A munka és pihenés rendje!

 

2Mózes 20,8-11 8Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! 9Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. 11Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az ÚR a nyugalom napját, és megszentelte azt.

Igehirdetés hangfelvétele

https://drive.google.com/file/d/1ZEYgm0b18tbmMws_QfB9fByb75rNNCPl/view?usp=sharing

A mai igehirdetéshez rendelt központi üzenet címe: „A munka és pihenés rendje”. Munkához való hozzáállásukban nagyon különbözőek az emberek. Már ifjúkoromban időnként úgy untam a munkát, főleg, amikor 10 éves koromtól a nyári hőségben, szüleimmel együtt kapálni kellett. De nem volt mese, hogy az asztalon legyen étel, azért dolgoznunk kellett.

Egyszer Párommal meglátogattuk súlyosan beteg kolléganőjét, ki elmondta, úgy utáltam mindig dolgozni. Majd folytatta, Istenem, mindent megadnék, ha még egyszer dolgozhatnák. Sajnos nem adatott meg neki, hogy még dolgozhasson. Akkor felmerült bennem, hogy addig, amíg telve vagyunk erővel, egészséggel, tudunk-e ezért hálát adni szerető Istenünknek, vagy olyan természetesnek vesszük, mint ami alanyi jogon jár nekünk.

A felolvasott alapigénk a negyedik parancsolat abból a „tízparancsolatból” melyet igazságosan szerető Istenünk a sinai hegyen adott át az Izraelitáknak. Mindez két hónappal azután történt, hogy hatalmas kézzel kivezette őket az Egyiptomi rabságból, a szolgaság házából. Tízből az első négy parancsolat Isten és Ember viszonyának szabályait határozza meg, mely Isten ígéretein és a nép Isten iránti hűségén alapszik.

„Ószövetség” a Teremtő Isten szövetsége Izrael népével. Az ószövetségi szombat a hét hetedik napja volt, és azzal szentelték meg, hogy elkülönítették, egészen másképp kezelték, mint a többi napot. Senki sem dolgozhatott, hanem megpihent a mindennapi tevékenységektől.

A teremtéstörténetben olvashatunk először a nyugalomnap megáldásáról és megszenteléséről:

1Mózes 2,2-3 „2A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. 3Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után”.

A felolvasott alapigénk első versét így olvastuk:

2Mózes 20,8 „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt!” E mondat végén felkiáltó jel van, tehát félreérthetetlenül felszólító módban van írva. Úgy néz ki, hogy ez a negyedik parancsolat betartása és betartatása nagyon fontos Istennek, annak ellenére, hogy nagyobb részben az ember javát szolgálja.

Isten Igéje alapján vizsgáljuk meg, miért lehet ennyire fontos a világteremtő, végtelenül bölcs Istenünk számára a nyugalom napjáról való megemlékezés és annak megszentelése. Bibliánkban Istenünk a teremtéstörténetben tudósít bennünket arról a tényről, hogy hat nap alatt teremtette a világmindenséget, más szóval az univerzumot melynek egy kis töredék része emberi szemmel is látható. Feltekintve a csillagos égre, biztosan már ti is rácsodálkoztatok a szabad szemmel is látható csillagóceánra, mely ezernyi csodájával a nagy Teremtőt dicséri.

Logikusan kikövetkeztethető, hogy a mennyei régió, mely Isten és Angyalainak lakóhelye, már a hatnapos teremtéstörténet előtt is létezett. Isten által teremtett világmindenség értelmes szemlélése révén láthatjuk, hogy milyen hatalmas tudás, kreativitás eredménye a ma is létező világunk, melynek csak kis töredékét ismerhette meg a halandó ember.

Most idézek a Mai Ige: „A kérdező hit ereje” című kiadványból”. „Napjainkban egyre több tudós erősíti meg azt, amiben a keresztyének már régóta hisznek. Megfogalmazták az úgynevezett antropikus elvet, amely szerint minden jel arra utal, hogy az univerzum az emberi élet számára lett kialakítva. 2001 végére a csillagászok mintegy 150 különböző állandót azonosítottak, amelyek tökéletesen megtervezett módon támogatják az értelmes élet létezését a földön.

-         Ha csak egy kicsivel jobban, vagy kevésbé dőlne meg a föld tengelye, mind meghalnánk.

-         Ha csak egy kicsivel gyorsabban, vagy lassabban forogna a föld, mind meghalnánk.”

Ez csak kettő a százötvenből! Eddig az idézet!

Úgy érzem, hogy szerető Istenünk örömét lelte abban, hogy megteremtette a szabad akarattal megáldott embert a maga képmására és hasonlatosságára. Sajnos engedetlensége folytán az Isten képmására teremtett ember, az eredetihez képest még az Édenben lényegesen eltorzult.

Bibliánkban olvasható hiteles teremtéstörténet tudósít bennünket arról, hogy a hatodik nap után, a hetedik napon „Teremtő Istenünk” megpihent.

Vizsgáljuk meg, miért szükséges az embernek, és miért fontos Istennek, hogy megszenteljük a nyugalom napját.

Bevezetőben említettem, hogy Istenünk részéről parancsba adott nyugalomnap megtartása, megszentelése, egyértelműen az ember javát szolgálja. Nagyon jól tudjuk, ha veszünk egy háztartási gépet, egy fűnyírót, vagy egy autót, ahhoz kapunk egy „Használati utasítást”, melynek figyelmen kívül hagyása, bizony károsodást okozhat a berendezésben.

Az embert teremtő, alkotó Istenünk tudja legjobban, hogy teremtménye az ember, milyen teljesítményre, milyen igénybevételre van kalibrálva. Ezért adta parancsba, hogy 2Mózes 6,9 „9Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény”. Felettébb érdekes, se állatod, se a kapudon belül tartózkodó jövevény nem dolgozhat, pedig azok nem is izraeliták.

Mi újszövetségi hívők, vasárnapot, a hét első napját, a feltámadás napját az Úr napjának is nevezzük. Ezt kell megszentelnünk! Ezt az időt, a nyugalom napját különösképpen és különlegesen szánjuk oda az Úrnak!

Tudnunk kell azt is, hogy a negyedik parancsolat a tízparancsolat részeként ma is érvényben van, nemcsak az új teremtésre utaló jelként értelmezve, hanem szó szerint értelmezve is.

Emlékezzünk csak, amikor egy írástudó megkérdezte Jézust: Máté 22,36-39 36Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 37Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 38Ez az első és a nagy parancsolat. 39A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Az első nagy parancsolat magában foglalja a tízparancsolatból, az első négyet. A második pedig a következő hatot. Tehát az Újszövetségben ránk nézve is érvényes a „Tízparancsolat”.

Szerető Istenünknek fiában Krisztus Jézusban gazdagon kiáradó kegyelmének, szeretetének élő bizonyítéka, hogy elvárta és elvárja kiválasztott népétől és tőlünk keresztyénektől a „Tízparancsolat” betartását, és ezáltal megvalósuljon életünkben annak minden áldása a mi javunkra és Isten dicsőségére. Csak így lehet egészséges lelkületű egyén, egészséges lelkületű család, egészséges lelkületű, Istennek engedelmes nemzet. Különben a világ bűntől szennyes áradata tönkreteszi, lezülleszti az egyént, szétszórja a családokat és erkölcsében teljesen Sodoma és Gomora népéhez hasonlóvá teszi a nemzeteket.

Kis kitérő után térjünk vissza a nyugalomnap megtartásának fontosságához. Ma is nagyon fontos, hogy a munkavégzést követően pihentető alvással regenerálódjunk, és új erőt nyerjünk. Féltőn szerető Istenünk, ezen felül iktatott be még egy nyugalomnapot is népének életébe.  Ha Istenünk nyugalomnap megtartásával kapcsolatos parancsát figyelmen kívül hagyjuk, akkor csak idő kérdése és egészségkárosodással számolhatunk. Mindeddig csak a fizikai szinten megnyilvánuló torzulásról, egészségkárosodásról szóltam.

Azonban a teremtő Istenünkkel lelki, szellemi síkon való kapcsolatunkban is lényeges torzulást szenvedünk, ha engedetlenek vagyunk egyértelmű parancsával szemben.

Ezékiel 20,20 „Szenteljétek meg szombatjaimat annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek.”

2Mózes 31,12-17 alapján nézzük meg Isten mennyire fontosnak tartotta a nyugalomnap megszentelését:

„12Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: 13Mondd meg Izráel fiainak: Tartsátok meg szombatjaimat; mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok, aki megszentellek titeket. 14Tartsátok meg a szombatot, tartsátok azt szentnek! Aki megszentségteleníti azt, halállal lakoljon! Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon a napon. 15Hat napon át végezzék munkájukat, de a hetedik nap a teljes nyugalom napja, szent az az ÚR előtt. Mindaz, aki valamilyen munkát végez a szombat napján, halállal lakoljon! 16Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. 17Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.”

Számomra sokat jelent a 13. vers üzenete: „Tartsátok meg szombatjaimat; mert jel ez köztem és köztetek …” Bibliánkban hol találunk Isten által ajánlott olyan jelet, amely konkrétan életet jelentette az engedelmeskedő emberek számára? (páskabárány vérének jele az ajtófélfán, Ráháb ablakán piros zsinór).

A nyugalomnap megtartása, a világ felé egyértelmű jele annak, hogy Istenhez tartozunk. Kérdezem? Mi megtért keresztyének, voltunk már olyan helyzetben, hogy írásban, szóban, vagy ráutaló magatartással szégyelltük Istenhez tartozás jelét az emberek előtt?

A minap szerdán olvastuk az Áhítatban kijelölt alapigét Lukács 22,31-33 „31Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, 32de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! 33Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is!” Ismerjük a történet folytatását, az a Péter, aki kész volt börtönbe, vagy a halálba menni Jézussal, félelmében háromszor letagadta, hogy hozzá tartozik.

Gondoltátok, ha keresztyén létére valaki szégyelli az Istenhez való tartozás jelét, vagy Istenhez tartozását megvallani az emberek előtt, akkor az Úr Jézus szavai szerint meg kell térnie?  Számomra felettébb érdekes üzenete van Márk 16,7 igeversnek: „De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”  A sírboltban megszólaló Angyal ezek szerint nem tartotta tanítványnak Pétert. Péter megtérését, visszatérését a tanítványi körbe az jelentette, hogy háromszor kijelentette Jézus kérdésére, „Uram, te tudod, hogy szeretlek” (János 21,15-17).

Kedves Testvéreim! Ki merem jelenteni, ha Istenünknek negyedik parancsolatát betartjuk, akkor az egyértelműen fizikai és lelki síkon is a javunkat szolgálja.

Amerikai tudósok két 5-5 ezer fős embercsoport életét vizsgálták meg tíz éves időszakra. Az egyik csoport hitét gyakorló, egyházának hagyományaihoz ragaszkodó keresztény volt, míg a másik csoport ezeknek teljesen ellentéte, hitetlen emberek.

A vizsgálat meglepő eredménnyel zárult. A keresztény csoport egészsége lényegesen jobb volt, jóval kevesebb volt a betegállományban, kórházban töltött napok száma. Az esetleges betegségekből gyógyulva, vagy a műtétek után jóval hamarabb munkaképesek lettek.

Istenünk kőtáblára vésett törvényeit nem a korlátozásunkra, hanem védelmünkre adta. Azok a korlátok bennünket csak védenek, azok keretei között lehet békességünk, boldogságunk.

Kedves testvérem! Befejezésül van hozzád pár kérdésem. Te hogyan szenteled meg az Úr napját? Foglalkozol Isten Igéjével? Gyakorlod a közösséget? Esetleg mások lelki javán munkálkodsz? Nem én várom a választ!

Adja az Úr, hogy mindannyiunk szívében igen lehessen a válasz. ÁMEN

 

Tíz segítség az emberré válás útján (2. Mózes 20,1-17)

1. Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. [5Móz 5,6-21] Ne legyen más istened rajtam kívül!

2. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. [2Móz 34,17; 3Móz 19,4; 26,1; 5Móz 4,15-18; 27,15] Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. [2Móz 34,6-7; 4Móz 14,18; 5Móz 7,9-10] De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

3. Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! [3Móz 19,12]

4. Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! [2Móz 16,23-30; 31,12-17] Hat napon át dolgozz és végezd mindenféle munkádat! [2Móz 23,12; 31,15; 34,21; 35; 3Móz 23,3] De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját. [1Móz 2,1-3; 2Móz 31,17; Mt 12,8; Mk 2,27-28; Jn 20,1; 20,19; ApCsel 20,7; 1Kor 16,2]

5. Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked! [5Móz 27,16; Mt 15,4; 19,19; Mk 7,10; 10,19; Lk 18,20; Ef 6,2-3]

6. Ne ölj! [1Móz 9,6; 3Móz 24,17; Mt 5,21; 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20; Róm 13,9; Jak 2,11]

7. Ne paráználkodj! [3Móz 20,10; Mt 5,27; 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20; Róm 13,9; Jak 2,11]

8. Ne lopj! [3Móz 19,11; Mt 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20; Róm 13,9]

9. Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! [2Móz 23,1; Mt 19,18; Mk 10,19; Lk 18,20]

10. Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! [Róm 7,7; 13,9]