Lukács
12,49-59 Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és
mennyire szeretném, ha már lángolna! 50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem,
és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak
a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik
három a kettővel, és kettő a hárommal. 53Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával,
az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az
anyósával. 54Azután szólt a sokasághoz is: Amikor
látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és
úgy lesz. 55Amikor pedig déli szél fúj, azt
mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit
felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a
helyes? 58Amikor ellenfeleddel az elöljáró
elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró
elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe
vessen téged. 59Mondom neked, nem jössz ki onnan
addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.
Bibliánkban
a Lukács 12,49-59 igeszakasz összefoglaló neve: Meghasonlás az
evangélium miatt, pontosabban kifejezve, meghasonlás Jézus Krisztus
miatt.
Az
imént felolvasott igeszakasz első verse így hangzott: „Azért jöttem,
hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!”
Első hallásra mi is úgy vagyunk, mint Jézus tanítványai, megdöbbenünk. Volt
egy teljesen másik eset, amikor Jézus a kapernaumi zsinagógában tanított, azt
mondta: „én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le.”
„Tanítványai közül sokan, amikor ezt
hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” János
6,60. Ettől kezdve tanítványai közül sokan elhagyták őt.
Szeretnénk
azt, hogy Istenünkkel való viszonyunk ideális lenne, olyan igazi Atya – fiú
kapcsolat? Nos, minden azon múlik, mennyire hiszünk, mennyire
bízunk őbenne. Róma 8,28a-ban az ÚR ígérete így hangzik: „Azt
pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál,”
Saját bőrömön tapasztaltam, milyen könnyű Isten iránti bizalmatlanság
vétkébe esni.
Amikor
otthon elolvastam a mai igehirdetésre kijelölt igeszakaszt, úgy voltam vele: Ez
az igevers számomra a nehezen érthető és könnyen félremagyarázható
igei üzenetek közé tartozik. Hamarjában meggondolatlanul úgy döntöttem,
hogy keresek az interneten ugyanezekre az Igékre épülő prédikációt. Csak egy
református igehirdetést találtam, letöltöttem, hogy majd tanulmányozom. Este
már ágyban voltam, amikor igazán rám nehezedett az Isten iránti bizalmam
hiánya, hogy ezt tettem. Felkeltem az ágyból és töröltem a letöltött idegen
prédikációt. Utána őszinte bűnbánattal imádkoztam, Uram bocsájtsad meg, hogy
ennyire kishitű és bizalmatlan voltam hozzád, hiszen eddig, mindig
meghallgattál és segítettél, ha téged hívtalak segítségül a szolgálatra való
felkészülésben.
Felkészülésem
során átnéztem, megpróbáltam értelmezni az előző igeszakaszokkal való
összefüggést a maga folyamatosságában. Úgy tűnik, hogy Lukács 12. fejezete egy egybefüggő
hosszú tanítás. Érdekes, hogy Jézus váltakozva szól a tanítványaihoz,
majd a nagy sokasághoz, majd újból a tanítványokhoz és a sokasághoz. Lukács
12,1 „Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy
majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz:”
Jézus a
nagy sokasághoz intézett tanításában beszélt az igazi kincsről: 20hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a
moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem
lopják el. 21Mert, ahol a te kincsed van, ott lesz a
te szíved is. (Máté
6,20-21)
Következő
figyelmeztetése Jézusnak, intés a vigyázásra: „Ti is legyetek készen,
mert abban az órában jön el az emberfia, amelyikben nem is gondoljátok”. (Lukács
12,40)
Majd
az okos és gonosz szolga példázatát mondta el az ÚR Jézus: „Akinek sokat adtak,
attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek
számon”. (Lukács 12,48b).
Először
vizsgáljuk meg, a tűz mennyire szolgálja az ember javát és mennyire
ellensége. A tűznek nélkülözhetetlen szerepe van az iparban és a háztartásban.
Ezt nem akarom részletezni. Mindannyian tudjuk, ugyanaz a tűz lehet
segítőtársunk, a kályhában áldás, de lehet az ellenségünk, ha a házunk ég. A
tűz helyes, vagy helytelen használata nagyban függ a tüzet használó, birtokló
ember lelkületétől, felelősségérzetétől. Erről a tűzoltók részletesebben
tudnának bennünket tájékoztatni, amikor egy beteg lelkületű, piromániás
gyújtogatása miatt kell kivonulni tüzet oltani.
Nézzünk
egy – egy példát a tűz jelenségéről és Isten általi alkalmazásáról a
Bibliából. ApCsel. 2,3-4 „3Majd valami lángnyelvek jelentek
meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken
kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Itt a Szentlélek tüze,
kimondottan az ember számára áldást hozó kategóriába sorolható.
Egy
másik eset, amikor Jézust és tanítványait nem fogadták be egy samáriai faluba,
hogy szállást adjanak nekik. Lukács 9,54-55 „54Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram,
akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg
őket!? 55De Jézus feléjük fordult, megdorgálta
őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,”
Az Ember Istenhez való viszonyulásától,
és ebből fakadó lelkületétől is függ, hogy ugyanaz a tűz áldást, vagy pusztítást
hoz számára. Szentírás szerint azt a tüzet, amit Jézus bocsát a földre, nem
lehet elkerülni.
Lukács 12,49 „Azért jöttem,
hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!”
Isten
Igéje különbözőképpen alkalmazza a tűz fogalmát, itt Isten ítéletéhez és a
meghasonláshoz kapcsolódik. Isten tüze általában két fő célt szolgálhat
az emberek életében, attól függően, hogy Krisztusért, vagy Krisztus ellen élnek.
Aki
elfogadja Isten Igéjét és Krisztusban felkínált kegyelmét, és
követi őt, azt a tűz megtisztítja, és olyanná teszi, amilyennek az Úr
látni akarja. Aki viszont elutasítja őt, és szembeszáll vele, azt Isten
tüze megemészti és elpusztítja. Életünket és munkánkat Isten ítéletének
a tüze teszi próbára.
1Korinthus 3,12-15 „12Azt pedig, hogy ki mit épít erre az
alapra (amit Jézus épít): aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy
szalmát; 13az a nap fogja világossá tenni, mivel
tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és
hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni.”
Ebben a példázatban a tűz az aranyat
nemesebbé teszi, a fát, szénát és szalmát pedig megemészti. Ez a különbség komoly meghasonlást,
szakadást okoz az emberek között ebben a földi létben. Akik pedig elvetik
Istent, azok számára
az Istentől való végleges elszakadás alapja lesz az eljövendő életben.
Kedves testvéreim, nem Istenen, hanem egyedül
rajtam, illetve rajtatok múlik, hogy melyik kategóriába fogunk
tartozni, és melyik felszólítás vonatkozik majd ránk az utolsó ítéletkor?
(Máté 25,34) „Így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek
Atyám áldottai, örököljétek azt az országot, amely készen áll számotokra a
világ kezdete óta”, vagy (Máté 25,41) „Akkor szól a bal keze
felől állókhoz: Menjetek előlem átkozottak, az ördögnek és angyalainak
elkészített örök tűzre”.
Jézus által földre bocsátott tűz egyértelműen
el fogja választani Jézus szemében értékeset az értéktelentől.
Ezért mondja, hogy szeretném, ha már lángolna, mert akkor már túl lenne
a reá váró megpróbáltatásokon. Ő nem gyönyörködik a bűnös ember halálában,
hanem azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen. Az igazságosan
szerető Istenünk csodálatos kegyelmének feltételeit világosan az értésünkre
adta. Jézus Krisztusban felkínált kegyelem ránk vonatkozva, csak akkor
érvényes, ha azt egyértelműen, és visszavonhatatlanul elfogadjuk.
50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem,
és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! (Lukács 12,50) Ugyanezt az Igét megnéztem
még Csia Lajos fordította Bibliában, ott így hangzik ez a mondat: „Be kell
még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az be
nem teljesedik”. Jézus Krisztus itt önként vállalt kereszthalálára utalt.”
Egészen Jézus Krisztus borzalmas
kivégzéséig a maival éllentétben a keresztet egészen más összefüggésben
emlegették. Kereszt annak a kornak egyik legborzalmasabb kivégző eszköze volt.
51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak
a földre, Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. (Lukács 12,51)
Mi általában úgy értelmezzük a
békességet, úgy szeretnénk, ha olyan lenne, mint szélcsendes időben egy
gyönyörű környezetben lévő tó vízfelülete. A tavat környező erdős ligetes
fákról üdítő madárcsicsergés ad alapot a békességünkhöz. Ilyen szinte ideális
környezetben tudjuk elképzelni azt a békességet, amelyben élni szeretnénk,
amelyben úgy igazán kisimul a lelkünk. Mi szeretnénk kerülni minden
olyan helyzetet, még az evangéliumról való bizonyságtételt is, amivel
megbotránkoztatnánk az embereket. Drága Urunk Jézus Krisztus mintha
másképpen értelmezné azt a békességet, amit kész megadni nekünk, ha kérjük.
„26A
Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd
titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. 27Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek,
de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek,
ne is csüggedjen!” János
14,26-27. Értitek drága
testvéreim, az Ő békességét adja nekünk, amely alapjában más,
mint amit mi elképzelünk. Nézzünk egy Igét, mi jellemzi Jézus békességét!
„24Odamentek
hozzá, felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk!
Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok
lecsillapodtak, és csendesség lett. 25Ezt kérdezte tőlük: Hol van a ti
hitetek?” Lukács
8,22-25
Jézus békességére az volt jellemző,
hogy az iszonyú viharban, amikor a hajó már majdnem megtelt vízzel, Ő akkor is
békésen aludt. Ekkor Jézus csak egyetlen, de nagyon lényeges kérdést tett fel a
tanítványainak: „Hol van a ti hitetek?”
Jézus Krisztus azt mondta az akkori és
mai tanítványainak: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek
Istenben, és higgyetek énbennem!” János 14,1
Jézus így kérdezte a tanítványait: gondoljátok,
azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen,
hanem inkább meghasonlást. Ha én azért nem merem vállalni a világ
előtt a bizonyságtevést, mert nem merem elmondani, milyen csodás
újjászületést adott Jézus, mert esetleg beszólnak és lesajnálnak engem,
és akkor felborul a békességem. Higgyétek el, ha ezt teszem a magánéletemben
sem lesz meg a vágyott békességem. Azt a meghasonlást, amit Jézus
szándékosan hozott el a földre, fel kell vállalnom, mert ha nem
szégyellem és felvállalom Krisztus ügyét, akkor garantáltan lesz
konfliktusom, lesz meghasonlásom a családomban, a szűkebb, tágasabb
környezetemben, de ez Isten tetszését és dicsőségét szolgálja éltemben.
Jézus a hegyi beszédében azt
mondta: „9Boldogok, akik békét teremtenek, mert
ők Isten fiainak neveztetnek.” Én
ezt úgy értem, hogy a missziós munkával járó meghasonlás közepette is
lehet békességem Istennel. Ha békességem van Istennel, akkor békességem
lesz önmagammal. Ha békességem van Istennel és önmagammal, akkor boldog
leszek, mert békességem lesz a környezetemmel.
56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit
felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a
helyes? Lukács
12,56
Csia fordításban így hangzik Jézus kérdése: Miért van az,
hogy magatoktól nem ítélitek meg azt, ami az isteni igazságosság rendjéhez
tartozik?
Az még talán érthető, hogy a farizeusok
és írástudók maguktól miért nem tudták megítélni az idők jeleit, pedig ismerték
a próféciákat? Volt egy saját érdekeik szerinti elképzelésük, mely nem
az isteni igazságosság rendjéhez tartozott. Ami a világról alkotott
elképzelésükbe beleillett, azt elfogadták, minden többit pedig vesztükre
elutasítottak.
Nekünk azonban a farizeusokkal ellentétben nincs
mentségünk, mert ezt ígérte Jézus: „13amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a
teljes igazságra;” Dicsőítsük
ezért igazságosan szerető Istenünket, legyen szívünk folyton hálával telt, mert
nem hagy bennünket bizonytalanságban. Csak egy esetben térhetünk el az
igazságtól, ha a magunk útját akarjuk járni, és hátat fordítunk neki.
Drága testvéreim! Hagyjuk,
hagyjátok, hogy a drága Szentlélek Krisztus Jézusban elvezessen bennünket
minden igazságra! ÁMEN
