Alfa és Ómega!

 

Jelenések 22, 12-13 Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.

Igehirdetés hangfelvétele meghallgatható: https://drive.google.com/file/d/1LUK6p1H9lIpfa64K-19e2zsr_B32TxeY/view?usp=sharing

Ha a szövegkörnyezetből kiemeljük ezt a két igeverset, akkor arra tippelnénk, hogy egyértelműen Krisztus Jézus szájából hangzik el ez a figyelmeztetés. Az Atyán és a Fiún kívül ki más merné felelősséggel kijelenteni magáról „13Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”

De elbizonytalanít bennünket az a tény, hogy előző igeversekben János Apostol angyallal kommunikál és leborul a lába előtt, aki figyelmezteti, ne tedd szolgatársad vagyok, az Istent imádd. Tehát Isten követe az Angyal – aki Isten üzenetét, próféciát elmondja Jánosnak, mint, ahogyan az ószövetségi próféták szokták üzenetüket átadni, mintha rajtuk keresztül egyes szám első személyben beszélne az ÚR. – Vajon lelkületében, lényében az Angyal annyira hasonlított Krisztus Jézushoz, hogy János összetéveszthette a küldővel? Az is lehet, hogy az apostol, aki jól ismerte Jézus Krisztust, olyan tiszteletet próbált adni az angyalnak, amilyen csak Istennek jár. Ezért óvás és intés hangzik el János felé: soha ne téveszd össze Isten hírnökét magával a küldővel.

Sátánnak jól bevált módszere, ha lehet megtévessze az embereket, hogy a „három egy” Istenen kívül máshoz is imádkozzanak, más közbenjárásáért könyörögjenek.  1 Timóteus 2,5 „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,”

Bibliánkban az Angyallal való beszélgetés közben szinte minden átmenet nélkül olvasható a mai istentiszteletünk alapigéje Jelenések 22,12-13 „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. 13Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” Ezt olvasva olyan érzése van az embernek, mintha János apostolnak szemtől szembe mondaná Krisztus Jézus.

A következő sorokban aztán maga Jézus oldja fel a dilemmát a küldő és küldött személyével kapcsolatosan a Jelenések 22,16 így tudósít erről az eseményről „Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” Tehát értelmezésem szerint a küldött, az Angyal Krisztus Jézus üzenetét tolmácsolja János apostol felé, hogy azt írja le egy könyvbe, de azt ne pecsételje le, mert hamar bekövetkezik.

Jelenések könyve első részében János apostol részletesen tudósít bennünket Krisztus Jézussal való döbbenetes erejű találkozásáról Jelenések 1,12-17 „17Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó 18és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”

Ez emlékeztet engem, amit Filippi 2,10-11-ben ír Pál apostol „10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Hamarosan eljön az idő, közel van, amikor a János apostol látomásában leírt hatalmas dicsőséges Krisztus előtt ítéletkor csak egy lehetőségük marad ez embereknek, térdet hajtani.

Most játsszunk el a gondolattal, nekünk milyen lesz majd a találkozásunk azzal Jézus Krisztussal, akit a Jelenések könyve 1,12-17 alapján bemutat nekünk az a János apostol, aki három évig a tanítványa volt. „12Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; 14feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; 15lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; 16jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog. 17Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott”.

A Biblia tanulmányozása során többször felmerülhet bennünk a kérdés. Angyal, vagy Isten? Az elmúlt hetekben a lelkészünk Márton testvér bibliaórán arról a dilemmáról tanított bennünket, hogy zsidók a 3. parancsolat (2Mózes 20,7 Ne mondd ki hiába Istenednek az Úrnak nevét), tehát a parancsolat betartásával kapcsolatos félelmükben, inkább nem írták le Isten nevét, ezért lehet több esetben angyalt olvasni, majd minden átmenet nélkül kiderül, hogy az Úrról van szó, ilyen eset volt, amikor Sodoma és Gomora pusztulása előtt Ábrahám angyalokat vendégelt meg, majd a két városért való alkudozás során derült ki, hogy magával az Úrral alkudozott a városok megmentéséért, hiszen rokona Lót is ott lakott családjával.

Jelenések 22,12. Ez egy nagyon komoly intés és óvás Jézus Krisztus részéről „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.” A „jutalom” ebben az esetben negatív és pozitív töltetű szó egyszerre, vagyis ajándékot és büntetést is jelent kinek, kinek érdeme szerint. Komoly figyelmeztetés ez számunkra, akik már olvastuk, hallottuk és ismerjük ezt a prófétai könyvet.

„és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.” Ez a figyelmeztetés egybecseng Jézusnak az utolsó ítéletről szóló tanításával, amit Máté 25,31-46-ban olvashatunk. Amikor összegyűjtenek elé minden népet és nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. Ismerjük; a juhokat a jobb keze felől, a kecskéket a bal keze felől állítja. Cselekedeteik alapján ítéltetnek meg az emberek, ennek következményeként jutalmuk örökélet, vagy örök kárhozat.

Összefüggéseiből kiragadva könnyen tévútra vezethetnek bennünket Istennek csodálatos üzenetei. Íme az egyik: Efézus 2,8-9 „8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Ha valaki azt vallja, elég hinni Istenben, nem szükséges a jó cselekedet az üdvösséghez, azt nagyon megvezette valaki.

Másik: Jakab 2,17 „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.”

Én úgy fogalmaznám, hogy hitünk, Istenben való bizodalmunk, engedelmességünk a cselekedeteinkben mutatkozik meg. Hit és cselekedet ugyanúgy együvé tartozik, mint ahogyan a nap fénye és melege. Az igazi hit cselekedetekben fejeződik ki. Egy példát mondok, ha valaki számításból alamizsnát osztogat Istenben való őszinte hit nélkül, abban a reményben, hogy az üdvszerző lesz számára, akkor nagy tévedésben van.

Már régebben volt, beszélgettem egy idős férfival, aki ifjabb korában gyülekezetének aktív tagja volt, majd személyes ellentétek miatt hitében megrendülve eltávolodott a gyülekezettől. Azzal vigasztalta magát, Isten ítéletkor biztosan figyelembe veszi azt, hogy sok jó cselekedetem is volt. Remélem élete legutolsó szakaszában bűnbánó szívvel visszatalált az Úrhoz.

„Íme eljövök hamar”! Nyomatékossá teszi a figyelmeztetést az a tény, hogy az alapigénkben elhangzott figyelmeztetés, „Íme eljövök hamar” ez egy ismétlés. Jelenések 22,7-ben is olvashatunk róla „És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.”

Ez közel kétezer éve hangzott el, tehát a megírottak már elindultak a történelem folyamában. Az angyal azt mondta Jánosnak, ne pecsételd le, mert közel van mindez. Nekünk, ma élő embereknek látnunk kell, hogy a végső időkben élünk. Emlékezzünk csak vissza, Dánielnek adott prófétai kijelentéskor az ÚR arra utasította, hogy pecsételje azt le, mert az a későbbi korokra szól.

János a Jelenések könyvében leírja mindazt, amit megmutatott neki Isten az emberiség jövőjéről, ami magában foglalja a világtörténelem és az üdvtörténet végkifejletét is.

Most pedig befejezésül hangozzon el pár elismerő mondat arról a személyről, aki azt üzeni Jelenések 22,13-ban „Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”

Isten fia, a hatalmas dicsőséges Krisztus, aki a világ teremtésénél ott volt, mert általa és érte teremtetett minden, ami lett. Ő vállalta, hogy kiüresítve magát csecsemőként a földre szülessen, majd a kereszten magára vegye bűneink sokaságát, elszenvedje az érte járó büntetést, hogy mi Őbenne kegyelemből hit által szabadulást és örök életet nyerhessünk.

Mert Ő az Alfa és az Ómega. Ő az első és utolsó. Ő a kezdet és a vég. Számunkra ez azt jelenti: Ő a teljesség. A görög ábécé első és utolsó betűje. Két betű, ami mindent átölel. Az egész ábécét átfogja és átöleli. Ez az Isten lénye, amely átfog és átölel mindent. Ez a teljesség, ezenkívül nincs semmi.

Jelentse, ez most ma a te számodra és az én számomra, hogy Jézus Krisztusban van a teljesség. Akik az Övéi, azoknak mindent benne kell megtalálniuk.

Azt mondja az evangélium: Benne lakott a teljesség. Telve volt Jézus kegyelemmel és igazsággal. Alfa és Ómega, az egész teljesség. Ő az egyedül áldandó igaz Isten.

Joó István