Márk 12,13-17 „13Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. 14Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e, vagy ne fizessük? 15Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam. 16Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. 17Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.”
Mai igénk központi témája az adózás
kérdése körül forog. Jézus korabeli zsidókat is nagyon megosztotta az adózás
jogosságának kérdése. Korunk embere is örömmel fogadná, ha az adózás, mint
fogalom hiányozna a szótárunkból. Adó az állami bevétel nélkülözhetetlen alapja,
hiszen egy ország szuverenitásának megőrzése szempontjából fontos, hogy legyen
hadsereg, államapparátus, legyenek rendfenntartó, igazságszolgáltató
szervezetek, nem is beszélve kórházak, oktatási intézmények és a közlekedési
struktúra üzemeltetése, fenntartása, ezeknek finanszírozási forrása miatt.
Egy hónapja az igehirdetés alapigéje Márk 8,11-21 volt. Akkor beszéltünk
arról, hogy Jézustól a szemük láttára megtörtént csodák ellenére újból és újból
mennyei jelet kértek a farizeusok, írástudók és szaddaceusok. Feltűnő volt, hogy farizeusok és szaddaceusok együtt mennek Jézushoz, pedig
teológiai nézeteikben alapvető ellentétek voltak közöttük. Részükről ez egy
érdekszövetség volt, mely Jézus krisztus ellen irányult. Hogy miben egyek, az
kérésükből kitűnik: Jelet kértek: kimondatlanul is azt akarják, hogy Jézus
olyan jellel igazolja messiási küldetését, amely független a hittől, és nem
igényel személyes döntést az embertől.
A ma felolvasott Igéből is kitűnik, hogy a teljesen
ellentétes érdekű farizeusok és a heródespártiak léptek politikai
érdekszövetségre Jézus ellen. Vajon nem ez jellemző korunkban a politikára,
egyházakra, gyülekezetekre, hogy pillanatnyi személyes érdekeik mentén, sokszor
nem biblikus módon érdekszövetségeket kötünk még az „igaz” ügy ellen is. Elgondolkoztam,
hogy milyen egyéni érdekek mentén dönthetett úgy egy protestáns egyház
vezetősége, hogy az egyneműek házasságára „Isten áldását” kívánja adni. Vannak
emberek, akik még az ördöggel is szövetséget kötnek, ha érdekeik úgy kívánja.
Megtörtént, hogy egyszer küldöttként jelen voltam
egyházunkban „egyházelnök” választáson és bevallom őszintén ott tapasztaltak
miatt nagyon megbotránkoztam. Egyházunk elnökének az előre megszabott
mandátumának ideje lejárt, ezért új választáson dőlt el, hogy őt újraválasztják,
vagy más egyházelnököt választanak.
Egy ilyen választás, akkor tisztességes, ha a
küldöttek a Szentlélektől vezettetve egyéb befolyástól mentesen adják le
szavazatukat. Közvetlen a titkos szavazás előtt egyik befolyásos lelkipásztor
szót kért és a jelenlévőket arra biztatta, hogy úgy szavazzanak, ahogyan azt
előre megbeszélték. Az előző elnök minimális szavazatkülönbséggel vesztett.
Utána ez a személyes érdekei mentén befolyásoló lelkipásztor képmutató módon
bocsánatot kért, hogy befolyásolta a választást. (Olyan ez, mint amikor valaki
számításból úgy vétkezik, hogy előre bekalkulálja a bocsánatkérést, a
megbánást.) Jézust, aki a szívek és vesék vizsgálója, nem lehet, nem tudták a farizeusok
sem képmutatásukkal félrevezetni. Történetünkben
ott volt egy egyéni érdekek mentén befolyásolt választási eredmény, amelyet a
bocsánatkérés nem tudott meg nem történtté tenni.
Térjünk vissza a farizeusokhoz és heródespártiak
küldötteihez, akik érdekszövetségükkel Jézusnak olyan csapdát igyekeztek
állítani, amelyet szerintük képtelen lesz elkerülni.
Márk
12,13-14 „13Elküldtek hozzá a farizeusok és a
Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. 14Odamentek tehát,
és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz
azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét,
hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a
császárnak, vagy sem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?” Tehát, a csapdát
rejtő kérdés az: „Szabad-e adót
fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?”
A felvetett kérdésben benne rejlik a csapda, az Úr
Jézus akár igennel, akár nemmel felel, mindenképpen ellentétbe kerül valamelyik
csoporttal.
Ha igennel felel, akkor az úgynevezett vallási csapdába kerül. A farizeusok egy
mérsékeltebb álláspontot képviseltek. Kényszerűségből fizettek adót a
császárnak, de nem jó szívvel tették, mert vallási meggyőződésükkel az
adófizetés nem volt összeegyeztethető. Szerintük, csak Istennek kell adót
fizetni. Tehát, ha Jézus igennel felel, akkor a farizeusok által
hallgatólagosan támogatott zelóták nagyon határozottan azt fogják mondani,
Jézus az övéivel szegült szembe, tehát szembeszegül Izraellal és Istennel.
Ha nemmel felel Jézus, akkor politikai csapdába kerül. Heródespártiak jelenthetik
fel, mint Róma ellen lázadást szítót, aki az adófizetés ellen biztatott.
Nézzük meg milyen adó fizetéséről is volt itt szó?
Mert korunkban is van többféle adó, amit fizetnünk kell. (Áfa, szja, ingatlan
adó, gépjármű adó, stb.)
Tudnunk kell, hogy a római birodalom a megszállt
provinciákon aránylag nagy szabadságjogokat hagyott, de az adókat kíméletlenül
behajtották
A kérdés középpontjában az ún. fejadó állt. A félreértés elkerülése végett ez nem az általános
adó, vagyis illetékadó, vámadó stb. volt. A fejadó beszolgáltatása a legyőzött
népek kötelessége volt, mellyel szuverenitásuk elvesztését és megaláztatásuk,
szolgai státuszuk tényét is dokumentálták. A törököknek is hasonló
adópolitikájuk volt Magyarország 150 éves megszállása idején.
Heródes korában különösen elmérgesedtek az
adóviszonyok. Ne feledjük, azt a tényt, hogy Izrael engedetlen népének
leigázása a Seregek Urának jóváhagyásával történt. Amikor a kiválasztott nép
elfordult Istenétől, akkor Izrael történelmében mindig szinte törvényszerűen
Isten büntetéseként elnyomóik kezébe kerültek. A Bibliában tanulmányozva Izrael
népének történelmét, csak a Bírák könyvében hét különböző esetről és időpontról
olvashatjuk „Izrael fiai ismét ezt
tették, amit rossznak lát az Úr.” Ezért „elnyomóik” kezébe adta őket az Úr
7-10-18, vagy 40 esztendőre.
Jézus Krisztus születése előtt, halála és feltámadása
után is bűnös engedetlen voltuk beismerése nélkül önjelölt messiások több
felkelést, lázadást robbantottak ki az elnyomó hatalom ellen, amelyek mind
bukással végződtek. A legutolsó Jeruzsálem lerombolásával és a választott nép
szétszóratásával De a Bibliát ismerő ember tudja, ha megbánták bűneiket, téves
útjaikról visszatértek atyáik Istenéhez, akkor mindig támasztott közöttük
szabadítót.
De térjünk vissza
Jézus ellen állított csapda összedőléséhez. Fondorlatos módon először dicsérni
kezdik „Mester tudjuk, hogy igaz vagy ….”.
Hízelgő szavaikba tőrt rejtenek.
Jézus azonban az Isten
fia, átlátta és leleplezte szándékukat. Márk
12,15 „Ő
pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem?
Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam”. Meglepő, hogy a leleplezés után Jézus mégis
komolyan veszi a kérdést (mivel tudja, hogy sok becsületes zsidónak ez valóban
lelkiismereti kérdés!), ma is a becsületes hívőknek lelkiismereti kérdés, hogy
csalás nélkül adózzanak.
Jézus igazi nem várt
meglepetéssel szolgál nekik. Hozzatok egy adópénzt, vagyis dénárt, ezen az
éppen uralkodó Tibériusz császár képe és (Tiberius Caesar divi Augusti filius
Augustus) neve volt.
Rómaiaknak járó adót, csak dénárban lehetett fizetni.
De miért is kérte tőlük az egy dénárt? Mert a
farizeusok, akik tagadták az adófizetés jogosságát, használták a pénzérmét.
Ezzel a császár hatalmi jelvényét gyakorlatilag elfogadták, mind magán-, mind
templomi használatra. Aki pedig ezt a politikai jelvényt használta, az
elvesztette a jogát, hogy vallási, lelkiismereti kérdésekre hivatkozzon az
adófizetésnél.
Ezért mondta nekik Jézus: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami
Istené”. Ez azonban a magyar fordításban nem egészen érthető, illetőleg nincs benne
a lényeg, ami Jézus ajkán ott volt. Jézus ugyanis nem azt mondta, hogy adjátok
meg, hanem azt, hogy adjátok vissza. Az apodote görög szó ugyanis visszaadást
jelent, nem egyszerűen odaadást. Adóssággal kapcsolatos kifejezés ez, mely egy
ügylet befejezésére, maradéktalan lerendezésére utal. Ha nálatok van, és nem a
tiétek, közben pedig nem ismeritek el a jogosságát, akkor adjátok vissza annak,
akitől jött. Ha viszont éltek vele, akkor a császár követelése jogos. A császár
csak azt követeli vissza, ami az övé. A visszaszolgáltatása ezért számotokra
nem egyszerűen lehetőség, hanem kötelesség.
A Bibliát értelmezve valójában itt a földön minden a
teremtő Istené az Úré, amit neki adunk, azt lényegében hálából visszaadjuk. 1 Korinthos 10,26 „mert az Úré a föld és annak teljessége.” Zsoltárok 50,10-12 „Hiszen
enyém az erdő minden vadja, és ezernyi
hegynek minden állata. Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is.
Ha éhezném, nem szólnék neked, mert
enyém a világ és ami betölti.” Bibliai értelmezésem szerint a parkolóban
álló kocsi, melynek forgalmi engedélyébe a nevem van beírva, nem az enyém, csak
sáfárságra kaptam Istentől. Ha enyém lenne, akkor földi halálom után magammal
vihetném, de itt kell hagynom, csupasz kézzel kell átmennem egy másik, Jézus
Krisztus kijelentésén alapuló hitem szerint dicsőséges létformába.
Jézus válasza teológiailag (de
politikailag) is tökéletes. Azt vallja, hogy az adózásban nem ütközik össze
Isten és a császár érdeke. Mindkettőt egyszerre fontosnak lehet tartani és
teljesíteni is lehet.
1980-tól két évig mellékfoglalkozásként
iparengedélyt váltottam ki jövedelem kiegészítés céljából, abban az időszakban
munkahelyemen teljes munkaidőben helytálltam, esti tanulmányaimat is
folytattam, a megmaradó szabadidőmben űztem az ipart. Azonban, olyan magas
szintű adót szabtak ki rám, mintha kétszer annyi jövedelmem lenne.
Fellebbeztem, elutasították, rövid úton visszaadtam az iparengedélyt. Mivel
kialakult egy kuncsaftköröm, elismerték a munkámat, ezért vissza, visszahívtak
dolgozni. Azonban a törvényeink szerinti adózás lelkiismereti kérdéssé vált
megtérésem után. Sorra kellet visszamondanom a hozzám ragaszkodó kuncsaftokat,
mert az iparengedélyt előző rossz tapasztalataim miatt még egyszer kiváltani
nem akartam, az adózás kérdése miatt viszont így nem dolgozhattam. Ha nem
tudtam kitérni egy-egy kérés elől, akkor azt ingyen végeztem el a munkát,
legfeljebb a gépkocsim tényleges üzemanyag költségét fogadtam el. Ha az adózás
kérdésében bizonytalan voltam, akkor feltettem magamnak a kérdést, „Jézus vajon
hogyan tenné? Kérdésemre mindig tökéletes és helyes választ kaptam, feleletül! Becsületes
kereszténynek nem lehet megoldhatatlan kérdés, hogy hogyan adózzak. Márk 12,17 „Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és
Istennek, ami Istené.”
Forrásanyag: Dr. Almási Mihály „Márk evangéliuma”
című könyve, Biblia, Internet.
„SOLI DEO GLORIA”
