Máté
5,13-16 13Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só
megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra,
hogy kidobják, és eltapossák az emberek. 14Ti vagytok a világ világossága. Nem
rejthető el a hegyen épült város. 15Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a
véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. 16Úgy
ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket,
és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.
Hanganyag maghallgatható:
A
felolvasott igénket Máté evangéliumában a „Hegyi beszéd” elején, közvetlenül a
„Boldogmondások” után találjuk. Jézus Krisztusnak ezt a tanítását a „Hegyi
beszédet” így egy csokorba gyűjtve egyik más evangéliumban sem találhatjuk meg.
Hegyi beszéd egy egyedülállóan időtálló, és örökérvényű erkölcsi tanítás.
Hallottam olyan véleményt is, hogy ez az „Újszövetség” tízparancsolata.
Véleményem szerint a tízparancsolatnál sokkal több, mert azt egy magasabb szintre
emelte Jézus Krisztus. Jézus témái az emberiség erkölcsi tanításával
kapcsolatosan olyan régiek, mint maga az ember! De az ő ajkán úgy csiszolódnak
mennyei értékké a régi igazságok, ahogyan a szénből gyémánt lesz.
Ha
csak a „Hegyi beszéd” állna ma rendelkezésünkre, bőven elég lenne Jézus Krisztus
őszinte követésére és üdvösségünkre.
Értelmezve
a Hegyi beszédben elhangzó csodálatos tanítást, felmerült bennem a kérdés,
kihez is intézte akkor Jézus a szavait? Tanítványaihoz és az ott jelenlévő
sokasághoz szólt, akik azért mentek oda, hogy hallják a tanítását. „13Ti
vagytok a föld sója.” „14Ti vagytok a világ világossága.” Vizsgáljuk
meg ezt a két fogalmat több fokozatban, először úgy, ahogyan szemlélünk pl. egy
szemnek tetszetős almát. Kívülről látjuk gömbölyded formáját, pirosan cirmos
fényes héját, érezzük illatát. Ha meghámozzuk, látjuk a gyümölcs húsát,
érezhetjük annak ízét, zamatát, ha kettévágjuk elénk tárul a gyümölcs magháza
is.
„13Ti
vagytok a föld sója.” „14Ti vagytok a világ világossága.” Nem
azt mondta, hogy lesztek, hanem vagytok. Tehát ez egy helyzet és állapot! Biztosan ott volt a sokaságban a tizenkét
kiválasztott tanítvány, köztük Júdás is. Valószínű, hogy lehettek ott köztük
sokan azokból is, akiket később a hetvenkét tanítványként említ Lukács 10,1-ben igénk. János 6,60-67-ben olvassuk, Jézus
beszédén megbotránkoztak és sokan elhagyták őt. Akkor kérdezte meg Jézus a
tizenkettőt (János 6,67), „Hát ti is
el akartok menni.” Első olvasatra a Szentírást értelmezve úgy vélem nagyon tág
azon emberek kategóriája, (az akkori hallgatóságra gondolok), akit Jézus a
mester a föld sójának és a világ világosságának nevez.
„Ti
vagytok a föld sója.” Dr. Almási Tibor testvér, aki napjainkban is aktív tanár
a Baptista Teológiai Akadémián, azt mondja erről a mondatról; eredeti
jelentésében „ez egy metafora (látszólag azonosítás, lényegében viszont
összehasonlítás): ti olyanok vagytok az
emberiség számára, mint a só. Aki egy kicsit is jártas a kémiában, vagy
gyakorló háziasszony, az tudja, a vegytiszta só a nátriumklorid soha nem
veszíti el az ízét, ez egyszerűen kifejezve lehetetlenség. Olvastam olyan
információt, hogy a Holt-tenger vizéből nyert szennyeződésekkel teli só
elveszítheti ízét. A szennyezett kősó is lehet hasonló tulajdonságú.
Jézus
elhívott tanítványai magukban hordozzák Jézus Krisztust, ezáltal lesznek
alkalmasak a világ ízesítésére, konzerválására. Tehát a tanítvány páratlan érték, só és világosság
(Krisztussal!), vagy páratlan
értéktelenség (Krisztus nélkül!).
Látásmódomat
már kifejtettem nektek testvérek, mert tudom, életemnek valóságos értékét
egyedül Jézus Krisztus adja. Úgy érzem, nélküle nulla vagyok, ha milliárdos
vagyonnal rendelkeznék is, teljesen ki lennék szolgáltatva e világ fejedelmének,
a Sátánnak. De biztosan tudom, ha nulla előtt ott áll az egyes (1) Jézus Krisztus,
a drága Megváltó, ő adja igazi értéküket a nulláknak.
Az
is előfordulhat, hogy valaki azt hiszi magáról, hogy só és világosság, közben a
Sátán csapdájában megkötözötten vergődik. Európában van olyan keresztyén
egyház, amelyik a homoszexuális egynemű párokat Isten nevében házasság
kötelékében egyesíti.
Valamikor
az 1980-as évek elején feleségemmel és akkor kisgyermekeimmel mentünk Szőlősre
Trabanttal és félreálltam, mert egy férfi feküdt az út mellett, rajta volt a
kerékpárja. Segíteni akartam, gondolva, biztosan rosszul van. Párom mondta,
hagyjad, ismerem, ez a részeges hívő és mondta a nevét. Ez az Atyafi biztosan
hitte magáról, hogy só és világosság, mert rendszeresen járt istentiszteletekre,
de én ott és akkor kívülállóként ezt egyáltalán nem észleltem az életén.
Most
vizsgáljuk meg a só szerepét mindennapi életünkben. Ha vasárnapi ebédre
vendégeket hívnánk és a vendéglátó háziasszony teljesen kihagyná húslevesből a
sót, megfigyelhetnénk az első kanál utáni reakciót. Bármennyi húst, válogatott
zöldségeket, egyéb hozzávaló fűszereket főznénk is a levesbe, só nélkül
teljesen ízetlen lenne számunkra. A só nemcsak sós ízt ad az ételnek, hanem
kihozza minden összetevőnek kellemes ízét, zamatát. Ebben a mai világunkban így
tud ízesíteni az a tanítvány, aki kéri és hagyja, hogy Jézus Krisztus legyen az
első, a legfőbb, a legnagyobb az életében.
Az
igazi keresztény olyan mások számára, mint egy világítótorony a tengerparton. Sötétben
is irányt mutat az eltévedteknek, vagy azoknak, akik bajba jutottak és Jézus Krisztusban
biztonságos kikötőbe vezeti őket. Igazi világosságot önzetlen szeretetünkkel,
jótetteinkkel ébreszthetünk másokban. A kívülállókat nem annyira a felhalmozott
vallási és hitbéli ismereteink érdeklik, hanem a tetteink, amelyek lehetnek
jók, azaz Istenhez vezetnek, vagy rosszak, eltávolítanak Istentől. Arra
rendeltettünk, hogy ízesítsünk, tartósítsunk és megóvjuk a lelkeket a romlástól
ebben a megromlott, elfajult világban.
Tehát
az igazi só ízesít és tartósít! Mindannyian fel tudnánk sorolni több fajta sót?
…. Mondjunk pár só fajtát! Igen! Van még trisó és keserűsó is? Trisó nevében
benne van ugyan a só, de egyáltalán nem alkalmas ízesítésre tartósításra, sőt
ráadásul lúg is van benne, ami maróanyag, valójában mérgező is számunkra. Talán
mi is ilyenek leszünk, ha lelkünkben kaput nyitunk a világ szennyének.
(Trisóról van egy történetem!)
„Gyermekkoromban
Szőkepusztán laktunk, talán tíz-tizenkét éves lehettem, amikor szüleink Húgommal
Marcaliba a közeli városba mentek és a megszokottnál később jöttek haza. Öcsémmel,
Attilával éhesek voltunk és jött egy ötletünk, főzzünk paprikás krumplit. Sejtésem
szerint Édesanyám a sublót tetején barna papírzacskóban tartotta a sót. Ágaskodva,
egyik ilyen zacskóba belenyúltam és megsóztam a készülő ételt, később
megkóstolva még tettem bele. Elkészült, kitálaltam a gőzölgő eledelt, falatozni
kezdtünk, de még mindig nem volt íze, ezért megint nyúltam a zacskóba, sóztam
mindkettőnk ételét, de még mindig ízetlen maradt. Ez már sok volt! Leemeltem a
zacskót és olvastam, trisó! Megijedtünk és rövid úton egymást biztatva igyekeztünk
megszabadulni a már megevett ételtől.”
Kedves
igehallgató gyülekezet, kérdezem: mikor tud a valódi só ízesíteni? Ha a
sótartóban marad? Nem, amikor belekerül az ételbe és feloldódik, akkor tud
ízesíteni és tartósítani. A lámpás mikor tud világítani? Ha van benne olaj és
meggyújtják, akkor a benne lévő olaj égve, fényt árasztva világít, és a végén
az olaj teljesen elfogy, röviden kifejezve, égve elfogy. Só és lámpásban az
olaj önmagát adja, önmagát áldozza, hogy ízesítsen és világítson.
A
tanítvány, aki Jézus szavaival élve „a föld sója”, „a világ világossága”,
önmagát nem kímélve ebben a szellemileg sötét világban ízesít és világít, akkor
átlényegül Isten oltárán, Istennek tetsző gyümölcsterméssé, Istennek kedves
áldozattá.
Valószínűleg
Júdás is hallgatta Jézustól ezeket az Igéket, de ő a sótartóban maradt, egészen
jól érezte ott magát három éven keresztül, hiszen ott az övéi között volt, a
többi só vette körül. Amíg a többiek feloldódva ízesítettek, ő a sótartóban
maradt. Milyen jól elvagyunk itt a gyülekezetben, milyen jól érezzük magunkat a
lélekemelő Istentiszteleteken, milyen jól elvagyunk a többi só között.
Ha
Jézus Krisztus dicsőségét visszatükrözve ízesítünk, és világítunk, akkor a
világban a körülöttünk élőknek ezt érezni, látnia kell, úgy ahogyan a hegyen
épült várost minden irányból akarva és akaratlanul látni lehet.
Jézus
azt mondta tanítványainak; 14”Ti
vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.” Egy
későbbi időpontban (János 8,12) Jézus
önmagáról azt állítja; „Én vagyok a világ
világossága”. Most akkor ez hogyan is van? Egyszer azt mondja Jézus, „Ti vagytok a világ világossága”, más
időpontban meg önmagáról mondja „Én
vagyok a világ világossága”. Igei értelemben a tanítványok és Jézus
világossága nem azonosságot jelent, ezt nagyon jól szemlélteti János apostol,
amikor evangéliumában bemerítő Jánost mutatja be.
János 1,6-8 „6Megjelent
egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7Ő
tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a
világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8Nem
ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a
világosságról.”
Jézus
azt mondja bemerítő Jánosról (Máté
11,11) „Bizony, mondom nektek: az
asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál”. Ennek
ellenére az írás azt mondja nem ő volt a világosság. Ez az Ige nagyon jól
megvilágítja, hogy az ember nem önálló fényforrás. Embernek feladata,
bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, az Ő dicsőségét, valódi világosságát kell
visszatükrözni, ahogyan a nap fényét a hold visszatükrözi. Jézus Krisztushoz a
világ világosságához hasonlítva magunkat, legfeljebb pislogó kis mécsesek
lehetünk.
Ha
Jézus Krisztus dicsőségét visszatükrözve ízesítünk, és világítunk, akkor a
világban a körülöttünk élőknek érezni, látnia kell, mint, ahogyan a hegyen
épült várost minden irányból látni lehet. Ha egy új iskolába, munkahelyre, vagy
kórházba kerül egy Krisztust követő hívő, akkor már szinte az első nap kiderül
róla, hogy ő Isten gyermeke. Egy férfi elmondta lelkipásztorának; a munkahelyemen
nyolc év után derült ki, hogy egyik munkatársam is hívő, akivel a kezdetektől
együtt dolgoztunk. Lelkipásztor röviden summázta a véleményét, térdeljetek le
az Úr elé, mindkettőtöknek őszinte bűnbánatra és megtérésre van szükségetek.
Máté 5,15 „15Lámpást
sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy
világítson mindenkinek a házban.”
Szinte nevetséges a jézusi kép ― de elkeserítően szomorú is, ugyanis valóban
sokan vannak, akik nagy büszkén vallják magukat keresztyénnek, de csak véka
alatti mécsesek, mert az emberek felé egyáltalán nem világítanak! Miért
elégszünk meg véka alatti lámpással?
De
Jézus azt mondja: Máté 5,16 „16Úgy
ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó
cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Eddig arról szólt a tanítás, hogy a
hívő embernek megakadályozhatatlanul világítani kell. Ebben az igeversben
viszont Jézus a világításunk módját, mikéntjét hangsúlyozza. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek
előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”.
Velünk
nem szabadna előfordulni, hogy becstelen viselkedésünkkel megbotránkoztassunk
embereket és ezért miattunk káromolják a mennyei Atyánkat.
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok”. A fény küldetése nem az, hogy elvakítson, elkápráztasson, vagy akárcsak
önmagára vonja a nézők figyelmét, hanem a megvilágításra érdemes tárgyat,
személyt emelje ki. A mi életünk, bizonyságtételünk drága megváltónkat, Jézus
Krisztust és mennyei Atyánkat helyezze méltó megvilágításba, hogy jó
cselekedeteinket látva őt dicsőítsék az emberek. Olyan ez, mint, amikor egy jól
nevelt gyermek viselkedéséért a szülőt dicsérik; ez igen, helyesen nevelte, jó
példát adott számára, ezért most büszke lehet gyermekére.
Őszinte
szívvel vágyom arra, hogy benneteket és legutoljára engem, mint érdemtelent,
Istennek Jézus Krisztus drága vérén megváltott gyermekeit mennyei Atyánk úgy
jellemezzen, mint ahogyan Jóbot jellemezte: (Jób 1,8) „Erre ezt mondta az
ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön:
feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” Segítsen
az ÚR, hogy mindannyiunk életében úgy legyen! ÁMEN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése