2020. június 8.

Testvérem Joó Attila emlékére!



Elgondolkodtam, hogyan lehet testvérem életéről röviden olyan nekrológot írni, amely egy ember személyiségének lényegét mutatja be, amikor a rengeteg átélt, megélt esemény egy regény kereteibe sem férne bele.

Attila 1951 július 14.-én született Szőkepusztán, egy háromgyermekes családba, másodikként. A szüleink felemás igában éltek. Édesanyánk baptista szülők gyermeke, aki a sok megpróbáltatás után 1959-ben fogadta el Jézus Krisztust élete urának, Megváltójának. Édesapánk egy Istent káromló, maga körül korlátokat nem tűrő, alkoholfüggő ember volt, aki kisgyermek korunkban politikai elítéltként kétszer is börtönbe került. 1955-ben húgocskánkkal, Ibolyával bővült a családunk.

A Szőkepusztai Baptista Imaház testvéri közössége és Édesanyánk értünk való buzgó imádsága, Isten kegyelméből valahol a lelkünk mélyén életünket meghatározó útravalót adott számunkra. Későbbi tévelygő életszakaszunkban - így visszagondolva és értékelve az eseményeket - mindig ott volt fölöttünk Isten oltalmazó keze.

Attila kimondottan jó tanuló volt már az általános iskolában is. Finomra hangolt érzésvilág, jó kézügyesség, kiváló rajzkészség, versírási képesség volt rá jellemző. Már gyermekkorától a szenvedő, megpróbáltatás alatt élő emberek iránti együttérző, segítő készséggel rendelkezett.

1964-ben Sülysápra költöztünk, pályaválasztás időszakában aranyműves és ékszerész szakmára pályázott, de ez akkor nem sikerült, maradt egy másik lehetőség, a szobafestő és mázoló szakmunkásképző. A Sülysápi Baptista Imaház szomszédságában laktunk a családunkkal, albérletben. Akkor még anyukánkkal rendszeresen jártunk a gyülekezeti alkalmakra, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket.

Ahogy teltek az évek, az akkori rendszer ifjúságnevelési politikája és Édesapánk együttes hatására mindketten elmaradtunk a gyülekezettől. Amikor 17 évesen önálló jövedelemmel rendelkeztünk, akkor kezdődtek családunkban a széthullás első jelei. Attilával külön-külön helyen vállalati munkásszállón laktunk, húgunk Ibolya pedig 17 évesen már albérletbe költözött. Attila hivatásos jogosítványt szerzett, a katonaságnál, mint gépkocsivezető töltötte kétéves szolgálati idejét, tizedesi rangfokozattal szerelt le. A katonaidő letöltése után buszsofőrként dolgozott a Volánbusz egyik helyközi járatán.

1972-ben házasságot kötött a tápiósági Tárnoki Ilonával. Házasságukban két gyermekük született, Attila és Rita. A Tápiószecsőhöz tartozó Magdolnatelepen vettek házat. Attilával és családjával akkor is és később is nagyon szoros és jó volt a kapcsolatunk. Változó munkahelyeken, mint szobafestő és mázoló dolgozott, majd a MÁV-nál újból buszsofőr lett. 1978-ban munkahelyet kívántam változtatni, Attila segített, így kerültünk egy munkahelyre. Itt kezdett beindulni Attila világi „karrierje”. Budapesten a „Vörösmarty Gimnázium” esti tagozatára jelentkezett. Azokban az években a gimiben egy padban ültünk és 1981-ben együtt érettségiztünk.

Attila gépjármű ügyintéző lett, amelyhez Volán Forgalmi Tisztképző képesítést szerzett. A következő évben elküldték pártiskolába, „Marxista – Leninista Esti Egyetemi” végzettséget szerzett. Munkahelyén a rendszerváltás előtt Ő volt az utolsó alapszervezeti párttitkár.

1989. júliusában, Édesanyánk meghívott bennünket családostól a Népstadionban rendezett Billy Graham evagelizációjára. Ránk nem volt különösebb hatással, mindkettőnk felesége felbuzdulva, a döntésre hívásra kimentek, ők még a mai napig nem adták át életüket az Úr Jézusnak.

1992 körüli időpontban Attila jelentkezett Fiával együtt a Domján László által szervezett agykontroll tanfolyamra. El volt ragadtatva az addig nem tapasztalt, átélt új képességeitől, szinte korlátlannak tűnő új lehetőségeitől. Majd következtek, radiesztézia és újabb okkult tanfolyamok, ezeknek a veszélyeiről akkor hallani sem akartunk. A témával kapcsolatosan kiolvasott könyvek száma 50 körüli volt. Édesanyánk szelíden próbált bennünket terelgetni az Úr Jézus kitárt karjai felé, de ezen csak mosolyogtunk. Édesanyánk iránti tiszteletből azért egy-egy gyülekezeti ünnepségre és gyülekezeti buszkirándulásra ugyan elmentünk, de ezek nem voltak ránk közvetlen hatással.

A MÁV átszervezése folytán megszűnt az előzőleg stabilnak hitt munkakörünk. Attila 1993-ban a Budakeszi MÁV Szanatóriumba jelentkezett anyagbeszerző munkakörbe.

1994 tavaszáig heti rendszerességgel agykontroll klubban gyakoroltuk okkult ismereteinket, szellemi kapcsolatainkat. Ott volt egy hátborzongató szellemi élményem, amikor kétségbeesve Jézust hívtam segítségül, ebben a névben erő és hatalom van, megszabadultam. Egy hét múlva ugyanez megismétlődött. Utána a hetes busz megállójában várakozva mondtam, hogy én ide többet nem jövök, Attila válasza, akkor én sem.

Én 1994 májusában a Bibliát olvasva döntöttem, elfogadtam az Úr Jézust életem urának Megváltójának. Attól kezdve kezdtem én is imádkozni Attila és családja megtéréséért. Édesanyánk kérte a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet lelkipásztorát, hogy beszéljen Attilával, ha már az Édesanyjára nem hallgat, hátha egy lelkipásztor jobb belátásra tudja téríteni. Édesanyám kissé szomorkásan mesélte László Gábor testvér véleményét, akinek sikerült Attilával a buszon együtt utaznia, annyira intelligens és felkészült, hogy őt csak a jó Isten tudja jobb belátásra téríteni.

Majd következtek életében az okkultizmus árnyoldalai. Attila 24 éves fia, akit testvérem az okkultizmusban és a szellemtudományokban való jártassága miatt szinte a mesterének tekintett, 1997-ben jóhiszeműen az okkultizmus csapdájába esve, öngyilkos lett. Egy magasabb rendű küldetést teljesített.

1998 nyarán Édesanyánk 68 évesen az Úrhoz költözött. Attila életének következő szakaszában megindult a lavina. Házassága zátonyra futott, családja szétesett, összetartására tett minden kísérlete kudarcba fulladt, 2000-ben elváltak.

Hála legyen Istennek, a megpróbáltatások nem megkeményítették szívét, hanem az Úr Jézus kitárt karjaiba terelték. Megőrizte a „A Magyarországi Gedeon Társaság” által kiadott kicsiny formátumú Bibliáját, melyben megtérési fogadalmát 1998. november 13-án keltezte. 1999. évben pünkösdkor már ott állt fehér ruhában a bemerítő medencében és visszavonhatatlanul átadta életét Megváltójának. Szeptemberben már ott ült mellettem a Rákoscsabai Baptista Imaházban szervezett kétéves Biblia Iskolában.

2004-ben a MÁV-nál megüresedett egy „közúti gépjármű előadói” állás, azt ajánlottam neki. „Jelentkezem, ha segítesz nekem”. „Örömmel segítek”, válaszoltam, hiszen a MÁV egy másik területén ugyanilyen állásban dolgoztam már kilenc éve. Ettől kezdve, mint testvérek is, még közelebb kerültünk egymáshoz, hiszen szinte állandó telefon kapcsolatban lehettünk. Attila Budán, én pedig Pesten dolgoztam.

2005-ben megszületett szívében a döntés, jelentkezett a Baptista Teológiai Akadémia, Teológia szak, szociális munkás szakirányú képzésére. Mint mindent, ezt sem tudta félemberként végezni, 2008-ban ötvenhét évesen teológusi diplomát kapott. Szakdolgozatát „Keresztyén Misszió és a Paraegyházak” témában írta. Minden vizsgája elsőre sikerült.

A lelkigondozás közel állt hozzá, hiszen mindig örömét lelte abban, ha lelki terhekkel küzdő, megkötözött embertársainak az Úr Jézusban szabadulást és kiutat tudott mutatni. Egy ilyen lelkigondozói eset kapcsán lelte meg előző munkahelyéről ismert régebbi munkatársában az élete párját. 2006-ban kötöttek házasságot Horváth Valériával. Valikában igazi lelki társra talált. Beszélgetéseink során boldogan mondta, „Valika egy diplomás nő, aki felnéz rám és azt mondja: Attila, olyan büszke vagyok rád”.

Házasságkötésük után Budakeszire költöztek, az ottani Baptista Gyülekezet tagja, majd vezetője lett. Attila nyugdíjba vonulása után 2012-ben Balatonföldvárra költöztek Valika egyedül élő idős Édesanyjához. Ezután a Balatonszemesi „Mécses” gyülekezetbe tagolódtak be, majd a kérész életű Balatonföldvári Baptista Gyülekezet vezetője lett. Ennek megszűntével lettek tagjai szintén Balatonszemesen a Gárdonyi Géza utcai nagy gyülekezetnek. Évekig a helyi Általános iskolában hitoktatóként hasznosította Istentől kapott hitét és ismeretét.

Testvéremmel, Attilával soha nem rivalizáltunk, de kölcsönösen mindig egy egészséges húzóerőt tudtunk egymásra gyakorolni. Egész életünkre jellemző volt, ahol csak tudtuk önzetlenül segítettük egymást.

Almási Mihály testvér felkérte a „Szőkepusztai Baráti Kör” vezetésére. „Bátyó elvállalom, ha csinálod az adminisztrációt, mert te jártasabb vagy az informatikában”. „Testvérem, kezet rá”. Örömmel végeztük ezt a közös megtisztelő feladatot, hiszen olyan feladat volt, ami igazán közel állt a szívünkhöz.

Attila földi pályájának végéhez ért 2020. május 9-én. A gyász fájdalma leírhatatlan. Az a bizonyosság ad vigaszt, hogy Ő már a mennyei hazában van, ahol majd újból boldogan ölelhetjük meg egymást. Őt ismerve, mire odaérek, már foglalni fogja szeretteinek a helyet maga mellett.

Beteljesedett a hitvallása: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Timóteus 4,7-8)

Joó István


1 megjegyzés:

Unknown írta...

Őszinte részvétem az egész családnak!Nagyon megható ez a nekrológus számomra mert nagyon jól ismertem ismertük Istvánommal eggyüt és nagyon nagy fájdalommal vettem tudomásul az elköltözését. De abban az egyben biztos vagyok én is hogy ők már találkoztak együtt és várnak benünket odaát a mennyei hazába.