Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre!

 

Lukács 12,49-59 Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. 53Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával. 54Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. 55Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? 58Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 59Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.

Bibliánkban a Lukács 12,49-59 igeszakasz összefoglaló neve: Meghasonlás az evangélium miatt, pontosabban kifejezve, meghasonlás Jézus Krisztus miatt.

Az imént felolvasott igeszakasz első verse így hangzott: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” Első hallásra mi is úgy vagyunk, mint Jézus tanítványai, megdöbbenünk. Volt egy teljesen másik eset, amikor Jézus a kapernaumi zsinagógában tanított, azt mondta: „én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le.”  „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” János 6,60. Ettől kezdve tanítványai közül sokan elhagyták őt.

Szeretnénk azt, hogy Istenünkkel való viszonyunk ideális lenne, olyan igazi Atya – fiú kapcsolat? Nos, minden azon múlik, mennyire hiszünk, mennyire bízunk őbenne. Róma 8,28a-ban az ÚR ígérete így hangzik: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál,” Saját bőrömön tapasztaltam, milyen könnyű Isten iránti bizalmatlanság vétkébe esni.

Amikor otthon elolvastam a mai igehirdetésre kijelölt igeszakaszt, úgy voltam vele: Ez az igevers számomra a nehezen érthető és könnyen félremagyarázható igei üzenetek közé tartozik. Hamarjában meggondolatlanul úgy döntöttem, hogy keresek az interneten ugyanezekre az Igékre épülő prédikációt. Csak egy református igehirdetést találtam, letöltöttem, hogy majd tanulmányozom. Este már ágyban voltam, amikor igazán rám nehezedett az Isten iránti bizalmam hiánya, hogy ezt tettem. Felkeltem az ágyból és töröltem a letöltött idegen prédikációt. Utána őszinte bűnbánattal imádkoztam, Uram bocsájtsad meg, hogy ennyire kishitű és bizalmatlan voltam hozzád, hiszen eddig, mindig meghallgattál és segítettél, ha téged hívtalak segítségül a szolgálatra való felkészülésben.

Felkészülésem során átnéztem, megpróbáltam értelmezni az előző igeszakaszokkal való összefüggést a maga folyamatosságában. Úgy tűnik, hogy Lukács 12. fejezete egy egybefüggő hosszú tanítás. Érdekes, hogy Jézus váltakozva szól a tanítványaihoz, majd a nagy sokasághoz, majd újból a tanítványokhoz és a sokasághoz. Lukács 12,1 „Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz:”

Jézus a nagy sokasághoz intézett tanításában beszélt az igazi kincsről: 20hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. 21Mert, ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is. (Máté 6,20-21)

Következő figyelmeztetése Jézusnak, intés a vigyázásra: „Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az emberfia, amelyikben nem is gondoljátok”. (Lukács 12,40)

Majd az okos és gonosz szolga példázatát mondta el az ÚR Jézus: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”. (Lukács 12,48b).

Először vizsgáljuk meg, a tűz mennyire szolgálja az ember javát és mennyire ellensége. A tűznek nélkülözhetetlen szerepe van az iparban és a háztartásban. Ezt nem akarom részletezni. Mindannyian tudjuk, ugyanaz a tűz lehet segítőtársunk, a kályhában áldás, de lehet az ellenségünk, ha a házunk ég. A tűz helyes, vagy helytelen használata nagyban függ a tüzet használó, birtokló ember lelkületétől, felelősségérzetétől. Erről a tűzoltók részletesebben tudnának bennünket tájékoztatni, amikor egy beteg lelkületű, piromániás gyújtogatása miatt kell kivonulni tüzet oltani.

Nézzünk egy – egy példát a tűz jelenségéről és Isten általi alkalmazásáról a Bibliából. ApCsel. 2,3-4 „3Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Itt a Szentlélek tüze, kimondottan az ember számára áldást hozó kategóriába sorolható.

Egy másik eset, amikor Jézust és tanítványait nem fogadták be egy samáriai faluba, hogy szállást adjanak nekik. Lukács 9,54-55 „54Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? 55De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,”

Az Ember Istenhez való viszonyulásától, és ebből fakadó lelkületétől is függ, hogy ugyanaz a tűz áldást, vagy pusztítást hoz számára. Szentírás szerint azt a tüzet, amit Jézus bocsát a földre, nem lehet elkerülni.

Lukács 12,49 „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!”

Isten Igéje különbözőképpen alkalmazza a tűz fogalmát, itt Isten ítéletéhez és a meghasonláshoz kapcsolódik. Isten tüze általában két fő célt szolgálhat az emberek életében, attól függően, hogy Krisztusért, vagy Krisztus ellen élnek.

Aki elfogadja Isten Igéjét és Krisztusban felkínált kegyelmét, és követi őt, azt a tűz megtisztítja, és olyanná teszi, amilyennek az Úr látni akarja. Aki viszont elutasítja őt, és szembeszáll vele, azt Isten tüze megemészti és elpusztítja. Életünket és munkánkat Isten ítéletének a tüze teszi próbára.

1Korinthus 3,12-15 „12Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra (amit Jézus épít): aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát; 13az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni.”

Ebben a példázatban a tűz az aranyat nemesebbé teszi, a fát, szénát és szalmát pedig megemészti. Ez a különbség komoly meghasonlást, szakadást okoz az emberek között ebben a földi létben. Akik pedig elvetik Istent, azok számára az Istentől való végleges elszakadás alapja lesz az eljövendő életben.

Kedves testvéreim, nem Istenen, hanem egyedül rajtam, illetve rajtatok múlik, hogy melyik kategóriába fogunk tartozni, és melyik felszólítás vonatkozik majd ránk az utolsó ítéletkor? (Máté 25,34) „Így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek azt az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta”, vagy (Máté 25,41) „Akkor szól a bal keze felől állókhoz: Menjetek előlem átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre”.

Jézus által földre bocsátott tűz egyértelműen el fogja választani Jézus szemében értékeset az értéktelentől. Ezért mondja, hogy szeretném, ha már lángolna, mert akkor már túl lenne a reá váró megpróbáltatásokon. Ő nem gyönyörködik a bűnös ember halálában, hanem azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen. Az igazságosan szerető Istenünk csodálatos kegyelmének feltételeit világosan az értésünkre adta. Jézus Krisztusban felkínált kegyelem ránk vonatkozva, csak akkor érvényes, ha azt egyértelműen, és visszavonhatatlanul elfogadjuk. 

50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! (Lukács 12,50) Ugyanezt az Igét megnéztem még Csia Lajos fordította Bibliában, ott így hangzik ez a mondat: „Be kell még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az be nem teljesedik”. Jézus Krisztus itt önként vállalt kereszthalálára utalt.”

Egészen Jézus Krisztus borzalmas kivégzéséig a maival éllentétben a keresztet egészen más összefüggésben emlegették. Kereszt annak a kornak egyik legborzalmasabb kivégző eszköze volt.

51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre, Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. (Lukács 12,51)

Mi általában úgy értelmezzük a békességet, úgy szeretnénk, ha olyan lenne, mint szélcsendes időben egy gyönyörű környezetben lévő tó vízfelülete. A tavat környező erdős ligetes fákról üdítő madárcsicsergés ad alapot a békességünkhöz. Ilyen szinte ideális környezetben tudjuk elképzelni azt a békességet, amelyben élni szeretnénk, amelyben úgy igazán kisimul a lelkünk. Mi szeretnénk kerülni minden olyan helyzetet, még az evangéliumról való bizonyságtételt is, amivel megbotránkoztatnánk az embereket. Drága Urunk Jézus Krisztus mintha másképpen értelmezné azt a békességet, amit kész megadni nekünk, ha kérjük.

„26A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. 27Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” János 14,26-27. Értitek drága testvéreim, az Ő békességét adja nekünk, amely alapjában más, mint amit mi elképzelünk. Nézzünk egy Igét, mi jellemzi Jézus békességét!

„24Odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. 25Ezt kérdezte tőlük: Hol van a ti hitetek?” Lukács 8,22-25

Jézus békességére az volt jellemző, hogy az iszonyú viharban, amikor a hajó már majdnem megtelt vízzel, Ő akkor is békésen aludt. Ekkor Jézus csak egyetlen, de nagyon lényeges kérdést tett fel a tanítványainak: „Hol van a ti hitetek?”

Jézus Krisztus azt mondta az akkori és mai tanítványainak: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!” János 14,1

 Jézus így kérdezte a tanítványait: gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. Ha én azért nem merem vállalni a világ előtt a bizonyságtevést, mert nem merem elmondani, milyen csodás újjászületést adott Jézus, mert esetleg beszólnak és lesajnálnak engem, és akkor felborul a békességem. Higgyétek el, ha ezt teszem a magánéletemben sem lesz meg a vágyott békességem. Azt a meghasonlást, amit Jézus szándékosan hozott el a földre, fel kell vállalnom, mert ha nem szégyellem és felvállalom Krisztus ügyét, akkor garantáltan lesz konfliktusom, lesz meghasonlásom a családomban, a szűkebb, tágasabb környezetemben, de ez Isten tetszését és dicsőségét szolgálja éltemben.

Jézus a hegyi beszédében azt mondta: „9Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” Én ezt úgy értem, hogy a missziós munkával járó meghasonlás közepette is lehet békességem Istennel. Ha békességem van Istennel, akkor békességem lesz önmagammal. Ha békességem van Istennel és önmagammal, akkor boldog leszek, mert békességem lesz a környezetemmel.

56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? Lukács 12,56

Csia fordításban így hangzik Jézus kérdése: Miért van az, hogy magatoktól nem ítélitek meg azt, ami az isteni igazságosság rendjéhez tartozik?

Az még talán érthető, hogy a farizeusok és írástudók maguktól miért nem tudták megítélni az idők jeleit, pedig ismerték a próféciákat? Volt egy saját érdekeik szerinti elképzelésük, mely nem az isteni igazságosság rendjéhez tartozott. Ami a világról alkotott elképzelésükbe beleillett, azt elfogadták, minden többit pedig vesztükre elutasítottak.

Nekünk azonban a farizeusokkal ellentétben nincs mentségünk, mert ezt ígérte Jézus: „13amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra;” Dicsőítsük ezért igazságosan szerető Istenünket, legyen szívünk folyton hálával telt, mert nem hagy bennünket bizonytalanságban. Csak egy esetben térhetünk el az igazságtól, ha a magunk útját akarjuk járni, és hátat fordítunk neki.

Drága testvéreim! Hagyjuk, hagyjátok, hogy a drága Szentlélek Krisztus Jézusban elvezessen bennünket minden igazságra! ÁMEN

Az evangélium munkásai!

 

”1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2 Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.”

Lukács 10,1-12 Igehirdetés hangfelvétele (Garantáltan nem vírusos!)

https://drive.google.com/file/d/1PFv7T77yNB4v9_bNwhvxceneKIcvSaMZ/view?usp=sharing

Amikor először elolvastam a mai igehirdetés alapjául kijelölt Igét, bevallom őszintén nem tudtam mit kezdeni vele, teljesen tanácstalan voltam. Egyedül azt tehettem, letérdeltem és kértem az Úr vezetését, tőle való bölcsességet az igehirdetésre való felkészülésben.

Az imént felolvasott (Lukács 10,1-12) igeszakaszhoz rendelt cím: Az evangélium munkásai!

Kicsit elmélkedjünk azon, hogy milyen jellemzői vannak az evangélium munkásának, és úgy általában a munkásnak? Általánosságban a munkásra jellemző, hogy megbízás alapján végzi a rábízott munkát. Az a kívánatos hozzáállás, hogy elsősorban a megbízója akaratát és érdekeit képviseli, és nem a maga személyét helyezi előtérbe. Jézus Krisztus ebben valóságos követésre méltó példát adott számunkra, mert földi küldetése során az Atya akaratának teljesítését tartotta legfőbb céljának.

Az imént felolvasott igénk első két szava így hangzik: „Ezek után”! Milyen történések előzték meg a 72 tanítvány lélekmentés szolgálatába való küldését?

Lukács 9,1-6 olvashatunk arról, hogy Jézus először a tizenkettőt, vagyis az apostolokat küldte ki. Erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására. Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsanak. Máté 10,6 egy párhuzamos szakasz szerint Jézus arra utasította a tizenkettőt, hogy „Izrael házának elveszett juhaihoz menjenek”. Ez azt jelentette, hogy elsősorban azoknak a zsidóknak kellett hirdetniük Krisztus üzenetét, és megmutatniuk Isten erejét, akik még nem hallották és látták ezeket.

Lukács 9,51-53 igeszakaszban olvashatunk arról „51Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy galileából felmegy Jeruzsálembe, 52és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.”

Érdekes a történetben, hogy Jézus először követeket küldött a samaritánusok lakta településekre, hogy a népes csapatnak szállást készítsenek elő, de ez a kísérlet teljes kudarccal végződött. De Jézus nem adta fel, ezért módosított küldetéssel indította útnak a hetvenkét tanítványát.

3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit!

Menjetek el! Jézus Krisztus részéről ez egy ellentmondást nem tűrő határozott felszólítás volt. Ugyanilyen határozott felszólítás (felkiáltójellel) hangzott el később Krisztus Jézustól közvetlenül a mennybemenetele előtt, amelyet Márk 16,15,20. olvashatunk, mely az úgynevezett nagy misszióparancs: 15Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! 20Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Miért ennyire fontos napjainkban is ez a misszióparancs? A kérdés megértéséhez nem kell teológiai képzettség, csak az ember egyszerű logikus gondolkodása. Hitelődeink, akik 100-120 évvel ezelőtt születtek, már e földi létben nem élnek. Közben felnőtt több új generáció, akiknek meg kell térniük, újjá kell születniük. Róma 8,14 „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. Kedves testvéreim az „Istenfiúság” kiváltságot, rangot nem lehet úgy örökölni, mint a hátrahagyott vagyont, ezért van szükség arra, hogy az evangélium munkásaiként megtérésre hívjuk válogatás nélkül az embereket.

Drága testvéreim, ha mi nem missziózunk, akkor tétlenségünkkel kizárjuk Isten országából az új generációkat (gyermekeket, unokákat, dédunokákat). Szerintem magától értendő, ha én arra kérem kegyelmes Istenemet, hogy gyermekeim megtéréséhez küldjön valakit, aki hiteles emberként megtérésre hívja őket, akkor nekem is be kell állnom ebbe a megtisztelő munkába, olyan emberré kell válnom, hogy hiteles bizonyságtevő legyek, mert ezt várja el tőlem az ÚR.

Szerető Istenünk előtt nem áll meg az a kifogásunk, hogy az én feladatom (csak egy példát mondok) az imaház takarítása, és egyéb felsorolható feladatok, mert csak arra kaptam tálentumot. Képzeljük el egy családapa kifogását, aki azt mondja, nekem csak arra van Istentől kapott képességem, hogy az anyagi javakat előteremtsem a családom részére. Ezzel próbálná kimenteni magát szerető Istenünk jogos parancsa alól, Efezus 5,28 „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte”, nem is beszélve a gyermekei lelki szükségeiről. Korunkban az egyenjogúság korában nem elnyomott szerepe van a nőknek, ezért ugyanígy elvárható tőlük is, hogy szeressék gyermekeiket és tiszteljék férjüket.

De mégis mi, akik Isten gyermekeinek valljuk magunkat, bár nincs különleges képzettségünk, mit tehetünk azért, hogy az újabb és újabb generációk: gyermekeink, unokáink, dédunokáink, szomszédaink, munkatársaink, ismerőseink a szükséges információhoz jussanak, hogy térjetek meg mert „elközelített Isten országa”?

Mégis mit tehetünk? Talán azt, hogy nem szégyelljük az emberek előtt megvallani Krisztus evangéliumát. Márk 8,38 „Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! (Lukács 10,4) Vegyünk egy példát! Ha Isten igéjének üzenetével megjelenünk egy jó kinézetű autóval, elegáns ruhában, márkás cipőben egy olyan közösségben, ahol a mindennapi megélhetés gondjaival küszködnek, mert lehet, hogy a családfő munkanélküli, alkohol vagy drog függőséggel küszködik, akkor elsősorban anyagi adományokat várnak. Pedig nekünk először Isten országába való belépésre szóló meghívót kell kézbesíteni számukra.

Ezért mondhatta Jézus az útra bocsátott tanítványainak, „4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut!” (Gondoljunk csak bele, pénz, élelem és saru (cipő) nélkül útnak indulni misziózni, (persze csak nyáron lehet cipő nélkül). Lehetőségeinkhez képest a megtérésre hívás után, szükségnek megfelelő anyagi adományokkal való támogatás, vagy az érintetteket rábeszélni egy keresztyén szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmény igénybevételére.

Útközben ne köszöntsetek senkit! Az utasítás célja a sürgősség, a feladatra való maximális összpontosítás volt, kerülve a hosszas keleti üdvözlési rituálékat. A tanítványoknak nem szabadott elidőzniük felesleges udvariaskodásokkal, mert számukra elsőrendű feladat volt a küldetés, vagyis hirdetni, hogy elközelített hozzátok az Isten országa.

Történetünk idején a zsidók többsége nem az ellenségesen viselkedő Samárián keresztül tette meg ezt az utat, hanem Samária megkerülésével lényegesen nagyobb kerülővel. Zsidók minden évben egyszer felmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Ezért Samárián keresztül ugyan több inzultus érhette a zsidókat, de ez a rövidebb út is több mint 100 km volt. A zsidók alacsonyabb rendű népnek tartották Samária lakóit, ezért nyílt ellenségeskedés volt közöttük.

Honnan származnak a samaritánusok? Kr. e. 722-ben az Asszírok legyőzték Izraelt és a zsidó nép nagy részét babiloni fogságba vitték. Helyükre pedig különböző bálványimádó „pogány” népeket telepítettek. A betelepített pogány nép házasságban keveredett az el nem hurcolt zsidó nép maradékával, ezek utódait nevezték samaritánusoknak. Samaritánusoknál a messiásváró hit keveredett a pogány istenek kultuszával.

Gondoljunk csak bele, a Jeruzsálembe vezető úton milyen népes csapat követte Jézust, hiszen ezek közül választotta ki a 72 tanítványt, akiket maga előtt küldött. Annyit tudunk erről a 72 tanítványról, hogy megtért követői lehettek Jézusnak. Hasonló kategória lehettek, mint korunkban a gyülekezeti munkások, én is annak tartom magam. Amikor a főpapok részéről Jézus üldözése csak fokozódott, Jézus követése már áldozattal és lemondással járt, ezek nem tudták elviselni Jézus kemény beszédét és többségük elhagyta őt. „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni?” János 6,67

Felmerült bennem egy nagyon fontos kérdés, hogy mi Jézus mai tanítványai, akik a Bibliából sokkal több ismerettel rendelkezünk, mint az akkori „hetvenkettő”, vajon lelkületünkben, hűségünkben, engedelmességünkben különbözünk-e tőlünk, ha igen az pozitív, vagy negatív irányban van?

A történésekben még csak ott tartunk, hogy Jézus által kiküldött tanítványok a lélekmentés szolgálatába álltak. Tanítványok misszióba küldésének elsődleges célja volt, hogy Isten országáról szóló üzenet hirdetésével egyidőben nem mindennapi csodákkal, betegek gyógyításával, ördögtől megszállottak megszabadításával, felhívják Jézusra a figyelmet, mert az Ő nevében tették mindezt. Ezzel Jézus érkezésére előkészítették a városok és falvak lakóit. A kiküldött 72-nek meghagyta Jézus, ne járjatok házról házra, ahol befogadnak benneteket, gyógyítsátok az ott lévő betegeket és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.

Konkrétan megfogalmazva mit jelent „Isten országa?” Isten országa (avagy a mennyek országa) azt jelenti, hogy Isten eljön a világba, és kinyilvánítja, megmutatja erejét, dicsőségét és hatalmát minden más erő fölött. Legegyszerűbben úgy magyarázhatjuk, hogy országa Isten cselekvő hatalmának bemutatása. Isten országa egyszerre „jelenvaló” és „eljövendő” valóság.

Előbb idéztem, hogy Jézus a tizenkettőt először Izrael elveszett juhaihoz a zsidókhoz küldte, de azok többsége elutasította őket. A zsidó főpapokkal ellentétben Jézusnak akkor és ma is nagyon – nagyon fontos, hogy minden népet, minden embert az üdvösség útjára vezessen.

Ne járjatok házról házra! Ahol befogadnak titeket ott gyógyítsátok a betegeket! Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a módszert, mint amikor Jézus meggyógyította Péter anyósát, mert éppen ott volt. Tehát Samáriában a csodás gyógyulások után a gyógyultak már bátran hívták a szomszédban, rokonságban lévő betegeket is a tanítványokhoz. Gyógyítottak, ördögöket űztek és hirdették, hogy elközelített Isten országa.

A tanítványok Samáriában lakókat előkészítették Jézus érkezésére, hiszen az Ő nevében tették a nagy „csodákat”. Talán ide kívánkozik Jézusnak tanítványai felé hangzó parancsa: Máté 10,16 „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!”

Nem tudok napirendre jutni azokkal a tényekkel, hogy Afrikai és egyéb Európai mértékkel nézve elmaradott országokban hasonlóan történik a valódi hiten alapuló gyógyítás és gyógyulás, mint az Apostolok működésének idejében. Talán ott ugyanazokban az üldözésekben is részesülnek, mint az apostolok. Nem akarok belemenni ebbe a témába, de érdemes ezen elgondolkodnunk. Pedig velem együtt, istenfiúságunkban hasonló áldásokban részesültünk, mint az előbb említett Afrikai testvéreink. (Efezus 1.3)

Jézus Krisztus tudatosan döntött úgy, hogy Samárián keresztül vezető úton megy Jeruzsálembe. Tette ezt azért, mert nem tett különbséget zsidó és pogány emberek között, számára minden ember tékozló fiú, vagy megmentésre váró eltévedt bárány ma is. Az akkori zsidó elit szemében, minden más nép kárhozatra méltó lenézett pogány volt. Vajon mi, akik mennyei Atya gyermekeinek valljuk magunkat, hogyan állunk a hasonló kérdésekkel. Fel sem merülhet bennem a kérdés, hogy asszisztáljak abban, hogy nem szívesen látunk, fogadunk valakit a gyülekezetünkben, mert nem felel meg nívós elvárásainknak.

Drága testvéreim! Krisztus Jézus örömhírét közvetíteni nagyon fontos feladat, mert gyógyulást és életet ad. Az ő békességét hirdetve javára leszünk sokaknak, de áldás lesz az a számunkra is.

Az evangéliumi gyülekezeteknek, közösségeknek mindig fontos küldetésük van: az evangéliumot elvinni azoknak, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Ebben a küldetésben a szolgálat örömét megtapasztalni csak úgy lehet, ha tiszta szívből Isten dicsőségére végezzük azt. ÁMEN

Új szövetség Krisztusban!

 

Zsidók 8,8-13 8Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; 9 nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr. 10De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt. 12Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé.” 13Amikor új szövetségről szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.

Az imént felolvasott igeszakasz üzenetéhez rendelt cím: Új szövetség Krisztusban!  Számomra olyan sokatmondó, hogy „új szövetség Krisztusban”. Úgy érzem, hogy ez a szövetség jelenleg ránk vonatkozva, csak addig hatályos, amíg Krisztusban maradunk. János 15,4 felszólítás és egyben ígéret is Jézus Krisztustól: „Maradjatok énbennem és én tibennetek.”

Feltűnik nekem egy másik nagyon fontos információ ebben a rövid igeszakaszban, mégpedig az, hogy a leghitelesebb forrásból származik, mert a Bibliából felolvasva háromszor hangzik el, „így szól az Úr.”

Kedves testvéreim, javaslom először tisztázzuk, jogi nyelvezetben mit is jelent a szövetség? A szövetség fogalmát valahogyan így lehet meghatározni: A szövetség hivatalos kötelező érvényű megállapodás két fél között. Talán legismertebb, leggyakoribb szövetség a házasság, mely jobb esetben férfi és nő között egy életre szóló elkötelezett kapcsolat. Isten a népével kötött szövetség keretén belül elkötelezte magát, hogy Istenük lesz.  Az izraeliták pedig vállalták, hogy Isten népe lesznek.

A Zsidókhoz írt levél 8-10 fejezete elsősorban azt tárgyalja, miben különbözik a mózesi törvényen (vagyis amelyet Isten Mózesen keresztül adott) alapuló régi szövetség, valamint Jézus Krisztus által alapított új szövetség.

A törvényalkotásban bevált gyakorlat az, ha egy törvény (pl. egy nemzet Alapörvénye) valamilyen oknál fogva elavult, akkor a régit hatályon kívül helyezik, az új törvényt pedig Közlönyben, vagy egyéb módon kihirdetik, nyilvánosságra hozzák.

Isten Igéjéből a Bibliából ismeretes, Istenünk a régi, vagyis az ó szövetséget teljes formájában Mózesen keresztül, a mózesi törvényekben adta a kiválasztott népe tudtára.

Ez a szövetség Isten törvényein és ígéretein, a másik oldalról a nép Isten iránti hűségén és engedelmességén alapult.

Az ószövetség megkötésének részleteit Mózes második könyvében a 24. fejezetben ismerhetjük meg, mely Isten és a kiválasztott nép közötti szövetségkötés. 2Mózes 24,6-8 „6Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. 7Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott. 8Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az ÚR kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján.”

Szerető Istenünk az ószövetségi időkben többször szövetségét ígérte az emberiségnek! 1 Mózes 11,8-13 Nóénak ígért szövetségének ma is látható jele a szivárvány.

Ábrahámnak ígért szövetséget az Úr, 1Móz 17,7-8 „Mert Istened leszek, és utódaidnak is. 8Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét.”

A hűtlen izraeliták többször felettébb megszomorították legfőbb szövetségüket az Urat, mert ő így nyilatkozik: „Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr.” (Zsidók 8,9)

Ha az Úr azt mondja, nem törődtem velük, ez hatásában talán egyenlő a büntetéssel. Hátat fordítottak, elhagyták jótevőjüket, ezért elég büntetés számukra, ha Istenük az ÚR elveszi a felettük tartott áldó és oltalmazó kezét, saját bűneik mocsarába ragadnak bele. Ha élőben nem, de filmeken biztosan láttatok olyant, amikor egy ember vagy állat feneketlen mocsárba ragad és szép lassan süllyedni kezd, amíg teljesen el nem nyeli. Ugyanígy működik a bűn mocsara is, ebből csak akkor van szabadulás, ha őszinte bűnbánattal az Urat hívják segítségül.

Isten igéjéből a Bibliából (az ó és új szövetség időszakából) nézzünk néhány kirívó esetet, hogy az ÚR mennyire komolyan veszi a vele kötött szövetség betartását, illetve attól való elhajlást.

Bibliaolvasó emberek ismerjük a történetet, amikor Sinai-hegyen az ÚR Mózesnek átadta a „Tízparancsolatot” tartalmazó két kőtáblát, addig a nép lent a táborban aranyborjút készített és annak áldoztak. Hogyan reagált erre az ÚR?

2Mózes 32,9-10 9Majd ezt mondta Mózesnek az ÚR: Látom, hogy ez a nép kemény nyakú nép. 10Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. Csak Mózes könyörgő közbenjárására enyhült meg az ÚR haragja.

Másik ilyen kicsúcsosodó engedetlenség Jeremiás 11,3. fejezetében van leírva: „Ezt mondd nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Átkozott az az ember, aki nem hallgat ennek a szövetségnek az igéire,” Ennek az engedetlenség sorozatnak következménye lett a 70 éves babiloni fogság.

Most nézzünk egy esetet az újszövetségi időkből, az úgynevezett „kegyelem” korszakából. Az ÚR látta, hogy a kemény nyakú engedetlen népéhez, hiába küldi a prófétákat, végül szeretett Fiát küldte el, hátha őrá hallgatnak. Eredmény? Krisztus Jézust keresztre feszítették. Mi volt a következménye annak, hogy Istennel kötött ó szövetséget nem tartották be, de Krisztusban felkínált új szövetséget is gőgösen elutasították? Titusz római hadvezér Krisztus után 70-ben megostromolta Jeruzsálemet, a nagytemplomot szinte a földig lerombolta, közel egymillió zsidó áldozattal járt a hadjárat. Az ÚR 1878 év időtartamra a világ minden tájára szétszórta a zsidó népet. Csak 1948-ban kezdte összegyűjteni őket őseik földjére.

A felolvasott Igénk arról beszél, hogy az első szövetség nem volt hibátlan, a gyengesége nem Isten elvárásából származik, hanem kivétel nélkül mindig az emberi oldalon jelent meg: ők nem maradtak meg a szövetségben.

A végtelenül bölcs és igazságosan szerető Istenünk nagyon jól ismerte a szabad akarattal megáldott embert, ezért Igéje így tudósít távlati terveiről a Jeremiás 31,31-34-ben: 31Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. 32Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. 33Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. 34Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.

Jeremiás 32,19 Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik és utódaiknak is. Egy utat adok nekik! Ezt úgy is lehet értelmezni, amikor egy hegyszoroson keresztül csak egyetlen egy út vezet és nem is akarnak más utat választani.

Jeremiási prófécia alapján ez a megígért új szövetség teljes formájában akkor teljesedik be, amikor Krisztus Jézus dicsőségében visszajön és ezeréves uralma megkezdődik a földön. Különlegessége ennek a jövőbeni ígéretnek, hogy a prófécia szerint a kegyelmes Isten Izrael és Júda házához, tehát az egész zsidó néphez szólva ígéri, hogy a törvényét beléjük helyezi és a szívükbe írja.

Majd így folytatódik az ígéret: Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt.

Ismereteim szerint Jeremiás próféciája ilyen formában még nem teljesedett be, csak a jövőben, „ha eljön az ideje” akkor fog megtörténni.

Ha úgy igazán a maga valójában belegondolunk, számunkra óriási kiváltságot jelent, hogy a hatalmas dicsőséges Istennel Krisztusban szövetségben lehetünk, azzal az Istennel ki mindenek felett áll, kinek angyalseregek hódolnak. Korunkban is mennyivel nagyobb biztonságban érezhetik magukat, azok a kicsi nemzetek, akik valamelyik világhatalommal szoros szövetségben élhetnek. Istennel való szövetség még meghatározóbb, még több áldást jelent az övéi életében.

Most az újszövetségi Igék alapján tekintsük át, mikor és milyen formában történt az új szövetség felajánlása szerető Istenünktől Jézus Krisztusban.

Jeremiás 31,31 Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.

Máté 26,28 (Jézus mondja) „mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

1Korinthus 11,25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”

Drága testvéreim, vagy egy csodálatosan jó hírem, a régi szövetség ugyan elavult, de az új szövetség hatékonyan működik, mert Krisztusban van és Krisztusra épül. Nemcsak a cselekedetek szintjén, hanem az elmében és szívben hoz változást, éppen ezért az új szívnek a valódi gyümölcstermése van, az Istennek tetsző cselekedet.

Kedves testvéreim, gondoljunk csak bele és értékeljük a maga valóságában, milyen kiváltság és megtiszteltetés szövetségben lenni és maradni azzal a személlyel, akiről azt mondja Isten igéje, „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött”. Őbenne a dicsőséges Krisztusban lehetünk Isten szövetségese.

Ha biztosan tudni akarjuk, hogy csakugyan üdvösséget nyertünk-e, és az új szövetség szerint élünk-e, vizsgáljuk meg: vágyunk-e az Ige mércéje szerint, Isten tetszésére élni? Ha ott van szívünkben az őszinte vágy, hogy Isten igéjének mércéje szerint akarunk élni, akkor ehhez minden segítséget megkapunk urunktól Krisztus Jézustól.

Az ó szövetségre jellemző a külső kényszer, az új szövetségben ez belső késztetéssé válik. Valódi újjászületés esetén ez a belső késztetés szó szoros értelmében a szívünkből árad, mert így olvastuk a Zsidók 8,10 „Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat.”

Biztosan emlékeztek rá kedves testvéreim, többször bizonyságot tettem életem legnagyobb horderejű eseményéről, amikor egy tavaszi estén a Bibliát olvasva, éjfél körül döntöttem Jézus Krisztus mellett, átadtam neki bűnös életemet, akkor csoda történt, reggel újjászületve ébredtem. Éreztem, tudtam, hogy nem külső elvárásokhoz kell igazodnom, mert Isten törvénye a szívem hústáblájára van írva. Akkor még nem ismertem Isten ígéretét, „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be.” (Jeremiás 31,33)

Úgy érzem, ha Isten igéjének mércéjéhez viszonyítom az életemet, (például a hegyi beszédhez) rá kell jönnöm, hogy itt e földi létben nem vagyok, nem is leszek tökéletes, de Isten kegyelméből Pál apostollal együtt vallom: Filippi 3,14 „de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

Drága testvéreim! Ha e földi létünkben, szerető Istenünknek Jézus Krisztusban felkínált új szövetségében élünk, akkor az óriási hosszútávú biztonságot jelent számunkra. Róma 14,8 óriási bátorítást jelent számunkra: „mert, ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” 

Adja az ÚR, hogy ebben a bizonyosságban, Isten dicsőségére éljük végig földi életünket! ÁMEN