1Mózes 1,26-31 „26Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra,
hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az
összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. 27Megteremtette Isten az
embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette
őket. 28Azután megáldotta őket
Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a
földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! 29Majd ezt mondta Isten:
Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát,
amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! 30Minden földi állatnak,
az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van,
eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. 31És látta Isten, hogy
minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap”.
Olvasva a bibliai teremtéstörténetet, meg kell állapítani, hogy sok
mindent sejtet, azonban konkrétumokról keveset mond a mai kor emberének.
Gondoljuk csak végig, amikor a Szentírók a Bibliát lejegyezték, az akkori kor
emberének nem a teremtés mikéntje volt a fontos, hanem annak teológiai
mondanivalója.
A teremtéstörténet olyan
időszakról vall, amelyet emberi tapasztalat nem támaszthat alá.
Valójában a
teremtéstörténet nem természettudományos írás, hanem a világ isteni eredetéről
tanúskodik. Ebben az értelmezésben viszont üdvtörténet szempontjából kell
megközelíteni, és értelmezni. A fő hangsúly így fogalmazható meg: Minden,
ami csak van, a létezését Istennek köszönheti.
Olyan sokatmondó a felolvasott 1 Mózes 1,26 „Akkor ezt mondta
Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger
halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes
csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik”. Ebben az igeversben három
nagyon fontos közlés van.
Az első az, hogy Isten
többes számban beszél, „alkossunk embert”.
Ebből logikusan következik, hogy a teremtés aktív résztvevői: Atya, Fiú és
Szentlélek.
János 1,3 a testté lett
Igéről, Jézus Krisztusról így tudósít, „Minden általa lett,
és nélküle semmi sem lett, ami létrejött”. Tehát, Krisztus is aktív
részvevője a teremtésnek!
A másik ilyen fontos
közlés, hogy: „Alkossunk
embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá”. Hogy jobban megértjük, mit is
jelent képmásnak lenni, megkérdezem, kedves olvasó, kinek a képmása van a
húszezer forintos bankjegyen? Úgy van, a képmás hasonlít Deák Ferencre, de
közel sem azonos vele.
Az embert Isten
teremtette saját képére és hasonlatosságára, jónak és igaznak (1Móz. 1,26-27,
5,1, Préd. 7,29). Megvan-e bennünk ma is az „istenképűség”? Pál apostol a
(Róma. 8,29-ben) célként állítja elénk. Ha a magam esetét veszem alapul,
szeretnék és vágyom hasonlítani Krisztus ábrázatához. „Csak vákuum”-ként van
jelen Isten a természetes emberben. Az „Isten alakú vákuum” Krisztus által
szüntethető meg, ő töltheti be csupán. Amit az Édenben a bűnbeesés követeztében
elveszített az ember, azt egyedül csak Krisztusban tudja visszakapni. El lehet
érni az istenképűséget, de csak Krisztus által”. A keresztyén embernek
kitűzendő, elérendő célnak kellene lenni a hasonlóvá válás, de ez csak
Krisztussal szeretetközösségben és feltétel nélküli engedelmességgel érhető el.
A harmadik nagyon fontos
közlés, amint bevezetőben jeleztem a felolvasott 1 Mózes 1,26 versében „uralkodjék a tenger
halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes
csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik”.
Az ember feladata és
felelőssége ebben az igerészben hangsúlyozottan előtérbe kerül. Igei
nézőpontból értelmezve uralkodni ezen az Isten által teremtett gyönyörű
földgolyón azt jelenti, felelősséget érezve feladatom, hogy megőrizzem
olyannak, amilyennek Isten teremtette. Az űrhajósok áradozva elmondták, hogy a
világűrből, talán fogalmazhatok úgy is, hogy egy kicsit Isten nézőpontjából
nézve olyan a földgolyónk, mint fekete bársonyon egy gyönyörű színes gyöngy.
Csodálatos alkotás, igazi mestermű a kék bolygónk, hiszen földünk kétharmadát
óceánok borítják.
1Mózes 2,15 „Fogta tehát az ÚRisten
az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” De
legtöbb embert az édeni bűneset óta csak a saját önző érdeke vezérli, számára
az uralom azt jelenti, minél többet birtokolni a körülötte lévő javakból.
És mindannyian
megtapasztalhatjuk, mivé tette az ember a világ nagy részén Istennek ezt a
csodálatos alkotását, amit művelni és őrizni kellene. Az ember uralmának
eredménye hatalmas méretű szinte már visszafordíthatatlan környezetszennyezés,
rengeteg kipusztult, és veszélyeztetett állat és növényfaj.
A Sátán fejedelemségi övezetében élő ember ma sokkal inkább hajlamos a
környezetének kizsákmányolására, mint őrzésére és művelésére.
1 Mózes 1,28 „Azután megáldotta
őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek
be a földet …”.
Az ember, páros lény,
férfivá és nővé lett teremtve, csak így volt képes benépesíteni a földet.
Európában és az úgynevezett jóléti államokban egyre fogy a népesség. Az ember
egyéni önző jóléte érdekében egyre kevesebb gyermeket (utódot) vállal.
Megtapasztalásom, hogy ahol több gyermeket nevelnek egy családban, ott a
gyermekekben nagyobb a szeretet és hála a szülők és testvéreik iránt.
Az ember a küldetését betölteni csak úgy képes; ha teremtőjével állandó
szoros kapcsolatban van, harmóniában az őt körülvevő világgal együttműködő
szeretetközösségben embertársaival végzi feladatait.
Isten, amikor elhatározta
az ember teremtését, akkor egy tökéletes embert tervezett és alkotott az Ő
képmására, ahogy írja a biblia, „hozzánk hasonlóvá”. Az, hogy ez így is
történt, bizonyítékot magában a bibliában találjuk.
A teremtés napjaiban az
első naptól az ötödikig bezárólag, amikor a dicsőséges teremtő Isten a nap
végén végigtekint alkotásán, azt így összegzi, „És látta Isten, hogy
ez jó”.
Olyan ez, mint amikor
otthon, a munkahelyen, vagy az iskolában alkotunk valami nagyszerű dolgot,
amikor az kész van, elégedetten hátradőlünk, és azt mondjuk, hogy ez jó. Tehát
a teremtésben, mind az öt nap végén Isten elégedetten, úgy summázta
alkotásainak lényegét, hogy ez jó.
Nem tudom, feltűnt-e a
bibliát olvasó barátaimnak, hogy az ember teremtésének napján, a hatodik nap
végén, amikor Isten végignézett alkotásán, nem azt mondta, hogy ez jó, hanem
azt, hogy (1 Mózes 1,31) igen jó. Tehát Isten az emberben, valami nagyszerűt, különlegeset,
egyedülállóan értékeset alkotott. Kimondhatjuk nyugodtan: az ember úgy, ahogy
van Isten megfejthetetlen csodája, ily tökéleteset csak Ő képes alkotni.
Teremtmények közül egyedül az ember képes kapcsolatban élni Istennel.
Kedves Barátaim, ebből
számomra az következik, hogy minden emberben a teremtő Isten egyedülállóan
csodálatos alkotását kell tisztelnem. Akkor is, ha éppen részegen fekszik az út
szélén, mert lehet, hogy éppen ő Isten kincstárának eltévedt, besározódott
gyöngyszeme. Tudom, annak, aki ezt világmindenséget legyen szavával alkotta,
van hatalma arra, hogy az ilyen embert fölemelje, Jézus Krisztus kereszten
kifolyt drága vére elég arra, hogy megtisztítja minden bűntől, minden
szennytől.
Megtapasztaltam saját
életemben, hogy milyen nehéz előítéleteink saját magunk emelte korlátai mögül
kitörnünk, életemnek ezen a területén már többször meg kellett szégyenülnöm.
1 Mózes 1,29-30 „Majd ezt mondta
Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát,
amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! Minden földi
állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben
élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.”
Az igeversből úgy tűnik, mintha
az embert vegetáriánusnak teremtette volna Isten (eledelül minden
maghozó növényt, gyümölcsöt). Mert, ha az állatok is zöld növény
ettek, akkor nem voltak ragadozó, húsevő állatok sem.
Azonban az édeni bűneset
után Isten megátkozta a földet (nem az embert, 1 Mózes 1,17) és akkor a
teremtett világban valami mélyreható változás következett be, vége lett az
édeni állapotnak.
Mindez addig fog tartani,
amíg a második Ádám, Krisztus Jézus hatalommal és dicsőségben vissza fog jönni
és helyreállítja az „édeni állapotot” a földön. Erről tanúskodik a Biblia
Ézsaiás 11, 6-9-ben „6Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a
borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti
őket. 7A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig
szalmát eszik, mint a marha. 8A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott
gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. 9Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete,
ahogyan a tengert víz borítja.”
Tehát újból összegezve:
Isten bölcsességgel és hatalommal ruházta fel az embert, hogy uralkodjon a föld
minden teremtményén, hogy bölcsen kormányozza a teremtettséget. Sajnos mára már
ezt a megbízást kevésbé tartja érvényesnek, hiszen az ember egyre jobban
pusztítja a reá bízott földünket, sodródunk az ökológiai katasztrófa felé.
Az ember a küldetését betölteni csak úgy képes; ha teremtőjével állandó
szoros kapcsolatban van, harmóniában az őt körülvevő világgal (természettel),
embertáraival együttműködő szeretetközösségben, végzi Istentől kapott
feladatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése