Hasztalan könyörgés a szárazságban!

Jeremiás 14,1 – 15,4 1Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak a szárazságról: 2Gyászba borult Júda, kapuiban ájuldoznak, gyászolnak országszerte, Jeruzsálemben jajkiáltás hangzik. 3Az előkelők vízért küldik szolgáikat; azok a ciszternákhoz mennek, de vizet nem találnak. Üres edényekkel térnek vissza, szégyenkeznek, pirulnak, fejüket eltakarják. 4Rettegnek a termőföld miatt, mert nem volt eső az országban. Szégyent vallanak a szántóvetők, fejüket eltakarják. 5Még a szarvas is, ha megellett a mezőn, otthagyja borját, mert nincsen fű. 6A vadszamarak ott állnak a hegytetőkön, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, tekintetük elhomályosul, mert nincsen fű. 7Ha bűneink ellenünk szólnak is, tégy jót velünk, URam, a te nevedért! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened! 8Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért lennél olyan, mint az ország jövevénye, vagy mint a vándor, ki csak éjjelre tér be? 9Miért lennél olyan, mint a riadt férfi, vagy mint a vitéz, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, URam, rólad neveztek el minket: ne hagyj el bennünket! A próféta közbenjár Istennél 10Ezt mondja az ÚR erről a népről: Úgy szeretnek ide-oda futkosni, nem sajnálják a lábukat, ezért nem kedveli őket az ÚR. Most emlékezetbe idézi bűnüket, és számon kéri vétkeiket. 11Ezt mondta nekem az ÚR: Ne imádkozz ennek a népnek a javáért! 12Ha böjtölnek, nem hallgatok esdeklésükre. Ha égőáldozatot vagy ételáldozatot mutatnak be, azok sem lesznek kedvesek előttem. Sőt fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel irtom ki őket. 13Én így szóltam: Ó, Uram, URam! Hiszen a próféták ezt mondogatják nekik: Fegyvert nem láttok, éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen. 14De az ÚR ezt felelte nekem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben. Nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, hiábavaló jóslatot és maguk koholta csalárdságot prófétálnak nekik. 15Azért így szól az ÚR ezekről a prófétákról: Az én nevemben prófétálnak, pedig én nem küldtem őket! Mégis ezt mondogatják: Nem lesz ebben az országban fegyver és éhínség! – De majd ezeknek a prófétáknak fegyver és éhínség miatt lesz végük. 16Az a nép pedig, amelynek prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utcáin az éhínség és fegyver miatt, és nem lesz, aki eltemesse őket és feleségüket, fiaikat és leányaikat. Így zúdítom vissza rájuk saját gonoszságukat. 17Mondd el nekik ezt az igét: Szememből éjjel-nappal hullanak a könnyek, nem apadnak el. Mert súlyos sebet kapott népem szűz leánya, igen fájdalmas csapást. 18Ha kimegyek a mezőre, fegyverrel megölteket látok, ha bemegyek a városba, éhínségtől szenvedőket. A próféták és a papok pedig olyan ország felé kelnek útra, amelyet nem ismernek! 19Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont? Miért sújtottál bennünket gyógyíthatatlan csapással? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk! 20Elismerjük, URam, gonoszságunkat, atyáink bűnét is: vétkeztünk ellened. 21A te nevedért kérünk, ne utálj meg minket, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk, ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! 22Tudnak-e esőt adni a népek bálványai? Vagy az ég adja-e a záporesőket? Nem, hanem te, URunk, Istenünk, benned reménykedünk: hiszen te alkottad mindezeket! 15 1De az ÚR ezt mondta nekem: Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem esne meg a szívem ezen a népen. Kergesd el őket, menjenek előlem! 2Ha pedig megkérdezik tőled, hogy hová menjenek, ezt válaszold nekik: Így szól az ÚR, Aki halált érdemel, a halálba, aki fegyvert, a fegyver elé, aki éhínséget, az éhínségre, és aki fogságot, az a fogságba! 3Mert négyféle csapással büntetem meg őket – így szól az ÚR: fegyverrel, amely gyilkolja, kutyákkal, amelyek marcangolják, az ég madaraival és a föld állataival, amelyek fölfalják és pusztítják őket. 4 Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára amiatt, amit Ezékiás fia, Manassé, Júda királya művelt Jeruzsálemben.

Letölthető hanganyag:

https://drive.google.com/file/d/1SVTyuFstIUbIi5mbhyzhxtjgQbn08eZm/view?usp=sharing

Kerek egy hete kezdtük Jeremiás könyvének tanulmányozását. Már eddig is láttuk Jeremiás könyvéből, hogy a nép igen nagy bűnben, gonoszságban élt, ezért az Úr rájuk hozta az ellenséget, Nabukodonozor hatalmas seregét, amely északról már betört az országba, és ott állott Jeruzsálemhez nem messze. Az Úr még egy utolsó lehetőséget adott Jeruzsálem lakosainak, amikor a prófétája által üzent nekik, hogy térjenek meg. De a nép nem hallgatott az Úr prófétájára, hanem a hamis prófétákra hallgattak, akik jót jövendöltek. Miért van az, hogy a nép inkább a hamis prófétákra hallgat és nem Isten üzenetére? Azon egyszerű oknál fogva, mert a hamis próféták nem mondták nekik, hogy térjenek meg a bűneikből, és ők szerették a bűnt, ezért inkább azokra hallgattak. Ez valahogy most is így van: az ember azt szereti, aki nem mondja meg neki a bűneit, aki nem szembesíti az embert önmagával, és az ő bűneivel, hanem aki jót mond, még ha hazugságot mond, akkor is.  Aztán az Úr, mielőtt még rájuk hozta volna Nabukodonozor hatalmas seregét, előbb ebben a részben leírt csapást hozta Izrael népére: a nagy szárazságot, és ennek következményeként az éhséget. Ez az éhség még csak tetőződött akkor, amikor Nabukodonozor serege körülzárta Jeruzsálemet. Amúgy sem volt sok ennivaló, a szárazság miatt, az ostrom ideje alatt minden elfogyott. Hát csak ennyit előzményként, hogy miről is van szó ebben a részben.

Nézzük meg, hogyan mondja el, hogyan írja le Jeremiás által az Úr, hogy milyen lesz az a szárazság, amit rájuk fog hozni. Azt olvastuk itt, hogy az előkelők is kiküldik szolgáikat vízért, elmennek a kutakig, de üres edényekkel térnek vissza. Tehát nem csak a szegényeket sújtja, hanem a gazdagoknak sem lesz innivaló vizük. Korunkban annyiban változott a helyzet, hogy a gazdagok tudnak akár más országból is rendelni maguknak ivóvizet és élelmiszert.  De napjainkban a járvány elől a gazdagok sem tudnak elbújni, ők is ugyanúgy megbetegedhetnek, meghalhatnak, mint a szegények. Az elmúlt héten Bejrútban, az iszonyatosan hatalmas robbanásban ugyanúgy meghaltak szegények és gazdagok. Istent nem lehet csak úgy következmények nélkül kirekeszteni az életünkből.

A felolvasott igénk arról tájékoztat, hogy iszonyú nagy lesz a szárazság. Elpusztulnak a mezőn az állatok, mert nem lesz fű. Két példát hoz itt az Ige, a szarvasüsző is megellik a mezőn, és otthagyja fiát, mert nincsen fű. A szarvasüsző - ami a gyengéd anyai szeretetnek a jelképe - otthagyja a fiát, nem tud törődni vele, mert nincsen fű. És a másik példa a vadszamár, amelyik a legjobban bírja a nélkülözést, az éhséget és a szomjúságot. És azt mondja az Ige: Jeremiás 14,6 „6A vadszamarak ott állnak a hegytetőkön, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, tekintetük elhomályosul, mert nincsen fű.”

De mindez, amit Jeremiás mondott a népnek, nem indította őket Isten iránti alázatra, bűnbánatra. Pedig tudhatták az írásokból, hogy ha egyszer Isten szárazságot és éhséget akar hozni, akkor ezt meg tudja tenni, mert nagyon sokszor megcselekedte már korábban is az Ő népével. És mindig a nép bűne miatt következtek be ezek csapások! Nem azért, mert az időjárás szeszélyes, aztán hol szárazság van, hol meg özönvíz. Izrael népének tudnia kellett, hogy az Úr az, aki megnyitja vagy bezárja az eget.

Testvérek, miért mondom most én mindezt? Elsősorban azért, hogy jó komolyan venni Istennek a szavát. Igaz, hogy Isten irgalmas és kegyelmes Isten, és nagyon sokat tűrt el Izrael népének is, évszázadokon, évezredeken keresztül tűrt. Tűrte bálványimádásaikat, tűrte a vétkeiket, tűrte a paráznaságot, a vérontást; tűrte a gyalázkodást, és hogy egyik ember megkárosítja a másikat, hogy hamis a véka; hogy nem tartják meg a szombatot. Mindezt tűrte Isten, tűrte, és üzent az Ő népének, hogy térjenek meg. De nem akartak megtérni.

Egyszer Isten azt mondja: elég, betelt a pohár. Most már jön az ítélet, jön a fenyítés. És ez a világ valami ilyesmi elé néz. Mert, hogy a bűn elhatalmasodott, az látható, mindenki tudja. Isten most még tűr, nem akarja, hogy bárki is elvesszen. Tűrt Isten Jeruzsálemnek, és adott még egy utolsó lehetőséget nekik, hogy térjenek meg. Most is ad még Isten lehetőséget, de nem tudjuk, mikor zárul le, mikor mondja Isten azt, hogy elég. Jeremiás Isten igéjében egy nemzet kibontakozó tragédiáját hozza elénk, még mindig lenne lehetőség visszatérésre. Ez ugyanígy működik a mai emberre vonatkoztatva is, akik a bűn és a szenvedélyek csapdájában vergődnek.

Vizsgáljuk meg, amikor Isten a próféta által elmondta ezt az ítéletet, mint próféciát Jeruzsálem népének, akkor az üzenet először a próféta lelkét járta át, és ő rendült meg, azonnal Istenhez imádkozott. A 7. verstől a 9. versig Jeremiásnak a könyörgése van leírva az Úrhoz: „Ha bűneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened!” Tehát tudja, hogy a bűn miatt Izrael megérdemli ezt az ítéletet, amit üzent általa az Úr. Ellenünk tanúskodnak a bűneink, ez tény. De mégis azt kéri, Uram, a Te nevedért cselekedjél.

De nézzük meg, hogy mi Istennek a válasza erre? Jeremiás 14,10-12 „10Ezt mondja az ÚR erről a népről: Úgy szeretnek ide-oda futkosni, nem sajnálják a lábukat, ezért nem kedveli őket az ÚR. Most emlékezetbe idézi bűnüket, és számon kéri vétkeiket. 11Ezt mondta nekem az ÚR: Ne imádkozz ennek a népnek a javáért! 12Ha böjtölnek, nem hallgatok esdeklésükre. Ha égőáldozatot vagy ételáldozatot mutatnak be, azok sem lesznek kedvesek előttem. Sőt fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel irtom ki őket.” Egy mondatban így lehetne mondani az Úr válaszát, hogy ne is könyörögj ezért a népért, mert elhatároztam és beteljesítem az ítéletet.

S akkor most térjünk vissza Jeremiás kéréséhez. Jeremiás 14,8b „Miért lennél olyan az országban, mint egy jövevény, aki vándorként csak éjjelre tér be?” Miért? Mert így tekintettek ők is Istenre, mint aki vendégként csak betér, aztán tovább megy. Akinek csak ideig-óráig adnak valahol helyet ott a templomban, hogy Isten csak maradjon ott, de ne legyen az ő mindennapi életüknek része és irányítója, ne legyen uruk és királyuk. Csak a szájukra vették, de nem engedték a szívükbe.

Egy rövid, mindannyiunk által ismert kis imádságról elém került egy írott vélemény, melyen elgondolkodtam és szinte sokkolva hatott rám, hiszen én ajkamról is többször elhangzott. Idézem: „Valahogy úgy volt Isten Izrael népének, mint ahogy most is még egyes helyeken szoktam hallani azt a kis imádságot, amire a gyerekeket tanítják étkezés előtt, hogy „Jövel, Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Ámen.” Mindig szomorú vagyok, amikor ezt hallom, mert ez azt jelenti, hogy itt mi vagyunk a házigazdák, az urak, mi parancsolunk, és azt kérjük, hogy most vendégként jöjj ide, és áldd meg, amit adtál, aztán akár mehetsz az utadra. Ne szólj bele az életünkbe! Ha egyáltalán átgondolják, akik erre tanítják imádkozni a gyerekeket, hogy ez ezt jelenti. Mert ilyen a vallásos ember, így gondolkozik Isten felől, hogy amikor bajban vagyok, vagy amikor szükségem van rá, akkor segítsen.” Pedig lehetne úgy is imádkozni: köszönöm Úr Jézus, hogy bennem élsz, hogy életem legértékesebb része vagy. Uram, tudom semmin nincs, amit ne tőled kaptam volna, köszönöm a terített asztalt, kérlek áldd meg számunkra az eledelt.

Bibliát olvasva összeállt bennem egy törvényszerűség! Isten nem a mi vágyainkat akarja teljesíteni, hanem az ő ígéreteit. Ha vágyaim, kéréseim megegyeznek Isten ígéreteivel és akaratával, akkor az egy Istennek tetsző állapot.

Isten valóban szabadító Isten. Valóban megszabadítja az embert a nyomorúságból. Valóban igaz az az Ige, ami írva van a Zsoltárok 50,15-ben, hogy „hívj engem segítségül a nyomorúság idején, és én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.” De hadd tegyem hozzá, hogy akkor, ha az ember tényleg úgy akar megszabadulni a nyomorúságból, hogy azután az Úr útján akar járni.

Az más dolog, ha nem sikerül, más dolog, ha gyenge az ember, ha botladozik. De az is más dolog, amikor az ember úgy gondolkozik, hogy csak most az egyszer szabadíts meg, Uram, ebből, és amikor megszabadította az Úr, akkor elfeledkezik az Úrról. Nem is akar az Úr útján járni, csak a nyomorúságból szeretne menekülni, de nem akarja megváltoztatni az egész életét. Csak a bűn következményeitől akar megszabadulni, csak a büntetéstől akar megmenekülni, de a bűnhöz tovább ragaszkodik.

Én biztos vagyok benne, hogy ez az Ige, hogy „hívj segítségül a nyomorúság idején, és én megszabadítalak”, elsősorban arra vonatkozik, aki a nyomorúságban látja meg azt, hogy mennyire csődbe jutott az egész élete, mennyire zsákutcába. Látja, hogy kerestem boldogságot és egyebeket, és nem találtam semmit, csak csalódást, és az ő nyomorúságában az Urat hívja segítségül. „Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik.” De, aki csak a következményektől akar megszabadulni, és ragaszkodik a bűnhöz, annak előbb-utóbb ez lesz a vége, mint Izrael népének, hogy egyszer azt mondja az Úr: nem, netovább.! Mert Isten szent Isten, és az ÚR nevéből nem lehet gúnyt űzni, nem lehet saját javamra kihasználni.

Amikor azt mondta az ÚR a prófétának, hogy ne könyörögj ezért a népért annak javára, akkor Jeremiás annyira átélte, hogy mi lesz annak a következménye, amit az Úr most cselekedni akar, hogy mégis csak könyörgött. Csak nem maradt nyugton, odament az Úrhoz, Jeremiás 14,13. „13Én így szóltam: Ó, Uram, URam! Hiszen a próféták ezt mondogatják nekik: Fegyvert nem láttok, éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen.”. Megpróbálta menteni a népet, megpróbált valamit felhozni a népnek mentségére. (Emlékezzünk csak, Ábrahám hogyan alkudott Istennel Sodoma és Gomora sorsa felett).

Jeremiás azt mondta Istennek: hát, igaz, hogy a nép ilyen, amilyen, de nem csak ő az oka. A próféták, a hamis próféták mondták nekik, ők ámították el. Testvérek, lehet megmagyarázni a bűnt. Lehet felhozni a mentségként ezt vagy amazt, de az Úr akkor sem fogadta el azt a mentséget. Mentséget már Ádám is fel tudott hozni! Miért ettél arról a fáról? Mert az asszony adott. Az asszony is tudott mentséget mondani: Miért ettél? A kígyó ámított el. Mentséget tud az ember mondani, de nincs igazi mentség. Miért hallgattak a hamis prófétákra? Miért nem az igazi prófétára hallgattak? Mert ahogy meg van írva az Igében, „gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak.”

Ha a mostani időben, a mostani embereket Isten felelősségre vonja, most is lehetne mondani, hogy: Uram, hát nem is hallottunk felőle. Az iskolában mi teljesen mást tanultunk. Minket elámítottak, azt mondták, hogy a Biblia az egy régi mese. És hogy éltek a papok, és hogy éltek a népek? Nekünk nem tettek bizonyságot, vagy nem úgy éltek előttünk. Mentséget lehet mondani. De milyen mentséget hoz fel az ember arra, amikor Isten azt mondja neki, hogy: és mi van beírva a szívedbe? Mi van beírva a lelkiismeretedbe, ha soha nem is hallottál Isten felől? Ez van beírva, hogy amikor te tetted, nem tudtad, hogy ez rossz? Hiszen a Római levélben olvashatjuk, hogy be van írva az embernek a szívébe.

Egy másik kérdés: Itt, ebben a keresztyén világban nem nagyon van olyan ember, aki nem hallott volna Istenről, aki nem hallott volna arról, hogy Isten szent Isten, és Jézus Krisztusban menedéket készített minden ember számára az üdvösségre. És ha csak egyszer hallotta is, vagy kétszer szólt hozzá Isten, mi az oka, hogy nem fordul az embernek a szíve oda? Az, hogy jobban szereti a bűnt!

Úgyhogy ezt a mentséget elmondta Jeremiás próféta a nép érdekében, de az Úr ezt nem hallgatta meg. Azt mondta az Úr, hogy ne imádkozz ezért a népért, mert ha Sámuel és Mózes imádkozna ezért a népért, őket sem hallgatnám meg. De van egy valaki, akit meghallgat Isten: Jézus Krisztust, egyedül Őt. Őrá nem mondta soha, hogy Őt meg nem hallgatom. Ő érte megbocsát minden embernek, könyörül minden emberen. De mi lesz azzal az emberrel, akinek nem kell Jézus Krisztus, az egyetlen közbenjáró, akit elfogadhat Isten? Mert azt hiszem, abban egyetértünk, hogy az a bűn, ami volt Jeruzsálemben, az nagy bűn volt. De, ami most van ebben a világban, ahogy szinte mindent eláraszt a bűn, és Isten mégis tűr, ez csak annak tudható be, hogy nem Jeremiás, nem Mózes és nem Sámuel, hanem maga Jézus Krisztus áll Isten előtt. Ha Ő nem állna Isten előtt, Isten régen eltörölte volna az embert. Egyedül csak Ő érte nem.

De ha nem kell Jézus Krisztus, ha az ember nem törődik ezzel a nagy üdvösséggel, ha megveti, és elmegy mellette érzéketlenül, nem törődve vele, semmiféleképpen nem menekülhet meg. Őbenne hív Isten, hogy jöjjetek énhozzám, keressétek az én orcámat. De ha Ő nem kell, akkor: küldd ki őket az én orcám elől, hadd menjenek! Menjenek akkor a maguk útjára!

Azzal fejezném be ezt az Igét, testvérek, hogy jó megbecsülni Isten kegyelmét. Ezt az igen nagy kegyelmet, hogy Krisztus áll Isten előtt, és könyörög érettünk és ezért az egész világért. Jó ezt megbecsülni. Becsüljük meg Istennek a szavát, és főleg Jézus Krisztust, akit azért küldött, hogy Őáltala megmeneküljünk! Ámen.

Felhasznált forrásanyag: http://startappmarker.com/apostol/irott/irott1w_J.htm

Életutak!

Példabeszédek 4,1-27.  1Hallgassatok, fiaim, az atyai intésre, és figyeljetek az okos tudományra! 2Mert jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el tanításomat! 3Mikor még, mint gyermek apámnál voltam, mint kicsi és egyetlen, anyám mellett, 4tanítgatott, és ezt mondta nekem: Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz! 5Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet, ne felejtsd el szavaimat, és ne térj el tőlük! 6Ne hagyd el, és megőriznek téged, szeresd, és megoltalmaznak téged! 7A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet! 8Becsüld nagyra, és felmagasztal téged. Dicsőséget hoz rád, ha magadhoz öleled. 9 Ékes koszorút tesz a fejedre, díszes koronát ajándékoz neked. 10Hallgasd meg, fiam, és fogadd el mondásaimat, mert megsokasítják életed éveit. 11A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged. 12Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el. 13Ragaszkodj az intelemhez, ne térj el tőle, vigyázz reá, mert ez a te életed! 14A bűnösök ösvényére ne lépj, ne járj a gonoszok útján! 15Ne törődj vele, ne menj arra, kerüld el azt, és menj másfelé! 16Mert azok aludni sem tudnak, ha rosszat nem tehetnek, és elrabolja álmukat, ha nem vethetnek gáncsot. 17Bűnnel szerzett kenyeret esznek, és erőszakkal szerzett bort isznak. 18Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig. 19A bűnösök útja olyan, mint a sűrű homály; nem tudják, miben botlanak majd meg. 20Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra! 21Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat szíved mélyén, 22mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek. 23Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! 24Tartsd távol szádtól a csalárdságot, és távolítsd el ajkadról a hamisságot! 25Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz! 26Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. 27Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!

Hangfelvétel: https://drive.google.com/file/d/18dqQmHHkCCb021IxHi7Ha1y0xzEkf9TD/view?usp=sharing

A felolvasott ige a Példabeszédek könyve 4. fejezete szerzőjének Salamont tartják. A fejezet egyetlen nagy költemény. Atyai intelem formájában igyekszik a tanító rábeszélni fiait, hogy tanulják meg tőle a bölcsességet. A tanulás nem szégyen. Ezt azzal igyekszik elfogadhatóvá tenni, hogy rámutat, valamikor ő is gyermekként állt az apja előtt és részesült annak tanításában. Apjának Dávidnak szavait idézi a 4. verstől kezdve. Akik most bölcsek, valamikor azok is átestek a tanulási időn. A bölcsesség fogalmáról bizonyára mindannyian sokat hallottunk. A bölcsesség nem azonos a megszerzett ismerettel. Valaki úgy fogalmazta meg, „bölcs az, aki többet tud, mint, amit tanult”. Nézzük meg mit üzen igénk a bölcsesség és életút fogalmáról.

Példabeszédek. 9,10 „A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” Életünkbe beépült, megvalósított tudás és bölcsesség meghatározó lehet életutunk minőségére. „Az emberi életet a Biblia gyakran hasonlítja úton járáshoz. Születésünkkor elindulunk valahonnan, és amikor visszaadjuk életünket Istennek, valahová eljutottunk. Ha célba érünk értelmes volt az út, ha nem, akkor csak tévelyegtünk. A Biblia az életet Isten ajándékának tartja, és azt tanítja, hogy ezt a kincset értelmesen kell felhasználnunk.” (Dr. Szigeti Jenő). Tehát születésünk napjától a halálunk napjáig tartó időszakot nevezzük az életutunknak.

Életutak! Tartalmát tekintve ahány ember annyiféle életút lehet. Szinte nincs két ember, akinek mindenben megegyezne az életútja. Ha most kimennék a piacra, ahol nagyon sok ember tartózkodik és mindegyiktől megkérdezném, hogy mi az életcélja, miben látja az életének értelmét, akkor nagyon sokféle választ kapnák.

Az előbb felolvasott alapigénk szerint is számos út van előttünk, melyek két fő csoportba oszthatók: igazak ösvénye és bűnösök útja. Ez nagyon emlékeztet engem arra a képre, mely otthon a konyhabútorunk oldalán van, „A széles és a keskeny út”. Tehát igazak ösvénye és bűnösök útja. Felmerült bennem a kérdés, vajon tudjuk-e ilyen módon felelősséggel osztályozni, célirányosan megválasztani terveinket, döntéseinket? Ha a keskeny utat választjuk, akkor olyan terveink, döntéseink legyenek, amit jónak lát az ÚR. Nagyon nagy horderejű kérdés ez, hiszen ez a két irány célját tekintve teljesen ellentétes egymással, az egyik Jézus Krisztus kitárt karjai felé, míg a másik a Sátán lakhelyére a pokolra vezet. Az egyik életút jellemzői: krisztusi szabadságban élve a bölcsesség, oltalom, és világosság. A másik életút jellemzői: szenvedélyek rabságában, démoni megkötözöttségben élve, erőszak, álmatlanság, és lelki homály. A végcéljuk is teljesen különböző: örökélet, üdvösség, míg a másiké céltévesztés, és halál.

Az életutak megválasztásához először ismeretre van szükségem, tudnom kell, hogy egy útnak mi a végállomása. Ha kimegyünk a vasútállomásra, az utastájékoztató táblán feltüntetik, hogy az érkező vonat végállomása Keleti pályaudvar, vagy éppen Szolnok. Ismereteink, úticéljaink alapján választhatunk. A Biblia is egy ilyen egyértelmű, minden kétséget kizáró utastájékoztató úticéljaink tekintetében. E földi létben ismernünk, tudnunk kell saját valós helyzetünket, „csak vándorok vagyunk, fönn van a hon”, fogalmazza meg nagyon frappánsan egy énekünk.

Az ismeret, a tudás még nem azonos a bölcsességgel. Ha mindazt a tudást, ismeretet, amit megszereztem, az útválasztásnál saját javamra, lelkem üdvére tudom alkalmazni, akkor az már bölcsesség. Példabeszédek 14,12 „Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet.” Ha Istentől kapott bölcsességgel jól választottam életutam irányát, akkor nagyon fontos, hogy azon is tudjak maradni. Ehhez Istentől az ő Szentlelkétől való vezetésre, és drága Igéjére, mint útjelzőre van szükségem.

(Pisti fiúnk talán 13 éves lehetett, amikor kérésére vásárolni akartunk az akkor menő Commodore 64 számítógépet floppyval. Mivel az kis hazánkban nagyon drága volt, ezért Bécsbe a Mária Hilfer strasszéra autóztunk az egész családdal, mert így vámmentesen hozhattuk haza. A vásárlás sikeresen megtörtént. Bécs belvárosában már odafelé is eltévedtünk, pedig a fiam és feleségem kezében is Bécs térképe volt. A gyakorlatban nem is volt olyan egyszerű, akkor még hírét sem ismerték a mai modern navigációs készülékeknek. Bécsi főpályaudvarnál parkoltunk le, a vásárlás végeztével, még hazaindulás előtt elővettem a térképet és megterveztem a városból kivezető utat.

Elindulás után a második utcán jobbra kell fordulni, de avval nem számoltam, hogy az szemből egyirányú utca lesz, megint eltévedtünk. A végén már a térképen sem tudtam betájolni a tartózkodási helyünket. Egy németül beszélő járókelő hölgyet kértem, szegényes nyelvtudásommal, mutassa meg a térképen, hogy hol vagyunk. Megmutatta és megértette velem, hogy jutok ki a Budapest felé vezető főútra. Végre megláttuk az első Budapest feliratú útjelző táblát, utána csak az útjelzőket kellett figyelnünk és végig biztonságosan hazavezettek bennünket.) Azt világosan tudtuk, mi a célunk, de szükségünk volt útjelzőre az úton maradáshoz. Tapasztalatból tudom, hogy Isten igéje ugyanilyen útjelző az övéi számára és az „úton” mindvégig szükségünk van rá. Képzeljük csak el, ha nagyképűen azt mondtam volna, nekem nincs szükségem útjelzőre, én ezt jobban tudom.

Bibliából ismerjük Salamon király életútját, Isten kegyelméből olyan mértékű bölcsességet kapott, amihez foghatót halandó ember azóta sem birtokolt. Az akkori világ uralkodói csodájára jártak Salamon bölcsességének és gazdagságának. Isten kegyelméből Izráel országának akkor volt a csodálatos fénykora. Salamon király életpéldájából okulva arra a következtetésre jutottam, hogy a hatalmas mértékű gazdagság, ismeret és bölcsesség is kevés a jól megválasztott úton való maradáshoz, van még valami, ami ehhez feltétlenül szükséges; Istenben való őszinte hit és feltétel nélküli engedelmesség.

Még az is kevés, hogy világos cél legyen a szemem előtt, a cél megvalósításáért tenni is kell. Lelkünk ellensége a Sátán minden praktikát bevet, hogy letérítsen bennünket a krisztusi útról.  Képzeljük csak el, hogy egy atléta arról álmodozik, hogy a hosszútávfutás olimpiai bajnoka legyen, ehhez bölcsességgel minden fontos ismeretet megszerzett. Kiváló edzője van, fizikai, testi adottsága is alkalmassá teszi erre, de az edzés helyett testi hajlamainak engedve szívesebben ül barátaival üdítőt kortyolgatva egy vendéglő árnyas teraszán. Kérdezem, így eléri az áhított olimpiai aranyérmet? Tehát a jó irányba vezető úton maradáshoz, cselekvő hit szükséges és feltétel nélküli ráhagyatkozás Isten útmutatására, vezetésére. Isten jelentétében való időzés, az imádkozás és biblia olvasása nem a hívő ember jócselekedete, hanem alapvető létszükséglete, mint a lélegzetvétel.

Most egy kicsit térjünk vissza időben és olvassuk el „Dávid utolsó intelmeit Salamonhoz”. 1Kir. 2,1-4 „1Amikor közeledett Dávid halálának az ideje, ezeket hagyta meg fiának, Salamonnak: 2Én most elmegyek azon az úton, amelyen minden földi halandó elmegy. Légy erős, légy férfi! 3Tartsd meg, amit elrendelt Istened, az ÚR! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, törvényeit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz. 4Akkor beteljesíti az ÚR a nekem adott ígéretét, amikor ezt mondta: Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel, akkor nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról.” Tehát Isten azt a feltételt szabta ígéreteihez „Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel,”

Mi szülők, nagyszülők szeretnénk, ha gyermekeinknek jól menne dolguk? Talán két hete a párom hozza ki a kertbe utánam a telefonomat, Péter, Marika néni unokájának a férje hívott (őt legtöbben ismerjük?).  Hosszasan beszélgettünk és elmondta: Rájöttem, hogy nem az a legfontosabb gyermekeim életében, hogy milyen jól iskolázottak legyenek (bár az is fontos), hanem az, hogy Istent szerető, Istenben bízó keresztyén emberekké váljanak. Mindezt egy bölcs katolikus értelmiségi édesapa szájából hallottam!

„Bölcs Salamon” biztosan ismerte Mózes által lejegyzett törvénykönyvből az úgynevezett „királytörvényt” (5Mózes 17,14-20). „14Ha majd bemégy arra a földre, amelyet neked ad Istened, az ÚR, birtokba veszed, ott laksz, és ezt mondod: Királyt akarok emelni magam fölé, mint a körülöttem élő többi nép, 15csak azt emeld magad fölé királlyá, akit Istened, az ÚR kiválaszt. Testvéreid közül emelj királyt magad fölé; nem tehetsz magad fölé idegen embert, aki nem testvéred! 16Csak sok lovat ne tartson, és ne vigye vissza a népet Egyiptomba, hogy sok lovat szerezzen, mert megmondta nektek az ÚR, hogy ne térjetek vissza többé azon az úton. 17Ne legyen sok felesége, hogy szíve el ne hajoljon, és túl sok ezüstöt és aranyat se gyűjtsön. 18Amikor elfoglalja királyi trónját, másoltassa le magának egy könyvbe ezt a törvényt, amely a lévita papoknál található. 19Tartsa azt magánál, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni az URat, az ő Istenét, s hogy megtartsa ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket. 20Ne legyen gőgös a szíve testvéreivel szemben, és ne térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig uralkodhasson ő is meg a fiai is Izráelben.”

Nem tudhatom, hogy Salamon lemásoltatta-e egy könyvbe és magánál tartotta-e ezt a törvényt, ha igen, olvasta-e azt egész életében „hogy megtanulja félni az URat, az ő Istenét, s hogy megtartsa ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket”, „és ne térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra,” Mennyire vette komolyan az Úr törvényét? „17Ne legyen sok felesége, hogy szíve el ne hajoljon,” Hétszáz főrangú felesége és háromszáz másodrangú felesége volt. Talán a neveiket sem tudta megjegyezni.

A történésekről így tudósít bennünket Isten igéje: 1Kir. 11,4 „Így történt, hogy Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei”.

Tehát Salamon egy nagyon jó kezdet után letért az útról, azt tette, amit rossznak lát az Úr. 1Kir. 11,9-10 „Megharagudott azért az Úr Salamonra, mivel elhajolt az szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, és erre nézve azt parancsolta neki, hogy ne kövessen más isteneket; de ő nem tartotta meg, amit az Úr parancsolt.”

Magamnak azt a következtetést vontam le a történésekből, legyen bármilyen hatalmas mértékű tudása, bölcsessége, önbizalma is az embernek, ha elhagyja Isten igéjének napi olvasását, tanulmányozását és imában nincs napi kapcsolatban Urával, teremtőjével, akkor könnyen letéved az igazak útjáról és a bűnösök útján találja magát. Ha valaki a figyelmeztetés ellenére azt teszi, amit rossznak lát az ÚR, akkor ő visszavonja tőle oltalmazó és áldó kezét.

Salamon nem csak a példabeszédek egyes részeit írta, hanem a Prédikátor könyvének egy részét is. Prédikátor könyvét olvasva meglepő Salamonnak egyik-másik megállapítása, amikor azt írja, minden hiábavalóság. Nem ilyennek ismerjük őt, ha uralkodásának az első időszakát nézzük. Nagyon istenfélő ember volt, királysága első évtizedeiben telve volt a szíve életörömmel. Emlékszünk, hogy meg volt rémülve, mikor kiderült, hogy ő lesz a király Dávid helyett, és amikor Isten álmában megjelent neki Gibeonban, azt kérte adjon neki bölcsességet. És adott Isten Salamonnak bölcs szívet - az eredeti szó azt jelenti: értő szívet. Találó a magyar kifejezés: értelmes szívet, amelyikkel lehet beszélni, és Isten beszélt Salamonnal. Salamon jó királya volt a népnek egészen addig, amíg az élete végén pogány feleségei elhajlították szívét az Úrtól.

Sajnos Salamon nemcsak megengedte a bálványimádást, hanem ő maga is részt vett benne, emiatt törés állt be az életében. Nem véletlen az, hogy a Zsidókhoz írt levél 13,7 azt mondja Pál apostol: ha a hívőket nézitek, akkor „figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket.” Isten segítsen mindenkit, akik most itt halljuk, olvassuk Isten igéjét, hogy mindvégig megmaradjunk az Úrban, és a Salamonéhoz hasonló céltévesztés ne álljon be soha életünkben. Van egy régi magyar közmondás, „minden jó, ha a vége jó”. Egy életút, csak akkor nevezhető jónak, ha az „igazak útjának” végén célba ér. Dávid királyt a későbbi Ószövetségi és Újszövetségi írások többször a hithősök sorában említi, azonban Salamonról sehol nem olvashatunk ilyent.

Salamon ideje óta nagyon sokat változott a világ. Korunkban milyen utakat, lehetőségeket látsz magad előtt? Különbség van a válaszható utakat szemlélve aközött, amit egy fiatal lát és amit a bölcs élettapasztalattal rendelkező vonzónak lát. Azonban a két fő kategória nem változott: igazak ösvénye és a gonoszok útja.

Korunk szédületes technikai és technológiai fejlődésével párhuzamosan vizsgáljuk meg az emberiség erkölcsi fejlődését. Korunk emberének jellemzője, hogy olyan, mint egy féllábú óriás. Az ismeret, a technológia területén gigászi a fejlődés, az erkölcsi fejlődése viszont nagyon hiányos, csökevényes. Ugyanazokkal a bűnökkel küszködik az emberiség évezredek óta. Gondoljunk itt a fejlett technika által kínált lehetőségekre, amik szinte zuhatagként áradnak főleg a fiatalokra: okkultizmus, pornográfia, fogyasztói társadalom által gerjesztett vágyakra, kívánságokra, mindennek elérhetősége már ott van a zsebükben okostelefon formájában.

Talán a mai kor emberének még égetőbb szüksége van az igei útmutatásra, világos és egyértelmű életpéldára, amit követve nem könnyen tudja a „gonosz megvezetni őket”. A Biblia figyelmeztet bennünket, hogy végidőkben a Bibliát felületesen ismerő kiválasztottakat is könnyen megtévesztheti az eljövendő fenevad és az Antikrisztus.

Végül pedig Isten embere nézz fel Jézus Krisztusra, tartsd az irányt, ügyelj a lépteidre, hogy meg is maradj az úton, amely az életre vezet. ÁMEN

Egy csődöt mondott édesapa ítélete!

 1Sámuel 2,27-36 „27És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az ÚR: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak. 28Izráel valamennyi törzse közül őt választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz, illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. 29Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? 30Ezért így szól az ÚR, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az ÚR: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. 31Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öregember a házadban. 32Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öregember soha a házadban. 33Egyvalakit nem irtok ki oltárom mellől, hogy ne epesszem el egészen a szemed és gyötörjem halálra a lelkedet. De a többiek, a te házad népe a legszebb férfikorban fog majd meghalni. 34Ez lesz számodra a jel, amely majd a két fiadon, Hofnín és Fineáson következik be: egy napon halnak meg mindketten. 35De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben. 36És aki megmarad házad népéből, eljön majd, leborul előtte egy kis pénzért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: Fogadj fel engem bármilyen papi tisztségre, hogy ehessem egy falat kenyeret!”

Hangfelvétel meghallgatható (letöltés):  https://drive.google.com/file/d/1zsiQi3z-e8pKvqABSUXO7PVG7yH5QBZ5/view?usp=sharing

A felolvasott igénk a bírák korának történéseiről tájékoztat bennünket. Éli Isten választott népének Izráelnek a főpapja, ezen felül Izráel bírája is volt 40 évig. Mint Áron főpap leszármazottja töltötte be pozícióját (4Mózes 18,1-20). Én nem szándékozom őt elítélni, ez Istennek a joga, de gyermekei nevelésében valamit nagyon - nagyon elronthatott. Mint olvastuk alapigénkben az Úr figyelmeztette őt 1Sámuel 2,29 „29Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával?”

A ma felolvasott alapigénk fő mondanivalója: Prófétai jövendölés Éli háza népe ellen. Felemelőbb az olyan szolgálat, amikor Istennek Jézus Krisztusban gazdagon kiáradó kegyelméről, szeretetéről, áldásáról kell igei üzenetet közvetíteni. Ha értelmes szívvel olvassuk, vagy hallgatjuk a teljes Biblia üzenetét, akkor látnunk, éreznünk kell, hogy abban túlsúlyban vannak a próféták, szentírók által közvetített igében az útmutató, figyelmeztető, dorgáló üzenetek a mindenkori ember számára.

Mennyei Atyánk, mint a gyermekeiért felelősséget érző „családfő” nagyon fontosnak tartja, hogy Jézus Krisztusban kiáradó szeretete mellé, elvárásait is elénk adja útjelzőként. Isten gyermekei nem élhetnek, nem viselkedhetnek úgy, mint az ördögfiókák, mert az méltatlan lenne rangjukhoz. Igenis, az istenfiúság méltóságot, rangot és kötelezettséget is jelent.

1Sámuel 2,12,17 „12Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral”, „17Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot.”

Isten főpapjának lenni nagy felelősséget jelentett. A népet képviselték Isten előtt, és Isten tekintélyét ábrázolták ki a nép előtt. Nem tudom, nem tájékoztat bennünket a Biblia, hogy Éli főpap milyen példakép lehetett fiai előtt. Megpróbálkozott ugyan becstelenül viselkedő fiainak erőtlen dorgálásával, de fiai nem hallgattak rá. Pedig, először, mint apának, majd, mint főpapnak jogában, hatalmában állt volna fiait keményen büntetni, vagy félreállítani a felelősségteljes szolgálatból. Valamiért nem tette, talán azért, mert jobban szerette fiait, mint az Urat. Isten könyörtelenül kimondja rá az ítéletet, mert csődöt mondott, mint édesapa és mint főpap is. 1Sámuel 3,11 „11Akkor az Úr ezt mondja Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle”,

A mai szolgálatra való felkészülés során érdekes kérdések, gondolatok fogalmazódtak meg bennem. Baj az, ha valaki szereti gyermekét? Baj az, ha valaki nagyon szereti gyermekét, vagy éppen unokáját? A szeretet a végtelenül bölcs és hatalmas Isten által belénk kódolt, kimondottan előnyös tulajdonság. Ezt csak a bűn által „e világ fejedelme” a gonosz tudja bennünk felülírni, hogy a szeretet helyét az ember szívében a gyűlölet, neheztelés foglalja el. Ha az ember megtűri életében, családjában a bűnt, akkor általában a szeretete is nagyon személyválogató lesz. Éli főpaptól ezt kérte számon az Úr, „Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem”.

Vajon a mi korunkban ez másképpen történik? Nézzünk meg egy mai történetet! Villamoson egy anyuka utazott 4 év körüli kisfiával, velük szemben egy idősebb hölgy ült elegánsan kosztümbe öltözve. A kisfiú unalmában sáros cipőjével lábát előre lóbálva rugdosni kezdte a hölgy ruháját. Az udvariasan szólt az anyukának, hölgyem legyen szíves rászólni a fiára, mert összesározza a ruhámat. Nem szólok rá, stresszmentesen nevelem, hogy ne sérüljön a kis személyisége. Felettük álló fiatalember komótosan kivette szájából a rágógumit és kezével a fiatalasszony homlokára nyomta, gyermekkoromban engem is stresszmentesen nevelt az édesanyám.

Tehát korunkban is előfordul, hogy szinte bálványozza valaki gyermekét. Érdemes végig gondolnunk, milyen a mi szeretetünk gyermekeink, unokáink irányában?

Ábrahámnak késő vénségében százéves korában született meg Izsák, mint az Úr által megígért örököse. Izsák biztonsága érdekében Izmaelt a szolgálótól született fiát 14 éves korában, elküldte annak anyjával együtt. Nagyon szerethette Izsákot, ezért az Úr próbára tette Ábrahámot. 1Mózes 22,2 „2Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!”

Ismeretes előttünk a történet! 1Mózes 22,16-17a „és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, 17 azért gazdagon megáldalak,”

Most nézzünk történetet egy másik apának gyermekei és Isten iránti szeretetéről. Aki olvasta és megértette Jób könyvét, az előtt ismeretes, hogy Jób is nagyon szerette mind a tíz gyermekét. Jób 1,4-5 „4 Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. 5Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.”

Amikor az ÚR által megengedett próbában Jób egyszerre mind a tíz gyermekét elvesztette az összes javaival együtt, akkor nem hibáztatta, nem lázadt ellene, hanem megnyírta fejét, ruháját megszaggatva, földre esve leborult Isten előtt és azt mondta „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” A kopaszra nyírt fej és az éppen viselt ruha megszaggatása a zsidóknál a veszteség, a mély fájdalom és gyász kifejezése.

Most vizsgáljuk meg az alapigénk üzenetét az Újszövetség fényében. Jézust megkérdezték a farizeusok, Máté 22,36-40 „36Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 37Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 38Ez az első és a nagy parancsolat. 39A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 40E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Jézus Krisztus azt hangsúlyozta ezzel, hogy az ember életében első helyen álljon az Isten szeretete, méghozzá nem is akárhogyan, minden más csak utána következzen. Felebarát, házastárs, gyermek, és a család szeretete Istennek tetsző élet velejárója, következménye kell, hogy legyen. A tízparancsolatban világosan kifejezi, „mert én az Úr féltőn szerető Isten vagyok!” Máshol azt mondja, dicsőségemet másnak nem adom. Ha Éli főpap rangsorban fiait, csak Istene után sorolta volna, és érdemeik szerint fegyelmezte, nevelte volna őket, akkor egészen másképpen alakulhattak volna az események.

Ábrahám nagyon szerette Izsákot, de jobban szerette Istent! Jób szerette gyermekeit, de jobban szerette Istent. Mindig emlékezni fogok fiam első feleségének hozzám intézett kérdésére. 2006 januárban a László kórházból jöttünk haza, fiam altatásban agyhártyagyulladással az intenzív osztályon feküdt, mindkét elgennyesedett fülét életmentő műtét során megoperálták. Kérdés a következő volt. Ha meghalna a fia, akkor is szeretné az Istent? Bár nehéz így kimondani, de akkor is szeretném az Istent.

Nagyon sokszor kértem az Urat, tegye lehetővé, hogy olyannak értékeljem, lássam magam, amilyennek ő lát engem. Tisztában vagyok azzal, hogy Istennek egy gyarló, kegyelemre szoruló teremtménye vagyok, de tudom mivel tartozom Megváltómnak. Ő helyettem szenvedte bűneim büntetését a kereszten, pedig kegyelmére teljesen érdemtelen vagyok. Hálás vagyok, mert adott halló fület, értő szívet, hogy igéje mérlegére lépve felismerjem bűnös elveszett voltomat. Megszólított, megállított a kárhozat felé vivő lejtős úton, pedig tudom, hogy nálam jobb emberek is voltak, akik ma vakon haladnak tovább a lejtőn, amelynek végén ítélet várja őket.

Kedves testvérek, lenne most hozzátok egy furcsának tűnő kérdésem. Kértétek már; Uram tégy alkalmassá, hogy szeresselek és imádjalak teljes szívemből, teljes elmémből, teljes lelkemből, és minden erőmből? Én kértem, de érzem, hogy az én szeretetem mégis annyira emberi, halvány árnyéka sem lehet annak, ahogyan Ő szeretett minket, Ő az életét adta értünk.

Ismeritek az elmúlt időszak történéseit családunkban. Már ifjúkorom óta azt tartottam legnagyobb veszteségnek, legnagyobb fájdalomnak, ha valakinek a gyermeke koporsója előtt kellett megállnia. A miérteket nem tudom, ha az Úr jónak látja úgyis a tudomásomra hozza. Láttatok már olyant, hogy a veszteséget, fájdalmat elszenvedő kisgyermek könnyes szemmel ugyan, de odabújt az őt fegyelmező édesanyjához, vagy édesapjához. Én is tudom, érzem, hogy szerető mennyei Atyám karjaiban találok csak igazi vigasztalást.

A gyermekek nevelése a szülők részéről nagy felelősség Isten és emberek előtt is. Gondoljuk csak végig, milyen példát hagytunk gyermekeinknek, vagy éppen unokáinknak. Az kevés, ha csak elmondjuk nekik hogyan kell viselkedni, milyen erkölcsi normák szerint kell élni. Egy példát hadd mondjak: ha egy szülő ígér valamit gyermekének és nem tartja a szavát, akkor a gyermek úgy éli meg hogy hazudtak neki, becsapták. Gyermeknél ez úgy csapódik le, hogy ő is hazudni fog, az ígéreteit nem lehet komolyan venni.

Ha egy gyermek azt tapasztalja a szülőtől, hogy nem egészen törvényes, nem becsületes módon is lehet jövedelemhez jutni, akkor ez beépül az értékrendjébe. Kedves testvérem, velem együtt te is vizsgáld meg milyen példát hagysz gyermekeidnek! Ha téged követnek, te vagy a példaképük, akkor Isten elégedett lesz velük? Éli főpap egy csődöt mondott édesapa, nem kell ennek így lenni a mi életünkben, van segítségünk! (Egy apa imája: felolvasni!)

Istenünk az ő igéjében nem azért adja a korlátokat, hogy gátoljanak, hanem megvédjenek bennünket. Ha Isten igéje szíved hústáblájára van írva, akkor mint belső értékrend meghatározó lesz életedben. Lehet, hogy itt-ott követsz el apróbb szabálytalanságot, de nem akarsz görcsösen megfelelni a külső elvárásoknak. Egyszerűen azt teszed, ami a helyes, és nem a jutalomért, vagy a büntetéstől való félelem miatt, hanem azért, mert szereted Istent.

Míg élek sosem felejtem el, itt gyülekezetünkben a szószékről hangzott el: Nehéz hívőnek lenni, mert sok mindent nem szabad tenni. Amikor vége volt a szolgálatának, odamentem a testvérhez, azt mondtam, hívőnek látszani valóban nehéz, de ha szívedben ott van a belső értékrendként Isten szeretete, akkor nem nehéz, mert olyan magától értetődő minden.

Ha igazán jó kapcsolatban vagy az Úrral, azért tartod meg, és azért tartod be a törvényt, mert szereted Őt, és nem azért, hogy ezáltal megfelelj neki. Nagy különbség! Egyszerűen fájna a lelkednek, ha megszomorítanád Őt. Nem tudnál a szemébe nézni. És ha mégis itt-ott átlépted a határt, beleestél, elkövetted, akkor tudod, hogyha őszinte bűnbánattal fordulhatsz hozzá, nem fogja fölhánytorgatni. Igazi apa-fia kapcsolat van köztetek. Őszinte szeretet-kapcsolat. Ha így éljük életünket, akkor mint szülők és nagyszülők, nem fogunk csődöt mondani a gyermeknevelésben sem.

Zsidó 8,10 „Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. ÁMEN