Milyen lábnyomot hagyunk magunk után?

E földi létben vándorutunk egyszer véget ér, ez alól senki sem lehet kivétel. Felmerült bennem a kérdés, vajon milyen nyomot hagyunk magunk után, hogyan gondolnak majd ránk családtagjaink, szeretteink és tágabb környezetünkben élők? Hozzá tudtam-e járulni ahhoz, hogy egy kicsit szebbé, jobbá tegyem ezt a földi világot? Tudtam-e követendő életpéldát mutatni életemmel, emberségemmel, megélt hitemmel?

Ahogyan élünk az akarva, akaratlanul nyomot hagy a környezetünkben. Ez részben vonatkozik a természeti környezetünkre, és életünk megélt minősége talán úgy is mondhatnám lelki örökségként magatartásformában tovább él gyermekeinkben. A szülőnek gyermekei előtt megélt élete, családtagok egymáshoz való viszonya a gyermekek tudatalattijában a felszín alatt tárolódnak. A szülők által megélt minta, mint családmodell a saját életében, későbbi kapcsolataiban, dominánsak lehetnek.

Megfigyeltem, hogy a szülők életfilozófiája, liberális, vagy konzervatív értékrendje, sikerorientált másokon átgázoló, vagy az anyagiak mindenáron való hajszolásában kiteljesedett életmódja a gyermekeik többségében is meghatározó lehet. Tehát nagy a felelősségünk, mert a szülők eszmei, erkölcsi értékrendje is befolyással van a következő nemzedékre. Persze kivételek mindig lehetnek és lesznek is, erre mondják, „a kivétel erősíti a szabályt”.

Lukács Gyula egykori lelkészünk idézett fel egy régi történetet; egy ittas fiatalember veszekedett öreg édesapjával. A fiú ordította, márpedig az éjszakát kint az ólban fogod tölteni. Az udvar közepén megszólalt az apa, fiam engedj el, én is csak idáig hoztam az apámat.

Egy ismerős család anyagiak tekintetében az átlagnál kicsit jobban bővelkedett, a kétnapos sokszor megszegetlen kenyér és sok más sokszor bontatlanul lejárt szavatosságú élelmiszerrel a kukában landolt. Ez az ismerősöm ingerülten mesélte, egy nő turkált a kirakott kukánkban és elzavartam, mert közben kiszórta a szemetet. Ezt hallva beleborzongtam, bevallom lelkileg nagyon leterhelt az eset. Miért nem teszed külön reklámszatyorba a rászorulóknak a még hasznosítható élelmiszert, akkor nem kell megalázóan a kukában turkálnia? Dehogy teszem, még a végén ideszoknának. Aznap egy újabb imatémám volt, imádkoztam ezért az emberért. Felmerül most újból bennem a kérdés, milyenek az utánunk hagyott lábnyomaink?

Azért szeretem újból és újból végigolvasni a Bibliát, mert abban felismerem az Isten által teremtett világban működő törvényszerűségeket, törvényeket. Ha ismerem, akkor megvan a lehetőségem iránymutató útjelzőként alkalmazni a mindennapi döntéseim során. De sokan balgán elutasítják a végtelenül bölcs és hatalmas Isten által javasolt értékrendet és Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét.

5Mózes 11,26-28 „26Lásd, én ma áldást és átkot adok elétek. 27Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek. 28De átkot, ha nem hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak parancsolataira, és letértek arról az útról, amelyet ma megparancsolok nektek, ...”

Ismerünk egy jogelvet, „a törvény nem tudása, nem mentesít a felelősségre vonás és a büntetés alól”. Élhet még olyan ember kis hazánkban, aki számára, ha akarja nem elérhető írott, vagy hangzó formában Isten igéje?

Évekkel ezelőtt beteglátogatóban voltam egy kedves ismerősömnél, aki gyermekkoromban Szőkepusztai Baptista Imaházban „vasárnapi iskolai tanítóm (hitoktató)” volt, és mint hívő ember a mai napig is példaképem. Kicsit aggódva mentem hozzá, előrehaladott és áttétes agytumoros betegnek milyen vigasztalást, bátorítást tudok én vinni.

Sokáig beszélgettünk és együtt imádkoztunk. Olyan hálás voltam Istennek, mert én jöttem el tőle lelkileg feltöltődve, megerősödve. Zsidókhoz írt levél 13,7 Pál apostol azt írja, „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket". Ez a drága hívő testvérem, aki Istentől kapott békességgel viselte el a szörnyű testi fájdalmat és megpróbáltatást, egyszerűen kifejezve méltósággal tudta elviselni életének utolsó, igencsak emberpróbáló időszakát.

A mi felelősségünk is, hogy addig amíg „jól megy sorunk” kialakuljanak úgynevezett jó tulajdonságaink, tudjunk szeretni, tehát szerethetők legyünk. Ha mindez ma nem jellemző tulajdonságunk és erre még rájön egy emberpróbáló betegség(ek), könnyen lehet utolsó időszakunk egy „rémálom” hozzátartozóink számára.

János 14,27 (Jézus mondja) „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” Te döntesz, a felkínált kegyelmet elfogadni és elutasítani is lehet!

Nem mindegy milyen lábnyomokat hagyunk magunk után! Nem mindegy hogyan emlékeznek majd ránk gyermekeink, unokáink!