Igehirdetésre készült a család!

 

ApCsel 10,17-33 17Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, 18és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. 19Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: 20kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket! 21Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt? 22Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz. 23Ekkor Péter behívta, és vendégül látta őket. Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. 24A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. 25Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. 26Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! 27Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. 28Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni, vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. 29Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem? 30Kornéliusz így felelt: Három nappal ezelőtt körülbelül ebben az időben, délután három órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában; 31és azt mondta: Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, és megemlékezett alamizsnáidról. 32Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek. Ő Simon tímár házában szállt meg a tengerparton. 33Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.

Hangfelvétel

https://drive.google.com/file/d/1BRZIPG-FHtXc9qk1ssWPqRwRijuVOzT0/view?usp=share_link

Kedves igehallgató gyülekezet! Áhítat című könyvünkben a ma felolvasott igével kapcsolatosan kiemelt gondolat: Igehirdetésre készült a család!

Mielőtt kitérnénk az aktuális igerész üzenetének értelmezésére, tekintsünk egy kicsit a történések előtti eseményekre. ApCsel 9,31 „Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott.” Isten kegyelméből volt egy aránylag békés időszak, amikor nem volt komolyabb keresztyénüldözés. Az egyház ezt az ajándékba kapott időszakot a „gyülekezet” építésére használta fel, tehát bölcsen kihasználták az alkalmas időt.

Nézzük csak meg mi jellemezte az akkori gyülekezeteket: „az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott”, és eközben épült. Kis hazánkban mintha fordítva történt volna, a kommunista uralom alatt, a gyülekezetek elnyomása idején a baptista közösségünk épült és gyarapodott, ritkább esetben csökkent létszámában. Rendszerváltás után, amikor a gyülekezetek életében igazi békés időszak következett, közösségünk létszámban és környezetére való hatásában sorvadásnak indult.

Vajon miért alakult nálunk éppen fordítva? Hogyan olvastuk az ősegyház életében jellemző történéseket: „békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott.” Úgy tudnám újból megfogalmazni: tehát bölcsen kihasználták az alkalmas időt.

Kis hazánkban a hívők egy része ehelyett saját vagyonuk, jólétük gyarapítására használták az alkalmas időt. Mindezt úgy, hogy időt, pénzt, energiát nem kímélve tették, mert ez volt legfontosabb cél az életükben. Pedig Isten igéje azt tanítja nekünk: Máté 6,33 (Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.)

A világi embereknek ilyen hozzáállása a vagyonszerzéshez természetes, talán még érthető is, mert a szocializmus első időszaka nem sok lehetőséget adott a vagyoni gyarapodásra. Félreértés ne essék, nem a keresztyén ember vagyonosodásával van baj, azt arra is lehet használni, hogy többet tudjon adakozni. Azzal van baj, ha közben érdektelenség miatt a gyülekezet (melyet Krisztus testének is nevez a szentírás) közösségében leépül, elsorvad.

Akiknek az ÚR akaratának teljesítése helyett, vagyonuk mindenáron való gyarapítása volt a legfontosabb, haláluk napján rá fognak jönni, hogy mindazt, ami életük célját, értelmét jelentette, nem tudják magukkal vinni. Emlékeztek rá milyen sokszor énekeltük, „Mint a szép csillagok” című ének reflénjét „Egy megmarad meg mit Jézusért tettél”.

Péter apostol rendíthetetlenül járta a megalakult új gyülekezeteket, Liddában egy nyolc éve ágyban fekvő beteget gyógyított meg Jézus Krisztus nevében. Lidda és Sáron lakói mind látták őt és megtértek az Úrhoz. Péter Jézus Krisztus nevében a halott Dorkászt (Tábitát) feltámasztotta. „Elterjedt ennek a híre és egész Joppéban és sokan hittek az Úrban.”

Ilyen előzmények után hozza össze az ÚR Péter apostolt a „pogány” Kornéliusszal, az úgynevezett „itáliai csapat” századosával, valamint házanépével, rokonságával és legjobb barátaival.

Kedves igehallgató gyülekezet, jövő héten, ha az Úr éltet bennünket új egyházi év kezdődik. Tehát újra advent következik. Várakozás, eljövetel, az Eljövendő várása. A te életedben is kedves testvérem? És a családodéban? A ma felolvasott igénk egy olyan családról tudósít, melynek tagjai a családfő vezetésével szintén várakozásban éltek.

Mire is vártak? Arra, amit Péter apostolon keresztül üzenni fog nekik az Úr. Bátran kijelenthetem, számukra minden várakozásukon felül be is teljesedtek az események. Az istenfélő Kornéliusz a családfő, annyira biztos volt ebben, hogy a vele egy házban lakókon kívül még a rokonait és a legjobb barátait is meghívta Péter apostollal való találkozásra. Milyen hatalmas hite volt ennek a „római” századosnak. Ezt mondta Kornéliusz ApCsel 10,33 „Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr”.

Kornéliusz nagy reményeket fűzött az „angyali üzenetben” közölt események beteljesedéséhez. Miért? Mert, amit várt azt életbevágóan fontosnak tartotta. Maga és családja számára áldásként fogadta, ezért másoknak is akart juttatni belőle. Ezt a gondolatot ismételjük meg még egyszer: Mert, amit várt, azt életbevágóan fontosnak tartotta. Maga és családja számára áldásként fogadta, ezért másoknak is akart juttatni belőle.

Vajon mi, akik 20 – 30 – 40 éve elfogadtuk Jézus Krisztust életünk urának, megváltójának, fontosnak tartjuk, hogy Jézus Krisztusban áldásként kapott örök életet, üdvösséget kívánatossá tegyük mások számára is? Fontosnak tartjuk, hogy megosszuk az „örömhírt? Barátom, ismerősöm, szomszédom, gyermekem, Jézus Krisztus annyira szeret téged, hogy magára vette, elviselte bűneidért járó jogos büntetést és meghalt érted a keresztfán. Mindezt tette azért, hogy neked Krisztusban örök életed üdvösséged legyen. A felkínált kegyelmet csak el kell fogadnod!

Kedves Testvéreim az Úrban, felmerült bennem egy kérdés. Ha egy családtagod, vagy barátod olyan ballépést akarna elkövetni, amelynek büntetési tétele mondjuk húsz év fegyház. Biztos vagyok abban, hogy téged borzalommal töltene el a gondolata is, és tudom, minden tőled telhetőt megtennél, hogy lebeszéld arról a lépésről. Húsz év szigorított fegyházban és ráadásul még a szégyen is.

Nézzük egy kicsit más szemszögből ezt a feltételezett esetet. Húsz év szinte semmi, ahhoz képest, amikor Jézus a pokol tüzét úgy jellemzi, hogy olthatatlan tűz, mint szenvedés helye. (Mt 7,23; Jn 5,29; Mt 11,23; Lk 16,23; Mk 9,43-44; Jelenések 20,10.15) Aki a kárhozat helyére kerül, összehasonlíthatatlanul többet veszít, mint egy börtönbüntetésre ítélt személy. Vajon szeretteink, barátaink megmentése a pokol tüzétől a kárhozattól, sokkal, de sokkal fontosabb ügy nekünk, mint a példának hozott börtönbüntetéstől való megóvás?

Most térjünk vissza Cézáriába Kornéliusz házába, hiszen az események ott csodálatos fordulatot vettek. ApCsel 10,44-48 „Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi? És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében.”

Számomra Kornéliusz százados egy irigylésre méltó ember, hiszen ezután örömmel mondhatta: „de én és a házam népe az Urat szolgáljuk!” A Bibliában kinek a szájából hangzott el ez a vallomás? Józsué 24,15.

Képzeljük csak el mi történt volna, ha Kornéliusz felesége, akinek nevét nem említi a Biblia, a sarkára állt volna és azt mondja, én római patrícius lánya vagyok, ide az én házamba ilyen jött – ment népséget pedig nem hozol! Hála Istennek akkor még hatásában ismeretlenek voltak az úgynevezett feminista mozgalmak a maga erkölcsrontó és családtorzító hatásaival. Az Ószövetségben Eszter könyvében olvashatunk egy kísérletet Vásti királyné részéről, de a férje Ahasvérus király rövid úton rendezte a helyzetet, ezért lehetett új királyné Eszter személyében.

Manapság nagyon sok családban, ahol a feleség nem adja meg a férjnek, mint családfőnek Istentől rendelt formában a tiszteletet (talán azért, mert otthonról ezt a családmintát hozta), a gyermekek előtt többször tiszteletlenül beszól a családfőnek, szinte törvényszerűen ott a felnövekvő gyermekek sem fogják tisztelni az édesapát, mint családfőt.

A történésekből látható, hogy Kornéliusz századosnak abszolút tekintélye volt a családban és a környezetében. Azt a beszédet, üzenetet, amit Péterre bízott az Úr, Kornéliusz nagyon kívánatosnak tartotta és annak áldásaiból részesülni akart. De nemcsak maga akart az áldásfolyamból részesülni, hanem ott volt szívében az olthatatlan vágy, hogy megossza házanépével és barátaival. Kornéliusznak önzetlen cselekedete legyen követendő példa számunkra, osszuk meg a csodálatos örömhírt mindenkivel, aki egy kicsit is fontos számunkra.

Ezékiel 33,11 „Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen.” A szerető Istenünk a maga részéről mindent megtesz azért, hogy örök életünk legyen Isten országában, de a választás lehetősége a miénk, egyedül mi dönthetünk ebben a kérdésben. Válaszd hát az életet!

Imádkozzunk, magasztaljuk az Urat, hogy az ő beszéde ma is élő és ható, és Szentlelke ma is egyéni életeket és családokat változtat meg. ÁMEN.

Gyülekezetterjedés igeterjesztéssel!

Apostolok cselekedetei 8,1-5 1 Saul pedig egyetértett István megölésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. 2Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. 3Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket. 4Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. 5Fülöp pedig lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust.

Mai felolvasott igével kapcsolatosan megfogalmazott, kiemelt gondolat: Gyülekezetterjedés igeterjesztéssel! Egy hete a balatonszárszói gyülekezeti hétvége központi jelmondata volt: „Építkezzünk együtt”. Tehát gyülekezetépítés, növekedés, megújulás volt a téma Jézus Krisztus nagy misszióparancsa fényében.

Gyülekezetépítés csapatmunka! Egy embernek nem megy, legfeljebb erőlködik. Hasonló, mint a házépítés. Mindannyiunknak más - más tálentuma van. Ugyanúgy mint, ahogyan egyik testvér villanyszerelő, nem biztos, hogy ért a kőműves, vagy az ácsmunkához.

Ezen a héten az Áhítatban napi tanulmányozásra kijelölt igék alapján a „gyülekezet” terjedésének módjával fogunk foglalkozni, azzal, ahogyan Jeruzsálemen kívüli új területekre, és más országokba is eljut az evangélium. Ez azon a jézusi ígéreten alapul, amelyik így szól: Ap.Csel. 1,8 „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

A Bibliából az események sorozatát, a történéseket ismerjük, amennyire egy átlagos Bibliát olvasó ember megismerheti. A ma felolvasott igéjéből megismerhető történet hátterét, az események felszín alatti mozgatórugóit is érdemes figyelembe venni. Ha ezt megteszem akkor jobban felismerhetem az egész Bibliában leírt felismerhető, nagyon is működő törvényszerűségeket.

Pál apostol ezt nagyon jól látta és érzékelte, hiszen a Szentlélek személyében kiváló tanítója volt. Az Efezus 6,12-ben ezt írja, „Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.”

Minden gonoszságnak, csalárdságnak fejedelme a Sátán, aki azon a bizonyos jeruzsálemi húsvét előtti történésekben a saját győzelmét tervezte, hiszen számára minden esemény arra engedett következtetni, hogy a zsidók által várva várt, a próféciákban megjövendölt Messiás a kínkereszten fogja végezni és ezzel meghiúsítja Isten nagyszabású világmegváltó üdvtervét.

E világ fejedelmének azonban törvényszerűen csalódnia kellett, mert Jézus Krisztus fényes győzelmet aratott a Golgotán, lényegesen korlátozva lett a Sátán és csatlósainak hatalma. Azt azonban tudnunk kell, hogy számunkra még így is nagyon ravasz és veszélyes ellenség, egyedül Isten írott igéjével, igéjében rejlő erejével, hatalmával, győzedelmeskedhetünk eredményesen a kísértő felett.

Bibliából, Isten igéjéből jól ismerjük Jézus Krisztus megkísértésének történetét. Amikor negyven napi böjt után Jézus megéhezett, odament hozzá a kísértő és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Máté 4,3). Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

Értitek kedves Testvéreim, milyen hatékony példát és önvédelmi fegyvert adott nekünk, követőinek Jézus Krisztus. Az Isten szájából származó igével mindig győzedelmeskedhetünk a kísértő felett, persze ahhoz előbb a saját vágyaink, testi, lelki kívánságaink felett kell győzedelmeskednünk, mert a ravasz kísértő annak mentén akar csapdába csalni bennünket. Ha valaki testvérnek mondja is magát, de újból és újból elbukik a kísértésekben, akkor egy idő után nyugton fogja hagyni a kísértő, mert a póráza már rajta van és azzal vezetni tudja.

Jézust először a test kívánsága mentén kísértette meg, majd a csodával megszerezhető hírnév volt a kísértés tárgya, végül a gazdagság és hatalomvágy volt a kísértés lényege. De Jézus mindhárom alkalommal Isten szájából származó igével győzte le a kísértőt.

Közöttünk van-e közöttünk valaki, aki legalább négy napig a vízen kívül mást nem fogyasztott? Gondoljunk, csak bele, nem negyven napig, hanem csak négy napig vízen kívül mást nem fogyasztanánk, gondolom iszonyúan éhesek lennénk, és akkor a kísértő felkínálná kedvenc ételünket, vagy süteményünket. Hogyan reagálnánk erre? Elég, ha magunknak megadjuk a választ! Így talán jobban megérthetjük Jézus Krisztus negyven napi böjtöt követő győzelmét a kísértő fölött.

A kísértőnek ma is egyetlen célja van, Jézus Krisztusnak drága vérén megváltott gyermekeit kísértéseinek során magához láncolja. Az embernek saját akarata, ereje, bölcsessége Jézus Krisztus hatalma nélkül szinte semmit sem ér e világ fejedelme elleni harcban. Kedves testvérek, tudnunk kell, hogy büntetlenül nem lehet engedni a gonosz által gerjesztett lelki és testi kívánságaink, vágyaink csábításának.

Ott Jeruzsálemben e világ fejedelme totális támadásba lendült a gyülekezet ellen. István diakónust a felbujtott, lefizetett becstelen hamis tanúk által megvádolták, „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent” (ApCsel 6,11). Nem ismerős ez a vád valahonnan? Jézus Krisztust is Istenkáromlás vádjával ítélték kereszthalálra, mert azt mondta magáról, hogy Isten Fia.

István vértanú halála nem csillapította a „gonosz” vérszomját. Így olvastuk az alapigénkben: „Saul pedig egyetértett István megölésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén.”

Az akkori Jeruzsálemi vallási vezetők által megtévesztett és befolyásolt Saul egy nagyon precízen és elkötelezetten buzgó farizeus volt, aki egészen a damaszkuszi úti eseményekig azt hitte, hogy Istennek tetsző cselekedeteket hajt végre Krisztus Jézus híveinek üldözésével és halálba küldésével. Egy velejéig romlott, becstelen ember az első szóra nem követte volna Krisztus Jézust azonnal és ráadásul hűségesen mindhalálig.

Történelmünk során, de sokszor megismétlődtek az akkori jeruzsálemi események, de sokszor üldözték, és napjainkban a világ különböző tájain üldözik és megölik Krisztus Jézus elkötelezett hűséges követőit.

A kísértő azt tervezte, hogy István diakónus halálra kövezésével és a keresztények üldözésével megfélemlíti és szétszórja a pünkösd után létrejött nagylétszámú jeruzsálemi „gyülekezetet”. A gonosz terve egyáltalán nem jött be, hiszen ezzel egy új szintre emelkedett a Krisztus nevével fémjelzett missziós munka. Igen munka, mert fáradozni, akár életveszélyben is aktívan tevékenykedni kell benne. Azzal különbözik a mindennapi megélhetésünkért végzett munkától, hogy ezt Krisztus Jézus nagy missziósparancsának értelmében a Szentlélek vezetésével, Isten dicsőségére kell végezni, nem a magunk hasznára.

Azt olvastuk ApCsel 8,1-ben, hogy István vértanú halála után célzott, kegyetlen, nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területére. Az üldözésben férfiakat, nőket vetettek börtönbe és vertek meg, sokakat kivégeztek. Isten úgy rendelte, hogy ezzel a nehéz időszakkal kezdődjön az egyház nagyszabású missziós munkája és eljuttassák az evangélium üzenetét minden néphez, nemzethez, mely a mai napig tart.

A kegyetlen üldözés elől szinte a szélrózsa minden irányába szétrebbentek a tanítványok, ennek közvetlen oka: „ApCsel 8,3 Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket”. Azt olvastuk szétszóródtak Júdea és Samária területén. Fülöp pedig lement Samária városába és ott hirdette nekik Krisztust, Isten pedig hatalmas csodákkal erősítette meg az igét.

Gondoljunk csak bele a helyzet fonákságába, előtte a zsidók többsége lenézte a Samáriai népet, ugyanúgy, mint egyesek kis hazánkban a roma nemzetiségű embereket. De az ÚR nem tesz különbséget különböző nemzetiségű emberek között. Tehát a zsidók, hacsak tehették, nagy ívben elkerülték Samáriát. Róluk tudnunk kell, hogy a Babiloni fogságba hurcolt zsidók helyett idegeneket telepítettek Izrael területére. Úgy – ahogy felvették a zsidó hitet, de megtartották a pogány bálványisteneiket is.

Isten igéjének terjesztésével Samáriában sokan megtértek, befogadták Isten igéjét, hittek Jézusban, meggyógyultak, megszabadultak a gonosz lelkektől és bemerítkeztek. Valamivel később megérkezett Péter és János apostol, imádkoztak, hogy a Samáriai keresztények is kapják meg a Szentlélek ajándékát.

Isten igéje terjedésének nem lehet akadálya az országok közötti határ, nemzeteket, etnikumokat megkülönböztető kulturális és egyéb háttér, ezek, csak a mi előítéleteinkben léteznek. Az ige terjedésének, az aktív missziósmunkának, csak mi lehetünk az akadálya kényelemszeretetünkkel, engedetlenségünkkel. Kényelemszerető gyülekezetben a missziós lelkületű testvér, hamar a perifériára szorul, és lelkes igyekezetében egyedül marad.  Gondoljunk csak bele, ha mi nem megyünk Isten a „kövekből is fog fiakat támasztani”, de nekünk ez nem válik javunkra. Isten minden népet szeret, Jézus Krisztus mindenkiért vállalta a kereszthalált.

A gyülekezeti korban, (amiben mi is vagyunk) a legfontosabb feladat a missziómunka, hogy az emberek újjászülethessenek, és Isten gyermekeivé váljanak, örök életük, üdvösségük legyen. Aztán pedig segíteni kell az újonnan megtérőket, hogy növekedjenek a hitben Krisztus Gyülekezetének tagjaiként.

A tanítványok számára a kellemetlen üldözés olyan „haszonnal járt”, hogy kirebbentette őket a megszokott közegükből, és enélkül nehezen indultak volna el Samáriába.

Kedves testvérek az ige terjesztésével ne várjunk, nehogy ilyen kényszerhelyzet indítson bennünket is. Családjainkban, rokonságunkban, lakóhelyünk környékén olyan sokan várnak egy-egy kedves szóra, bátorító igei üzenetre. Ne legyen minden más fontosabb Isten igéjének terjedésénél, hiszen eddigi missziós tevékenységünk eredményét szemlélve, úgy érzem, ha rajtunk múlna, velünk teljesen elfogyna a krisztushívő gyülekezetünk.

Kedves testvérem, nekünk és környezetünkben élő szomjazó lelkeknek Isten igéjére van szükségük. Imádkozz ma azért, hogy az ige általunk is terjedjen és táplálja a gyülekezetedet és téged. Köszönjük meg az Úrnak, hogy nem vonta meg Igéjét ma sem, és szabadon hirdethetjük!