Összedőlő csapda!

Márk 12,13-17 „13Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. 14Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e, vagy ne fizessük? 15Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam. 16Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. 17Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.”

Mai igénk központi témája az adózás kérdése körül forog. Jézus korabeli zsidókat is nagyon megosztotta az adózás jogosságának kérdése. Korunk embere is örömmel fogadná, ha az adózás, mint fogalom hiányozna a szótárunkból. Adó az állami bevétel nélkülözhetetlen alapja, hiszen egy ország szuverenitásának megőrzése szempontjából fontos, hogy legyen hadsereg, államapparátus, legyenek rendfenntartó, igazságszolgáltató szervezetek, nem is beszélve kórházak, oktatási intézmények és a közlekedési struktúra üzemeltetése, fenntartása, ezeknek finanszírozási forrása miatt.

Egy hónapja az igehirdetés alapigéje Márk 8,11-21 volt. Akkor beszéltünk arról, hogy Jézustól a szemük láttára megtörtént csodák ellenére újból és újból mennyei jelet kértek a farizeusok, írástudók és szaddaceusok. Feltűnő volt, hogy farizeusok és szaddaceusok együtt mennek Jézushoz, pedig teológiai nézeteikben alapvető ellentétek voltak közöttük. Részükről ez egy érdekszövetség volt, mely Jézus krisztus ellen irányult. Hogy miben egyek, az kérésükből kitűnik: Jelet kértek: kimondatlanul is azt akarják, hogy Jézus olyan jellel igazolja messiási küldetését, amely független a hittől, és nem igényel személyes döntést az embertől.

A ma felolvasott Igéből is kitűnik, hogy a teljesen ellentétes érdekű farizeusok és a heródespártiak léptek politikai érdekszövetségre Jézus ellen. Vajon nem ez jellemző korunkban a politikára, egyházakra, gyülekezetekre, hogy pillanatnyi személyes érdekeik mentén, sokszor nem biblikus módon érdekszövetségeket kötünk még az „igaz” ügy ellen is. Elgondolkoztam, hogy milyen egyéni érdekek mentén dönthetett úgy egy protestáns egyház vezetősége, hogy az egyneműek házasságára „Isten áldását” kívánja adni. Vannak emberek, akik még az ördöggel is szövetséget kötnek, ha érdekeik úgy kívánja.

Megtörtént, hogy egyszer küldöttként jelen voltam egyházunkban „egyházelnök” választáson és bevallom őszintén ott tapasztaltak miatt nagyon megbotránkoztam. Egyházunk elnökének az előre megszabott mandátumának ideje lejárt, ezért új választáson dőlt el, hogy őt újraválasztják, vagy más egyházelnököt választanak.

Egy ilyen választás, akkor tisztességes, ha a küldöttek a Szentlélektől vezettetve egyéb befolyástól mentesen adják le szavazatukat. Közvetlen a titkos szavazás előtt egyik befolyásos lelkipásztor szót kért és a jelenlévőket arra biztatta, hogy úgy szavazzanak, ahogyan azt előre megbeszélték. Az előző elnök minimális szavazatkülönbséggel vesztett. Utána ez a személyes érdekei mentén befolyásoló lelkipásztor képmutató módon bocsánatot kért, hogy befolyásolta a választást. (Olyan ez, mint amikor valaki számításból úgy vétkezik, hogy előre bekalkulálja a bocsánatkérést, a megbánást.) Jézust, aki a szívek és vesék vizsgálója, nem lehet, nem tudták a farizeusok sem képmutatásukkal félrevezetni. Történetünkben ott volt egy egyéni érdekek mentén befolyásolt választási eredmény, amelyet a bocsánatkérés nem tudott meg nem történtté tenni.

Térjünk vissza a farizeusokhoz és heródespártiak küldötteihez, akik érdekszövetségükkel Jézusnak olyan csapdát igyekeztek állítani, amelyet szerintük képtelen lesz elkerülni.

Márk 12,13-14 „13Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. 14Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?” Tehát, a csapdát rejtő kérdés az: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?”

A felvetett kérdésben benne rejlik a csapda, az Úr Jézus akár igennel, akár nemmel felel, mindenképpen ellentétbe kerül valamelyik csoporttal.

Ha igennel felel, akkor az úgynevezett vallási csapdába kerül. A farizeusok egy mérsékeltebb álláspontot képviseltek. Kényszerűségből fizettek adót a császárnak, de nem jó szívvel tették, mert vallási meggyőződésükkel az adófizetés nem volt összeegyeztethető. Szerintük, csak Istennek kell adót fizetni. Tehát, ha Jézus igennel felel, akkor a farizeusok által hallgatólagosan támogatott zelóták nagyon határozottan azt fogják mondani, Jézus az övéivel szegült szembe, tehát szembeszegül Izraellal és Istennel.

Ha nemmel felel Jézus, akkor politikai csapdába kerül. Heródespártiak jelenthetik fel, mint Róma ellen lázadást szítót, aki az adófizetés ellen biztatott.

Nézzük meg milyen adó fizetéséről is volt itt szó? Mert korunkban is van többféle adó, amit fizetnünk kell. (Áfa, szja, ingatlan adó, gépjármű adó, stb.)

Tudnunk kell, hogy a római birodalom a megszállt provinciákon aránylag nagy szabadságjogokat hagyott, de az adókat kíméletlenül behajtották

A kérdés középpontjában az ún. fejadó állt. A félreértés elkerülése végett ez nem az általános adó, vagyis illetékadó, vámadó stb. volt. A fejadó beszolgáltatása a legyőzött népek kötelessége volt, mellyel szuverenitásuk elvesztését és megaláztatásuk, szolgai státuszuk tényét is dokumentálták. A törököknek is hasonló adópolitikájuk volt Magyarország 150 éves megszállása idején.

Heródes korában különösen elmérgesedtek az adóviszonyok. Ne feledjük, azt a tényt, hogy Izrael engedetlen népének leigázása a Seregek Urának jóváhagyásával történt. Amikor a kiválasztott nép elfordult Istenétől, akkor Izrael történelmében mindig szinte törvényszerűen Isten büntetéseként elnyomóik kezébe kerültek. A Bibliában tanulmányozva Izrael népének történelmét, csak a Bírák könyvében hét különböző esetről és időpontról olvashatjuk „Izrael fiai ismét ezt tették, amit rossznak lát az Úr.” Ezért „elnyomóik” kezébe adta őket az Úr 7-10-18, vagy 40 esztendőre.

Jézus Krisztus születése előtt, halála és feltámadása után is bűnös engedetlen voltuk beismerése nélkül önjelölt messiások több felkelést, lázadást robbantottak ki az elnyomó hatalom ellen, amelyek mind bukással végződtek. A legutolsó Jeruzsálem lerombolásával és a választott nép szétszóratásával De a Bibliát ismerő ember tudja, ha megbánták bűneiket, téves útjaikról visszatértek atyáik Istenéhez, akkor mindig támasztott közöttük szabadítót.

De térjünk vissza Jézus ellen állított csapda összedőléséhez. Fondorlatos módon először dicsérni kezdik „Mester tudjuk, hogy igaz vagy ….”. Hízelgő szavaikba tőrt rejtenek.

Jézus azonban az Isten fia, átlátta és leleplezte szándékukat. Márk 12,15 „Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam”. Meglepő, hogy a leleplezés után Jézus mégis komolyan veszi a kérdést (mivel tudja, hogy sok becsületes zsidónak ez valóban lelkiismereti kérdés!), ma is a becsületes hívőknek lelkiismereti kérdés, hogy csalás nélkül adózzanak. 

Jézus igazi nem várt meglepetéssel szolgál nekik. Hozzatok egy adópénzt, vagyis dénárt, ezen az éppen uralkodó Tibériusz császár képe és (Tiberius Caesar divi Augusti filius Augustus) neve volt. Rómaiaknak járó adót, csak dénárban lehetett fizetni.

De miért is kérte tőlük az egy dénárt? Mert a farizeusok, akik tagadták az adófizetés jogosságát, használták a pénzérmét. Ezzel a császár hatalmi jelvényét gyakorlatilag elfogadták, mind magán-, mind templomi használatra. Aki pedig ezt a politikai jelvényt használta, az elvesztette a jogát, hogy vallási, lelkiismereti kérdésekre hivatkozzon az adófizetésnél.

Ezért mondta nekik Jézus: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené”. Ez azonban a magyar fordításban nem egészen érthető, illetőleg nincs benne a lényeg, ami Jézus ajkán ott volt. Jézus ugyanis nem azt mondta, hogy adjátok meg, hanem azt, hogy adjátok vissza. Az apodote görög szó ugyanis visszaadást jelent, nem egyszerűen odaadást. Adóssággal kapcsolatos kifejezés ez, mely egy ügylet befejezésére, maradéktalan lerendezésére utal. Ha nálatok van, és nem a tiétek, közben pedig nem ismeritek el a jogosságát, akkor adjátok vissza annak, akitől jött. Ha viszont éltek vele, akkor a császár követelése jogos. A császár csak azt követeli vissza, ami az övé. A visszaszolgáltatása ezért számotokra nem egyszerűen lehetőség, hanem kötelesség.

A Bibliát értelmezve valójában itt a földön minden a teremtő Istené az Úré, amit neki adunk, azt lényegében hálából visszaadjuk. 1 Korinthos 10,26 „mert az Úré a föld és annak teljessége.” Zsoltárok 50,10-12 „Hiszen enyém az erdő minden vadja,  és ezernyi hegynek minden állata. Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is. Ha éhezném, nem szólnék neked,  mert enyém a világ és ami betölti.” Bibliai értelmezésem szerint a parkolóban álló kocsi, melynek forgalmi engedélyébe a nevem van beírva, nem az enyém, csak sáfárságra kaptam Istentől. Ha enyém lenne, akkor földi halálom után magammal vihetném, de itt kell hagynom, csupasz kézzel kell átmennem egy másik, Jézus Krisztus kijelentésén alapuló hitem szerint dicsőséges létformába.

Jézus válasza teológiailag (de politikailag) is tökéletes. Azt vallja, hogy az adózásban nem ütközik össze Isten és a császár érdeke. Mindkettőt egyszerre fontosnak lehet tartani és teljesíteni is lehet.

1980-tól két évig mellékfoglalkozásként iparengedélyt váltottam ki jövedelem kiegészítés céljából, abban az időszakban munkahelyemen teljes munkaidőben helytálltam, esti tanulmányaimat is folytattam, a megmaradó szabadidőmben űztem az ipart. Azonban, olyan magas szintű adót szabtak ki rám, mintha kétszer annyi jövedelmem lenne. Fellebbeztem, elutasították, rövid úton visszaadtam az iparengedélyt. Mivel kialakult egy kuncsaftköröm, elismerték a munkámat, ezért vissza, visszahívtak dolgozni. Azonban a törvényeink szerinti adózás lelkiismereti kérdéssé vált megtérésem után. Sorra kellet visszamondanom a hozzám ragaszkodó kuncsaftokat, mert az iparengedélyt előző rossz tapasztalataim miatt még egyszer kiváltani nem akartam, az adózás kérdése miatt viszont így nem dolgozhattam. Ha nem tudtam kitérni egy-egy kérés elől, akkor azt ingyen végeztem el a munkát, legfeljebb a gépkocsim tényleges üzemanyag költségét fogadtam el. Ha az adózás kérdésében bizonytalan voltam, akkor feltettem magamnak a kérdést, „Jézus vajon hogyan tenné? Kérdésemre mindig tökéletes és helyes választ kaptam, feleletül! Becsületes kereszténynek nem lehet megoldhatatlan kérdés, hogy hogyan adózzak. Márk 12,17 „Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.”

Forrásanyag: Dr. Almási Mihály „Márk evangéliuma” című könyve, Biblia, Internet.

„SOLI DEO GLORIA”