságtevő szolgálata mindnyájunkat megszégyenített, akik hallgattuk. Pedig ez az asszony csak egy éve ismerte Jézus Krisztust.

Másnap vasárnap reggel egyedül voltam a szobámban, és imádkoztam. Arra kértem Istent, hogy mutasson kivezető utat.  Ha Jézus Krisztust meg lehet ismerni úgy, ahogyan én nem ismerem, de ismernem kellett volna, akkor engem is ajándékozzon meg vele. Hiszen ez volt a titkuk azoknak az embereknek, akiket láttam és hallgattam, és ez az ismeret minden eddiginél többet ért, de bennem nem volt meg. Nálam volt a hallott igehirdetés: „Nekem az élet Krisztus”. Felálltam a térdeimről és elővettem a kéziratot. Utána újra imádkoztam. Isten pedig türelmében, megbocsátó szeretetében megajándékozott azzal, amit kértem. Új Krisztust kaptam tőle, teljesen új Krisztust értettem és ismertem meg, aki most már az enyém volt.

Mi változott meg? Nehéz szavakkal kifejezni, mégis annyira új, annyira kézzelfogható és csodálatos és csodákat tesz életemben és mások életében is.

Először is életemben először értettem meg, hogy sok olyan újszövetségi kifejezés, mint Krisztus tibennetek, és ti Krisztusban, és a túláradó élet Krisztusban szó szerint értendő, valóságos, csodálatos tény, nem puszta hasonlat. Most élettel telt meg a János 15. része, az Efézus 3,14-21 és a Galáta 2,20 vagy a Filippi 1,21 is.

Megpróbálom megmagyarázni, mi történt: mindig tudtam, hogy Jézus Krisztus a Megváltóm; de úgy tekintettem rá, mint távoli megváltóra, aki valahol rajtam kívül végezte megváltó munkáját; aki kész odajönni hozzám és mellém állni, mindenben segíteni, amiben szükségem van rá, erőt és üdvösséget ad. Most azonban végre többet tudtam ennél. Végre megértettem, hogy Jézus Krisztus valóságosan és szó szerint bennem él; sőt Övé lett az életem, eggyé tette önmagával, testemet, értelmemet és szellememet, miközben megmaradt a saját személyiségem, szabad akaratom és teljes erkölcsi felelősségem. Ez jobb annál, mintha az embernek segítsége vagy távoli megváltója van; most Jézus Krisztus, Isten Fia az életem. Ez egyben azt is jelentette, hogy soha többé nem kell külön kérnem a segítségét; egyszerűen csak azt kell kérnem tőle, hogy végezze a munkáját, tegye meg akaratát bennem, velem és rajtam keresztül. Testem, értelmem, akaratom és szellemem is az övé és nem pusztán csak az övé, hanem szó szerint része; csak azt kérte, hogy ismerjem el, hogy „Megfeszíttettem Krisztussal, élek, de többé nem én, hanem Krisztus él bennem”. Jézus Krisztus önmagát tette életemmé, nemcsak jelképesen, hanem szó szerint. Ez valóságos tény, olyan valóság, mint ahogy azt az íróasztalt fából készítették, amelyen most a kezem nyugszik. Hiszen „testetek krisztus tagja” és „Krisztus teste vagytok”.

Csoda-e, hogy Pál ujjongó örömmel és elragadtatással és elragadtatással tudta mondani, hogy „nekem az élet Krisztus”? Nem azt mondta, ahogyan én tévedésből gondoltam, hogy „nekem az élet az, hogy Krisztushoz hasonlítsak”, sem „nekem az élet az, hogy Krisztus segít”, sem pedig, hogy „nekem az élet az, ha Krisztust szolgálhatom.” Nem, mindezen túltett azzal a bátor, nagyszerű és titokzatos kijelentéssel, hogy „nekem az élet Krisztus.” Eddig soha nem értettem ezt a verset. Hála annak, hogy Krisztus most megajándékozott önmagával, kezdtem bepillantani ennek az igének a csodálatos jelentésébe.

Ezért tudom, hogy van győzelmes élet; hogy ez a Jézus Krisztus élete; és a mi életünk is ilyen lehet, csak kérnünk kell tőle. Ha teljesen, feltétel nélkül átadjuk magunkat neki, az akaratunkat az Ő akaratának, hogy Ő legyen Urunk és Megváltónk, és beengedjük az életünkbe, elfoglalhatja, eláraszthat, betölthet önmagával „Isten minden teljességéig.”

Mi lett a következménye? Felismerésem vajon csak elméletben értette meg velem jobban Jézus Krisztus lényét, jobban érdekelt, vagy nagyobb békességet adott? Ha csak ennyit jelentett volna, ma nem sokat mondhatnék nektek. Nem, teljesen újjá lett, alapjaiban megváltozott életet jelentett kívül – belül. Tudjátok, ha valaki Krisztusban van, akkor az új teremtés lett.

Ne gondoljátok, hogy hibás, túlzó elméletet hirdetek, hogyha valaki élete teljességeként befogadja Krisztust, soha többet nem követ el bűnt. Ha Krisztus az életünk, még mindig megmarad a szabad akaratunk. Ezzel a szabad akarattal pedig szembeszegülhetünk Krisztussal. Az én életem is ismeri az ellenszegülés bűnét azóta a felismerés óta is, amiről beszélek. De azóta tudom, hogy, hogy a bukás után az újrakezdés természetfölötti, csodálatos, azonnali és teljes lehet. Megtanultam, hogy mióta Krisztusra bíztam az életemet, nem kell harcolnom a bűn ellen, hanem teljesen szabad vagyok hatalmától, sőt még a bűn vágyától is. Megtanultam, hogy ez a szabadság több mindennél és töretlenül megmarad, csak egyszerűen el kell ismernem, hogy Jézus Krisztus megtisztít és uralkodik bennem.

Az Úr csodálatosan megoldotta ezt a három problémát vagy bajt, amiről a bevezetőben beszéltem.

Azóta olyan közösségem van Istennel, amely teljesen más és végtelenül jobb mindennél, amit annak előtte ismertem.

Mióta Jézus Krisztustól kértem és kaptam szabadságot, teljesen újfajta győzelmet ismertem meg, olyan győzelmet, amely a szabadság győzelme a ránk támadó bűn fölött, a régi bűnök fölött, amelyek fojtogattak és tönkretettek.

Végül pedig a szolgálatban tapasztalt áldások a menny olyan örömével ajándékoztak meg, amiről nem is hittem, hogy a földön ilyesmi is lehetséges. Hat legjobb barátom, legtöbbjük érett keresztyén, szintén tapasztalta, hogy Jézus Krisztus teljesen újjátette az életét, mert ugyanúgy rábízták az életüket az Úrra és befogadták Isten teljességét. Ketten közülük, egy édesanya és a fia, egy 25 éves fiatal üzletember. Egy másik egy nagy Philadelphiai cég vezérigazgatója. Bár évek óta áldott életű, aktív Keresztyén volt, most engedte, hogy Jézus Krisztus munkálkodjon rajta keresztül sok kollégája és képviselője életében az egész országban. Egy hetvenen felüli ősz hajú férfi békességet talált az életben, és olyan örömöt az imádkozásban, amiről már rég régen lemondott, hiszen elérhetetlennek tartotta. Az élet tele van azoknak a csodáknak a bizonyítékaival, hogy Jézus Krisztus mit tud és akar tenni mások életében egy olyan emberen keresztül, aki átadja a kulcsot, hogy az Úr lakhasson benne teljesen.

Jézus Krisztus nemcsak segíteni akar; az életünk akar lenni. Nem akarja, hogy érte munkálkodjunk. Rajtunk keresztül akar munkálkodni, ahogy kézbe vesszük a ceruzát, hogy írjunk vele, sőt mintha egyik ujja lennénk a kezén.

Ha életünk nemcsak Jézus Krisztusé, hanem maga Krisztus, akkor győzelmes élet lesz; mert az Úr nem szenved vereséget. A győzelmes élet pedig gyümölcstermő élet, szolgáló élet. Hiszen életünknek mindenképpen csak kis és teljesen negatív részét kell legyőznünk; ha Jézus Krisztus az életünk, természetünkben és szolgálatunkban is gyümölcsöt kell teremnünk. „Önmagát meg nem tagadhatja”, és „nem azért jött, hogy Őt szolgálják, hanem, hogy Ő szolgáljon másoknak.” Szolgálatunk teljesen más lesz, ha engedjük, hogy Jézus Krisztus rajtunk keresztül szolgáljon másokat és ebben a munkában felhasználhasson. Ez a gyümölcstermés és szolgálat állandó és folyamatos szolgálat, csak hit által lehetséges. Cselekedeteink az Ő bennünk levő életének a következményei; nem a feltétele, vagy a titka, vagy az oka.

Két feltétele van annak, hogy így fogadhassuk be Jézus Krisztust, mint az élet teljességét, természetesen ezután, ha befogadtuk a Megváltót, aki kiontott vérével megszabadított bűnünktől és annak következményeitől, hiszen helyettesünk és bűneink hordozója volt.

Első, ha teljesen és feltétel nélkül átadjuk életünket Jézus krisztusnak, Urunknak mindenben, amik vagyunk és amink van, és kimondjuk Isten előtt, hogy készek vagyunk vállalni teljes akaratát egész életünkben, kerül, amibe kerül.

Második, ha elhisszük, hogy teljesen megszabadított a bűn törvényétől (Róma 8,2), nem majd egyszer, hanem már megtette. Minden a második lépéstől függ, a döntéstől hitben. A hit minden érzés vagy bizonyíték nélkül is bízik Istenben. Hiszen Isten Igéje szavahihetőbb, jobb és hatalmasabb minden bizonyítéknál. Ha kell vak, hideg hittel ki kell mondanunk: Tudom, hogy az Úr Jézus betölti minden szükségemet (még a hitem hiányosságait is), mert kegyelme elég nekem.

Ne felejtsd el, hogy Jézus Krisztus nagyobb minden áldásánál, több minden tőle kapott hatalomnál, győzelemnél vagy szolgálatnál. Jézus Krisztus adja az erőt, de Jézus Krisztus több az erőnél. Isten benne adja nekünk a legtöbbet, Jézus Krisztus a legjobbat akarja adni, önmagát, ha teljesen lemondunk önmagunkról és átadjuk magunkat neki, többé már nem mi élünk, hanem Jézus Krisztus él bennünk. Kész vagy-e így befogadni?

EVANGÉLIUMI KIADÓ

"SOLI DEO GLORIA"