Gondolatmorzsák a teremtésről az "ember" felelősségéről és feladatáról!

1Mózes 1,26-31 „26Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. 27Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. 28Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! 29Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! 30Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. 31És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap”.

Olvasva a bibliai teremtéstörténetet, meg kell állapítani, hogy sok mindent sejtet, azonban konkrétumokról keveset mond a mai kor emberének. Gondoljuk csak végig, amikor a Szentírók a Bibliát lejegyezték, az akkori kor emberének nem a teremtés mikéntje volt a fontos, hanem annak teológiai mondanivalója.

A teremtéstörténet olyan időszakról vall, amelyet emberi tapasztalat nem támaszthat alá. 

Valójában a teremtéstörténet nem természettudományos írás, hanem a világ isteni eredetéről tanúskodik. Ebben az értelmezésben viszont üdvtörténet szempontjából kell megközelíteni, és értelmezni. A fő hangsúly így fogalmazható meg: Minden, ami csak van, a létezését Istennek köszönheti.

Olyan sokatmondó a felolvasott 1 Mózes 1,26 „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik”. Ebben az igeversben három nagyon fontos közlés van.

Az első az, hogy Isten többes számban beszél, „alkossunk embert”. Ebből logikusan következik, hogy a teremtés aktív résztvevői: Atya, Fiú és Szentlélek. 

János 1,3 a testté lett Igéről, Jézus Krisztusról így tudósít, „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött”. Tehát, Krisztus is aktív részvevője a teremtésnek!

A másik ilyen fontos közlés, hogy: „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá”. Hogy jobban megértjük, mit is jelent képmásnak lenni, megkérdezem, kedves olvasó, kinek a képmása van a húszezer forintos bankjegyen? Úgy van, a képmás hasonlít Deák Ferencre, de közel sem azonos vele.

Az embert Isten teremtette saját képére és hasonlatosságára, jónak és igaznak (1Móz. 1,26-27, 5,1, Préd. 7,29). Megvan-e bennünk ma is az „istenképűség”? Pál apostol a (Róma. 8,29-ben) célként állítja elénk. Ha a magam esetét veszem alapul, szeretnék és vágyom hasonlítani Krisztus ábrázatához. „Csak vákuum”-ként van jelen Isten a természetes emberben. Az „Isten alakú vákuum” Krisztus által szüntethető meg, ő töltheti be csupán. Amit az Édenben a bűnbeesés követeztében elveszített az ember, azt egyedül csak Krisztusban tudja visszakapni. El lehet érni az istenképűséget, de csak Krisztus által”. A keresztyén embernek kitűzendő, elérendő célnak kellene lenni a hasonlóvá válás, de ez csak Krisztussal szeretetközösségben és feltétel nélküli engedelmességgel érhető el.

A harmadik nagyon fontos közlés, amint bevezetőben jeleztem a felolvasott 1 Mózes 1,26 versében „uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik”.

Az ember feladata és felelőssége ebben az igerészben hangsúlyozottan előtérbe kerül. Igei nézőpontból értelmezve uralkodni ezen az Isten által teremtett gyönyörű földgolyón azt jelenti, felelősséget érezve feladatom, hogy megőrizzem olyannak, amilyennek Isten teremtette. Az űrhajósok áradozva elmondták, hogy a világűrből, talán fogalmazhatok úgy is, hogy egy kicsit Isten nézőpontjából nézve olyan a földgolyónk, mint fekete bársonyon egy gyönyörű színes gyöngy. Csodálatos alkotás, igazi mestermű a kék bolygónk, hiszen földünk kétharmadát óceánok borítják.

1Mózes 2,15 „Fogta tehát az ÚRisten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” De legtöbb embert az édeni bűneset óta csak a saját önző érdeke vezérli, számára az uralom azt jelenti, minél többet birtokolni a körülötte lévő javakból. 

És mindannyian megtapasztalhatjuk, mivé tette az ember a világ nagy részén Istennek ezt a csodálatos alkotását, amit művelni és őrizni kellene. Az ember uralmának eredménye hatalmas méretű szinte már visszafordíthatatlan környezetszennyezés, rengeteg kipusztult, és veszélyeztetett állat és növényfaj. 

A Sátán fejedelemségi övezetében élő ember ma sokkal inkább hajlamos a környezetének kizsákmányolására, mint őrzésére és művelésére.

1 Mózes 1,28 „Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet …”.

Az ember, páros lény, férfivá és nővé lett teremtve, csak így volt képes benépesíteni a földet. Európában és az úgynevezett jóléti államokban egyre fogy a népesség. Az ember egyéni önző jóléte érdekében egyre kevesebb gyermeket (utódot) vállal. Megtapasztalásom, hogy ahol több gyermeket nevelnek egy családban, ott a gyermekekben nagyobb a szeretet és hála a szülők és testvéreik iránt.

Az ember a küldetését betölteni csak úgy képes; ha teremtőjével állandó szoros kapcsolatban van, harmóniában az őt körülvevő világgal együttműködő szeretetközösségben embertársaival végzi feladatait.

Isten, amikor elhatározta az ember teremtését, akkor egy tökéletes embert tervezett és alkotott az Ő képmására, ahogy írja a biblia, „hozzánk hasonlóvá”. Az, hogy ez így is történt, bizonyítékot magában a bibliában találjuk.

A teremtés napjaiban az első naptól az ötödikig bezárólag, amikor a dicsőséges teremtő Isten a nap végén végigtekint alkotásán, azt így összegzi, „És látta Isten, hogy ez jó”.

Olyan ez, mint amikor otthon, a munkahelyen, vagy az iskolában alkotunk valami nagyszerű dolgot, amikor az kész van, elégedetten hátradőlünk, és azt mondjuk, hogy ez jó. Tehát a teremtésben, mind az öt nap végén Isten elégedetten, úgy summázta alkotásainak lényegét, hogy ez jó.

Nem tudom, feltűnt-e a bibliát olvasó barátaimnak, hogy az ember teremtésének napján, a hatodik nap végén, amikor Isten végignézett alkotásán, nem azt mondta, hogy ez jó, hanem azt, hogy (1 Mózes 1,31) igen jó. Tehát Isten az emberben, valami nagyszerűt, különlegeset, egyedülállóan értékeset alkotott. Kimondhatjuk nyugodtan: az ember úgy, ahogy van Isten megfejthetetlen csodája, ily tökéleteset csak Ő képes alkotni. Teremtmények közül egyedül az ember képes kapcsolatban élni Istennel.

Kedves Barátaim, ebből számomra az következik, hogy minden emberben a teremtő Isten egyedülállóan csodálatos alkotását kell tisztelnem. Akkor is, ha éppen részegen fekszik az út szélén, mert lehet, hogy éppen ő Isten kincstárának eltévedt, besározódott gyöngyszeme. Tudom, annak, aki ezt világmindenséget legyen szavával alkotta, van hatalma arra, hogy az ilyen embert fölemelje, Jézus Krisztus kereszten kifolyt drága vére elég arra, hogy megtisztítja minden bűntől, minden szennytől.

Megtapasztaltam saját életemben, hogy milyen nehéz előítéleteink saját magunk emelte korlátai mögül kitörnünk, életemnek ezen a területén már többször meg kellett szégyenülnöm.

1 Mózes 1,29-30 „Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.”

Az igeversből úgy tűnik, mintha az embert vegetáriánusnak teremtette volna Isten (eledelül minden maghozó növényt, gyümölcsöt). Mert, ha az állatok is zöld növény ettek, akkor nem voltak ragadozó, húsevő állatok sem. 

Azonban az édeni bűneset után Isten megátkozta a földet (nem az embert, 1 Mózes 1,17) és akkor a teremtett világban valami mélyreható változás következett be, vége lett az édeni állapotnak.

Mindez addig fog tartani, amíg a második Ádám, Krisztus Jézus hatalommal és dicsőségben vissza fog jönni és helyreállítja az „édeni állapotot” a földön. Erről tanúskodik a Biblia Ézsaiás 11, 6-9-ben „6Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. 7A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. 8A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. 9Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja.”

Tehát újból összegezve: Isten bölcsességgel és hatalommal ruházta fel az embert, hogy uralkodjon a föld minden teremtményén, hogy bölcsen kormányozza a teremtettséget. Sajnos mára már ezt a megbízást kevésbé tartja érvényesnek, hiszen az ember egyre jobban pusztítja a reá bízott földünket, sodródunk az ökológiai katasztrófa felé.

Az ember a küldetését betölteni csak úgy képes; ha teremtőjével állandó szoros kapcsolatban van, harmóniában az őt körülvevő világgal (természettel), embertáraival együttműködő szeretetközösségben, végzi Istentől kapott feladatait.

„SOLI DEO GLORIA”

A feltámadás tanúi!

1 Kor 15,1-8 1Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. 3Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, 4eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint. 5és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.

Advent első vasárnapja a mai nap. Advent, várakozás, de mi nem csak a karácsonyt várjuk, mint sokan ebben az adventi időszakban, hanem Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudhatjuk, de Pál apostol leveleiben több utalás van rá, hogy már az ő idejükben is várták. Mindig készen kell lennünk, mert nem tudhatjuk mely napon, mely órában jelenik meg az Úr Jézus az égen angyalseregei élén dicsőségben.

1 Kor 15,1 „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok.”  Fontos az apostolnak, hogy a szenzációsnak ható újdonságok helyett az eredetire, az igazi evangéliumra emlékeztesse a korinthusi gyülekezetet: emlékezetükbe idézi azt, amit kezdettől is hallottak, amit három éve már tanított nekik. Mert ezen az evangéliumon kívül nincs más üdvösségre vezető hiteles tanítás!

Pál apostol hitvallását is híven kifejezi Ap.csel 4,12 amikor Péter apostol a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztusról ezt mondja a Jeruzsálemi nagytanács előtt: „és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

A keresztyénség történetében időnként újra és újra vannak divatos tanítások, amik az újdonság erejével hatnak, de a valóság az, hogy a krisztuskövető keresztyéneket ezek sohasem sodorják magukkal, mert ők kizárólag a régihez az eredetihez ragaszkodnak! Ez a réginek tűnő, de örökké friss és aktuális tanítás a teljes BIBLIA, a kanonizált Ószövetség és az Újszövetség.

Ma is fellelhető olyan törekvés, amikor a reformon azt értik, hogy mindenfélét megújítunk, új szabályokat hozunk; szétverjük a régit, akár működött, akár nem. Ez azonban nem lehet reform már csak nyelvi okokból sem! Ez csak deform ― elformálódás, félreformálódás, az eredetitől való elhajlás! A re-form mindig visszaformálódást jelent, azaz a régihez az igazihoz való visszatérést.

Luther ezért volt a szó igazi értelmében reformátor: nem hitújító volt, nem új vallást gyártott, még csak nem is új tanításrészlettel gazdagította a régit. Ő egyszerűen Isten igéjéből felismerte, hogy az akkori egyház mérhetetlen módon letért az Istennek tetsző helyes útról és eltért a biblikus tanítástól, ezért visszatéríteni igyekezett a kisiklott egyházat.

Kora emberének valóban újdonság volt, amit Luther mondott, de csak azért, mert annyira eltávolodtak már a helyes hagyománytól, hogy nem is tudták, mi az igaz keresztyénség, mi az igaz egyházi tanítás, mi az igaz kegyesség, mi az igaz teológia. Csak azokat lehet tartósan megtéveszteni, akik nem olvassák rendszeresen a Bibliát.

Ezért most hajtsuk oda fülünket Pál apostolhoz: Így mondja, eszetekbe juttatom azt az evangéliumot, amit eredetileg is hallottatok! Ezáltal van egyedül üdvösségetek, feltéve, hogy nem hajoltok el tőle!

Ez a jó lehetőségekkel rendelkező, de rendkívüli veszélyek között élő Korinthusi gyülekezet sorsfordulóhoz érkezett. Vagy elfogadják az apostol által leírt jobbítási lehetőségeket, vagy el fognak veszni az akkor éppen divatos tévtanítások erdejében.

Eltelt három év a gyülekezet megalakulása óta, ennyi idő alatt bizonyosan sokat felejtettek az apostol tanításából. Ezért írja „eszetekbe juttatom testvéreim az evangéliumot, amit hirdettem nektek, amit be is fogadtatok”.

Gondoljunk csak bele, az evangéliumok akkor még nem voltak megírva, nem állt rendelkezésükre az Újszövetség, mint nekünk. Akkor csak az Ószövetség könyvei voltak írásba foglalva, az is korlátozott példányban és nem egységes gyűjteményben. Azt is tudnunk kell, hogy nagyon kevesen voltak abban az időben, akik írni – olvasni tudtak. Az írástudók nem biztos, hogy értették a héber illetve a héber-arám nyelvet, amelyen írták az ószövetségi bibliát alkotó tekercseket.  Tehát hallották Pál apostoltól az örömhírt, elfogadták Jézus Krisztust, bűnbánatra jutottak és megtértek.

Az elmúlt kétezer év történelmében, keresztyén gyülekezetekben is sokszor megtörtént, hogy Jézus Krisztus személyének kiemelkedő fontossága elhalványult. Időnként olyan módon, hogy más, szentnek nevezett személyek léptek a helyébe. Esetleg más közbenjáró lépett elő, akihez oda lehet fordulni Jézus Krisztus helyett, elhalványítva ezzel kiemelkedő, pótolhatatlan helyzetét és dicsőségét. 1Tim 2,5 „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,” 

A feltámadás kérdése az Ószövetségben ritkán homályosan jelentkezett. Abban a korban ezért sokan nem is hitték, sőt tagadták Krisztus Jézus feltámadását. 1 Kor 15,17-20 „7Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. 19Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.  20Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” Krisztus kereszthalála és feltámadása az egyetlen alapja a keresztyén hitnek ― minden más legfeljebb ennek következménye lehet. Krisztus feltámadása pedig a sarokpontja mindennek.

Most olvassuk fel Pál apostol csodálatos hitvallását, 1Kor 2,1-2 „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.”

Nemcsak a megfeszített Krisztusról prédikál, hanem újra és újra szól a feltámadott Megváltóról is. Jézus Krisztus megfeszíttetése és feltámadása ugyanis Isten üdvtervében szorosan összekapcsolódó, és elválaszthatatlan fogalmak.

Amiképpen az Úr Jézus halála érettünk történt, ugyanúgy a feltámadás is, nem önmagáért, hanem érettünk is végbemenő örökérvényű esemény volt. Pál másutt (Róm 4,25) így foglalja össze a keresztyénség lényegét: „Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért és feltámasztatott a mi megigazulásunkra.”

 A ma felolvasott igében Krisztus Jézus feltámadásának hiteles tanúit írja le az apostol, ezeket az eseményeket, mint vitathatatlan történelmi tényeket tárja elénk. Az is vitathatatlan tény, hogy testben támadt fel.

Korinthusi gyülekezet tagjai a feltámadás tényében jócskán elbizonytalanodtak és ezt akarta Pál apostol Korinthusiaknak írt levelében helyretenni. Több, úgynevezett misztériumvallás próbálta megnyerni az embereket. A gnosztikusok abban az időben azt tanították, hogy Jézus Krisztus feltámadása csak egy szellemi esemény volt, nem testben támadt fel. Tanításuk szerint a megtért embereknél, bemerítés során a lélek feltámad, és azonnal mennybe megy. Ezt követően az ember testben itt marad, az Istentől nyert lélek és a feltámadásba vetett reménység nélkül. Ebből következik, hogy megtérése után testben bármilyen becstelenséget tehetne, mert a lelke már visszavonhatatlanul Istennél van, teste meg itt marad. Ez egy igazi ördögi tanítás! Ezektől a tévtanításoktól nagyon sok jóhiszemű korinthusi testvér is elbizonytalanodott.

Pál apostol számára fontos, hogy a korinthusiak emlékezzenek, az általa hirdetett örömhírre, mint a legtisztább forrásból származó evangéliumra. Ezzel kapcsolatosan a Galátákhoz írt levelében ez a véleménye: Galáta1,6-9 „6Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; 7pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8De ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdettünk, átkozott legyen! 9Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!”

Pál apostol levelében ezért idézi a hiteles szemtanúkat, elsősorban a tanítványokat, az ötszáz testvért, majd legutoljára írja saját megtapasztalását, Jézussal való találkozását, melyet átélt a damaszkuszba vezető úton. Tehát hitünknek három szükséges alapja van: a szemtanúk, az Írás, és Isten közvetlen munkája személyes életünkben.

Lukács 24. fejezetében olvashatjuk, amikor az emmausi tanítványok visszatértek Jeruzsálembe és elbeszélték a többi tizenegy tanítványnak, mi történt velük, hogy találkoztak a feltámadt Úr Jézussal. Amikor beszélgettek hirtelen a semmiből előbukkanva maga Jézus állt meg közöttük, megrettentek, és félelmükben azt hitték valami szellemet látnak.

Lukács 24,38-43 „38Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. 40És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. 41Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? 42Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. 43Elvette és szemük láttára megette.”  Hinni kellett a szemüknek, mert szellemtestben nem lehet halat enni!

Majd így szólt hozzájuk: Lukács 24,44-48 „44Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. 45Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti vagytok erre a tanúk.”

Pál apostol szerint Jézus Krisztus feltámadására első bizonyíték a tanúk sokasága. Második bizonyíték, hogy minden az előre megjövendölt írások, próféciák szerint teljesedett be.

Testvéreim, Pál apostol levelével eszünkbe juttatja ma is ezt az evangéliumot, amely közvetíti számunkra Jézus Krisztusban az üdvösséget. Ragyogjon életünkben az evangélium fénye, és világítsa be minden gondolatunkat, szavunkat és tettünket. Így leszünk Urunk feltámadásának hiteles mai bizonyságtevői. 

„SOLI DEO GLORIA”