Galáta 5,22-23. A Lélek gyümölcse
pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség,
önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
Efézus 4,1-3. 1Kérlek tehát titeket én, aki fogoly
vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, 2teljes alázatossággal, szelídséggel és
türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3igyekezzetek megtartani a Lélek
egységét a békesség kötelékével.
2025-06-29. Igehirdetés hangfelvétle
https://drive.google.com/file/d/1g6QTD4RQkyU41rprB0b_hfqKnVhSJoni/view?usp=sharing
Mai igehirdetés központ gondolata:
Elhivatáshoz méltó élet – teljes türelemmel is!
Pál apostol a Galátákhoz írt levél
5,19-21 felsorolja a test cselekedeteit. Érdekes, hogy amíg a Lélek gyümölcséből
kilenc pozitív megnyilvánulási formánk szerepel a felsorolásban, addig a test
cselekedeteiből majdnem duplája, de ezzel még nincs vége, mert úgy zárja a
felsorolást, és ezekhez hasonlók. Majd a 22. versben hozzáírja: „Ezekről
előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket
cselekszenek, nem öröklik Isten országát”.
Nyitott szívvel és nyitott értelemmel
vizsgáljuk meg a Galáta 5,16-26 igeszakaszt. Nincs még egy olyan igeszakasz,
mint ez, amely ilyen világosan szembe állítaná egymással azok életmódját,
akiket még a test, a bűnös emberi természet irányít, és azokét, akik Krisztus
Lélekkel teljes követői.
A bűnös emberi természet, itt a görög
eredetiben szó szerint a test kifejezés, a romlott kívánságokkal terhelt,
Istennek ellenálló, saját útjához ragaszkodó emberi természetre utal.
Igehirdetés alapigéjét így olvastuk: 22A Lélek gyümölcse pedig: szeretet,
öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23szelídség, önmegtartóztatás.
Először nézzünk utána, mit rejt, mit
tartalmaz magában a Lélek gyümölcse megnevezés? A bűnös természet
cselekedeteinek ellentéte, az istenközpontú lelki életmód, amely azt tükrözi,
hogy a Szentlélek valóban megtermi bennünk a kívánatos gyümölcsét.
Első, amit tudnunk kell, hogy ebben a
felsorolásban: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
23szelídség, önmegtartóztatás”, mint Lélek gyümölcse, nem több gyümölcsfajtát
jelent, hanem csak egy gyümölcs többféle jellemzővel. Úgy tudjuk közérthetően
elképzelni, hogy az alma egy gyümölcs, de az alma, mint gyümölcs többféle
jellemzővel bírhat: van téli alma, nyári alma, édes alma, van iszonyúan savanyú
alma is, lehet sárga színű, piros, cirmos és még sorolhatnám a különböző
jellemzőit.
Egy gazda hatalmas almaültetvényét úgy
ültette, hogy annak egyik vége közvetlenül az út mellett volt. Egy barátja
megkérdezte, nem félsz attól, hogy az almáskertet a tolvajok megdézsmálják.
Tudod kedves barátom, az út mellé hét vármegye legsavanyúbb almafáit ültettem.
Ha valaki megkóstolja elmegy a kedve, hogy beljebb menjen a nemes, kívánatos
almát termő fákig.
Tudjátok kedves Barátaim, kívülről így
néz ki a hívő élet is. Felületes szemlélőnek kívülről nagyon savanyúnak
látszik. Istenfélő életvitelben csak a korlátokat, tilalmakat látja. Kérdezem
tőletek, a szakadék szélén a korlát azért van, hogy korlátozzon, vagy védjen
bennünket. Aki elfogadta Istennek, Fiában Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét,
annak egyre édesebb és kívánatosabb lesz a győztes oldalán kiteljesedett hívő
élet.
Azért Lélek gyümölcse a neve, mert a
Szentlélekkel teljes emberek életére, megnyilvánulására jellemző, hogy a
Szentlélek bennünk munkálkodva megtermi a legkívánatosabb lelki gyümölcsöt.
A Szentlélek bennünk való
munkálkodásának eredménye az igazi lelki gyümölcstermés. Kedves testvérem, ha
egy őszinte kritikusod, csak azt az egyet tudja felhozni ellened, hogy hívő
vagy, akkor már Isten kegyelméből megterem benned a Lélek gyümölcse.
A héten sokat elmélkedtem azon, mi
lehet a legfőbb oka annak, hogy velem együtt, akik Isten gyermekének valljuk
magunkat, híjával vagyunk, vagyis nem teljes bennünk a lelki gyümölcstermés? Egyedül
Jézus Krisztus volt tökéletes ezen a téren, persze ez nem mentesít bennünket a
felelősségünktől. Gondoljunk csak bele, milyen lesz az a magát hívőnek tartó
ember, aki nem is vágyik arra, hogy benne az Istentől kapott Lélek jó
gyümölcsöt teremjen?
Drága testvéreim, megtapasztaltam
magamon, ha újjászülettünk Isten Lelke által vezérelve, nem dőlhetünk hátra,
mert akkor is folyamatos harc dúl bennünk a velünk született bűnös emberi
természetünk ellen. Amikor felszínre jön bennünk egy kétes kívánság, érdemes
feltenni magunknak ezt a kérdést, „Vajon Jézus most mit tenne?” Higgyétek el,
egyből világos lesz számunkra a helyes értékrend, amihez már tudunk igazodni.
Mert világos számunkra, hogy Jézus természetében nem volt viszálykodás,
ellenségeskedés, széthúzás, harag, önzés, irigység és ezekhez hasonlók.
Az elmúlt hét elején keleti pályaudvarnál
a kettes metró mozgólépcsőjén lefelé menet szembe tűnt egy plakát, könyvreklám,
melyen arckép és egy felirat volt. „A szabadság rabságában”. Ez így első
hallásra ellentmondásnak tűnik.
Erről a könyvről a „A szabadság
rabságában”, először a tékozló fiú példázata jutott eszembe. Ennek a fiúnak az
Atya szeretete, és a szerető családi kötelék, szó szerint az agyára ment.
Teljesen függőség nélküli szabadságra vágyott, neki ne mondja meg senki, hogy
mit csináljon. Tudnunk kell, hogy aki elutasítja a szerető Istenünknek Fiában
Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, az automatikusan továbbra is a Sátán
rabszolgája marad. Ismerjük a tékozló fiú történetet, az általa elképzelt és
hőn áhított szabadsága a moslékos vályúig vezetett.
Aztán eszembe jutott egy másik könyv,
ennek ellentét párja, „Rácsok mögött szabadon”, melynek írója Boros Lajos, aki
hétpróbás bűnözőként, fegyveres rablásért került börtönbe. Életének 22 évét
rácsok mögött töltötte, ott tért meg, egy rabtársa bizonyságtétele vezette az
Úr Jézus Krisztushoz. Még 12 év volt hátra a büntetéséből, de valódi bűnterhétől
megszabadulva igazi lelki szabadságban élte a hátralévő éveit a rácsok mögött.
Börtönből szabadulva, hívő felesége és családja lett. Meghívások alapján, mint
baptista lelkipásztor járja az országot, és Jézus Krisztusban kiteljesedett
életéről, a rácsok mögötti boldog rabságáról tesz bizonyságot.
Marad a kérdés: mi lehet a legfőbb oka
annak, hogy sokunkban, akik Isten gyermekének valljuk magunkat, híjával van,
vagyis nem teljes bennünk a lelki gyümölcstermés.
Én úgy látom, ha nincs meg szívünkben, szerető
Istenünk iránti feltétel nélküli bizalom, akkor életünk arról szól, én tudom mi
a jó nekem, nekem ne mondja meg senki. Ilyen ember általában csak akkor fordul Istenhez,
amikor elképzeléseinek megvalósításában már teljesen csődöt mondott. Ha őszinte
bizalom hiányában, Istenünkre csak életünknek kudarcos szakaszaiban van
szükségünk, akkor Jézus Krisztus által megígért drága Szentlélek nem tud
bennünk munkálkodni és kívánatos lelki gyümölcsöt teremni, mert kiszorult az
életünkből.
Mai igehirdetés egyik központi
gondolata, „Elhivatáshoz méltó élet – teljes türelemmel!”
1Korinthus 1,9 „Hűséges az Isten,
aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való
közösségre.” Gondoljuk csak végig, ha egy igazán hűséges személy
elhív bennünket egy életútra, egy rendkívüli eseményre, akkor vele kapcsolatban
mire számíthatunk? Feltétel nélkül bízhatunk benne, mert élete árán is megvéd,
megszabadít bennünket. Biztosak lehetünk abban, hogy mindig, mindenben a
javunkat akarja, még akkor is, ha az éppen nem egyezik a mi elképzelésünkkel.
Hogyan tudjuk mindezt a kiváltságot,
minden emberi értelmet meghaladó áldását megköszönni, meghálálni? Elhívásában
kifejezte irántunk való bizalmát, soha, de soha ne okozzunk szerető Istenünknek
csalódást, igyekezzünk elhívatásunkhoz méltó életet élni. Ha ez döcögve megy, akkor
kérjük a segítségét, Ő ezt örömmel megadja, hiszen ez akaratával megegyező
kérés.
Áhítatunkban az elmúlt három hét
folyamán a Lélek gyümölcsének három jellemzője (szeretet, öröm, békesség) volt
elmélkedésünk középpontjában. A mai nappal kezdődő héten, a Lélek gyümölcsének negyedik
újabb jellemzője, a türelem van az igei üzenet középpontjában.
Türelem ellentéte a türelmetlenség. Úgy
általában miben nyilvánul meg a türelmetlenség? Kifelé való panaszkodásban,
ingerültségben, zúgolódásban, és haragosságban. Drága testvéreim, én már olyan
sokszor megszégyenültem szerető Istenünk és embertársaim előtt a
türelmetlenségem miatt. Persze ez csak akkor működik, ha van Istenünktől kapott
élő, égető lelkiismeretem.
Türelem is a Lélek gyümölcse, a
szeretetünk kifejezésének, megélésének egyik nagyon fontos formája. Ha valakit
közbeszólás nélkül türelmesen végig tudunk hallgatni, az iránta való tiszteletünk,
szeretetünk megnyilvánulásának egyik jele. Őszintén be kell vallanom ezt a
hiányosságomat, hogy a türelemmel való hallgatás nem az erősségem. Persze én is
találkoztam, nem is egyszer, olyan beszélgető partnerrel, akinél szó szerint
értve, szóhoz sem jutottam.
Még február elején történt, Párommal
boltban voltunk, hazafelé menet a piacnál Évi kérte, hogy álljunk meg, mert ott
is vásárolni szeretne. Rendben van, itt a kocsiban megvárlak. Telt az idő, csak
vártam és vártam, már kezdtem elveszíteni a türelmemet.
Kínomban elővettem a telefonom és a
közösségi oldalon felugró első videóban egyik közismert régi színészünk nagy
átéléssel a szeretet himnuszát mondta végig 1Korinthus 13 alapján. Sorolta az
igazi szeretet jellemzőit, „4A szeretet türelmes, jóságos; a
szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5Nem viselkedik bántóan, nem keresi a
maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 6Nem örül a hamisságnak, de együtt örül
az igazsággal. 7Mindent elfedez, mindent hisz, mindent
remél, mindent eltűr.”
Amikor odáig ért, a szeretet mindent eltűr, akkor úgy igazán megszégyenültem
szerető Istenünk előtt. Bocsáss meg nekem Uram, mert kevés bennem a szeretet.
Úgy érzem, hogy ebben a felgyorsult
világban nagyon – nagyon ritka és értékes kincs a békességből fakadó türelem.
Miért mondom ezt? Mert a türelmetlen ember lelkében nincs meg az a békesség,
amiről az ÚR Jézus beszél. János 14,27 „Békességet hagyok nektek, az én
békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”. Már olyan sokszor
megtörtént velem, hogy érezve a türelmetlenségem fokozódását, térdeimre
ereszkedve imádkoztam, ÚR Jézus te azt ígérted, hogy békességet hagyok nektek,
nekem most nagyon nagy szükségem van a tőled jövő békességre. Higgyétek el,
minden ilyen alkalommal, úgy igazán kisimult a lelkem, és békesség töltötte be
a szívemet.
Szeretet, öröm, békesség, türelem, mind
egy tőről fakad, szerető Istenünk kínálja Fiában Jézus Krisztusban, mindezt
kegyeleméből hit által. Ha ezt a minden emberi értelmet meghaladó ajándékot
elfogadod, ez lesz életed legjobb döntése, amit soha, de soha nem fogsz
megbánni.
ÁMEN
