Nőjünk fel, legyünk nagykorúak!

Efezus 4,11-16  11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

(Igehirdetés hangfelvételét, kérésre elküldöm!)

Kedves igehallgató gyülekezet! Kérdezem, feltűnt-e valakinek, hogy az imént felolvasott igeszakasz csupán egy mondat? Ennek az egy mondatnak a mondanivalója, üdvösségre vezető tévedhetetlen útmutató számunkra. Nőjünk fel, legyünk nagykorúak!

Második kérdésem így hangzik: ki az közületek, aki nagykorúnak érzi magát? … Szívből örülök neki, hogy eljutottatok Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. A felolvasott Ige erre szólít fel bennünket. Nőjünk fel, legyünk nagykorúak!

Eljátszottam a gondolattal, ha Krisztus Jézus a sülysápi gyülekezetünk Angyalának levelet írna, amint az efezusi gyülekezet angyalának írt, vajon ugyanazt írná, mint azt a Jelenések könyve 2,3-5-ben olvashatjuk „3Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, ….”

Érdekessége ennek a levélnek, hogy először csupa elismerő szavakat írt, eddig az a látszat, mintha mindben rendben lenne, majd így folytatódik, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Ha az első szeretet hiányából való megtérés, visszatérés mégis elmarad, a gyülekezet számára tragikus következményt helyez kilátásba, vagyis, „kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.”

Ha az ember őszintén, nyitott szívvel elfogadja szerető Istenünknek fiában Krisztus Jézusban felkínált kegyelmét és megtérve újjá születik, akkor az úgynevezett első szeretet, hatalmas lánggal lobog a szívében. Átéltem, csodálatos érzés! Szinte minden gondolatomat, vágyaimat az töltötte be, hogyan tudnám még jobban szeretni, azt a Jézust, akinek kereszthalála árán lehetek Istennek gyermeke.

Ha őszintén teljes szívvel szeretem Istenemet az Urat, akkor annak velejárója kell, hogy legyen az emberek szeretete. „20Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1 János 4,20-21)

Szerető Istenünk ebben is követendő példát adott számunkra. János 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Gondoljuk csak végig, ha azt mondom szeretem Isten, de nem szeretem azt, akiért Isten egyszülött Fiát a kereszthalálba küldte, akkor a szeretetemben óriási, szinte feloldhatatlan ellentmondás van.

Be kell vallanom nektek testvéreim, ha csak az érzelmeimre hallgatnák a tudatos döntés helyett, akkor sorozatos kudarcok érnének. De sokszor volt úgy, hogy egyáltalán nem tudtam azonosulni más emberek értékrendjével, erkölcsével, mert az igazságérzetemmel nem volt összeegyeztethető.   Bár vágytam arra, tettem érte, hogy helyes útra, megtérésre, vagy visszatérésre tudjam vezetni, ami módomban állt azt megtettem, de mivel az ő erkölcsével nem tudtam azonosulni, el kellett engednem, mert ilyen formában nem óhajtok vele közös úton járni, de a bajban támasza vagyok.

Ha szívemben nincs ott a vágy, hogy az igazsághoz ragaszkodva növekedjek fel szeretetben és megtérésre hívjam a vesztükbe rohanó embereket, akkor lelkiekben még kiskorú vagyok, mert nem jutottam el Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. Közvetlenül a megtérés után az ember lelkiekben még kiskorú, mint a kisgyermek, akit még tejjel kell táplálni, annak ellenére, hogy az első szeretet tüze már ott van a szívében, lelkében.

Gyermekkorom egy történésére nagyon világosan emlékszem. Talán 10 éves lehettem, Szőkepusztán a tanyánkhoz közeli gabonatáblát arattuk. Nem kombájnnal, ahogyan ma szokás, hanem kaszával. Kánikula volt a javából, Édesapám vágta a rendet, Anyukám volt a marokszedő, sarlóval kévékbe gyűjtötte a lekaszált gabonát, Attila öcsém gabona szárából kötelet készített, jómagam pedig rátérdelve szorosra kötöttem a kévét. Mindezt a munkát jó korán kezdtük, amíg hűvösebb volt odakint.

Hűtőszekrényünk nem volt, mivel Anyukánk a „szakácsnő” is kint dolgozott, korábban kellett abbahagyni a munkát, hogy legyen friss ebéd az asztalon. A családunk minden tagja közreműködésével készült az ebéd, én voltam a csirkefogó, mivel csirkepörkölt nokedlival volt a gyors menü. A konyhában lévő fatüzelésű sparhert ontotta magából a meleget, Anyukám fölébe hajolva szinte ájuldozva a melegtől szaggatta a nokedlit. A tűzhelyben lobogni kellett az akácfából táplálkozó tűznek, mert ellenkező esetben nem forrott a víz és nem főtt a nokedli, és nem lett volna ehető ebéd.

Ha nem tápláltuk volna a tüzet, bizony siralmas lett volna a végeredmény. A hitből fakadó döntés utáni megtérő szívében, lelkében még ott lobog az „első szeretet” tüze, ha azt a tüzet tudatosan nem tápláljuk az kialszik, ugyanúgy, mint a sparhert tüze.

Megtért, újjászületett ember, ha elhanyagolja a lelki táplálkozást, akkor lélekben erőtlen lesz. Nemcsak erőtlen lesz, hanem Istennel való kapcsolata leépül, imaélete lassan sorvadásnak indul.

Közelmúltban a médiában egy olyan híradás látott napvilágot, hogy egy családban a szülőktől megvonták gyermekük felügyeleti jogát, mert a gyermek kórosan alultáplált volt. Nyolc hónapos korára is csak egy átlagos újszülött csecsemő súlyát mutatta a mérleg. Ha egy újszülött csecsemő a korának megfelelő táplálékot és szeretetet kap, az általában testileg és lelkileg egészségesen fejlődik. Ugyanígy működik ez a lelki növekedésben is, elsősorban Isten írott igéje a teljes írás kell, hogy legyen az újjászületett ember lelki tápláléka, hogy eljusson a lelki nagykorúságra.

Drága megváltónk Jézus Krisztus, akit a mi bűneink juttattak a kínkeresztre, ma azt üzeni itt nekünk, nőjetek fel, hitben legyetek nagykorúak, mert nagyon nagy árat fizettem azért, hogy bűneid sokasága ellenére is kegyelemben részesülhess. Kereszten kifolyt vérem volt az ára annak, hogy örök életed, üdvösséged legyen. Neked nem kell mást tenned, mint kitárt karral, nyitott szívvel elfogadni a szeretetemből felkínált kegyelmet, és hálából mindezért velem közreműködve törekedni arra, hogy hitben engedelmeskedve nagykorúvá legyél.

Aki megtért, lelkében és szellemében nagykorúvá növekszik, arra általában jellemző, hogy a másik ember iránti szeretetből, minden embert meg szeretne menteni a rá váró örök kárhozattól. Akinek lelkében ott lobog a tűz, csak az fog lelkeket menteni, többinek ezernyi kifogása van. Aki pedig kifogásokat keres az talál amennyit csak akar.

Van egy gyönyörű énekünk, amelynek végén az ötödik versének egyik sora így hangzik: „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt!”

Papp Dániel testvérünk az Áhítatban a ma felolvasott igéhez fűzött magyarázatában egy felszólításban és öt kérdésben ezt kérdezi tőlünk: (szó szerint idézem) „Nézzük és vizsgáljuk meg a mögöttünk lévő utat, amelyben hívő életünk tökéletesedett! Mindannyian egységesen hitre jutottunk, és Isten Fiát megismertük, felismertük, elismertük? A felnőttkort elértük? Nagykorúakká lettünk, akik nem hányódtunk ide-oda, nem sodródtunk el, szanaszét és nem sodródunk át – az ellenséghez? Ragaszkodtunk az igazsághoz, szerettünk és növekedtünk Krisztusban? És a legsúlyosabb kérdés: elértük a Krisztus teljességét?”

Szerető Istenünk, mennyei Atyánk mindent megtesz, és megad azért, hogy mi az ő igazságához, (nem a mi igazságunkhoz) az ő igazságához ragaszkodva növekedhessünk Krisztusban.

Most pedig újból térjünk vissza a felolvasott alapigéhez!

Így olvastuk az Efezus 4,11-13 „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,”

Drága testvéreim, a gyülekezetben általában kétféle minőségben vagyunk itt! Felkészítők és felkészítettek, erre a szolgálat végzésének céljából van szükség, de mindannyiunk számára ugyanakkora felelősséggel. Gondoljunk csak bele, megtérésünk óta mennyi Igét olvastunk és hány igehirdetést hallottunk, amelyekben szerető Istenünk szólt hozzánk. Vajon tükrözi ezt hívő életünk? Legalább az engedelmességre való folytonos törekvés, ebben való növekedés ott van bennünk?

Efezusi gyülekezetnek a (Jelenések 2,4) azt üzeni Krisztus: „de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” A megtért ember, ha elhanyagolja a lelki táplálkozást, az lélekben erőtlen lesz. Nemcsak erőtlen lesz, hanem Istennel való kapcsolata leépül, imaélete lassan sorvadásnak indul, többnyire csak akkor fordul az Úrhoz, ha nagy bajban van, vagy valamire nagyon szüksége van.

Efezus 4.14-15 „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,”

Ma is vannak olyan keresztyén közösségek és irányzatok, ahol a fő hangsúly a dicsőítésen van. Ritmusos zene, felszabadult érzelmekkel, valójában jól érzik magukat és így nagyon sok követőjük van, és ez így jól van. Lukács evangéliuma 12. fejezetében olvashatunk arról, hogy Jézus szolgálatba állította és kiküldte 72 tanítványát kettesével. Mikor a 72 tanítvány visszatért örömmel újságolták „Uram még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk a te nevedre”! Ebben a speciális küldetésükben a tanítványoknak olyan igazi, hatalmas sikerélményük volt, minden olyan felhőtlennek látszott.

Amikor a tanítványok, akik vele jártak, megtapasztalták, hogy Jézus követése nemcsak diadalmenet, akkor sokan visszavonultak és nem jártak vele többé. János 6,67 „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”

Ha valaki lélekben eljut a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, akkor az igazsághoz ragaszkodva szeretetben felnövekedik Krisztushoz.

Befejezésül még egyszer felolvasok egy mondatot, vagyis az alapigénket: Efezus 4,11-16  11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

Áhítat könyvünkben a magyarázat zárósorai így hangzanak. „Ez egy gyönyörű jókívánság így év végére – is! 2025 utolsó vasárnapján mi lenne időszerűbb egy visszatekintésnél, hogy minél igeszerűbben vizsgáljuk meg, nemcsak az eltelt évet, hanem eddigi életünket is.” ÁMEN