Biztosan voltatok már úgy, hogy
valakinek a jelenlétében úgy igazából biztonságban és jól éreztétek magatokat,
még akkor is, ha megsem szólalt. Valami belülről, a lényéből fakadó békesség
árad az ilyen emberekből. Rájuk úgy általában jellemző, hogy nem tartják
magukat tévedhetetlennek, korrektek, alapvető dolgokban kiszámíthatóak, tudnak
és mernek bocsánatot kérni, ha mégis tévednek, vagy megbántanak valakit.
Mindig vágytam és folyamatosan vágyok a
lelki békességre, szinte éltető lételemem. Akkor érzem jól magam, ha a külső
körülmények ellenére is olyan igazi nyugis napom van. Mihez tudnám ezt az
állapotot hasonlítani? Úgy képzelem, mint amikor a hal tiszta bővizű folyóban
úszkál, ahol élelem és minden más biztosítva van számára, ami létéhez,
komfortérzetéhez szükséges.
Amennyiben rajtam áll, tudatosan
kerülöm azokat a helyzeteket, ami stresszel jár. Valóságosan átélt
vészhelyzetben, például az utcán megtámad egy kutya, emelkedik a pulzusszám és
a vérnyomás, felszökik az adrenalinszint. Amikor aztán rövid úton megszűnik a
veszélyhelyzet, minden érték a normális szintre visszaáll. Az ilyen és
mindennapos hasonló szituációknak nincs tartós egészségkárosító hatása (kivéve,
ha veszett volt a kutya).
Tapasztaltam, hogy vannak úgynevezett
stimulált vészhelyzetek, ami, ha tartósan fennáll, nem várt káros hatásai
lehetnek. Ezeket érdemes minimálisra csökkenteni, vagy kizárni a
mindennapjainkból. Itt gondolok indulatokat gerjesztő veszekedésekre, egy-egy
akciófilm izgalmaira, ahol együtt izgulunk a főhőssel küzdelmei során. Aki
sokat néz ilyen filmeket, arra a tartósan stimulált vészhelyzetek komoly
egészségkárosító hatással lehetnek. Amikor gyermekeink még kamaszként itthon
laktak, egy-egy ilyen film után, csak egy kis szikra kellett és már tépték
egymást, tehát komoly hatással volt rájuk, és ugyanilyen hatással lehet másokra
is.
Emberi életünk során vannak bizonyos
működő törvényszerűségek, melyeket „büntetlenül” tartósan figyelmen kívül
hagyni nem lehet. Egyik ilyen, amikor az egyénnek nincs helyes önértékelése, saját
kudarcaiért és szinte mindenért másokat hibáztat. Mások hibáztatása, a
felelősség áthárítása egy örökös konfliktusgeneráló rossz tulajdonság.
Hibáztatásra a legtöbb ember vérmérséklete szerint önvédelemmel, vagy
ellentámadással reagál és akkor már „nincs béke az olajfák alatt”.
Többször előfordult már velem, hogy
stresszes, békétlen ember volt a környezetemben, elég volt csak a közelébe
kerülni, éreztem, hogy valami megnevezhetetlen negatív töltés áradt a lényéből,
amitől nem éreztem jól magam a társaságában. Egy közeli ismerősöm, aki szerette
a munkáját, mégis azért váltott és hagyta el a munkahelyét, mert megfogalmazása
szerint a főnöke egy igazi stresszgenerátor volt. Az ilyen békétlen embereknek
őszintén sajnálom a hozzátartozóit, mert biztosan sokat kell szenvedniük a
tartós közelségétől.
Számtalan olyan esetem volt már
életemben, amikor kibillentem lelki egyensúlyomból, és ez számomra nemkívánatos
állapot volt. Ilyenkor mindig érzem, ezt a terhet le kell tennem, rendezni a
helyzetet, ha ehhez az kell, akkor bocsánatot kérek. Ha egyéb más oka volt a
békétlenségemnek, akkor bementem a belső szobába, letérdeltem és imádkoztam,
Uram te igédben azt ígérted a tieidnek? „Békességet hagyok nektek, az én
békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! János 14,27”. URam
ígéreteid mindig igazak, én most kérem ezt a békességet. Ilyenkor mindig csoda
történik, Isten békessége tölti be a szívemet a Szentlélek által.
Bibliai ismereteim alapján van
fogalmam, mit jelen az a kifejezés, hogy „örök üdvösség”, vagy „örök kárhozat”.
Kivétel nélkül mindenkinek eljön az életében, amikor a szíve utolsót dobban és
egy nagy sóhajtással „kileheli lelkét”. Hogy utána mi következik? Élő földi
embernek erről tapasztalata nem lehet, de Isten igaz igéje a Biblia bőven ad
erre az esetre is útravaló információt. Máté evangéliuma 25. rész 46. verse így
mondja: „És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök
életre.”
Belegondoltam, milyen borzalmas lenne
az örökké tartó túlvilági létet olyan emberek között tölteni, akik Isten igéjét
bolondságnak tartották és ez a kárhozatuk lett. Jézus Krisztus azt mondja: „És
amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az
ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; János 16,8-9”. Hinni
nem azt jelenti, hogy elhiszem Isten létezését, hanem azt, hogy feltétel nélkül
bízom benne és reá bízom életem vezetését, irányítását.
Biztosan éreztetek már önvádat egy-egy
elmulasztott lehetőség, egy elrontott élethelyzet miatt? Nagyon tud fájni! Itt
e földi létben azonban vannak lehetőségeink tévedéseinket rendezni, jóvá tenni,
kudarcainkból tanulhatunk, végeredményben a javunkat is szolgálhatják. Szomorú,
de az „utolsó ítélet” után már nincs pályakorrekció, nincs újra tervezés, mint
a mai navigációs rendszerekben. Ott lesz lelkükben a soha nem múló önvád,
hallottam, de nem kellett nekem, csak magamat okolhatom. Az utóbbi három évben ötször olvastam el a
teljes Bibliát, de egyetlen utalást sem találtam a „tisztítótűzre”, mely után a
szenvedő lélek jobb helyre kerülne.
Véleményem szerint a tisztítótűz itt a
földön létezik, melyet úgy is lehet nevezni, hogy „a nyomorúság kohója”. Van,
aki őszinte szívvel ilyenkor hívja segítségül Istenét, de van, akinek szíve még
jobban megkeményedik. A nyomorúság idején is van egy segélyhívó telefonszám,
mégpedig 50-15. „Kiálts hozzám a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te
dicsőítesz engem. Zsoltárok 50,15”
Most kérlek őszintén válaszolj legalább
magadnak! Mondd szereted Istent? Olyan csodálatos zene az emberi fülnek, és
erősítő a szívnek Isten igaz igéje!
„Hanem hirdetjük, amint meg van írva:
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt
készítette el Isten az őt szeretőknek. 1Korinthus 2,9”
Ha
felkeltette további érdeklődésedet ez a kis írás, íme egy kis útmutató. Hiteles dokumentum-e a BIBLIA?
SOLI DEO GLORIA
Joó István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése