Kifogyhatatlan kincs a mennyben!

 

Lukács 12,33-34 33Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. 34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.

Igehirdetés hangfelvétele.

https://drive.google.com/file/d/1LboJ4BGiIaKYcoJY-VHl3H3I1VoQ3Rlv/view?usp=sharing

Amikor olvastam az imént felolvasott igét, felmerült bennem a kérdés, kihez intézte Jézus ezt a nem mindennapi üzenetet? Lukács 12,1-ben így olvashatjuk: „Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz”. Majd a sokaságból valaki megszólította (13. v) „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”

A 22. verstől Isten gondviseléséről beszél Jézus Krisztus. Az evangélium írója Lukács így tudósít bennünket az eseményről „22Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek,” A 31-32. versben így összegzi Isten gondviseléséről szóló üzenetét, „31Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek. 32Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

Tehát a szövegösszefüggésből kiderül, hogy Jézus Krisztus az akkori és mindenkori tanítványokhoz szólt tanításában.

Jézus nem a szegénységet tűzi ki célul, amikor ezt mondja mindenkori tanítványainak „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául”, hanem feladattal bízza meg őket: gondoskodjatok vagyonotokkal másokról, Isten pedig majd gondoskodik rólatok! Tehát ma sem etikai kérdés elé állít minket Jézus, hanem a hit kérdése elé, mégpedig a legkiélezettebb formában.

Add el a vagyonodat! Erről a témáról olvashatunk a Máté evangéliuma 19,16-22-ben. Amikor a gazdag ifjú odament Jézus Krisztushoz és azt kérdezte: „Mester mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek?” Ez a kérdés azt sugallja, mintha pár jócselekedet elég lenne az örök élet elnyeréséhez.  Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el a vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj és kövess engem!

Miért is válaszolt neki Jézus ilyen keményen? Jézus a leggyengébb, és a leginkább sebezhető pontján tette próbára a gazdag ifjút: a gazdagságánál. Jézus rámutatott arra, hogy ez a fiatalember miben látja biztonságának forrását, és feltárta az egyetlen akadályt, mely valóban távol tartotta őt Isten követésétől. Valamiféle jócselekedettel szerette volna megszerezni az örök életet. De a lelki üdvösség nem a saját jócselekedeteinkre épül, hanem alá kell vetni magunkat Krisztus Jézus akaratának és vezetésének.

Ez a fiatalember nem volt hajlandó Krisztust a vagyona fölé helyezni. Vajon Krisztus szavai azt jelentik, hogy minden hívőnek meg kell szabadulni a vagyonától? Nem, a vagyon birtoklása nem feltétlenül rossz mindaddig, amíg nem akadályozza az Istennel ápolt kapcsolatunkat. Ő azt is elvárja tőlünk, hogy gondoskodjunk a családunk és mások szükségleteiről.

Ám késznek kell mutatkoznunk arra, hogy feladjunk bármit, amit Krisztus kér tőlünk, mert egyedül ő tudja mi a legjobb nekünk. Az iránta való elköteleződés nem lehet ennél kisebb.

Lukács 12,34 „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” Hogyan is érthette ezt Jézus? Kincsünk az, amit a legtöbbre értékelünk, amit leginkább keresünk az életben. Fontossági sorrendünk, kedvteléseink, szokásaink és tetteink árulkodnak kincsünkről. A szív az érzéseket, gondolatokat, kívánságokat, értékrendet, akaratot és döntéseket, tehát lényünk valódi állapotát jelképezi. A szívünk ahhoz vonzódik, amit a legfontosabbnak tartunk.

„Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.” (Préd 5,9a)

Ha a földi dolgokat értékeljük legjobban, akkor a szívünket és érzelmeinket ezek fogják lekötni és fogva tartják. Ha a kincsünk Isten országában van, ha az Ő Igéje, jelenléte és a vele való kapcsolatunk mindennél fontosabb számunkra, akkor a szívünk közeledni fog hozzá. 

Hiszed-e, hogy Isten tud és akar bőségesen gondoskodni rólad, amíg te nem az önmagadról való gondoskodásra tartalékolsz, hanem vagyonodat eszköznek tekinted, mellyel másokról gondoskodhatsz? Hiszed-e, hogy ha kéred Istentől minden szükségeset megkapsz, mert az ő gondoskodó szeretetéből bőven jut azoknak, akik hozzá fordulnak? Hiszed-e, hogy nem leszel szegénnyé, ha másokról gondoskodsz?

Az Ige figyelmeztet bennünket bölcsességre, hogy adakozásunk ne mások kényelmét szolgálja, hanem valós szükséget töltsön be.  Közelmúltban egy vállalkozó Atyafi szájából hallottam a történetet. Saját járművével Németországból vitt egy Erdélyi roma közösségnek adományként használt ruhaneműt. Útközben éjjel saját kocsijában aludt, hogy drága szállásköltséget is megspórolja. Egy Erdélyi roma, akinek vastag arany nyaklánc volt nyakában azt mondta a jó állapotú Nike cipőre, - használt, mi az ilyent a kutya alá tesszük. Mi nem mosunk ruhát, ha elkoszolódik dobjuk a kutya alá. Unokáim is nőttek ki úgy ruhákat és cipőket, hogy talán négyszer-ötször lehetett csak rajtuk.  Megértem, hogy az adakozó Atyafi ezen kiakadt, csak az vigasztalta, hogy sok valóban rászorulón tudott segíteni.

Már az Ószövetségi időkben sem akarta az ÚR, hogy erőn felül adakozzanak és elszegényedjenek az emberek. Tehát nem azt várta el tőlük, hogy a tizeden felül is bőven adakozzanak, hanem összességében a tized egyharmadát a körülötte élő léviták és a nincstelenek segítésére fordíthatta, ahogyan Istene az ÚR indította lelkét. Persze akinek bőven ad az Isten, az bőven is adakozhat.

Isten egy érdekes kitételt mond a tizeddel kapcsolatosan népének.  4 Mózes 14,28-29 „28Minden harmadik esztendő végén vedd ki annak az évnek a terméséből az egész tizedet, és raktározd el lakóhelyeden, 29hogy ha majd eljön a lévita, akinek nincs birtokrésze és öröksége, mint neked, meg a jövevény, az árva és az özvegy, akik lakóhelyeden élnek, ők is ehessenek, és jóllakhassanak. Így megáldja Istened, az ÚR, kezed minden munkáját, amit csak végzel.”

Isten parancsa és bevett szokás volt, hogy a tizedet elvitték egy központi helyre, amit az Úr kijelölt, például a kijelentés sátra közelében lévő gyűjtőhelyre. De minden harmadik évben a teljes tizedet helyben kellett szétosztani a rászorulók között.

El kell-e adnunk mindenünket, és szét kell-e osztanunk a szegények közt? Valóban ezt kell tennünk, ha a szívünk beteg, mert belebetegedett a tisztességtelen vagyonszerzésbe és annak őrzésébe.

Amit az ember kincsnek tart, azt gyűjti; amit gyűjt, az a szenvedélyévé válik; és ami a szenvedélyévé válik, az elrabolja, fogva tartja a szívét. Az lesz az uralkodó rajtunk és életünkön, amin a szívünk csüng, aminek odaadjuk a szívünket.

Ahogy készültem a szolgálatra, Isten igéje nagyon mélyen érintett, és részben meg is ítélt. Mindazt a földi kincset, amit könnyen, vagy sok verejtékkel összegyűjtünk egyszer úgyis itt kell hagynunk. Felmerült bennem a kérdés, ha el kell távoznom e földi létből, akkor mit hagyok magam után? Legyintenek csak az emberek, na ez is elment? Vagy nagyon hiányozni fogok nekik, mint olyan valaki, aki mindig igyekezett Istennek rá vonatkozó akaratát betölteni és áldás lehetett a környezetére.

Arra figyelmeztet Jézus szava, hogy azt az energiát, mellyel a földi kincsek gyűjtésére törekszünk, sokkal inkább a mennyei kincsek gyűjtésére fordítsuk, nehogy a szívünk megteljen a földi kincsek szeretetével, és ne maradjon hely benne Isten szeretetének. Ehhez kérjük Urunk segítségét, hogy szívünket ne mulandó, hanem örök kincseknek adjuk. 

Keressük először Isten országát, tegyük a dolgunkat és higgyük, hogy ha szívünk teljesen Jézusé, minden más megadatik nekünk.

Felmerült bennem egy újabb kérdés, hogy tudom-e, tudjuk-e, hogy Istennek személyes életünkre vonatkozóan mi a terve, mi az akarata. Azt, hogy általában mi Istennek jó értelemben vett akarata, azt a Bibliát olvasó ember tudhatja. A sok közül csak egyet kívánok kiemelni: 1Thessz 4,3-8 „3Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6 és hogy senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.”

Tehát azt, hogy mi Isten akarata, elvárása az emberekkel kapcsolatban, arról a Bibliában tökéletes útmutatást találunk. A következő nagy fontosságú kérdés az, hogy mi Istennek személyes életemre vonatkozó terve? Ha ezt figyelmen kívül hagyom, akkor egyszerűen kifejezve nem vagyok a helyemen! Ha igyekezetem iránya nem illeszkedik bele Istennek tökéletes és szent akaratába, akkor csak úgy élek és csodálkozom, hogy miért akadoznak életemre vonatkozóan Istennek Igéjében ígért áldásai.

De honnan tudhatom meg, hogy mi Istennek saját egyéni életemre vonatkozó terve és akarata. Életünknek lehetnek fontos kérdései, például hová menjek tanulni? Ki legyen a házastársam! Hol legyen a lakóhelyem? És még lehetne sorolni a felmerülő kérdéseket. Ha Istennel szoros, élő kapcsolatom van, ha Tőle kérem és várom az útmutatást, akkor biztosan megadja.

Nálunk ez legtöbbször úgy működik, hogy döntünk, megtesszük az első lépéseket és jobb esetben kérjük a Mindenhatót, hogy áldja meg igyekezetünket aztán csodálkozunk, hogy nem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok.

Tudósok fogalmazták meg, hogy a világmindenségben létező információnak az ember csak egy – másfél százalékával rendelkezik. Ezzel a töredékes tudásával az ember tudni véli, hogy mi a jó neki.

Boruljunk le a végtelenül bölcs és hatalmas Isten előtt, ismerjük el töredékes tudásunkat és kérjünk tőle útmutatást. Alázattal kérdezzük meg tőle, Uram szerinted betöltöm az életemre vonatkozó tökéletes és szent akaratodat? Ha ezt megteszem, van hitem és türelmem várni a válaszra, akkor megtudhatom, hogy valójában a helyemen vagyok-e? Ha megkapom az útmutatást, lehet, hogy Istennek életemre vonatkozó terve szerint évtizedeket kell várni annak megvalósulására. Ellenkező esetben úgy járhatunk, mint Ábrahám, aki türelmetlenségében be akart segíteni Istennek, így született meg az első fia Izmael, aki az arab népek atyja, tehát nem az ígéret gyermeke volt.

Bízzunk annyira Istenben, hogy rá merjük bízni feltétel nélkül életünk vezetését, irányítását? Ha igen, akkor megmutatja, hogyan tudunk akarata szerint bölcsen gazdálkodni a tőle kapott anyagi javainkkal és kifogyhatatlan kincsünk lesz a mennyben. ÁMEN