Az evangélium munkásai!

 

”1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2 Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.”

Lukács 10,1-12 Igehirdetés hangfelvétele (Garantáltan nem vírusos!)

https://drive.google.com/file/d/1PFv7T77yNB4v9_bNwhvxceneKIcvSaMZ/view?usp=sharing

Amikor először elolvastam a mai igehirdetés alapjául kijelölt Igét, bevallom őszintén nem tudtam mit kezdeni vele, teljesen tanácstalan voltam. Egyedül azt tehettem, letérdeltem és kértem az Úr vezetését, tőle való bölcsességet az igehirdetésre való felkészülésben.

Az imént felolvasott (Lukács 10,1-12) igeszakaszhoz rendelt cím: Az evangélium munkásai!

Kicsit elmélkedjünk azon, hogy milyen jellemzői vannak az evangélium munkásának, és úgy általában a munkásnak? Általánosságban a munkásra jellemző, hogy megbízás alapján végzi a rábízott munkát. Az a kívánatos hozzáállás, hogy elsősorban a megbízója akaratát és érdekeit képviseli, és nem a maga személyét helyezi előtérbe. Jézus Krisztus ebben valóságos követésre méltó példát adott számunkra, mert földi küldetése során az Atya akaratának teljesítését tartotta legfőbb céljának.

Az imént felolvasott igénk első két szava így hangzik: „Ezek után”! Milyen történések előzték meg a 72 tanítvány lélekmentés szolgálatába való küldését?

Lukács 9,1-6 olvashatunk arról, hogy Jézus először a tizenkettőt, vagyis az apostolokat küldte ki. Erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására. Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsanak. Máté 10,6 egy párhuzamos szakasz szerint Jézus arra utasította a tizenkettőt, hogy „Izrael házának elveszett juhaihoz menjenek”. Ez azt jelentette, hogy elsősorban azoknak a zsidóknak kellett hirdetniük Krisztus üzenetét, és megmutatniuk Isten erejét, akik még nem hallották és látták ezeket.

Lukács 9,51-53 igeszakaszban olvashatunk arról „51Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy galileából felmegy Jeruzsálembe, 52és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.”

Érdekes a történetben, hogy Jézus először követeket küldött a samaritánusok lakta településekre, hogy a népes csapatnak szállást készítsenek elő, de ez a kísérlet teljes kudarccal végződött. De Jézus nem adta fel, ezért módosított küldetéssel indította útnak a hetvenkét tanítványát.

3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit!

Menjetek el! Jézus Krisztus részéről ez egy ellentmondást nem tűrő határozott felszólítás volt. Ugyanilyen határozott felszólítás (felkiáltójellel) hangzott el később Krisztus Jézustól közvetlenül a mennybemenetele előtt, amelyet Márk 16,15,20. olvashatunk, mely az úgynevezett nagy misszióparancs: 15Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! 20Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Miért ennyire fontos napjainkban is ez a misszióparancs? A kérdés megértéséhez nem kell teológiai képzettség, csak az ember egyszerű logikus gondolkodása. Hitelődeink, akik 100-120 évvel ezelőtt születtek, már e földi létben nem élnek. Közben felnőtt több új generáció, akiknek meg kell térniük, újjá kell születniük. Róma 8,14 „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. Kedves testvéreim az „Istenfiúság” kiváltságot, rangot nem lehet úgy örökölni, mint a hátrahagyott vagyont, ezért van szükség arra, hogy az evangélium munkásaiként megtérésre hívjuk válogatás nélkül az embereket.

Drága testvéreim, ha mi nem missziózunk, akkor tétlenségünkkel kizárjuk Isten országából az új generációkat (gyermekeket, unokákat, dédunokákat). Szerintem magától értendő, ha én arra kérem kegyelmes Istenemet, hogy gyermekeim megtéréséhez küldjön valakit, aki hiteles emberként megtérésre hívja őket, akkor nekem is be kell állnom ebbe a megtisztelő munkába, olyan emberré kell válnom, hogy hiteles bizonyságtevő legyek, mert ezt várja el tőlem az ÚR.

Szerető Istenünk előtt nem áll meg az a kifogásunk, hogy az én feladatom (csak egy példát mondok) az imaház takarítása, és egyéb felsorolható feladatok, mert csak arra kaptam tálentumot. Képzeljük el egy családapa kifogását, aki azt mondja, nekem csak arra van Istentől kapott képességem, hogy az anyagi javakat előteremtsem a családom részére. Ezzel próbálná kimenteni magát szerető Istenünk jogos parancsa alól, Efezus 5,28 „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte”, nem is beszélve a gyermekei lelki szükségeiről. Korunkban az egyenjogúság korában nem elnyomott szerepe van a nőknek, ezért ugyanígy elvárható tőlük is, hogy szeressék gyermekeiket és tiszteljék férjüket.

De mégis mi, akik Isten gyermekeinek valljuk magunkat, bár nincs különleges képzettségünk, mit tehetünk azért, hogy az újabb és újabb generációk: gyermekeink, unokáink, dédunokáink, szomszédaink, munkatársaink, ismerőseink a szükséges információhoz jussanak, hogy térjetek meg mert „elközelített Isten országa”?

Mégis mit tehetünk? Talán azt, hogy nem szégyelljük az emberek előtt megvallani Krisztus evangéliumát. Márk 8,38 „Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! (Lukács 10,4) Vegyünk egy példát! Ha Isten igéjének üzenetével megjelenünk egy jó kinézetű autóval, elegáns ruhában, márkás cipőben egy olyan közösségben, ahol a mindennapi megélhetés gondjaival küszködnek, mert lehet, hogy a családfő munkanélküli, alkohol vagy drog függőséggel küszködik, akkor elsősorban anyagi adományokat várnak. Pedig nekünk először Isten országába való belépésre szóló meghívót kell kézbesíteni számukra.

Ezért mondhatta Jézus az útra bocsátott tanítványainak, „4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut!” (Gondoljunk csak bele, pénz, élelem és saru (cipő) nélkül útnak indulni misziózni, (persze csak nyáron lehet cipő nélkül). Lehetőségeinkhez képest a megtérésre hívás után, szükségnek megfelelő anyagi adományokkal való támogatás, vagy az érintetteket rábeszélni egy keresztyén szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmény igénybevételére.

Útközben ne köszöntsetek senkit! Az utasítás célja a sürgősség, a feladatra való maximális összpontosítás volt, kerülve a hosszas keleti üdvözlési rituálékat. A tanítványoknak nem szabadott elidőzniük felesleges udvariaskodásokkal, mert számukra elsőrendű feladat volt a küldetés, vagyis hirdetni, hogy elközelített hozzátok az Isten országa.

Történetünk idején a zsidók többsége nem az ellenségesen viselkedő Samárián keresztül tette meg ezt az utat, hanem Samária megkerülésével lényegesen nagyobb kerülővel. Zsidók minden évben egyszer felmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Ezért Samárián keresztül ugyan több inzultus érhette a zsidókat, de ez a rövidebb út is több mint 100 km volt. A zsidók alacsonyabb rendű népnek tartották Samária lakóit, ezért nyílt ellenségeskedés volt közöttük.

Honnan származnak a samaritánusok? Kr. e. 722-ben az Asszírok legyőzték Izraelt és a zsidó nép nagy részét babiloni fogságba vitték. Helyükre pedig különböző bálványimádó „pogány” népeket telepítettek. A betelepített pogány nép házasságban keveredett az el nem hurcolt zsidó nép maradékával, ezek utódait nevezték samaritánusoknak. Samaritánusoknál a messiásváró hit keveredett a pogány istenek kultuszával.

Gondoljunk csak bele, a Jeruzsálembe vezető úton milyen népes csapat követte Jézust, hiszen ezek közül választotta ki a 72 tanítványt, akiket maga előtt küldött. Annyit tudunk erről a 72 tanítványról, hogy megtért követői lehettek Jézusnak. Hasonló kategória lehettek, mint korunkban a gyülekezeti munkások, én is annak tartom magam. Amikor a főpapok részéről Jézus üldözése csak fokozódott, Jézus követése már áldozattal és lemondással járt, ezek nem tudták elviselni Jézus kemény beszédét és többségük elhagyta őt. „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni?” János 6,67

Felmerült bennem egy nagyon fontos kérdés, hogy mi Jézus mai tanítványai, akik a Bibliából sokkal több ismerettel rendelkezünk, mint az akkori „hetvenkettő”, vajon lelkületünkben, hűségünkben, engedelmességünkben különbözünk-e tőlünk, ha igen az pozitív, vagy negatív irányban van?

A történésekben még csak ott tartunk, hogy Jézus által kiküldött tanítványok a lélekmentés szolgálatába álltak. Tanítványok misszióba küldésének elsődleges célja volt, hogy Isten országáról szóló üzenet hirdetésével egyidőben nem mindennapi csodákkal, betegek gyógyításával, ördögtől megszállottak megszabadításával, felhívják Jézusra a figyelmet, mert az Ő nevében tették mindezt. Ezzel Jézus érkezésére előkészítették a városok és falvak lakóit. A kiküldött 72-nek meghagyta Jézus, ne járjatok házról házra, ahol befogadnak benneteket, gyógyítsátok az ott lévő betegeket és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.

Konkrétan megfogalmazva mit jelent „Isten országa?” Isten országa (avagy a mennyek országa) azt jelenti, hogy Isten eljön a világba, és kinyilvánítja, megmutatja erejét, dicsőségét és hatalmát minden más erő fölött. Legegyszerűbben úgy magyarázhatjuk, hogy országa Isten cselekvő hatalmának bemutatása. Isten országa egyszerre „jelenvaló” és „eljövendő” valóság.

Előbb idéztem, hogy Jézus a tizenkettőt először Izrael elveszett juhaihoz a zsidókhoz küldte, de azok többsége elutasította őket. A zsidó főpapokkal ellentétben Jézusnak akkor és ma is nagyon – nagyon fontos, hogy minden népet, minden embert az üdvösség útjára vezessen.

Ne járjatok házról házra! Ahol befogadnak titeket ott gyógyítsátok a betegeket! Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a módszert, mint amikor Jézus meggyógyította Péter anyósát, mert éppen ott volt. Tehát Samáriában a csodás gyógyulások után a gyógyultak már bátran hívták a szomszédban, rokonságban lévő betegeket is a tanítványokhoz. Gyógyítottak, ördögöket űztek és hirdették, hogy elközelített Isten országa.

A tanítványok Samáriában lakókat előkészítették Jézus érkezésére, hiszen az Ő nevében tették a nagy „csodákat”. Talán ide kívánkozik Jézusnak tanítványai felé hangzó parancsa: Máté 10,16 „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!”

Nem tudok napirendre jutni azokkal a tényekkel, hogy Afrikai és egyéb Európai mértékkel nézve elmaradott országokban hasonlóan történik a valódi hiten alapuló gyógyítás és gyógyulás, mint az Apostolok működésének idejében. Talán ott ugyanazokban az üldözésekben is részesülnek, mint az apostolok. Nem akarok belemenni ebbe a témába, de érdemes ezen elgondolkodnunk. Pedig velem együtt, istenfiúságunkban hasonló áldásokban részesültünk, mint az előbb említett Afrikai testvéreink. (Efezus 1.3)

Jézus Krisztus tudatosan döntött úgy, hogy Samárián keresztül vezető úton megy Jeruzsálembe. Tette ezt azért, mert nem tett különbséget zsidó és pogány emberek között, számára minden ember tékozló fiú, vagy megmentésre váró eltévedt bárány ma is. Az akkori zsidó elit szemében, minden más nép kárhozatra méltó lenézett pogány volt. Vajon mi, akik mennyei Atya gyermekeinek valljuk magunkat, hogyan állunk a hasonló kérdésekkel. Fel sem merülhet bennem a kérdés, hogy asszisztáljak abban, hogy nem szívesen látunk, fogadunk valakit a gyülekezetünkben, mert nem felel meg nívós elvárásainknak.

Drága testvéreim! Krisztus Jézus örömhírét közvetíteni nagyon fontos feladat, mert gyógyulást és életet ad. Az ő békességét hirdetve javára leszünk sokaknak, de áldás lesz az a számunkra is.

Az evangéliumi gyülekezeteknek, közösségeknek mindig fontos küldetésük van: az evangéliumot elvinni azoknak, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Ebben a küldetésben a szolgálat örömét megtapasztalni csak úgy lehet, ha tiszta szívből Isten dicsőségére végezzük azt. ÁMEN