Szeretem összefüggéseiben olvasni,
értelmezni a Bibliát, felismerni benne a kezdetektől napjainkig működő
törvényszerűségeket. Istennek hatalmas dolgait korlátozott emberi értelemmel
felfogni, megérteni szinte lehetetlen. Mielőtt a Bibliát olvasásra felnyitjuk,
érdemes imában kérni a biblia Istenét, nyissa meg számunkra igéjét, hogy a nekünk
szánt üzenetét megérthessük.
Ézsaiás 55,9 „Mert amennyivel
magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és
gondolataim a ti gondolataitoknál.”
Tudósok megfogalmazása szerint, az
univerzumban lévő összes információnak egy, maximum másfél százalékával
rendelkezik az emberiség. Ezzel a töredékes tudásával akarja az ember
felülbírálni a világteremtő és fenntartó hatalmas Isten erkölcsi, társadalmi és
természeti törvényeit.
Isten úgy látta jónak, hogy Ábrám
magvából kiválaszt, elkülönít és felemel
egy népet, aki majd, mint a jó értelemben vett kovász, Istenhez való hűségével,
erkölcsével, feltétlen engedelmességével jó hatással lesz a világ többi pogány
népére.
5Mózes 11,22-28 „22Ha hűségesen megtartjátok mindezeket a parancsolatokat,
amelyeket ma parancsolok nektek, és teljesítitek azokat; ha szeretni fogjátok
Isteneteket, az URat, mindenben az ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok, 23akkor kiűzi előletek az ÚR mindezeket a népeket, és nálatok
nagyobb és erősebb népek birtokát foglalhatjátok el. 24Tietek lesz minden hely, amelyre lábatokkal léptek. A
pusztától a Libánonig, és a folyamtól, az Eufrátesz folyamtól a nyugati
tengerig terjed határotok. 25Senki sem állhat meg veletek szemben.
Rettegést és félelmet kelt előttetek Istenetek, az ÚR az egész országban, ahova
csak léptek, ahogyan megígérte nektek. 26Lásd,
én ma áldást és átkot adok elétek. 27Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az
ÚRnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek. 28De átkot, ha nem hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak
parancsolataira, és letértek arról az útról, amelyet ma megparancsolok nektek,
és más isteneket követtek, akiket nem ismertek.”
A szabad akarattal megáldott emberek
többsége viszont úgy képzelte a jövőjét, hogy nekik Isten ígéretei, mint
születésüktől örökölt kiváltság jár. Pedig Isten a velük, mint népével kötött
szövetségében világosan, félreérthetetlenül megfogalmazta és tudomásukra hozta áldásának
feltételeit.
Bírák könyve 3,12-14 „12De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR.
Ekkor az ÚR Eglónnak, Móáb királyának a hatalmába adta Izráelt, mivel olyat
tettek, amit rossznak lát az ÚR. 13Ez összefogott Ammón fiaival és
Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát. 14Izráel fiai tizennyolc esztendeig szolgálták Eglónt, Móáb
királyát. 15Ekkor Izráel fiai segítségért
kiáltottak az ÚRhoz, és az ÚR szabadítót támasztott nekik:”
Csak a Bírák könyvében hétszer
olvashatjuk, hogy különböző időpontokban „De Izráel fiai ismét azt tették,
amit rossznak lát az ÚR”! Ilyenkor Isten minden esetben naggyá, erőssé tett
a környezetükben egy-egy nemzetet, és kezükbe adta az engedetlen népét, akár
negyven esztendőre is.
Sámuel halála után a nép királyt akart
választani maga fölé, amint a környező népeknél szokásos volt. Pedig maga Isten
akart a királyuk lenni! Első királyuk Saul volt, de hamar kiderült róla, hogy
öntörvényű és Isten iránt engedetlen, ezért őt elvetette. Utána az ifjú Dávidot
emelte ki Isten a juhok mellől, Izráel királyává tette. Uralkodása ideje alatt
felettébb naggyá tette Isten Izráel országát. Dávid nem volt makulátlan ember,
de Isten keze alatt megalázta magát, engedelmességében örömét lelte az ÚR.
Izráel, Dávid fia, Salamon király
idejében érte el fénykorát, hatalmának csúcspontját. Sajnos Salamon magát
felettébb bölcsnek tartva, Isten iránti engedetlenségéből fakadóan több
szempontból is figyelmen kívül hagyta az úgynevezett „királytörvény” intelmeit,
(5Mózes 17,14-20). Így élete utolsó szakaszában szinte törvényszerű volt
erkölcsi bukása, ezzel magával rántotta népét és országát. Az addig egységes
Izráel országa kettészakadt. A tíz törzsből maradt Izráel országa, de erkölcsi
mélyrepülés volt jellemző rá évszázadokig, egészen a babiloni fogságig. A
maradék két törzs Júda és Benjámin alkotta Júda országát. Időnként voltak
istenfélő királyai, de Isten iránti hűtlenségük törvényszerűen a hetvenéves
babiloni fogságba vezette őket.
Isten, mint szerető Atya új lehetőséget
adott népének, a fogságból összegyűjtötte szétszórt népét, újból felépült a
város és a „Jeruzsálemi nagytemplom”. De a nép nem sokat tanult történelméből
és rendelkezésükre álló Isten igéjéből. Isten küldötteit a prófétákat ezután is
sorra megölték, legvégén szeretett fiát, Krisztus Jézust küldte hozzájuk! Ismerjük
a „nagypénteki” történések végkimenetelét. Izráel népére engedetlenségük
következményeként szinte törvényszerűen következezett a Római birodalom által
történő teljes leigázás, majd 70-ben Titusz római császár lerombolta Jeruzsálem
városát, és a „Nagytemplomot” Az ostrom ideje alatt közel egymillió zsidó
vesztette életét és minden eddiginél hosszabb idejű 1948-ig tartó szétszóratás
történt.
De itt még nincs vége Izráel
történetének, mert időarányosan beteljesedett Istennek a prófétái által adott
minden ígérete. Zofóniás 3,20 „Abban az időben, amikor összegyűjtelek, haza
is hozlak benneteket. Bizony, hírnevessé és dicsővé teszlek benneteket a föld
minden népe között. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! – mondja
az ÚR.”
Isten mindig szerette Izráel népét,
Jákób nemzetségét, de szeretete istenien igazságos is, a bűn nem maradhat
büntetés nélkül. Igéjében a szerető Isten így nyilatkozik népéről, Ézsaiás
49,15b „Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad”.
Zakariás 2,12 „Mert a Seregek URa,
aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről,
amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét
bántja!”
Kedves olvasó, ha volt türelme és idáig
olvasta, akkor már kezd összeállni az egész Biblián végigvonuló
törvényszerűség. Istenhez és az ő igéjéhez való ragaszkodásnak, hűségnek mindig
áldás a vonzata, míg az engedetlenségnek mindig az igazságos, jogos büntetés!
Ez egyaránt vonatkozik nemzetekre, közösségekre és egyénekre.
Ha a magyar nép történelmét szemléljük
ilyen nézőpontból, akkor látnunk kell, hogy az első „apostoli” királyunk István
és az utána következő nemzedékek királyai egészen Mátyás királyig többé –
kevésbé hűségesek voltak Istenhez, ez mindig megmutatkozott népünk, nemzetünk
történelmén. Istennek terve volt Árpád népével, a pozsonyi győzelmes csata után
a Kárpát medencében helye és tekintélye lett nemzetünknek. De mindezek mögött
„aranyfedezetként” ott voltak istenfélő, Istennek engedelmeskedő Magyar királyaink
és hozzájuk hűséges alattvalóik. 1241-ben a „tatárjárás” lehetett egy célba ért
figyelmeztetés a „Magyarok Istene” részéről.
Bán Mór a Hunyadi regények szerzője
műveiben érzékelteti, hogy a korabeli nemesi és főpapi réteg erkölcsében
mennyire eltért Isten igéjében felvázolt erkölcsi normáktól. Aztán Mátyás
halála után, akit megmérgeztek, mintha megindult volna a lavina! 1514-től
kezdődött, majd 1526-ban nemzeti tragédiánk a „mohácsi vész” után szinte
napjainkig soha nem volt teljesen független Nemzetünk. A zömmel protestáns
Erdélynek maradt kezdetben függetlensége. Meglátásom szerint népünk, nemzetünk
tartós felemelkedésének egyedüli záloga, Istenhez való hűség és engedelmesség.
Ha ilyen optikán keresztül szemléljük a
világtörténelmet, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel az események sodrásában.
Isten időlegesen naggyá tett, felemelt népeket, hogy velük büntesse, terelgesse
engedetlen népét, vagy népeket. Majd Isten kezében büntető eszközként felemelt
népek, eltűntek a történelem süllyesztőjében.
Mindennek az érvelésnek alapját képezi a
Biblia valódi szerzőjének, Istennek hatalma, és igéjének összefüggésében megismerhető
egyedülálló igazsága. Az eredeti nyelven írott Biblia (ógörög és héber)
tartalmán cáfolhatatlan igazolásként ott van Istennek, mint eredeti szerzőnek
numerikus kézjegye. Íme erre egy rövidebb bizonyíték: Bámulatra méltó új
felfedezések!
Egy hosszabb írás, mely az előzőn
alapul: Hiteles dokumentum-e a Biblia?
Joó
István