Kedves Szeretteim és Testvéreim!
(egyszóval,
- Mindannyiótok.)
Az
ige meg a hála kötelez elmondani, hogy „milyen nagy dolgot tett az Úr” velem.
Mivel most itt vagyok, ott nem mondhatom. Ezért leírom, és ott olvashatod. Sőt
tovább mondhatod, mert erre nem vonatkozik a levéltitok. - Ez parancs.
Már
két sikertelen lágyéksérv műtéten estem át, ugyanazon az oldalon. Az akkori
orvos is beismerte, hogy nem a legjobb módszert választotta. Ezért most a
harmadiknál másik orvost választottam. A bemutatkozáskor derült ki, hogy a
választott, hívő orvosprofesszor. Idézem: „A műtétek előtt azért imádkozom
Istenhez, hogy lelkileg felkészülve végezhessem a munkámat.” Felcsillant a
szemem erre a kijelentésre. Ehhez én is csatlakozom. „Kérni fogom Istent, hogy
eszközként használja és áldja meg a munkáját.” „Erre szükségem is van” – mondta
szerényen.
A
megbeszélt napon bementem műtétre. Sohasem féltem a megmaradást illetően a
műtéttől (csak a fájdalmat illetően), mert hiszek az ember Istentől elrendelt
idejében. Ezt az időt az ember csak az Istentől kapott szabad akarat hatalmával
befolyásolhatja, - meg imával. Ezért, ha az Istentől elrendelt idő nem a műtét
időpontjára van időzítve, akkor bármilyen súlyos, a műtétet túléli a beteg.
Túléli az „orvosi számítás szerintit” is.
De
mi van, ha az időzítések egybeesnek? – Ez baj? – Ez nem baj, csak a
szeretteinktől való búcsúzás miatt fájdalmas. Hát baj a romlandóságból a
romolhatatlanságba költözni? Baj a mulandóságot itt hagyni az örökkévalóért?
Baj a véges után a végtelent megismerni, látni és csodálni? Baj magát a
Szeretetet csodálni, imádni? Ez nem baj. Ez kegyelem.
A
műtét előtt minden holmit le kellett vetni. Nem vihettem külső dolgokat. De ezt
a tudatot vihettem, a hitet is, a reményt is, és a szeretet érzetét is. Ezt
senki sem vehette ki belőlem. Ezek steril dolgok, még a műtőbe is bevihetők.
A
feleségem is kísért. Imája még a műtőbe is bekísért. Szeretteim is jelezték már
előre, hogy imájukkal kísérnek. Azokat a testvéreket pedig ki tudná
megszámolni, aki névtelenül, általánosan imádkoznak a betegekért.
Micsoda
kíséret! Nem látható, mégis tapasztalható. Így könnyebb volt az utazásom a műtő
felé. Az előző 45 perces műtétekkel szemben ez a harmadik csak 15 percig
tartott. Vidám műtét volt. A műtét befejeződött, de az átélések folytatódtak.
Visszatoltak a szobámba és vártam, hogy mikor szűnik meg a műtőben kapott helyi
érzéstelenítő hatása. Az előző műtétek után erre hamarosan rájöttem, mert a
megmozdulás is fájdalommal járt. Most azonban elmaradt. Így fájdalom nélkül
fordulhattam a bibliámért a szekrényen. Ahogy a Szentírást kinyitottam az
Efézusbeliekhez írt levél 2. rész 8. versére pillantottam: „Mert kegyelemből
tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.”
Az
adott helyzet, az ige hatása, az öröm és az Isten szeretete szorongatta a
szívemet, de túléltem, helyesebben átéltem. Sorozatban: fájdalommentesség,
öröm, Isten szeretetének boldogító hatása, ideális műtéti állapottal lepett
meg.
Másnap
örömmel panaszoltam a professzor úrnak, hogy ebből a műtétből kimaradt a
fájdalom. Akkor holnap hazaengedem, mondta örömmel. Harmadnap délelőtti
búcsúzáskor elmondtam, hogy minden a meglepetés erejével hat rám. A
fájdalommentesség szakmai okát nem tudom, csak azt érzem, jól vagyok. Az
imádságokról tudok és annak erejében is hiszek. Örült ő is, és azt kívánta,
hogy maradjon meg a jó emlékem. Úgy érzem mondtam, adósa maradok, és Istennek
is hálával tartozom. Én egy bibliával ajándékoztam meg, ő pedig a mellékelt
saját újságcikkével búcsúzott tőlem.
Ezután
négy betegtársamtól búcsúztam. Megkérdeztem, hogy a jobbuláson kívül
kívánhatok-e mást is: Magunkon hagyhattuk-e a holminkat mielőtt a műtőbe toltak
bennünket? Itt kellett hagynunk, volt a válasz. Ezt még a rendőr sorstárs is
helybenhagyta. Majd így folytattam: Mégis csak vittünk valamit. Figyeltek. Hát
a drukkon kívül nem volt bennünk egy kis hit, egy kis remény, hogy
visszajövünk? De igen! – válaszolták. Na, ilyesmit kívánok a jobbulás mellé.
Istenben való hitet és reményt, szeretetet, mert ezekkel nem csak itt a földön
lehet élni, hanem át is lehet vinni Isten elé, amikor meg kell mindenkinek
állni előtte. Ezt a vihetőt érdemes megragadni. Főleg, ha fizetni sem kell
érte. Jézus rendezte el a számlánkat. Még nyerhetünk is vele örök életet. Ilyen
bátorítással búcsúztam betegtársaimtól. Megtapasztaltam, hogy nem kell messze
menni. Ad az Úr alkalmat, pillanatot, éppen ott, ahol vagyunk, ha van bennünk
készség a figyelésre, a pillanat megragadására.
Itt a levél vége, mert ennyit mutatott meg az
Úr két nap alatt az Ő tetteiből.
Csak
a szeretetnek nincs vége, mellyel Rátok gondolok.
Kaposvár
1999. Putnoki
Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése