Kísértés!

Egy lelkipásztor tanításában hallottam, „A lelkipásztornak három legnagyobb kísértése: pénz, szex, és alkohol”. Keresztény emberként az a véleményem, hogy nemcsak lelkészekre, papokra jelent veszélyt az életnek e három területén való kísértés, hanem mindenkire, aki komolyan elkötelezte magát Krisztus Jézus követésére. A „nagy kísértő” az Édenben már az első emberpár életében elkezdte romboló munkáját, és sajnos eredményesen. Ebben a három témában a teljesség igénye nélkül akarom megosztani ismeretemet, gondolataimat.

Fogyasztói társadalmunk egyik, talán nem is rejtett nagy csapdája, hogy filmjeivel, reklámjaival felgerjeszti az ember kívánságait. Azt sugallja, akkor lehetsz igazán boldog, ha birtoklod azokat a javakat, amelyeket lényegében az érdekeltek csak el akarnak adni. Biztosan valamennyien láttatok már egy – egy üzlet kirakata, vagy polca előtt sírva toporzékoló gyermeket, mert neki arra szüksége van. Keresztény embernek is szüksége van lakásra, élelemre, legyen pénze annak fenntartására, gyermekek nevelésére és taníttatására. Ha jövedelemszerző munkánkban Isten vezetésére és útmutatására hagyatkozunk, akkor az Ő áldása kíséri törekvésünket.

Gondviselő Istenünk kegyelméből 1994-ben 44 évesen dönthettem, hogy elfogadom Jézus Krisztust életem urának, Megváltójának. Ezt a szívből jövő őszinte döntésemet akkor nagyon komolyan, és ma is visszavonhatatlannak gondolom. Visszatekintve több mint két és fél évtized távlatából ma is úgy látom, hogy életem legjobb döntése volt, amit soha, de soha nem fogok megbánni. Nagyon fontos lelki táplálék volt és ma is az számomra Isten igéje a Biblia. 1995 nyarán Isten iránti őszinte hálámból fakadóan úgy döntöttem (Malakiás könyve 3,10-ben írott igék alapján), hogy ezentúl minden jövedelmem tizedét az ÚRnak adom.

Pár év múlva sülysápi gyülekezetünkbe jött egy körlevél, hogy Rákoscsabán kétéves időtartamú biblia iskolát indítanak, szombati napokon történik a képzés, Baptista Teológiai Akadémia tanárai részéről. Mikor ennek vége lett, örömömre felkínáltak egy előzőre épülő újabb kétéves képzést. Tudtam, ha azokat a szombati napokat szakemberként végig dolgozom, jócskán növelte volna jövedelmemet. De ott volt bennem a szinte olthatatlan szomjúság Isten igéjének ismerete iránt. Térdeimen döntöttem, Uram te mindezt tudod számomra pótolni.

Akkortájt a MÁV-nál dolgoztam közúti gépjármű előadó munkakörben. Ha voltak kicsit lazább napok, akkor a számítástechnikai ismereteimet gyarapítottam, vagy a hivatalos Magyar Közlönyt és MÁV Értesítőt lapozgattam. Egy ilyen alkalommal találtam egy MÁV rendeletre, melyet értelmezve rájöttem, hogy felsőfokú szakirányú képesítésemmel nem jól vagyok besorolva. MÁV Értesítővel a kezemben megkerestem a munkaügyest, és kértem képzettségemnek megfelelően soroljanak be. Rendben van, megbeszélem a „nagy főnökkel”, de pénzzel nem jár. Az nem érdekel, de akkor is a rendeletnek megfelelő besorolásomat kérem, meg is történt. Még egy év sem telt el, egy újabb MÁV Értesítőben olvastam, hogy a MÁV-nál, minden dolgozónál a besorolása szerinti új bértáblázatot kell alkalmazni. Isten iránti hálám és örömöm szinte határtalan volt, akkor januárban több mint huszonöt százalékos béremelést kaptam, aminek kamatát a nyugdíjban mai napig élvezem. Ha anyagi ügyekben is Istenre merünk hagyatkozni, akkor nem fogunk csalódni, amire szükségünk van azt mindig kirendeli számunkra.

Most beszélgessünk a másik nagy kísértési területről, melyben már oly sok keresztyén ember is elbukott. Gyermekkoromtól kezdve végig heteroszexuális beállítottságú voltam, ami azt jelenti esetemben, hogy egészséges érdeklődés és vonzalom volt bennem a „gyengébb nem” iránt. Sajnos megtérésem előtti tévelygésem időszakában nem voltam a házastársi hűség mintaképe, őszinte megbánásom ellenére sem tudom megnem történté tenni vétkemet. Isten által saját kezűleg írott kőtáblán, a hetedik igéjében röviden így fogalmazza meg a „szerző” az elvárását, „Ne paráználkodj!” Szilárd meggyőződésem, hogy elsősorban Isten ellen vétkeztem és tengernyi szomorúságot okoztam annak a személynek, aki ezt nem érdemelte meg. Istennel és emberrel is rendeznem kellett bűnömet, és ami a legfontosabb levontam belőle a tanulságot. Soha többet! Jól tudom, ha valamikor újból elbuknák kísértésben életemnek ezen a területén, akkor teljesen ellehetetlenülne az életem, erkölcsi nulla lennék. Soha többé nem tudnék a szószékre állni Isten igéjének üzenetét tolmácsolni.

MÁV-hoz a nyugdíj előtti utolsó munkahelyemre 1994-ben már megtért hívő emberként mentem dolgozni. Minden munkatársamat szerettem volna az Úrhoz vezetni.  Főnököm még az első napok egyikén azt mondta, megtiltom, hogy nekem bármikor Istenről beszélj. Te vagy a főnököm mondtam, tudomásul veszem. Rajta kívül még olyan sok ember dolgozott a munkahelyemen, rengeteg keresztény irományt adtam át nekik kedves szavak kíséretében. Isten kegyelméből még egy „Napsugár Bébit” is tudtam közvetíteni örökbefogadó szülőkhöz a munkahelyemről.

Utólag állt bennem össze, hogy ezt a nem szokványos kedvességet félreértették. Akkor igazából fel sem fogtam a miértjét, hogy az irodám előtti folyosón szinte hetekig ott lófrált egy sármos western csizmás fiatalember, sokat beszélgettem vele, de én csak meg akartam őt téríteni, Istenhez vezetni. Rájöttem, sajnos félreértették a kedvességemet, segítőkészségemet, mivel egyetlen kolléganőmmel sem próbáltam viszonyt kezdeni, azt hitték a másik nemhez vonzódhatom, ezért a fiatalemberrel csak teszteltek.

Évtizedekkel később egy keresztény hölggyel kapcsolatosan történt, akit emberi és keresztényi értékei miatt őszintén tiszteltem és tisztelem, ügyetlenül kifejezett kedvességemet, a jelekből következtetve, úgy érzem félreértette. Ráadásul a szó klasszikus értelmében, ahogyan szokták mondani, pedig nem is volt az esetem.  De, jól tudom az igaz Bíró előtt nyitott könyv az életem, gondolataimat, szándékaimat jobban ismeri, mint én magam. Földi létében Jézus Krisztust is félreértették, megvádolták, hogy falánk és részeges, istenkáromló, bűnösök barátja. Én, aki legfeljebb csak halvány árnyéka lehetek, miért botránkoznák meg, ha félre akarnak ismerni. „Természetesen sok a hibám, ha benned kevés a szeretet” idézettel kerül mindig helyre bennem.

Pornográfia!  Mai korunkban emberek százmilliói vergődnek a Sátán csapdájában pornográfia függőségük miatt. Éjféli Kiáltás magazin 2019. augusztusi számában található egy megdöbbentő cikk, „Még a lelkipásztorok nagy része is néz pornográfiát” címmel. Argentínában egy tudományos és költséges kísérletsorozat eredményét hozta a cikk. A keresztény férfiak 60 %-a és a keresztény nők 40 %-a pornográfia függő. A lelkipásztorok nagy része is pornográfiát néz, 55 %-uk pedig már függő. Az erkölcstelenségnek ez cunamija szörnyű gyümölcsöt terem. Ez egy olyan szenvedély, amelytől nehezebb megszabadulni, mint a heroin, vagy a kokain okozta függőségből.

Éjféli Kiáltás cikke a pornográfiáról:

https://drive.google.com/file/d/1zEsBk3t3IYBmCuO3J3t3ZEqe9DMprDZR/view?usp=sharing

Én már megtérésem óta úgy állítok korlátot magamnak (mely nem gátol, hanem véd), hogy 18 éven felülieknek szóló internetes tartalmat soha nem nyitok meg, még akkor sem, ha csak közlekedési baleset borzalmait lehet sejteni mögötte.

Már legalább két évtizede, még a VHS videókazetták időszakában egy hívő fiatalasszony az alábbi történetet okulásként őszintén elmondta. „Hívő férjemmel együtt egy világi családhoz voltunk hivatalosak egy nagyobb baráti ünnepségre. Mi egy kicsit késtünk, amikor beléptünk a társaságba, pont egy kemény pornó filmet néztek. Nem akartunk botrányosan kivonulni, ezért ottragadtunk, és csupán illendőségből végig néztük, bár csak ne tettük volna! Utána borzalmas hetem következett, szinte minden gondolatomat leuralta a látott film. Egyszerűen szinte éjjel nappal ezek a képsorok voltak az elmémben, érzelmeimben. Következő hétvégén egy ismert imacsoportba mentünk, ahol egy testvér a bevezető imádkozás után a következőket mondta, egy testvérünk itt közöttünk a szexualitás démona által megkötözve szenved, Jézus Krisztus nevében imádkozzunk a szabadulásáért. Akkor hála legyen Istennek megszabadultam, azóta messze elkerülöm az ilyen tartalmú filmeket és minden hozzá hasonlót.”

Tehát a valós szellemi rabságból, megkötözöttségből való szabadulás első lépése, hogy felismerjük a veszélyt és döntünk. Döntünk arról, hogy Jézus Krisztust hívjuk segítségül. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” János 8,36.

Harmadik ilyen függőséget okozó csapda az alkohol! Az alkohol testet, lelket megnyomorító hatásáról nemcsak fogalmam, hanem tapasztalatom is van. Édesapámra sajnos, szinte egész életére az alkoholtól való függés volt jellemző, emiatt Testvéreimmel és Édesanyánkkal sokat nélkülöztünk és szenvedtünk.  Amikor Édesapám részeg volt, otthon szinte minden a feje tetejére állt, kiszámíthatatlan és agresszív volt. Minket, gyermekeit részegen sem bántott, de Édesanyám már nem mondhatta el ugyanezt magáról. Józanul egy kedves kiszámítható családapa volt, aki egyszer gyermekkoromban azt mondta, „gyermekeimért az életemet is odaadnám”. Sajnos a mértéktelen alkoholfogyasztás megnyomorította testileg és lelkileg, tönkretette az életét. Nálunk gyermekeknél ez úgy csapódott le, hogy nem akarunk olyanok lenni, mint Édesapánk. Hárman testvéreimmel, sikerült egy életre levonni a tanulságot, mert egyikünk sem lett alkoholfüggő.

Ifjúkorom első időszakában is sikerült, ahogyan nevezni szokták, csak kulturált alkoholfogyasztó lenni. Megtapasztaltam, hogy már kevés alkohol is oldja a gátlásokat, bátrabban ismerkedtünk a lányokkal, időlegesen bizonyos hangulatjavító hatása is volt. Aztán később meg kellett tapasztalnom, hogy a kis mennyiségű, de rendszeres alkoholfogyasztás függőség kialakulásához vezet. Magamon a függőség első jeleinek észlelésénél bekapcsolt a vészjelző, talán egy évig egy korty alkoholtartalmú italt sem ittam. Több mint két és fél évtizede a gyülekezetben havonta egyszeri úrvacsora alkalmával fogyasztott mennyiség jelenti számomra a kultúrált alkoholfogyasztást.

Most nézzük meg mit ír a Biblia a részegítő italokról. „A bor csúfolódóvá tesz, a részegítő ital lármássá, senki sem bölcs, aki attól tántorog”, Példabeszédek 20,1. Gondolkodtatok már azon, hogy a részegítő italok hatására miért változik meg annyira az ember természete? Nagyon sok példa van arra, hogy az amúgy szelíd emberekből részeg állapotban az ital szinte „vadállatot” szabadít ki. Bírósági tárgyalásokon sokszor elhangzott súlyos bűncselekményekkel kapcsolatban a feltett kérdésre, hogy miért tette, a vádlott csak azt tudta mondani, nem tudom, részeg voltam.

Megtapasztaltam, magam és mások életét figyelve, hogy az alkohol egy kaput nyit az emberi pszihén, az emberi lelken, és egy nyitott kapun az sétál be, aki csak akar. Lelkünk megrontója a gonosz, csak kapunyitásra vár és máris beteszi a lábát, mint mesében a farkas, csak az egyik lábamat hadd tegyem be, és mi lesz a vége? Felfalja a kismalacot! Ne feledjük az alkohol aránylag kis mennyiségben is kaput nyit a keresztény ember lelkén is!

Mint az előbb említettem, az alkohol oldja a gátlásokat, ledönti az ember lelkében és értelmében azt a kevés meglévő erkölcsi korlátot is. Házibulikban hány tini lány lesz terhes, vagy nemibeteg úgy, hogy nem akarta, nem is emlékezik rá? Alkoholmámoros vállalati bulikon, csapatépítő tréningen hány házasság fut véglegesen zátonyra? Hány apa, vagy anya nélküli csonka családban felnövő sérült lelkű gyermek marad mindezek nyomában. Állami gondozásba kerülő gyermekek családjának többségében alkoholizálásban lecsúszott szülők vannak a háttérben.

Még ifjú koromban feleségemmel és gyermekeinkkel lakóhelyünkön Sülysápon egy földúton mentünk autóval, lassítottam az út szélére húzódtam, mert egy embert láttam feküdni az út menti árokban, biciklijével takaródzott, segíteni akartam rajta. Párom megszólalt, hagyjad ismerem, ez a részeges hívő XY, megint részeg. Gyanítom, hogy az alkohol rabságában vergődő ember, nemcsak a gyülekezetének, hanem a családjának is szégyene lehetett.

Régebben a televízióban sokszor elhangzott a jól ismert szlogen, „Ön dönt, iszik, vagy vezet! Ha valaki úgy dönt, hogy a második pohárral is megissza, azt nagy valószínűséggel a Sátán vezeti, lehet, hogy hosszú a póráz, de vége garantáltan a lelkünk nagy ellensége kezében van”. Gondoljuk csak végig, kell ez nekünk?

Békességed van?

Biztosan voltatok már úgy, hogy valakinek a jelenlétében úgy igazából biztonságban és jól éreztétek magatokat, még akkor is, ha megsem szólalt. Valami belülről, a lényéből fakadó békesség árad az ilyen emberekből. Rájuk úgy általában jellemző, hogy nem tartják magukat tévedhetetlennek, korrektek, alapvető dolgokban kiszámíthatóak, tudnak és mernek bocsánatot kérni, ha mégis tévednek, vagy megbántanak valakit.

Mindig vágytam és folyamatosan vágyok a lelki békességre, szinte éltető lételemem. Akkor érzem jól magam, ha a külső körülmények ellenére is olyan igazi nyugis napom van. Mihez tudnám ezt az állapotot hasonlítani? Úgy képzelem, mint amikor a hal tiszta bővizű folyóban úszkál, ahol élelem és minden más biztosítva van számára, ami létéhez, komfortérzetéhez szükséges.

Amennyiben rajtam áll, tudatosan kerülöm azokat a helyzeteket, ami stresszel jár. Valóságosan átélt vészhelyzetben, például az utcán megtámad egy kutya, emelkedik a pulzusszám és a vérnyomás, felszökik az adrenalinszint. Amikor aztán rövid úton megszűnik a veszélyhelyzet, minden érték a normális szintre visszaáll. Az ilyen és mindennapos hasonló szituációknak nincs tartós egészségkárosító hatása (kivéve, ha veszett volt a kutya).

Tapasztaltam, hogy vannak úgynevezett stimulált vészhelyzetek, ami, ha tartósan fennáll, nem várt káros hatásai lehetnek. Ezeket érdemes minimálisra csökkenteni, vagy kizárni a mindennapjainkból. Itt gondolok indulatokat gerjesztő veszekedésekre, egy-egy akciófilm izgalmaira, ahol együtt izgulunk a főhőssel küzdelmei során. Aki sokat néz ilyen filmeket, arra a tartósan stimulált vészhelyzetek komoly egészségkárosító hatással lehetnek. Amikor gyermekeink még kamaszként itthon laktak, egy-egy ilyen film után, csak egy kis szikra kellett és már tépték egymást, tehát komoly hatással volt rájuk, és ugyanilyen hatással lehet másokra is.

Emberi életünk során vannak bizonyos működő törvényszerűségek, melyeket „büntetlenül” tartósan figyelmen kívül hagyni nem lehet. Egyik ilyen, amikor az egyénnek nincs helyes önértékelése, saját kudarcaiért és szinte mindenért másokat hibáztat. Mások hibáztatása, a felelősség áthárítása egy örökös konfliktusgeneráló rossz tulajdonság. Hibáztatásra a legtöbb ember vérmérséklete szerint önvédelemmel, vagy ellentámadással reagál és akkor már „nincs béke az olajfák alatt”.

Többször előfordult már velem, hogy stresszes, békétlen ember volt a környezetemben, elég volt csak a közelébe kerülni, éreztem, hogy valami megnevezhetetlen negatív töltés áradt a lényéből, amitől nem éreztem jól magam a társaságában. Egy közeli ismerősöm, aki szerette a munkáját, mégis azért váltott és hagyta el a munkahelyét, mert megfogalmazása szerint a főnöke egy igazi stresszgenerátor volt. Az ilyen békétlen embereknek őszintén sajnálom a hozzátartozóit, mert biztosan sokat kell szenvedniük a tartós közelségétől.

Számtalan olyan esetem volt már életemben, amikor kibillentem lelki egyensúlyomból, és ez számomra nemkívánatos állapot volt. Ilyenkor mindig érzem, ezt a terhet le kell tennem, rendezni a helyzetet, ha ehhez az kell, akkor bocsánatot kérek. Ha egyéb más oka volt a békétlenségemnek, akkor bementem a belső szobába, letérdeltem és imádkoztam, Uram te igédben azt ígérted a tieidnek? „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! János 14,27”. URam ígéreteid mindig igazak, én most kérem ezt a békességet. Ilyenkor mindig csoda történik, Isten békessége tölti be a szívemet a Szentlélek által.

Bibliai ismereteim alapján van fogalmam, mit jelen az a kifejezés, hogy „örök üdvösség”, vagy „örök kárhozat”. Kivétel nélkül mindenkinek eljön az életében, amikor a szíve utolsót dobban és egy nagy sóhajtással „kileheli lelkét”. Hogy utána mi következik? Élő földi embernek erről tapasztalata nem lehet, de Isten igaz igéje a Biblia bőven ad erre az esetre is útravaló információt. Máté evangéliuma 25. rész 46. verse így mondja: „És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

Belegondoltam, milyen borzalmas lenne az örökké tartó túlvilági létet olyan emberek között tölteni, akik Isten igéjét bolondságnak tartották és ez a kárhozatuk lett. Jézus Krisztus azt mondja: „És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; János 16,8-9”. Hinni nem azt jelenti, hogy elhiszem Isten létezését, hanem azt, hogy feltétel nélkül bízom benne és reá bízom életem vezetését, irányítását.

Biztosan éreztetek már önvádat egy-egy elmulasztott lehetőség, egy elrontott élethelyzet miatt? Nagyon tud fájni! Itt e földi létben azonban vannak lehetőségeink tévedéseinket rendezni, jóvá tenni, kudarcainkból tanulhatunk, végeredményben a javunkat is szolgálhatják. Szomorú, de az „utolsó ítélet” után már nincs pályakorrekció, nincs újra tervezés, mint a mai navigációs rendszerekben. Ott lesz lelkükben a soha nem múló önvád, hallottam, de nem kellett nekem, csak magamat okolhatom.  Az utóbbi három évben ötször olvastam el a teljes Bibliát, de egyetlen utalást sem találtam a „tisztítótűzre”, mely után a szenvedő lélek jobb helyre kerülne.

Véleményem szerint a tisztítótűz itt a földön létezik, melyet úgy is lehet nevezni, hogy „a nyomorúság kohója”. Van, aki őszinte szívvel ilyenkor hívja segítségül Istenét, de van, akinek szíve még jobban megkeményedik. A nyomorúság idején is van egy segélyhívó telefonszám, mégpedig 50-15. „Kiálts hozzám a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. Zsoltárok 50,15”

Most kérlek őszintén válaszolj legalább magadnak! Mondd szereted Istent? Olyan csodálatos zene az emberi fülnek, és erősítő a szívnek Isten igaz igéje!

„Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek. 1Korinthus 2,9”

Ha felkeltette további érdeklődésedet ez a kis írás, íme egy kis útmutató. Hiteles dokumentum-e a BIBLIA?

SOLI DEO GLORIA

Joó István