Akkor a helytartó katonái magukkal
vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. 28Levetkőztették
őt, bíborszínű köpenyt adtak rá, 29tövisből font koronát tettek a fejére,
nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt:
Üdvözlégy, zsidók királya! 30Azután leköpdösték, majd elvették tőle
a nádszálat, és a fejét verték vele 31Miután kigúnyolták, levették róla a
köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre
feszítsék. 32Kifelé menet találkoztak egy cirénei
emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a
keresztet. 33Amikor arra a helyre értek, amelyet
Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, 34epével kevert bort adtak neki inni. De
amikor megízlelte, nem akart inni belőle. 35Miután megfeszítették, sorsvetéssel
megosztoztak ruháin; 36azután leültek ott, és őrizték. 37Feje
fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A
ZSIDÓK KIRÁLYA. 38Vele együtt feszítettek keresztre két
rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 39Akik
elmentek mellette, a fejüket rázva káromolták, 40és ezt
mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd
meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! 41Hasonlóan
a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: 42Másokat
megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a
keresztről, és hiszünk benne! 43Bízott az Istenben, szabadítsa meg
most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. 44A
vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták. (Máté 27,27-44.)
Nagypénteki igehirdetés
hangfelvétele
https://drive.google.com/file/d/1nUCNWXL4VWSVRu0h-YKoIIO7FfFZGyM7/view?usp=sharing
Kedves igehallgató gyülekezet, Máté
evangéliumából a mai „nagypénteki” igehirdetés alapjául kijelölt igeszakasszal
kapcsolatos kérdésem van felétek, az előbb felolvasott, elhangzott valós
történet milyen gondolatokat, érzéseket váltott ki belőletek? Kérem, egyenként
hangosan válaszoljatok? ……………. Erre majd később visszatérünk!
A nagypénteki események sodrában ott
tartunk, hogy hogy Pilátus római helytartó nem talált semmi halálra méltó bűnt
az igaztalan vádak alapján elé hurcolt Jézus kihallgatása során. Azt mondta az
őrjöngő zsidó tömegnek, mosom kezeimet, „ártatlan vagyok ennek az igaz
embernek a vérétől. Ám ti lássátok!” Az egész nép így kiáltott:
„szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!”
Mit tett erre Pilátus: „Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást,
Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.” (Máté 27,24c-26)
Az igehirdetés alapjául felolvasott
Igeszakasszal kapcsolatosan idézek három mondatot az Áhítat című
könyvünkből: „Jézus életének utolsó órái tele vannak igazságtalansággal,
szenvedéssel és megaláztatással. A kereszt tövénél lévők a fejüket csóválva
káromolják őt. Istennel és a Messiással kapcsolatos elvárásaikba nem fér bele,
hogy a Messiás a keresztfán végezze, aki Isten Fiának mondja magát, ne tudjon
és ne akarjon leszállni a keresztről. A baj elsősorban nem a kétkedés, az
elbizonytalanodás, hanem a hitetlenség.”
A „Nagypénteki” történésekről közülünk
már mindenki oly sok információval rendelkezik, mind a négy evangélium
részletesen leírja a történéseket. Több megfilmesített változatát is láttuk. Én
most kivételesen nem a közvetlen eseményekről kívánok elmélkedni, arról következtetéseket
levonni és megosztani veletek, hanem az események hátterében lévő ok okozati
összefüggésekről, és annak máig szóló üzenetéről.
A történetből az világosan kiderül,
hogy ott és akkor az eseményekben résztvevő izraeli főpapokat, írástudókat,
milyen gondolatok és érzések vezették. Azon
csodálkozom, hogy a zsidó főpapok, akik a két fő vallási irányzat, farizeusok
és szaddaceusok köréből kerültek ki, annak ellenére, hogy ismerték, vagy
ismerniük kellett volna a Messiásra vonatkozó, elsősorban Ézsaiási próféciákat,
mégis ennyire elvakította őket a gyűlölet és saját önigazságuk.
Az a vallásos ember, aki a Sátán
totális befolyásában, a Sátán által megkötözötten éli az életét, gonoszabb tud
lenni egy teljesen istentagadó embernél, mert nem nyíltan teszi bosszúálló,
ártó munkálkodását, hanem vallási köntösbe burkolva, mintha Istennek tetsző
dolgot cselekedne. Gondoljunk csak bele, Isten szent Fia elleni halálos ítélet
alapjául istenkáromlás volt a vád, mert Isten fiának nevezte magát.
Ha korlátozott emberi értelmünkkel
igyekszünk megérteni Krisztus Jézus golgotai áldozatát, akkor számunkra a maga
valójában szinte felfoghatatlan.
”Mert úgy szerette Isten a világot,
hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen.” János 3,16
Gondoljuk csak végig, Isten a
legdrágábbat, a legértékesebbet, számára a legkedvesebbet adta halálba áldozati
ajándékul, hogy önzetlenül magára vállalja bűneinkért járó jogos büntetést, és
vissza ajándékozza a bűn által eltorzított istenképűségünket. Hogy megértsük
Isten irántunk való szeretetét, kérdezem, ki az közülünk, aki egy magasabb cél
érdekében áldozati ajándékul a halálba adná szeretett gyermekét. Döbbent csend,
erre a kérdésre a természetes reakció.
Bevezetőben kérdeztem, kiből milyen
érzelmeket váltott ki a felolvasott igeszakasz Jézus Krisztus megaláztatásáról
és haláláról. Énbennem a „Nagypénteki” eseményekből elsősorban Jézus Krisztus
felénk áradó mérhetetlen szeretetének szinte felfoghatatlan nagysága, és emberi
szavakban szinte kifejezhetetlen hála érzése fogalmazódik meg. Én, a gyarló,
bűnös, és nyomorult ember teljesen érdemtelen vagyok rá, hogy Isten fia, a
szent, az igaz ilyen mérhetetlenül sokat szenvedjen értem és helyettem.
„Mert úgy szerette Isten a világot,
hogy egyszülött Fiát adta”, (Hová
adta az Atya egyszülött Fiát? Keresztfára áldozati ajándékul). János 3,16 mondatának
első része Isten szinte határtalan mentő szeretetét fejezi ki a világ emberei felé.
Kedves testvéreim, úgy érzem ezt a szeretetet nekünk lehetetlen felülmúlni,
egyes-egyedül engedelmességgel és Jézus Krisztushoz való feltétlen hűséggel
tudjuk őszinte hálánkat kifejezni. Uram, ne az én akaratom, hanem Te akaratod
legyen meg!
A mondat második fele, pedig az, amit
az embernek kell(ene) hozzáadni Isten szeretetére válaszul, „hogy aki hisz
őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Tehát az ember egyetlen
helyes válasza erre, hogy feltétel nélkül higgyen Isten fiában és hálából elkötelezze
magát, még pedig saját jól felfogott érdekében, hogy … el ne vesszen, hanem
örök élete legyen.
Mit tettek a főpapok és Izrael népének
vezetői, akiknek ismernie kellett a várva várt Messiás eljöveteléről szóló
próféciákat? A sok jel és Krisztus Jézus hatalmas csodái ellenére őt
hatalomféltésből hitetlenül elvetették és mindenáron meg akarták ölni.
Külső szemlélő számára, akit
elkápráztatnak csupán a formaságok, bármily elkötelezettnek is tűnt Isten népe
– hiszen imádkoztak az Úrhoz, imádták és dicsőítették őt a jeruzsálemi
nagytemplomban, amire büszkén azt hangoztatták, az ÚR háza, szívük azonban nem
volt egészen az övé. Ez ékes példa arra, hogy a maga útját járó rendszeresen
templomba járó, imádkozó, adakozó, magát hívőnek tartó ember is lehet kárhozat
felé sodródó lelkileg halott bűnös. Izraeli vezetők, főpapok farizeusok és
szaddaceusok rendre megtartották az Atyák hagyományai szerinti ünnepeiket,
hazug véresáldozatokkal próbálták kiengesztelni az Urat, de neki nem telt abban
kedve.
Ézsaiás 1,13-14 azt mondta az ÚR, nem tűröm együtt a
bűnt és az ünneplést, ünnepeiteket gyűlölöm én. Isten, aki a szívek és vesék
vizsgálója, őt nem lehet megtéveszteni látványos farizeusi megnyilvánulásokkal.
Úgy éltek mintha Isten csak egy
választható lehetőségként adta volna közvetlen kinyilatkoztatását és
parancsolatait, melyekre tetszésük szerint felelhettek igennel vagy nemmel
következmények nélkül. Számtalan vallási szertartást és hagyományt nagy
buzgalommal gyakoroltak, mindenből precízen beadták a tizedet, nagy buzgalommal
imádkoztak, hangszerek és dicsőítő zsoltárok éneklésének hangjától zengett a
jeruzsálemi Nagytemplom épülete, ami hamis biztonságérzettel töltötte el őket,
miközben lényegében azt tették, amit ők maguk jónak láttak.
Sajnos napjainkban is sok gyülekezetet
fenyeget a kiüresedés, vagyis a lelki tartalom elvesztésének veszélye: csak
ajkukkal dicsérik és tisztelik Istent, valójában csak jól akarják érezni
magukat, de nem szeretik őt, mert nem akarnak elvárásai szerint élni. Amint
véget ér az istentisztelet, máris tovább hajszolják önző élvezeteiket, ami
végül lelki vaksághoz és önámításhoz vezet.
Drága barátaim, nem kell ennek így
lenni, Krisztus Jézus azért vállalta a „nagypénteki” megaláztatást, iszonyú
kínszenvedést bűneinkért, hogy elfogadjuk értünk hozott golgotai áldozatát. Azt
akarja, hogy Őt tegyük életünkben mindenek elé és fölé az első helyre, és akkor
beteljesedik életünkben a szerető Isten vágya, „hogy aki hisz őbenne el ne
vesszen, hanem örök élete legyen”. Bátran tedd őt Krisztus Jézust életedben az
első helyre, és akkor meglátod, minden más a helyére kerül.
A megigazuláshoz és megszentelődéshez
vezető úton Jakab, Péter, János apostol leveleinek csodálatos igei üzenetei
vannak útjelzőként melyet, ha követünk bizton a mennyei honba vezetnek bennünket.
Ha a kereszt botrányán keresztül
munkálkodó Istent megértjük és benne hiszünk, akkor felismerhetjük mindazt,
ahogyan ő képes életünk minden történésén keresztül munkálkodni. Sose adjuk fel
ezt! Nem a kétkedés a baj, hanem a hitetlenség. Lehet, sőt jönni kell a
kereszthez, de őszinte hittel.
ÁMEN!
