Nagy Sándor fáklyája!

Macedóniai Pella királyi palotájának versenypályáján egy fiú áll. Szeme kéken csillog. Hosszú szőke haja fürtökben omlik vállára. Ő (Nagy) Sándor (Alexandros) herceg. 

A rabszolgák elővezetnek számára egy lovat, egy tüzes fekete mént, vörös orrlikakkal és vad, vérben forgó szemekkel. Ezt az állatot még senki sem tudta meglovagolni. Sándor azonban megfigyelte, hogy a ló mindig csak olyankor hányja, veti magát, ha meglátja az árnyékát. A herceg a lovat a nappal szemben állítja, s egy ugrással a hátán terem. Rövid és kemény harc folyik Sándor és az állat között, végül a ló engedelmeskedik. Később Sándornak ez a ló lesz hű társa mozgalmas élete minden csatájában és veszedelmében.

Sándor Krisztus előtt 336-ban lép Macedonia trónjára. Szigorúan nevelt, nagy műveltségű fiatalember. Sikerül gyorsan egységesíteni az egész görög népet.

Első hadicélja Perzsia meghódítása, III. Dárius perzsa király csapataival, számos hadihajójával közel százszoros túlerőt jelent a kicsiny görög- macedón sereggel szemben. Rövid elkeseredett harc után eldől a csata. A perzsákat szétverték, a csatát megnyerték. Utána Sándor egyik várost a másik után veszi be.

A perzsa király elmenekült, majd sereget gyűjt, Issus városánál váratlanul tizenkétszeres túlerővel a görög sereget hátba támadják. Megtörténik, ami hihetetlennek látszik, a perzsák ismét menekülnek. Elfoglalja a perzsa uralom alatt lévő Egyiptomot, majd átkel az Eufráteszen és a Tigris folyó túlpartján, ismét megütközik Dáriussal és ismét győz.

Majd következik India meghódítása, amikor átkel az Induson, egyik indiai király végeláthatatlan serege várja. A sereg élén harci elefántok százai állnak, az ókor tankjai. De Sándor átkaroló hadművelettel, az elefántokkal nem védett szárnyát támadja meg, és ismét győz.

Nyolc és fél év után tér haza, hatalmas birodalmában megszervezi a közigazgatást, egységes közigazgatási nyelv a görög lett. Isten világmegváltási üdvtervének része volt, hogy majd pár évszázaddal később a görög nyelvű Biblia szinte robbanásszerűen terjedhessen a világban.

Nagy Sándort harminchárom éves korában egy nála erősebb betegség támadja meg, maláriában betegszik meg és fiatalon meghal.

Van azonban még valami, ami fontos számomra, mert nagy Sándorhoz az emberhez visz közelebb bennünket. Hódításairól az alábbit jegyezték fel: Valahányszor ostromolt egy ellenséges várost, egy égő fáklyát szúrt a város kapuja előtt a földbe. Ez azt jelentette, hogy megkegyelmez és életet ad mindazoknak, akik kijönnek hozzá, amíg ég a fáklya. A fáklya ellobbanása után, a városban maradottak számára azonban kegyetlen, bosszúval sújtott le az ítélet.

A te életed fáklyája még lobog. Hogy meddig, nem tudhatod. Nagy Sándor életének fáklyája is viszonylag hamar lobbant el.

Ma még kegyelmet kínál neked Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, aki érted is meghalt a Golgotai kereszten. Ezért figyelmeztet a Szent szellem: „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket…..” (Zsidók 3,7-8.): „Mert rettenetes az élő Isten kezébe esni”. (Zsidó 10,31)

Hallhatatlan öröm!

 

Földi életünknek van egy állomása, ahol minden örömünk szétfoszlani látszik. A temetőkben senki sem mosolyog, a sírok mellett állva senki sem nevet. A betegség, az öregedés és a halál olyan zord realitások, amelyekkel nehéz szembenézni. A betegek a kórház falai közé, az öregek idősotthonokba kerülnek, a halált pedig száműzzük a gondolatainkból is, mígnem egy halálhír hallatán vagy a temető mellett sétálva újra eszünkbe nem jut. Nem akarunk megbetegedni, megöregedni és meghalni. Legbelül érezzük, hogy nem erre lettünk teremtve.

Isten eredeti tervében nem szerepelnek a ráncok, a leépülő szervezet és a halál. Az Ő terve az örök élet volt – már a kezdet kezdetétől.

A halál a legfájóbb emberi tapasztalat. Talán nem is csak az, hogy földi életünk egyszer véget ér, hanem hogy mindent itt hagyunk. Mindent, amihez ragaszkodunk, mindenkit, akit szeretünk. A halálban a búcsúzás a legnehezebb. Annak is, aki búcsúzik, de annak is, akitől búcsúznak. Szeretteinket mindig magunk mellett szeretnénk tudni. A szeretethez egy egész élet is kevés. Még azok számára is, akik kéz a kézben, egymás mellett öregednek meg. Egyszerűen nem akarunk elbúcsúzni azoktól, akiket örökre megszerettünk. Ez van minden ember szívébe vésve – az „örökre”.

A búcsúzás nem Isten terve volt. A Teremtő nem akarta, hogy ismerjük, mi az, hogy utolsó lélegzet, utolsó nap, vagy utolsó szívdobbanás. A halál az eredendő bűn következménye, Ádám és Éva után minden halandó ember egyetemes tapasztalata. A történet azonban itt nem ér véget! Azzal, hogy Jézus Krisztus meghalt a kereszten, majd harmadnapon feltámadt a halálból, Isten megnyomta az „újratervezés” gombot. Jézus halála és feltámadása volt Isten titkos terve, és egyben a világtörténelem legjelentősebb mozzanata.

Tudtad, hogy a házi méh csak egyszer csíp? Amikor megpróbálja kihúzni fullánkját a bőrből az kiszakad, és viszi magával a bélrendszer egy részét is. Az az egyetlen csípés a méhecske életébe kerül. Hasonlóképp, amikor Jézus meghal a kereszten, a Sátán azt gondolta, hogy győzött, azonban a halál fullánkja – amellyel Isten Fiát döfte át – a saját vereségét okozta. A kereszten nem a halál győzte le Jézust, hanem Jézus győzte le a halált! Pál ezt a győzelmet kiáltja ki, amikor azt írja: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1 Korintus 15,54-55).

A halál ereje megtört azokon, akik hisznek a feltámadt Jézusban. Lesz feltámadás! Lesz egy nap, amikor örökre búcsút intünk a búcsúknak. Lelkünk összes ránca kisimul majd, és minden könnycseppünket felszárítja Isten mosolya. Mindig Istené a végső szó, és Ő így szól: „…mindent újjá teszek” (Jelenések 21:5 Károli).

Ne csüggedj hát! Létezik egy hallhatatlan öröm, amelyet még a halál sem vehet el tőled: az örök élet reménye. Higgy Jézus Krisztusban, és fogadd el az örök életet! Engedd, hogy szívedbe vésődjön: a halál csak egy kanyar; nem az út vége, és a kanyar után vár ránk az élet Ura!

Mai Ige: Ónodi Krisztina Adrienn