A munka és pihenés rendje!

 

2Mózes 20,8-11 8Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! 9Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. 11Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az ÚR a nyugalom napját, és megszentelte azt.

Igehirdetés hangfelvétele

https://drive.google.com/file/d/1ZEYgm0b18tbmMws_QfB9fByb75rNNCPl/view?usp=sharing

A mai igehirdetéshez rendelt központi üzenet címe: „A munka és pihenés rendje”. Munkához való hozzáállásukban nagyon különbözőek az emberek. Már ifjúkoromban időnként úgy untam a munkát, főleg, amikor 10 éves koromtól a nyári hőségben, szüleimmel együtt kapálni kellett. De nem volt mese, hogy az asztalon legyen étel, azért dolgoznunk kellett.

Egyszer Párommal meglátogattuk súlyosan beteg kolléganőjét, ki elmondta, úgy utáltam mindig dolgozni. Majd folytatta, Istenem, mindent megadnék, ha még egyszer dolgozhatnák. Sajnos nem adatott meg neki, hogy még dolgozhasson. Akkor felmerült bennem, hogy addig, amíg telve vagyunk erővel, egészséggel, tudunk-e ezért hálát adni szerető Istenünknek, vagy olyan természetesnek vesszük, mint ami alanyi jogon jár nekünk.

A felolvasott alapigénk a negyedik parancsolat abból a „tízparancsolatból” melyet igazságosan szerető Istenünk a sinai hegyen adott át az Izraelitáknak. Mindez két hónappal azután történt, hogy hatalmas kézzel kivezette őket az Egyiptomi rabságból, a szolgaság házából. Tízből az első négy parancsolat Isten és Ember viszonyának szabályait határozza meg, mely Isten ígéretein és a nép Isten iránti hűségén alapszik.

„Ószövetség” a Teremtő Isten szövetsége Izrael népével. Az ószövetségi szombat a hét hetedik napja volt, és azzal szentelték meg, hogy elkülönítették, egészen másképp kezelték, mint a többi napot. Senki sem dolgozhatott, hanem megpihent a mindennapi tevékenységektől.

A teremtéstörténetben olvashatunk először a nyugalomnap megáldásáról és megszenteléséről:

1Mózes 2,2-3 „2A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. 3Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után”.

A felolvasott alapigénk első versét így olvastuk:

2Mózes 20,8 „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt!” E mondat végén felkiáltó jel van, tehát félreérthetetlenül felszólító módban van írva. Úgy néz ki, hogy ez a negyedik parancsolat betartása és betartatása nagyon fontos Istennek, annak ellenére, hogy nagyobb részben az ember javát szolgálja.

Isten Igéje alapján vizsgáljuk meg, miért lehet ennyire fontos a világteremtő, végtelenül bölcs Istenünk számára a nyugalom napjáról való megemlékezés és annak megszentelése. Bibliánkban Istenünk a teremtéstörténetben tudósít bennünket arról a tényről, hogy hat nap alatt teremtette a világmindenséget, más szóval az univerzumot melynek egy kis töredék része emberi szemmel is látható. Feltekintve a csillagos égre, biztosan már ti is rácsodálkoztatok a szabad szemmel is látható csillagóceánra, mely ezernyi csodájával a nagy Teremtőt dicséri.

Logikusan kikövetkeztethető, hogy a mennyei régió, mely Isten és Angyalainak lakóhelye, már a hatnapos teremtéstörténet előtt is létezett. Isten által teremtett világmindenség értelmes szemlélése révén láthatjuk, hogy milyen hatalmas tudás, kreativitás eredménye a ma is létező világunk, melynek csak kis töredékét ismerhette meg a halandó ember.

Most idézek a Mai Ige: „A kérdező hit ereje” című kiadványból”. „Napjainkban egyre több tudós erősíti meg azt, amiben a keresztyének már régóta hisznek. Megfogalmazták az úgynevezett antropikus elvet, amely szerint minden jel arra utal, hogy az univerzum az emberi élet számára lett kialakítva. 2001 végére a csillagászok mintegy 150 különböző állandót azonosítottak, amelyek tökéletesen megtervezett módon támogatják az értelmes élet létezését a földön.

-         Ha csak egy kicsivel jobban, vagy kevésbé dőlne meg a föld tengelye, mind meghalnánk.

-         Ha csak egy kicsivel gyorsabban, vagy lassabban forogna a föld, mind meghalnánk.”

Ez csak kettő a százötvenből! Eddig az idézet!

Úgy érzem, hogy szerető Istenünk örömét lelte abban, hogy megteremtette a szabad akarattal megáldott embert a maga képmására és hasonlatosságára. Sajnos engedetlensége folytán az Isten képmására teremtett ember, az eredetihez képest még az Édenben lényegesen eltorzult.

Bibliánkban olvasható hiteles teremtéstörténet tudósít bennünket arról, hogy a hatodik nap után, a hetedik napon „Teremtő Istenünk” megpihent.

Vizsgáljuk meg, miért szükséges az embernek, és miért fontos Istennek, hogy megszenteljük a nyugalom napját.

Bevezetőben említettem, hogy Istenünk részéről parancsba adott nyugalomnap megtartása, megszentelése, egyértelműen az ember javát szolgálja. Nagyon jól tudjuk, ha veszünk egy háztartási gépet, egy fűnyírót, vagy egy autót, ahhoz kapunk egy „Használati utasítást”, melynek figyelmen kívül hagyása, bizony károsodást okozhat a berendezésben.

Az embert teremtő, alkotó Istenünk tudja legjobban, hogy teremtménye az ember, milyen teljesítményre, milyen igénybevételre van kalibrálva. Ezért adta parancsba, hogy 2Mózes 6,9 „9Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény”. Felettébb érdekes, se állatod, se a kapudon belül tartózkodó jövevény nem dolgozhat, pedig azok nem is izraeliták.

Mi újszövetségi hívők, vasárnapot, a hét első napját, a feltámadás napját az Úr napjának is nevezzük. Ezt kell megszentelnünk! Ezt az időt, a nyugalom napját különösképpen és különlegesen szánjuk oda az Úrnak!

Tudnunk kell azt is, hogy a negyedik parancsolat a tízparancsolat részeként ma is érvényben van, nemcsak az új teremtésre utaló jelként értelmezve, hanem szó szerint értelmezve is.

Emlékezzünk csak, amikor egy írástudó megkérdezte Jézust: Máté 22,36-39 36Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 37Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 38Ez az első és a nagy parancsolat. 39A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Az első nagy parancsolat magában foglalja a tízparancsolatból, az első négyet. A második pedig a következő hatot. Tehát az Újszövetségben ránk nézve is érvényes a „Tízparancsolat”.

Szerető Istenünknek fiában Krisztus Jézusban gazdagon kiáradó kegyelmének, szeretetének élő bizonyítéka, hogy elvárta és elvárja kiválasztott népétől és tőlünk keresztyénektől a „Tízparancsolat” betartását, és ezáltal megvalósuljon életünkben annak minden áldása a mi javunkra és Isten dicsőségére. Csak így lehet egészséges lelkületű egyén, egészséges lelkületű család, egészséges lelkületű, Istennek engedelmes nemzet. Különben a világ bűntől szennyes áradata tönkreteszi, lezülleszti az egyént, szétszórja a családokat és erkölcsében teljesen Sodoma és Gomora népéhez hasonlóvá teszi a nemzeteket.

Kis kitérő után térjünk vissza a nyugalomnap megtartásának fontosságához. Ma is nagyon fontos, hogy a munkavégzést követően pihentető alvással regenerálódjunk, és új erőt nyerjünk. Féltőn szerető Istenünk, ezen felül iktatott be még egy nyugalomnapot is népének életébe.  Ha Istenünk nyugalomnap megtartásával kapcsolatos parancsát figyelmen kívül hagyjuk, akkor csak idő kérdése és egészségkárosodással számolhatunk. Mindeddig csak a fizikai szinten megnyilvánuló torzulásról, egészségkárosodásról szóltam.

Azonban a teremtő Istenünkkel lelki, szellemi síkon való kapcsolatunkban is lényeges torzulást szenvedünk, ha engedetlenek vagyunk egyértelmű parancsával szemben.

Ezékiel 20,20 „Szenteljétek meg szombatjaimat annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek.”

2Mózes 31,12-17 alapján nézzük meg Isten mennyire fontosnak tartotta a nyugalomnap megszentelését:

„12Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: 13Mondd meg Izráel fiainak: Tartsátok meg szombatjaimat; mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok, aki megszentellek titeket. 14Tartsátok meg a szombatot, tartsátok azt szentnek! Aki megszentségteleníti azt, halállal lakoljon! Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon a napon. 15Hat napon át végezzék munkájukat, de a hetedik nap a teljes nyugalom napja, szent az az ÚR előtt. Mindaz, aki valamilyen munkát végez a szombat napján, halállal lakoljon! 16Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. 17Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.”

Számomra sokat jelent a 13. vers üzenete: „Tartsátok meg szombatjaimat; mert jel ez köztem és köztetek …” Bibliánkban hol találunk Isten által ajánlott olyan jelet, amely konkrétan életet jelentette az engedelmeskedő emberek számára? (páskabárány vérének jele az ajtófélfán, Ráháb ablakán piros zsinór).

A nyugalomnap megtartása, a világ felé egyértelmű jele annak, hogy Istenhez tartozunk. Kérdezem? Mi megtért keresztyének, voltunk már olyan helyzetben, hogy írásban, szóban, vagy ráutaló magatartással szégyelltük Istenhez tartozás jelét az emberek előtt?

A minap szerdán olvastuk az Áhítatban kijelölt alapigét Lukács 22,31-33 „31Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, 32de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! 33Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is!” Ismerjük a történet folytatását, az a Péter, aki kész volt börtönbe, vagy a halálba menni Jézussal, félelmében háromszor letagadta, hogy hozzá tartozik.

Gondoltátok, ha keresztyén létére valaki szégyelli az Istenhez való tartozás jelét, vagy Istenhez tartozását megvallani az emberek előtt, akkor az Úr Jézus szavai szerint meg kell térnie?  Számomra felettébb érdekes üzenete van Márk 16,7 igeversnek: „De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”  A sírboltban megszólaló Angyal ezek szerint nem tartotta tanítványnak Pétert. Péter megtérését, visszatérését a tanítványi körbe az jelentette, hogy háromszor kijelentette Jézus kérdésére, „Uram, te tudod, hogy szeretlek” (János 21,15-17).

Kedves Testvéreim! Ki merem jelenteni, ha Istenünknek negyedik parancsolatát betartjuk, akkor az egyértelműen fizikai és lelki síkon is a javunkat szolgálja.

Amerikai tudósok két 5-5 ezer fős embercsoport életét vizsgálták meg tíz éves időszakra. Az egyik csoport hitét gyakorló, egyházának hagyományaihoz ragaszkodó keresztény volt, míg a másik csoport ezeknek teljesen ellentéte, hitetlen emberek.

A vizsgálat meglepő eredménnyel zárult. A keresztény csoport egészsége lényegesen jobb volt, jóval kevesebb volt a betegállományban, kórházban töltött napok száma. Az esetleges betegségekből gyógyulva, vagy a műtétek után jóval hamarabb munkaképesek lettek.

Istenünk kőtáblára vésett törvényeit nem a korlátozásunkra, hanem védelmünkre adta. Azok a korlátok bennünket csak védenek, azok keretei között lehet békességünk, boldogságunk.

Kedves testvérem! Befejezésül van hozzád pár kérdésem. Te hogyan szenteled meg az Úr napját? Foglalkozol Isten Igéjével? Gyakorlod a közösséget? Esetleg mások lelki javán munkálkodsz? Nem én várom a választ!

Adja az Úr, hogy mindannyiunk szívében igen lehessen a válasz. ÁMEN

 

Tíz segítség az emberré válás útján (2. Mózes 20,1-17)

1. Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. [5Móz 5,6-21] Ne legyen más istened rajtam kívül!

2. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. [2Móz 34,17; 3Móz 19,4; 26,1; 5Móz 4,15-18; 27,15] Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. [2Móz 34,6-7; 4Móz 14,18; 5Móz 7,9-10] De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

3. Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! [3Móz 19,12]

4. Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! [2Móz 16,23-30; 31,12-17] Hat napon át dolgozz és végezd mindenféle munkádat! [2Móz 23,12; 31,15; 34,21; 35; 3Móz 23,3] De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját. [1Móz 2,1-3; 2Móz 31,17; Mt 12,8; Mk 2,27-28; Jn 20,1; 20,19; ApCsel 20,7; 1Kor 16,2]

5. Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked! [5Móz 27,16; Mt 15,4; 19,19; Mk 7,10; 10,19; Lk 18,20; Ef 6,2-3]

6. Ne ölj! [1Móz 9,6; 3Móz 24,17; Mt 5,21; 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20; Róm 13,9; Jak 2,11]

7. Ne paráználkodj! [3Móz 20,10; Mt 5,27; 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20; Róm 13,9; Jak 2,11]

8. Ne lopj! [3Móz 19,11; Mt 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20; Róm 13,9]

9. Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! [2Móz 23,1; Mt 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20]

10. Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! [Róm 7,7; 13,9]

Meghívó, "Szőkepusztai találkozó 2026"

 

M e g h í v ó

A megszokott időponttól lényegesen eltérve, ha szerető Istenünk is úgy akarja 2026. június 07-én 10.30 órai kezdettel megtartjuk a több évtizedes hagyománnyal rendelkező

SZŐKEPUSZTAI TALÁLKOZÓT.

(Gyülekező 10 órától)

Találkozó helyszíne: Szőkepusztai Imaház (Zarándok kápolna)

Az étkezés önállóan történik, kérjük mindenki szükséglete szerint hozzon magának és családjának ételt. 

(Az előző években megszokott "Meglepetés ebéd" sajnos elmarad. Kempingszéket, kis asztalt, plédet ajánlott hozni, mert nem tudjuk biztosítani a megszokott asztalt, padot, és napvédő sátort.)

Lényeges változás oka, hogy tulajdonos és szponzor váltás történt, ezért visszatérünk a régi találkozók hangulatához.

Aki az előző találkozón nem vett részt, változásról annak találkozón részletes tájékoztatást adunk.

Mindig öröm egymásra találni a hajdan itt lakó szőkepusztai, libickozmai, kopárpusztai, háromházi és a környékbeli barátainkkal, ismerőseinkkel, vagy azok rokonaival gyermekeivel, unokáival. Egyben legyen az országunk különböző helyein (és azon kívül lakó) barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel való örömteli találkozás alkalma.   A régi találkozók résztvevőit és mindazokat, akik szívesen részt vennének ezen az erdei összejövetelen sok-sok szeretettel várjuk. Bátorítom a hajdan itt lakók gyermekeit, unokáit, vágjanak bele a nagy kalandba és ismerjék meg őseik földjét, melynek egyik ékköve a vadregényes erdei környezetben megbúvó szőkepusztai „Zarándok Kápolna”. Hívjuk és várjuk a „Háromházi találkozó résztvevőit is.

 

Libickozma és vonzáskörzete nagyon sok értékes látnivalót rejt a vadregényes környezetben. Aranyos patak, (Malom árok) Koroknai vízfolyás kettő halastóval, romantikus erdei környezetben a Háromházi fogadó szállással és éttermével, közeli Niklán a Berzsenyi múzeum. Körös körül ötven éve szinte érintetlen erdei környezet.

 

Találkozó előtti hétvégéig (május 31-ig) kérem jelezni a részvételi szándékot bármelyik információs csatornán!

(További információ Joó István, 06-30/501-25-77, Kovács Árpi 06-20/77-05-387 es telefonon, vagy sarepta50@gmail.com email címen) Szeretettel várunk mindenkit!

 

Szőkepuszta Dunántúlon, Somogy megyében található. Libickozmára Budapest felől az M7-ről Fonyódnál kell lehajtani Lengyeltóti irányába. Öreglak, Pusztakovácsi, Somogyfajsz után következik Libickozma. Libickozma helységjelző táblánál jobbra kell a földútra kanyarodni, egyenesen haladva kb. 1500 méter után jobbról feltűnik a zarándok kápolna.

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre!

 

Lukács 12,49-59 Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. 53Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával. 54Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. 55Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? 58Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 59Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.

Bibliánkban a Lukács 12,49-59 igeszakasz összefoglaló neve: Meghasonlás az evangélium miatt, pontosabban kifejezve, meghasonlás Jézus Krisztus miatt.

Az imént felolvasott igeszakasz első verse így hangzott: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” Első hallásra mi is úgy vagyunk, mint Jézus tanítványai, megdöbbenünk. Volt egy teljesen másik eset, amikor Jézus a kapernaumi zsinagógában tanított, azt mondta: „én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le.”  „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” János 6,60. Ettől kezdve tanítványai közül sokan elhagyták őt.

Szeretnénk azt, hogy Istenünkkel való viszonyunk ideális lenne, olyan igazi Atya – fiú kapcsolat? Nos, minden azon múlik, mennyire hiszünk, mennyire bízunk őbenne. Róma 8,28a-ban az ÚR ígérete így hangzik: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál,” Saját bőrömön tapasztaltam, milyen könnyű Isten iránti bizalmatlanság vétkébe esni.

Amikor otthon elolvastam a mai igehirdetésre kijelölt igeszakaszt, úgy voltam vele: Ez az igevers számomra a nehezen érthető és könnyen félremagyarázható igei üzenetek közé tartozik. Hamarjában meggondolatlanul úgy döntöttem, hogy keresek az interneten ugyanezekre az Igékre épülő prédikációt. Csak egy református igehirdetést találtam, letöltöttem, hogy majd tanulmányozom. Este már ágyban voltam, amikor igazán rám nehezedett az Isten iránti bizalmam hiánya, hogy ezt tettem. Felkeltem az ágyból és töröltem a letöltött idegen prédikációt. Utána őszinte bűnbánattal imádkoztam, Uram bocsájtsad meg, hogy ennyire kishitű és bizalmatlan voltam hozzád, hiszen eddig, mindig meghallgattál és segítettél, ha téged hívtalak segítségül a szolgálatra való felkészülésben.

Felkészülésem során átnéztem, megpróbáltam értelmezni az előző igeszakaszokkal való összefüggést a maga folyamatosságában. Úgy tűnik, hogy Lukács 12. fejezete egy egybefüggő hosszú tanítás. Érdekes, hogy Jézus váltakozva szól a tanítványaihoz, majd a nagy sokasághoz, majd újból a tanítványokhoz és a sokasághoz. Lukács 12,1 „Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz:”

Jézus a nagy sokasághoz intézett tanításában beszélt az igazi kincsről: 20hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. 21Mert, ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is. (Máté 6,20-21)

Következő figyelmeztetése Jézusnak, intés a vigyázásra: „Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az emberfia, amelyikben nem is gondoljátok”. (Lukács 12,40)

Majd az okos és gonosz szolga példázatát mondta el az ÚR Jézus: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”. (Lukács 12,48b).

Először vizsgáljuk meg, a tűz mennyire szolgálja az ember javát és mennyire ellensége. A tűznek nélkülözhetetlen szerepe van az iparban és a háztartásban. Ezt nem akarom részletezni. Mindannyian tudjuk, ugyanaz a tűz lehet segítőtársunk, a kályhában áldás, de lehet az ellenségünk, ha a házunk ég. A tűz helyes, vagy helytelen használata nagyban függ a tüzet használó, birtokló ember lelkületétől, felelősségérzetétől. Erről a tűzoltók részletesebben tudnának bennünket tájékoztatni, amikor egy beteg lelkületű, piromániás gyújtogatása miatt kell kivonulni tüzet oltani.

Nézzünk egy – egy példát a tűz jelenségéről és Isten általi alkalmazásáról a Bibliából. ApCsel. 2,3-4 „3Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Itt a Szentlélek tüze, kimondottan az ember számára áldást hozó kategóriába sorolható.

Egy másik eset, amikor Jézust és tanítványait nem fogadták be egy samáriai faluba, hogy szállást adjanak nekik. Lukács 9,54-55 „54Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? 55De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,”

Az Ember Istenhez való viszonyulásától, és ebből fakadó lelkületétől is függ, hogy ugyanaz a tűz áldást, vagy pusztítást hoz számára. Szentírás szerint azt a tüzet, amit Jézus bocsát a földre, nem lehet elkerülni.

Lukács 12,49 „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!”

Isten Igéje különbözőképpen alkalmazza a tűz fogalmát, itt Isten ítéletéhez és a meghasonláshoz kapcsolódik. Isten tüze általában két fő célt szolgálhat az emberek életében, attól függően, hogy Krisztusért, vagy Krisztus ellen élnek.

Aki elfogadja Isten Igéjét és Krisztusban felkínált kegyelmét, és követi őt, azt a tűz megtisztítja, és olyanná teszi, amilyennek az Úr látni akarja. Aki viszont elutasítja őt, és szembeszáll vele, azt Isten tüze megemészti és elpusztítja. Életünket és munkánkat Isten ítéletének a tüze teszi próbára.

1Korinthus 3,12-15 „12Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra (amit Jézus épít): aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát; 13az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni.”

Ebben a példázatban a tűz az aranyat nemesebbé teszi, a fát, szénát és szalmát pedig megemészti. Ez a különbség komoly meghasonlást, szakadást okoz az emberek között ebben a földi létben. Akik pedig elvetik Istent, azok számára az Istentől való végleges elszakadás alapja lesz az eljövendő életben.

Kedves testvéreim, nem Istenen, hanem egyedül rajtam, illetve rajtatok múlik, hogy melyik kategóriába fogunk tartozni, és melyik felszólítás vonatkozik majd ránk az utolsó ítéletkor? (Máté 25,34) „Így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek azt az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta”, vagy (Máté 25,41) „Akkor szól a bal keze felől állókhoz: Menjetek előlem átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre”.

Jézus által földre bocsátott tűz egyértelműen el fogja választani Jézus szemében értékeset az értéktelentől. Ezért mondja, hogy szeretném, ha már lángolna, mert akkor már túl lenne a reá váró megpróbáltatásokon. Ő nem gyönyörködik a bűnös ember halálában, hanem azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen. Az igazságosan szerető Istenünk csodálatos kegyelmének feltételeit világosan az értésünkre adta. Jézus Krisztusban felkínált kegyelem ránk vonatkozva, csak akkor érvényes, ha azt egyértelműen, és visszavonhatatlanul elfogadjuk. 

50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! (Lukács 12,50) Ugyanezt az Igét megnéztem még Csia Lajos fordította Bibliában, ott így hangzik ez a mondat: „Be kell még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az be nem teljesedik”. Jézus Krisztus itt önként vállalt kereszthalálára utalt.”

Egészen Jézus Krisztus borzalmas kivégzéséig a maival éllentétben a keresztet egészen más összefüggésben emlegették. Kereszt annak a kornak egyik legborzalmasabb kivégző eszköze volt.

51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre, Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. (Lukács 12,51)

Mi általában úgy értelmezzük a békességet, úgy szeretnénk, ha olyan lenne, mint szélcsendes időben egy gyönyörű környezetben lévő tó vízfelülete. A tavat környező erdős ligetes fákról üdítő madárcsicsergés ad alapot a békességünkhöz. Ilyen szinte ideális környezetben tudjuk elképzelni azt a békességet, amelyben élni szeretnénk, amelyben úgy igazán kisimul a lelkünk. Mi szeretnénk kerülni minden olyan helyzetet, még az evangéliumról való bizonyságtételt is, amivel megbotránkoztatnánk az embereket. Drága Urunk Jézus Krisztus mintha másképpen értelmezné azt a békességet, amit kész megadni nekünk, ha kérjük.

„26A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. 27Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” János 14,26-27. Értitek drága testvéreim, az Ő békességét adja nekünk, amely alapjában más, mint amit mi elképzelünk. Nézzünk egy Igét, mi jellemzi Jézus békességét!

„24Odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. 25Ezt kérdezte tőlük: Hol van a ti hitetek?” Lukács 8,22-25

Jézus békességére az volt jellemző, hogy az iszonyú viharban, amikor a hajó már majdnem megtelt vízzel, Ő akkor is békésen aludt. Ekkor Jézus csak egyetlen, de nagyon lényeges kérdést tett fel a tanítványainak: „Hol van a ti hitetek?”

Jézus Krisztus azt mondta az akkori és mai tanítványainak: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!” János 14,1

 Jézus így kérdezte a tanítványait: gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. Ha én azért nem merem vállalni a világ előtt a bizonyságtevést, mert nem merem elmondani, milyen csodás újjászületést adott Jézus, mert esetleg beszólnak és lesajnálnak engem, és akkor felborul a békességem. Higgyétek el, ha ezt teszem a magánéletemben sem lesz meg a vágyott békességem. Azt a meghasonlást, amit Jézus szándékosan hozott el a földre, fel kell vállalnom, mert ha nem szégyellem és felvállalom Krisztus ügyét, akkor garantáltan lesz konfliktusom, lesz meghasonlásom a családomban, a szűkebb, tágasabb környezetemben, de ez Isten tetszését és dicsőségét szolgálja éltemben.

Jézus a hegyi beszédében azt mondta: „9Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” Én ezt úgy értem, hogy a missziós munkával járó meghasonlás közepette is lehet békességem Istennel. Ha békességem van Istennel, akkor békességem lesz önmagammal. Ha békességem van Istennel és önmagammal, akkor boldog leszek, mert békességem lesz a környezetemmel.

56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? Lukács 12,56

Csia fordításban így hangzik Jézus kérdése: Miért van az, hogy magatoktól nem ítélitek meg azt, ami az isteni igazságosság rendjéhez tartozik?

Az még talán érthető, hogy a farizeusok és írástudók maguktól miért nem tudták megítélni az idők jeleit, pedig ismerték a próféciákat? Volt egy saját érdekeik szerinti elképzelésük, mely nem az isteni igazságosság rendjéhez tartozott. Ami a világról alkotott elképzelésükbe beleillett, azt elfogadták, minden többit pedig vesztükre elutasítottak.

Nekünk azonban a farizeusokkal ellentétben nincs mentségünk, mert ezt ígérte Jézus: „13amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra;” Dicsőítsük ezért igazságosan szerető Istenünket, legyen szívünk folyton hálával telt, mert nem hagy bennünket bizonytalanságban. Csak egy esetben térhetünk el az igazságtól, ha a magunk útját akarjuk járni, és hátat fordítunk neki.

Drága testvéreim! Hagyjuk, hagyjátok, hogy a drága Szentlélek Krisztus Jézusban elvezessen bennünket minden igazságra! ÁMEN

Az evangélium munkásai!

 

”1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2 Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.”

Lukács 10,1-12 Igehirdetés hangfelvétele (Garantáltan nem vírusos!)

https://drive.google.com/file/d/1PFv7T77yNB4v9_bNwhvxceneKIcvSaMZ/view?usp=sharing

Amikor először elolvastam a mai igehirdetés alapjául kijelölt Igét, bevallom őszintén nem tudtam mit kezdeni vele, teljesen tanácstalan voltam. Egyedül azt tehettem, letérdeltem és kértem az Úr vezetését, tőle való bölcsességet az igehirdetésre való felkészülésben.

Az imént felolvasott (Lukács 10,1-12) igeszakaszhoz rendelt cím: Az evangélium munkásai!

Kicsit elmélkedjünk azon, hogy milyen jellemzői vannak az evangélium munkásának, és úgy általában a munkásnak? Általánosságban a munkásra jellemző, hogy megbízás alapján végzi a rábízott munkát. Az a kívánatos hozzáállás, hogy elsősorban a megbízója akaratát és érdekeit képviseli, és nem a maga személyét helyezi előtérbe. Jézus Krisztus ebben valóságos követésre méltó példát adott számunkra, mert földi küldetése során az Atya akaratának teljesítését tartotta legfőbb céljának.

Az imént felolvasott igénk első két szava így hangzik: „Ezek után”! Milyen történések előzték meg a 72 tanítvány lélekmentés szolgálatába való küldését?

Lukács 9,1-6 olvashatunk arról, hogy Jézus először a tizenkettőt, vagyis az apostolokat küldte ki. Erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására. Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsanak. Máté 10,6 egy párhuzamos szakasz szerint Jézus arra utasította a tizenkettőt, hogy „Izrael házának elveszett juhaihoz menjenek”. Ez azt jelentette, hogy elsősorban azoknak a zsidóknak kellett hirdetniük Krisztus üzenetét, és megmutatniuk Isten erejét, akik még nem hallották és látták ezeket.

Lukács 9,51-53 igeszakaszban olvashatunk arról „51Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy galileából felmegy Jeruzsálembe, 52és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.”

Érdekes a történetben, hogy Jézus először követeket küldött a samaritánusok lakta településekre, hogy a népes csapatnak szállást készítsenek elő, de ez a kísérlet teljes kudarccal végződött. De Jézus nem adta fel, ezért módosított küldetéssel indította útnak a hetvenkét tanítványát.

3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit!

Menjetek el! Jézus Krisztus részéről ez egy ellentmondást nem tűrő határozott felszólítás volt. Ugyanilyen határozott felszólítás (felkiáltójellel) hangzott el később Krisztus Jézustól közvetlenül a mennybemenetele előtt, amelyet Márk 16,15,20. olvashatunk, mely az úgynevezett nagy misszióparancs: 15Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! 20Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Miért ennyire fontos napjainkban is ez a misszióparancs? A kérdés megértéséhez nem kell teológiai képzettség, csak az ember egyszerű logikus gondolkodása. Hitelődeink, akik 100-120 évvel ezelőtt születtek, már e földi létben nem élnek. Közben felnőtt több új generáció, akiknek meg kell térniük, újjá kell születniük. Róma 8,14 „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. Kedves testvéreim az „Istenfiúság” kiváltságot, rangot nem lehet úgy örökölni, mint a hátrahagyott vagyont, ezért van szükség arra, hogy az evangélium munkásaiként megtérésre hívjuk válogatás nélkül az embereket.

Drága testvéreim, ha mi nem missziózunk, akkor tétlenségünkkel kizárjuk Isten országából az új generációkat (gyermekeket, unokákat, dédunokákat). Szerintem magától értendő, ha én arra kérem kegyelmes Istenemet, hogy gyermekeim megtéréséhez küldjön valakit, aki hiteles emberként megtérésre hívja őket, akkor nekem is be kell állnom ebbe a megtisztelő munkába, olyan emberré kell válnom, hogy hiteles bizonyságtevő legyek, mert ezt várja el tőlem az ÚR.

Szerető Istenünk előtt nem áll meg az a kifogásunk, hogy az én feladatom (csak egy példát mondok) az imaház takarítása, és egyéb felsorolható feladatok, mert csak arra kaptam tálentumot. Képzeljük el egy családapa kifogását, aki azt mondja, nekem csak arra van Istentől kapott képességem, hogy az anyagi javakat előteremtsem a családom részére. Ezzel próbálná kimenteni magát szerető Istenünk jogos parancsa alól, Efezus 5,28 „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte”, nem is beszélve a gyermekei lelki szükségeiről. Korunkban az egyenjogúság korában nem elnyomott szerepe van a nőknek, ezért ugyanígy elvárható tőlük is, hogy szeressék gyermekeiket és tiszteljék férjüket.

De mégis mi, akik Isten gyermekeinek valljuk magunkat, bár nincs különleges képzettségünk, mit tehetünk azért, hogy az újabb és újabb generációk: gyermekeink, unokáink, dédunokáink, szomszédaink, munkatársaink, ismerőseink a szükséges információhoz jussanak, hogy térjetek meg mert „elközelített Isten országa”?

Mégis mit tehetünk? Talán azt, hogy nem szégyelljük az emberek előtt megvallani Krisztus evangéliumát. Márk 8,38 „Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! (Lukács 10,4) Vegyünk egy példát! Ha Isten igéjének üzenetével megjelenünk egy jó kinézetű autóval, elegáns ruhában, márkás cipőben egy olyan közösségben, ahol a mindennapi megélhetés gondjaival küszködnek, mert lehet, hogy a családfő munkanélküli, alkohol vagy drog függőséggel küszködik, akkor elsősorban anyagi adományokat várnak. Pedig nekünk először Isten országába való belépésre szóló meghívót kell kézbesíteni számukra.

Ezért mondhatta Jézus az útra bocsátott tanítványainak, „4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut!” (Gondoljunk csak bele, pénz, élelem és saru (cipő) nélkül útnak indulni misziózni, (persze csak nyáron lehet cipő nélkül). Lehetőségeinkhez képest a megtérésre hívás után, szükségnek megfelelő anyagi adományokkal való támogatás, vagy az érintetteket rábeszélni egy keresztyén szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmény igénybevételére.

Útközben ne köszöntsetek senkit! Az utasítás célja a sürgősség, a feladatra való maximális összpontosítás volt, kerülve a hosszas keleti üdvözlési rituálékat. A tanítványoknak nem szabadott elidőzniük felesleges udvariaskodásokkal, mert számukra elsőrendű feladat volt a küldetés, vagyis hirdetni, hogy elközelített hozzátok az Isten országa.

Történetünk idején a zsidók többsége nem az ellenségesen viselkedő Samárián keresztül tette meg ezt az utat, hanem Samária megkerülésével lényegesen nagyobb kerülővel. Zsidók minden évben egyszer felmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Ezért Samárián keresztül ugyan több inzultus érhette a zsidókat, de ez a rövidebb út is több mint 100 km volt. A zsidók alacsonyabb rendű népnek tartották Samária lakóit, ezért nyílt ellenségeskedés volt közöttük.

Honnan származnak a samaritánusok? Kr. e. 722-ben az Asszírok legyőzték Izraelt és a zsidó nép nagy részét babiloni fogságba vitték. Helyükre pedig különböző bálványimádó „pogány” népeket telepítettek. A betelepített pogány nép házasságban keveredett az el nem hurcolt zsidó nép maradékával, ezek utódait nevezték samaritánusoknak. Samaritánusoknál a messiásváró hit keveredett a pogány istenek kultuszával.

Gondoljunk csak bele, a Jeruzsálembe vezető úton milyen népes csapat követte Jézust, hiszen ezek közül választotta ki a 72 tanítványt, akiket maga előtt küldött. Annyit tudunk erről a 72 tanítványról, hogy megtért követői lehettek Jézusnak. Hasonló kategória lehettek, mint korunkban a gyülekezeti munkások, én is annak tartom magam. Amikor a főpapok részéről Jézus üldözése csak fokozódott, Jézus követése már áldozattal és lemondással járt, ezek nem tudták elviselni Jézus kemény beszédét és többségük elhagyta őt. „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni?” János 6,67

Felmerült bennem egy nagyon fontos kérdés, hogy mi Jézus mai tanítványai, akik a Bibliából sokkal több ismerettel rendelkezünk, mint az akkori „hetvenkettő”, vajon lelkületünkben, hűségünkben, engedelmességünkben különbözünk-e tőlünk, ha igen az pozitív, vagy negatív irányban van?

A történésekben még csak ott tartunk, hogy Jézus által kiküldött tanítványok a lélekmentés szolgálatába álltak. Tanítványok misszióba küldésének elsődleges célja volt, hogy Isten országáról szóló üzenet hirdetésével egyidőben nem mindennapi csodákkal, betegek gyógyításával, ördögtől megszállottak megszabadításával, felhívják Jézusra a figyelmet, mert az Ő nevében tették mindezt. Ezzel Jézus érkezésére előkészítették a városok és falvak lakóit. A kiküldött 72-nek meghagyta Jézus, ne járjatok házról házra, ahol befogadnak benneteket, gyógyítsátok az ott lévő betegeket és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.

Konkrétan megfogalmazva mit jelent „Isten országa?” Isten országa (avagy a mennyek országa) azt jelenti, hogy Isten eljön a világba, és kinyilvánítja, megmutatja erejét, dicsőségét és hatalmát minden más erő fölött. Legegyszerűbben úgy magyarázhatjuk, hogy országa Isten cselekvő hatalmának bemutatása. Isten országa egyszerre „jelenvaló” és „eljövendő” valóság.

Előbb idéztem, hogy Jézus a tizenkettőt először Izrael elveszett juhaihoz a zsidókhoz küldte, de azok többsége elutasította őket. A zsidó főpapokkal ellentétben Jézusnak akkor és ma is nagyon – nagyon fontos, hogy minden népet, minden embert az üdvösség útjára vezessen.

Ne járjatok házról házra! Ahol befogadnak titeket ott gyógyítsátok a betegeket! Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a módszert, mint amikor Jézus meggyógyította Péter anyósát, mert éppen ott volt. Tehát Samáriában a csodás gyógyulások után a gyógyultak már bátran hívták a szomszédban, rokonságban lévő betegeket is a tanítványokhoz. Gyógyítottak, ördögöket űztek és hirdették, hogy elközelített Isten országa.

A tanítványok Samáriában lakókat előkészítették Jézus érkezésére, hiszen az Ő nevében tették a nagy „csodákat”. Talán ide kívánkozik Jézusnak tanítványai felé hangzó parancsa: Máté 10,16 „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!”

Nem tudok napirendre jutni azokkal a tényekkel, hogy Afrikai és egyéb Európai mértékkel nézve elmaradott országokban hasonlóan történik a valódi hiten alapuló gyógyítás és gyógyulás, mint az Apostolok működésének idejében. Talán ott ugyanazokban az üldözésekben is részesülnek, mint az apostolok. Nem akarok belemenni ebbe a témába, de érdemes ezen elgondolkodnunk. Pedig velem együtt, istenfiúságunkban hasonló áldásokban részesültünk, mint az előbb említett Afrikai testvéreink. (Efezus 1.3)

Jézus Krisztus tudatosan döntött úgy, hogy Samárián keresztül vezető úton megy Jeruzsálembe. Tette ezt azért, mert nem tett különbséget zsidó és pogány emberek között, számára minden ember tékozló fiú, vagy megmentésre váró eltévedt bárány ma is. Az akkori zsidó elit szemében, minden más nép kárhozatra méltó lenézett pogány volt. Vajon mi, akik mennyei Atya gyermekeinek valljuk magunkat, hogyan állunk a hasonló kérdésekkel. Fel sem merülhet bennem a kérdés, hogy asszisztáljak abban, hogy nem szívesen látunk, fogadunk valakit a gyülekezetünkben, mert nem felel meg nívós elvárásainknak.

Drága testvéreim! Krisztus Jézus örömhírét közvetíteni nagyon fontos feladat, mert gyógyulást és életet ad. Az ő békességét hirdetve javára leszünk sokaknak, de áldás lesz az a számunkra is.

Az evangéliumi gyülekezeteknek, közösségeknek mindig fontos küldetésük van: az evangéliumot elvinni azoknak, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Ebben a küldetésben a szolgálat örömét megtapasztalni csak úgy lehet, ha tiszta szívből Isten dicsőségére végezzük azt. ÁMEN