Egy csődöt mondott édesapa ítélete!

 1Sámuel 2,27-36 „27És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az ÚR: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak. 28Izráel valamennyi törzse közül őt választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz, illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. 29Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? 30Ezért így szól az ÚR, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az ÚR: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. 31Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öregember a házadban. 32Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öregember soha a házadban. 33Egyvalakit nem irtok ki oltárom mellől, hogy ne epesszem el egészen a szemed és gyötörjem halálra a lelkedet. De a többiek, a te házad népe a legszebb férfikorban fog majd meghalni. 34Ez lesz számodra a jel, amely majd a két fiadon, Hofnín és Fineáson következik be: egy napon halnak meg mindketten. 35De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben. 36És aki megmarad házad népéből, eljön majd, leborul előtte egy kis pénzért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: Fogadj fel engem bármilyen papi tisztségre, hogy ehessem egy falat kenyeret!”

Hangfelvétel meghallgatható (letöltés):  https://drive.google.com/file/d/1zsiQi3z-e8pKvqABSUXO7PVG7yH5QBZ5/view?usp=sharing

A felolvasott igénk a bírák korának történéseiről tájékoztat bennünket. Éli Isten választott népének Izráelnek a főpapja, ezen felül Izráel bírája is volt 40 évig. Mint Áron főpap leszármazottja töltötte be pozícióját (4Mózes 18,1-20). Én nem szándékozom őt elítélni, ez Istennek a joga, de gyermekei nevelésében valamit nagyon - nagyon elronthatott. Mint olvastuk alapigénkben az Úr figyelmeztette őt 1Sámuel 2,29 „29Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával?”

A ma felolvasott alapigénk fő mondanivalója: Prófétai jövendölés Éli háza népe ellen. Felemelőbb az olyan szolgálat, amikor Istennek Jézus Krisztusban gazdagon kiáradó kegyelméről, szeretetéről, áldásáról kell igei üzenetet közvetíteni. Ha értelmes szívvel olvassuk, vagy hallgatjuk a teljes Biblia üzenetét, akkor látnunk, éreznünk kell, hogy abban túlsúlyban vannak a próféták, szentírók által közvetített igében az útmutató, figyelmeztető, dorgáló üzenetek a mindenkori ember számára.

Mennyei Atyánk, mint a gyermekeiért felelősséget érző „családfő” nagyon fontosnak tartja, hogy Jézus Krisztusban kiáradó szeretete mellé, elvárásait is elénk adja útjelzőként. Isten gyermekei nem élhetnek, nem viselkedhetnek úgy, mint az ördögfiókák, mert az méltatlan lenne rangjukhoz. Igenis, az istenfiúság méltóságot, rangot és kötelezettséget is jelent.

1Sámuel 2,12,17 „12Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral”, „17Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot.”

Isten főpapjának lenni nagy felelősséget jelentett. A népet képviselték Isten előtt, és Isten tekintélyét ábrázolták ki a nép előtt. Nem tudom, nem tájékoztat bennünket a Biblia, hogy Éli főpap milyen példakép lehetett fiai előtt. Megpróbálkozott ugyan becstelenül viselkedő fiainak erőtlen dorgálásával, de fiai nem hallgattak rá. Pedig, először, mint apának, majd, mint főpapnak jogában, hatalmában állt volna fiait keményen büntetni, vagy félreállítani a felelősségteljes szolgálatból. Valamiért nem tette, talán azért, mert jobban szerette fiait, mint az Urat. Isten könyörtelenül kimondja rá az ítéletet, mert csődöt mondott, mint édesapa és mint főpap is. 1Sámuel 3,11 „11Akkor az Úr ezt mondja Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle”,

A mai szolgálatra való felkészülés során érdekes kérdések, gondolatok fogalmazódtak meg bennem. Baj az, ha valaki szereti gyermekét? Baj az, ha valaki nagyon szereti gyermekét, vagy éppen unokáját? A szeretet a végtelenül bölcs és hatalmas Isten által belénk kódolt, kimondottan előnyös tulajdonság. Ezt csak a bűn által „e világ fejedelme” a gonosz tudja bennünk felülírni, hogy a szeretet helyét az ember szívében a gyűlölet, neheztelés foglalja el. Ha az ember megtűri életében, családjában a bűnt, akkor általában a szeretete is nagyon személyválogató lesz. Éli főpaptól ezt kérte számon az Úr, „Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem”.

Vajon a mi korunkban ez másképpen történik? Nézzünk meg egy mai történetet! Villamoson egy anyuka utazott 4 év körüli kisfiával, velük szemben egy idősebb hölgy ült elegánsan kosztümbe öltözve. A kisfiú unalmában sáros cipőjével lábát előre lóbálva rugdosni kezdte a hölgy ruháját. Az udvariasan szólt az anyukának, hölgyem legyen szíves rászólni a fiára, mert összesározza a ruhámat. Nem szólok rá, stresszmentesen nevelem, hogy ne sérüljön a kis személyisége. Felettük álló fiatalember komótosan kivette szájából a rágógumit és kezével a fiatalasszony homlokára nyomta, gyermekkoromban engem is stresszmentesen nevelt az édesanyám.

Tehát korunkban is előfordul, hogy szinte bálványozza valaki gyermekét. Érdemes végig gondolnunk, milyen a mi szeretetünk gyermekeink, unokáink irányában?

Ábrahámnak késő vénségében százéves korában született meg Izsák, mint az Úr által megígért örököse. Izsák biztonsága érdekében Izmaelt a szolgálótól született fiát 14 éves korában, elküldte annak anyjával együtt. Nagyon szerethette Izsákot, ezért az Úr próbára tette Ábrahámot. 1Mózes 22,2 „2Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!”

Ismeretes előttünk a történet! 1Mózes 22,16-17a „és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, 17 azért gazdagon megáldalak,”

Most nézzünk történetet egy másik apának gyermekei és Isten iránti szeretetéről. Aki olvasta és megértette Jób könyvét, az előtt ismeretes, hogy Jób is nagyon szerette mind a tíz gyermekét. Jób 1,4-5 „4 Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. 5Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.”

Amikor az ÚR által megengedett próbában Jób egyszerre mind a tíz gyermekét elvesztette az összes javaival együtt, akkor nem hibáztatta, nem lázadt ellene, hanem megnyírta fejét, ruháját megszaggatva, földre esve leborult Isten előtt és azt mondta „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” A kopaszra nyírt fej és az éppen viselt ruha megszaggatása a zsidóknál a veszteség, a mély fájdalom és gyász kifejezése.

Most vizsgáljuk meg az alapigénk üzenetét az Újszövetség fényében. Jézust megkérdezték a farizeusok, Máté 22,36-40 „36Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 37Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 38Ez az első és a nagy parancsolat. 39A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 40E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Jézus Krisztus azt hangsúlyozta ezzel, hogy az ember életében első helyen álljon az Isten szeretete, méghozzá nem is akárhogyan, minden más csak utána következzen. Felebarát, házastárs, gyermek, és a család szeretete Istennek tetsző élet velejárója, következménye kell, hogy legyen. A tízparancsolatban világosan kifejezi, „mert én az Úr féltőn szerető Isten vagyok!” Máshol azt mondja, dicsőségemet másnak nem adom. Ha Éli főpap rangsorban fiait, csak Istene után sorolta volna, és érdemeik szerint fegyelmezte, nevelte volna őket, akkor egészen másképpen alakulhattak volna az események.

Ábrahám nagyon szerette Izsákot, de jobban szerette Istent! Jób szerette gyermekeit, de jobban szerette Istent. Mindig emlékezni fogok fiam első feleségének hozzám intézett kérdésére. 2006 januárban a László kórházból jöttünk haza, fiam altatásban agyhártyagyulladással az intenzív osztályon feküdt, mindkét elgennyesedett fülét életmentő műtét során megoperálták. Kérdés a következő volt. Ha meghalna a fia, akkor is szeretné az Istent? Bár nehéz így kimondani, de akkor is szeretném az Istent.

Nagyon sokszor kértem az Urat, tegye lehetővé, hogy olyannak értékeljem, lássam magam, amilyennek ő lát engem. Tisztában vagyok azzal, hogy Istennek egy gyarló, kegyelemre szoruló teremtménye vagyok, de tudom mivel tartozom Megváltómnak. Ő helyettem szenvedte bűneim büntetését a kereszten, pedig kegyelmére teljesen érdemtelen vagyok. Hálás vagyok, mert adott halló fület, értő szívet, hogy igéje mérlegére lépve felismerjem bűnös elveszett voltomat. Megszólított, megállított a kárhozat felé vivő lejtős úton, pedig tudom, hogy nálam jobb emberek is voltak, akik ma vakon haladnak tovább a lejtőn, amelynek végén ítélet várja őket.

Kedves testvérek, lenne most hozzátok egy furcsának tűnő kérdésem. Kértétek már; Uram tégy alkalmassá, hogy szeresselek és imádjalak teljes szívemből, teljes elmémből, teljes lelkemből, és minden erőmből? Én kértem, de érzem, hogy az én szeretetem mégis annyira emberi, halvány árnyéka sem lehet annak, ahogyan Ő szeretett minket, Ő az életét adta értünk.

Ismeritek az elmúlt időszak történéseit családunkban. Már ifjúkorom óta azt tartottam legnagyobb veszteségnek, legnagyobb fájdalomnak, ha valakinek a gyermeke koporsója előtt kellett megállnia. A miérteket nem tudom, ha az Úr jónak látja úgyis a tudomásomra hozza. Láttatok már olyant, hogy a veszteséget, fájdalmat elszenvedő kisgyermek könnyes szemmel ugyan, de odabújt az őt fegyelmező édesanyjához, vagy édesapjához. Én is tudom, érzem, hogy szerető mennyei Atyám karjaiban találok csak igazi vigasztalást.

A gyermekek nevelése a szülők részéről nagy felelősség Isten és emberek előtt is. Gondoljuk csak végig, milyen példát hagytunk gyermekeinknek, vagy éppen unokáinknak. Az kevés, ha csak elmondjuk nekik hogyan kell viselkedni, milyen erkölcsi normák szerint kell élni. Egy példát hadd mondjak: ha egy szülő ígér valamit gyermekének és nem tartja a szavát, akkor a gyermek úgy éli meg hogy hazudtak neki, becsapták. Gyermeknél ez úgy csapódik le, hogy ő is hazudni fog, az ígéreteit nem lehet komolyan venni.

Ha egy gyermek azt tapasztalja a szülőtől, hogy nem egészen törvényes, nem becsületes módon is lehet jövedelemhez jutni, akkor ez beépül az értékrendjébe. Kedves testvérem, velem együtt te is vizsgáld meg milyen példát hagysz gyermekeidnek! Ha téged követnek, te vagy a példaképük, akkor Isten elégedett lesz velük? Éli főpap egy csődöt mondott édesapa, nem kell ennek így lenni a mi életünkben, van segítségünk! (Egy apa imája: felolvasni!)

Istenünk az ő igéjében nem azért adja a korlátokat, hogy gátoljanak, hanem megvédjenek bennünket. Ha Isten igéje szíved hústáblájára van írva, akkor mint belső értékrend meghatározó lesz életedben. Lehet, hogy itt-ott követsz el apróbb szabálytalanságot, de nem akarsz görcsösen megfelelni a külső elvárásoknak. Egyszerűen azt teszed, ami a helyes, és nem a jutalomért, vagy a büntetéstől való félelem miatt, hanem azért, mert szereted Istent.

Míg élek sosem felejtem el, itt gyülekezetünkben a szószékről hangzott el: Nehéz hívőnek lenni, mert sok mindent nem szabad tenni. Amikor vége volt a szolgálatának, odamentem a testvérhez, azt mondtam, hívőnek látszani valóban nehéz, de ha szívedben ott van a belső értékrendként Isten szeretete, akkor nem nehéz, mert olyan magától értetődő minden.

Ha igazán jó kapcsolatban vagy az Úrral, azért tartod meg, és azért tartod be a törvényt, mert szereted Őt, és nem azért, hogy ezáltal megfelelj neki. Nagy különbség! Egyszerűen fájna a lelkednek, ha megszomorítanád Őt. Nem tudnál a szemébe nézni. És ha mégis itt-ott átlépted a határt, beleestél, elkövetted, akkor tudod, hogyha őszinte bűnbánattal fordulhatsz hozzá, nem fogja fölhánytorgatni. Igazi apa-fia kapcsolat van köztetek. Őszinte szeretet-kapcsolat. Ha így éljük életünket, akkor mint szülők és nagyszülők, nem fogunk csődöt mondani a gyermeknevelésben sem.

Zsidó 8,10 „Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. ÁMEN

Testvérem Joó Attila emlékére!

Elgondolkodtam, hogyan lehet testvérem életéről röviden olyan nekrológot írni, amely egy ember személyiségének lényegét mutatja be, amikor a rengeteg átélt, megélt esemény egy regény kereteibe sem férne bele.

Attila 1951 július 14.-én született Szőkepusztán, egy háromgyermekes családba, másodikként. A szüleink felemás igában éltek. Édesanyánk baptista szülők gyermeke, aki a sok megpróbáltatás után 1959-ben fogadta el Jézus Krisztust élete urának, Megváltójának. Édesapánk egy Istent káromló, maga körül korlátokat nem tűrő, alkoholfüggő ember volt, aki kisgyermek korunkban politikai elítéltként kétszer is börtönbe került. 1955-ben húgocskánkkal, Ibolyával bővült a családunk.

A Szőkepusztai Baptista Imaház testvéri közössége és Édesanyánk értünk való buzgó imádsága, Isten kegyelméből valahol a lelkünk mélyén életünket meghatározó útravalót adott számunkra. Későbbi tévelygő életszakaszunkban - így visszagondolva és értékelve az eseményeket - mindig ott volt fölöttünk Isten oltalmazó keze.

Attila kimondottan jó tanuló volt már az általános iskolában is. Finomra hangolt érzésvilág, jó kézügyesség, kiváló rajzkészség, versírási képesség volt rá jellemző. Már gyermekkorától a szenvedő, megpróbáltatás alatt élő emberek iránti együttérző, segítő készséggel rendelkezett.

1964-ben Sülysápra költöztünk, pályaválasztás időszakában aranyműves és ékszerész szakmára pályázott, de ez akkor nem sikerült, maradt egy másik lehetőség, a szobafestő és mázoló szakmunkásképző. A Sülysápi Baptista Imaház szomszédságában laktunk a családunkkal, albérletben. Akkor még anyukánkkal rendszeresen jártunk a gyülekezeti alkalmakra, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket.

Ahogy teltek az évek, az akkori rendszer ifjúságnevelési politikája és Édesapánk együttes hatására mindketten elmaradtunk a gyülekezettől. Amikor 17 évesen önálló jövedelemmel rendelkeztünk, akkor kezdődtek családunkban a széthullás első jelei. Attilával külön-külön helyen vállalati munkásszállón laktunk, húgunk Ibolya pedig 17 évesen már albérletbe költözött. Attila hivatásos jogosítványt szerzett, a katonaságnál, mint gépkocsivezető töltötte kétéves szolgálati idejét, tizedesi rangfokozattal szerelt le. A katonaidő letöltése után buszsofőrként dolgozott a Volánbusz egyik helyközi járatán.

1972-ben házasságot kötött a tápiósági Tárnoki Ilonával. Házasságukban két gyermekük született, Attila és Rita. A Tápiószecsőhöz tartozó Magdolnatelepen vettek házat. Attilával és családjával akkor is és később is nagyon szoros és jó volt a kapcsolatunk. Változó munkahelyeken, mint szobafestő és mázoló dolgozott, majd a MÁV-nál újból buszsofőr lett. 1978-ban munkahelyet kívántam változtatni, Attila segített, így kerültünk egy munkahelyre. Itt kezdett beindulni Attila világi „karrierje”. Budapesten a „Vörösmarty Gimnázium” esti tagozatára jelentkezett. Azokban az években a gimiben egy padban ültünk és 1981-ben együtt érettségiztünk.

Attila gépjármű ügyintéző lett, amelyhez Volán Forgalmi Tisztképző képesítést szerzett. A következő évben elküldték pártiskolába, „Marxista – Leninista Esti Egyetemi” végzettséget szerzett. Munkahelyén a rendszerváltás előtt Ő volt az utolsó alapszervezeti párttitkár.

1989. júliusában, Édesanyánk meghívott bennünket családostól a Népstadionban rendezett Billy Graham evagelizációjára. Ránk nem volt különösebb hatással, mindkettőnk felesége felbuzdulva, a döntésre hívásra kimentek, ők még a mai napig nem adták át életüket az Úr Jézusnak.

1992 körüli időpontban Attila jelentkezett Fiával együtt a Domján László által szervezett agykontroll tanfolyamra. El volt ragadtatva az addig nem tapasztalt, átélt új képességeitől, szinte korlátlannak tűnő új lehetőségeitől. Majd következtek, radiesztézia és újabb okkult tanfolyamok, ezeknek a veszélyeiről akkor hallani sem akartunk. A témával kapcsolatosan kiolvasott könyvek száma 50 körüli volt. Édesanyánk szelíden próbált bennünket terelgetni az Úr Jézus kitárt karjai felé, de ezen csak mosolyogtunk. Édesanyánk iránti tiszteletből azért egy-egy gyülekezeti ünnepségre és gyülekezeti buszkirándulásra ugyan elmentünk, de ezek nem voltak ránk közvetlen hatással.

A MÁV átszervezése folytán megszűnt az előzőleg stabilnak hitt munkakörünk. Attila 1993-ban a Budakeszi MÁV Szanatóriumba jelentkezett anyagbeszerző munkakörbe.

1994 tavaszáig heti rendszerességgel agykontroll klubban gyakoroltuk okkult ismereteinket, szellemi kapcsolatainkat. Ott volt egy hátborzongató szellemi élményem, amikor kétségbeesve Jézust hívtam segítségül, ebben a névben erő és hatalom van, megszabadultam. Egy hét múlva ugyanez megismétlődött. Utána a hetes busz megállójában várakozva mondtam, hogy én ide többet nem jövök, Attila válasza, akkor én sem.

Én 1994 májusában a Bibliát olvasva döntöttem, elfogadtam az Úr Jézust életem urának Megváltójának. Attól kezdve kezdtem én is imádkozni Attila és családja megtéréséért. Édesanyánk kérte a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet lelkipásztorát, hogy beszéljen Attilával, ha már az Édesanyjára nem hallgat, hátha egy lelkipásztor jobb belátásra tudja téríteni. Édesanyám kissé szomorkásan mesélte László Gábor testvér véleményét, akinek sikerült Attilával a buszon együtt utaznia, annyira intelligens és felkészült, hogy őt csak a jó Isten tudja jobb belátásra téríteni.

Majd következtek életében az okkultizmus árnyoldalai. Attila 24 éves fia, akit testvérem az okkultizmusban és a szellemtudományokban való jártassága miatt szinte a mesterének tekintett, 1997-ben jóhiszeműen az okkultizmus csapdájába esve, öngyilkos lett. Egy magasabb rendű küldetést teljesített.

1998 nyarán Édesanyánk 68 évesen az Úrhoz költözött. Attila életének következő szakaszában megindult a lavina. Házassága zátonyra futott, családja szétesett, összetartására tett minden kísérlete kudarcba fulladt, 2000-ben elváltak.

Hála legyen Istennek, a megpróbáltatások nem megkeményítették szívét, hanem az Úr Jézus kitárt karjaiba terelték. Megőrizte a „A Magyarországi Gedeon Társaság” által kiadott kicsiny formátumú Bibliáját, melyben megtérési fogadalmát 1998. november 13-án keltezte. 1999. évben pünkösdkor már ott állt fehér ruhában a bemerítő medencében és visszavonhatatlanul átadta életét Megváltójának. Szeptemberben már ott ült mellettem a Rákoscsabai Baptista Imaházban szervezett kétéves Biblia Iskolában.

2004-ben a MÁV-nál megüresedett egy „közúti gépjármű előadói” állás, azt ajánlottam neki. „Jelentkezem, ha segítesz nekem”. „Örömmel segítek”, válaszoltam, hiszen a MÁV egy másik területén ugyanilyen állásban dolgoztam már kilenc éve. Ettől kezdve, mint testvérek is, még közelebb kerültünk egymáshoz, hiszen szinte állandó telefon kapcsolatban lehettünk. Attila Budán, én pedig Pesten dolgoztam.

2005-ben megszületett szívében a döntés, jelentkezett a Baptista Teológiai Akadémia, Teológia szak, szociális munkás szakirányú képzésére. Mint mindent, ezt sem tudta félemberként végezni, 2008-ban ötvenhét évesen teológusi diplomát kapott. Szakdolgozatát „Keresztyén Misszió és a Paraegyházak” témában írta. Minden vizsgája elsőre sikerült.

A lelkigondozás közel állt hozzá, hiszen mindig örömét lelte abban, ha lelki terhekkel küzdő, megkötözött embertársainak az Úr Jézusban szabadulást és kiutat tudott mutatni. Egy ilyen lelkigondozói eset kapcsán lelte meg előző munkahelyéről ismert régebbi munkatársában az élete párját. 2006-ban kötöttek házasságot Horváth Valériával. Valikában igazi lelki társra talált. Beszélgetéseink során boldogan mondta, „Valika egy diplomás nő, aki felnéz rám és azt mondja: Attila, olyan büszke vagyok rád”.

Házasságkötésük után Budakeszire költöztek, az ottani Baptista Gyülekezet tagja, majd vezetője lett. Attila nyugdíjba vonulása után 2012-ben Balatonföldvárra költöztek Valika egyedül élő idős Édesanyjához. Ezután a Balatonszemesi „Mécses” gyülekezetbe tagolódtak be, majd a kérész életű Balatonföldvári Baptista Gyülekezet vezetője lett. Ennek megszűntével lettek tagjai szintén Balatonszemesen a Gárdonyi Géza utcai nagy gyülekezetnek. Évekig a helyi Általános iskolában hitoktatóként hasznosította Istentől kapott hitét és ismeretét.

Testvéremmel, Attilával soha nem rivalizáltunk, de kölcsönösen mindig egy egészséges húzóerőt tudtunk egymásra gyakorolni. Egész életünkre jellemző volt, ahol csak tudtuk önzetlenül segítettük egymást.

Almási Mihály testvér felkérte a „Szőkepusztai Baráti Kör” vezetésére. „Bátyó elvállalom, ha csinálod az adminisztrációt, mert te jártasabb vagy az informatikában”. „Testvérem, kezet rá”. Örömmel végeztük ezt a közös megtisztelő feladatot, hiszen olyan feladat volt, ami igazán közel állt a szívünkhöz.

Attila földi pályájának végéhez ért 2020. május 9-én. A gyász fájdalma leírhatatlan. Az a bizonyosság ad vigaszt, hogy Ő már a mennyei hazában van, ahol majd újból boldogan ölelhetjük meg egymást. Őt ismerve, mire odaérek, már foglalni fogja szeretteinek a helyet maga mellett.

Beteljesedett a hitvallása: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Timóteus 4,7-8)

Joó István

Üzenet a kórházból!

Kedves Szeretteim és Testvéreim!

(egyszóval, - Mindannyiótok.)

Az ige meg a hála kötelez elmondani, hogy „milyen nagy dolgot tett az Úr” velem. Mivel most itt vagyok, ott nem mondhatom. Ezért leírom, és ott olvashatod. Sőt tovább mondhatod, mert erre nem vonatkozik a levéltitok. - Ez parancs.

Már két sikertelen lágyéksérv műtéten estem át, ugyanazon az oldalon. Az akkori orvos is beismerte, hogy nem a legjobb módszert választotta. Ezért most a harmadiknál másik orvost választottam. A bemutatkozáskor derült ki, hogy a választott, hívő orvosprofesszor. Idézem: „A műtétek előtt azért imádkozom Istenhez, hogy lelkileg felkészülve végezhessem a munkámat.” Felcsillant a szemem erre a kijelentésre. Ehhez én is csatlakozom. „Kérni fogom Istent, hogy eszközként használja és áldja meg a munkáját.” „Erre szükségem is van” – mondta szerényen.

A megbeszélt napon bementem műtétre. Sohasem féltem a megmaradást illetően a műtéttől (csak a fájdalmat illetően), mert hiszek az ember Istentől elrendelt idejében. Ezt az időt az ember csak az Istentől kapott szabad akarat hatalmával befolyásolhatja, - meg imával. Ezért, ha az Istentől elrendelt idő nem a műtét időpontjára van időzítve, akkor bármilyen súlyos, a műtétet túléli a beteg. Túléli az „orvosi számítás szerintit” is.

De mi van, ha az időzítések egybeesnek? – Ez baj? – Ez nem baj, csak a szeretteinktől való búcsúzás miatt fájdalmas. Hát baj a romlandóságból a romolhatatlanságba költözni? Baj a mulandóságot itt hagyni az örökkévalóért? Baj a véges után a végtelent megismerni, látni és csodálni? Baj magát a Szeretetet csodálni, imádni? Ez nem baj. Ez kegyelem.

A műtét előtt minden holmit le kellett vetni. Nem vihettem külső dolgokat. De ezt a tudatot vihettem, a hitet is, a reményt is, és a szeretet érzetét is. Ezt senki sem vehette ki belőlem. Ezek steril dolgok, még a műtőbe is bevihetők.

A feleségem is kísért. Imája még a műtőbe is bekísért. Szeretteim is jelezték már előre, hogy imájukkal kísérnek. Azokat a testvéreket pedig ki tudná megszámolni, aki névtelenül, általánosan imádkoznak a betegekért.

Micsoda kíséret! Nem látható, mégis tapasztalható. Így könnyebb volt az utazásom a műtő felé. Az előző 45 perces műtétekkel szemben ez a harmadik csak 15 percig tartott. Vidám műtét volt. A műtét befejeződött, de az átélések folytatódtak. Visszatoltak a szobámba és vártam, hogy mikor szűnik meg a műtőben kapott helyi érzéstelenítő hatása. Az előző műtétek után erre hamarosan rájöttem, mert a megmozdulás is fájdalommal járt. Most azonban elmaradt. Így fájdalom nélkül fordulhattam a bibliámért a szekrényen. Ahogy a Szentírást kinyitottam az Efézusbeliekhez írt levél 2. rész 8. versére pillantottam: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.”

Az adott helyzet, az ige hatása, az öröm és az Isten szeretete szorongatta a szívemet, de túléltem, helyesebben átéltem. Sorozatban: fájdalommentesség, öröm, Isten szeretetének boldogító hatása, ideális műtéti állapottal lepett meg.

Másnap örömmel panaszoltam a professzor úrnak, hogy ebből a műtétből kimaradt a fájdalom. Akkor holnap hazaengedem, mondta örömmel. Harmadnap délelőtti búcsúzáskor elmondtam, hogy minden a meglepetés erejével hat rám. A fájdalommentesség szakmai okát nem tudom, csak azt érzem, jól vagyok. Az imádságokról tudok és annak erejében is hiszek. Örült ő is, és azt kívánta, hogy maradjon meg a jó emlékem. Úgy érzem mondtam, adósa maradok, és Istennek is hálával tartozom. Én egy bibliával ajándékoztam meg, ő pedig a mellékelt saját újságcikkével búcsúzott tőlem.

Ezután négy betegtársamtól búcsúztam. Megkérdeztem, hogy a jobbuláson kívül kívánhatok-e mást is: Magunkon hagyhattuk-e a holminkat mielőtt a műtőbe toltak bennünket? Itt kellett hagynunk, volt a válasz. Ezt még a rendőr sorstárs is helybenhagyta. Majd így folytattam: Mégis csak vittünk valamit. Figyeltek. Hát a drukkon kívül nem volt bennünk egy kis hit, egy kis remény, hogy visszajövünk? De igen! – válaszolták. Na, ilyesmit kívánok a jobbulás mellé. Istenben való hitet és reményt, szeretetet, mert ezekkel nem csak itt a földön lehet élni, hanem át is lehet vinni Isten elé, amikor meg kell mindenkinek állni előtte. Ezt a vihetőt érdemes megragadni. Főleg, ha fizetni sem kell érte. Jézus rendezte el a számlánkat. Még nyerhetünk is vele örök életet. Ilyen bátorítással búcsúztam betegtársaimtól. Megtapasztaltam, hogy nem kell messze menni. Ad az Úr alkalmat, pillanatot, éppen ott, ahol vagyunk, ha van bennünk készség a figyelésre, a pillanat megragadására.

Itt a levél vége, mert ennyit mutatott meg az Úr két nap alatt az Ő tetteiből.

Csak a szeretetnek nincs vége, mellyel Rátok gondolok.

Kaposvár 1999.                                                                           Putnoki Gyula