Elhivatáshoz méltó élet - teljes türelemmel is!

 

Galáta 5,22-23. A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.

Efézus 4,1-3. 1Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, 2teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.

2025-06-29. Igehirdetés hangfelvétle

https://drive.google.com/file/d/1g6QTD4RQkyU41rprB0b_hfqKnVhSJoni/view?usp=sharing

Mai igehirdetés központ gondolata: Elhivatáshoz méltó élet – teljes türelemmel is!

Pál apostol a Galátákhoz írt levél 5,19-21 felsorolja a test cselekedeteit. Érdekes, hogy amíg a Lélek gyümölcséből kilenc pozitív megnyilvánulási formánk szerepel a felsorolásban, addig a test cselekedeteiből majdnem duplája, de ezzel még nincs vége, mert úgy zárja a felsorolást, és ezekhez hasonlók. Majd a 22. versben hozzáírja: „Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát”.

Nyitott szívvel és nyitott értelemmel vizsgáljuk meg a Galáta 5,16-26 igeszakaszt. Nincs még egy olyan igeszakasz, mint ez, amely ilyen világosan szembe állítaná egymással azok életmódját, akiket még a test, a bűnös emberi természet irányít, és azokét, akik Krisztus Lélekkel teljes követői.

A bűnös emberi természet, itt a görög eredetiben szó szerint a test kifejezés, a romlott kívánságokkal terhelt, Istennek ellenálló, saját útjához ragaszkodó emberi természetre utal.

Igehirdetés alapigéjét így olvastuk: 22A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23szelídség, önmegtartóztatás.

Először nézzünk utána, mit rejt, mit tartalmaz magában a Lélek gyümölcse megnevezés? A bűnös természet cselekedeteinek ellentéte, az istenközpontú lelki életmód, amely azt tükrözi, hogy a Szentlélek valóban megtermi bennünk a kívánatos gyümölcsét.

Első, amit tudnunk kell, hogy ebben a felsorolásban: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23szelídség, önmegtartóztatás”, mint Lélek gyümölcse, nem több gyümölcsfajtát jelent, hanem csak egy gyümölcs többféle jellemzővel. Úgy tudjuk közérthetően elképzelni, hogy az alma egy gyümölcs, de az alma, mint gyümölcs többféle jellemzővel bírhat: van téli alma, nyári alma, édes alma, van iszonyúan savanyú alma is, lehet sárga színű, piros, cirmos és még sorolhatnám a különböző jellemzőit.

Egy gazda hatalmas almaültetvényét úgy ültette, hogy annak egyik vége közvetlenül az út mellett volt. Egy barátja megkérdezte, nem félsz attól, hogy az almáskertet a tolvajok megdézsmálják. Tudod kedves barátom, az út mellé hét vármegye legsavanyúbb almafáit ültettem. Ha valaki megkóstolja elmegy a kedve, hogy beljebb menjen a nemes, kívánatos almát termő fákig.

Tudjátok kedves Barátaim, kívülről így néz ki a hívő élet is. Felületes szemlélőnek kívülről nagyon savanyúnak látszik. Istenfélő életvitelben csak a korlátokat, tilalmakat látja. Kérdezem tőletek, a szakadék szélén a korlát azért van, hogy korlátozzon, vagy védjen bennünket. Aki elfogadta Istennek, Fiában Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, annak egyre édesebb és kívánatosabb lesz a győztes oldalán kiteljesedett hívő élet.

Azért Lélek gyümölcse a neve, mert a Szentlélekkel teljes emberek életére, megnyilvánulására jellemző, hogy a Szentlélek bennünk munkálkodva megtermi a legkívánatosabb lelki gyümölcsöt.

A Szentlélek bennünk való munkálkodásának eredménye az igazi lelki gyümölcstermés. Kedves testvérem, ha egy őszinte kritikusod, csak azt az egyet tudja felhozni ellened, hogy hívő vagy, akkor már Isten kegyelméből megterem benned a Lélek gyümölcse.

A héten sokat elmélkedtem azon, mi lehet a legfőbb oka annak, hogy velem együtt, akik Isten gyermekének valljuk magunkat, híjával vagyunk, vagyis nem teljes bennünk a lelki gyümölcstermés? Egyedül Jézus Krisztus volt tökéletes ezen a téren, persze ez nem mentesít bennünket a felelősségünktől. Gondoljunk csak bele, milyen lesz az a magát hívőnek tartó ember, aki nem is vágyik arra, hogy benne az Istentől kapott Lélek jó gyümölcsöt teremjen?

Drága testvéreim, megtapasztaltam magamon, ha újjászülettünk Isten Lelke által vezérelve, nem dőlhetünk hátra, mert akkor is folyamatos harc dúl bennünk a velünk született bűnös emberi természetünk ellen. Amikor felszínre jön bennünk egy kétes kívánság, érdemes feltenni magunknak ezt a kérdést, „Vajon Jézus most mit tenne?” Higgyétek el, egyből világos lesz számunkra a helyes értékrend, amihez már tudunk igazodni. Mert világos számunkra, hogy Jézus természetében nem volt viszálykodás, ellenségeskedés, széthúzás, harag, önzés, irigység és ezekhez hasonlók.

Az elmúlt hét elején keleti pályaudvarnál a kettes metró mozgólépcsőjén lefelé menet szembe tűnt egy plakát, könyvreklám, melyen arckép és egy felirat volt. „A szabadság rabságában”. Ez így első hallásra ellentmondásnak tűnik.

Erről a könyvről a „A szabadság rabságában”, először a tékozló fiú példázata jutott eszembe. Ennek a fiúnak az Atya szeretete, és a szerető családi kötelék, szó szerint az agyára ment. Teljesen függőség nélküli szabadságra vágyott, neki ne mondja meg senki, hogy mit csináljon. Tudnunk kell, hogy aki elutasítja a szerető Istenünknek Fiában Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, az automatikusan továbbra is a Sátán rabszolgája marad. Ismerjük a tékozló fiú történetet, az általa elképzelt és hőn áhított szabadsága a moslékos vályúig vezetett.

Aztán eszembe jutott egy másik könyv, ennek ellentét párja, „Rácsok mögött szabadon”, melynek írója Boros Lajos, aki hétpróbás bűnözőként, fegyveres rablásért került börtönbe. Életének 22 évét rácsok mögött töltötte, ott tért meg, egy rabtársa bizonyságtétele vezette az Úr Jézus Krisztushoz. Még 12 év volt hátra a büntetéséből, de valódi bűnterhétől megszabadulva igazi lelki szabadságban élte a hátralévő éveit a rácsok mögött. Börtönből szabadulva, hívő felesége és családja lett. Meghívások alapján, mint baptista lelkipásztor járja az országot, és Jézus Krisztusban kiteljesedett életéről, a rácsok mögötti boldog rabságáról tesz bizonyságot.

Marad a kérdés: mi lehet a legfőbb oka annak, hogy sokunkban, akik Isten gyermekének valljuk magunkat, híjával van, vagyis nem teljes bennünk a lelki gyümölcstermés.

Én úgy látom, ha nincs meg szívünkben, szerető Istenünk iránti feltétel nélküli bizalom, akkor életünk arról szól, én tudom mi a jó nekem, nekem ne mondja meg senki. Ilyen ember általában csak akkor fordul Istenhez, amikor elképzeléseinek megvalósításában már teljesen csődöt mondott. Ha őszinte bizalom hiányában, Istenünkre csak életünknek kudarcos szakaszaiban van szükségünk, akkor Jézus Krisztus által megígért drága Szentlélek nem tud bennünk munkálkodni és kívánatos lelki gyümölcsöt teremni, mert kiszorult az életünkből.

Mai igehirdetés egyik központi gondolata, „Elhivatáshoz méltó élet – teljes türelemmel!”

1Korinthus 1,9 „Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” Gondoljuk csak végig, ha egy igazán hűséges személy elhív bennünket egy életútra, egy rendkívüli eseményre, akkor vele kapcsolatban mire számíthatunk? Feltétel nélkül bízhatunk benne, mert élete árán is megvéd, megszabadít bennünket. Biztosak lehetünk abban, hogy mindig, mindenben a javunkat akarja, még akkor is, ha az éppen nem egyezik a mi elképzelésünkkel.

Hogyan tudjuk mindezt a kiváltságot, minden emberi értelmet meghaladó áldását megköszönni, meghálálni? Elhívásában kifejezte irántunk való bizalmát, soha, de soha ne okozzunk szerető Istenünknek csalódást, igyekezzünk elhívatásunkhoz méltó életet élni. Ha ez döcögve megy, akkor kérjük a segítségét, Ő ezt örömmel megadja, hiszen ez akaratával megegyező kérés.

Áhítatunkban az elmúlt három hét folyamán a Lélek gyümölcsének három jellemzője (szeretet, öröm, békesség) volt elmélkedésünk középpontjában. A mai nappal kezdődő héten, a Lélek gyümölcsének negyedik újabb jellemzője, a türelem van az igei üzenet középpontjában.

Türelem ellentéte a türelmetlenség. Úgy általában miben nyilvánul meg a türelmetlenség? Kifelé való panaszkodásban, ingerültségben, zúgolódásban, és haragosságban. Drága testvéreim, én már olyan sokszor megszégyenültem szerető Istenünk és embertársaim előtt a türelmetlenségem miatt. Persze ez csak akkor működik, ha van Istenünktől kapott élő, égető lelkiismeretem.

Türelem is a Lélek gyümölcse, a szeretetünk kifejezésének, megélésének egyik nagyon fontos formája. Ha valakit közbeszólás nélkül türelmesen végig tudunk hallgatni, az iránta való tiszteletünk, szeretetünk megnyilvánulásának egyik jele. Őszintén be kell vallanom ezt a hiányosságomat, hogy a türelemmel való hallgatás nem az erősségem. Persze én is találkoztam, nem is egyszer, olyan beszélgető partnerrel, akinél szó szerint értve, szóhoz sem jutottam.

Még február elején történt, Párommal boltban voltunk, hazafelé menet a piacnál Évi kérte, hogy álljunk meg, mert ott is vásárolni szeretne. Rendben van, itt a kocsiban megvárlak. Telt az idő, csak vártam és vártam, már kezdtem elveszíteni a türelmemet.

Kínomban elővettem a telefonom és a közösségi oldalon felugró első videóban egyik közismert régi színészünk nagy átéléssel a szeretet himnuszát mondta végig 1Korinthus 13 alapján. Sorolta az igazi szeretet jellemzőit, „4A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 6Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 7Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” Amikor odáig ért, a szeretet mindent eltűr, akkor úgy igazán megszégyenültem szerető Istenünk előtt. Bocsáss meg nekem Uram, mert kevés bennem a szeretet.

Úgy érzem, hogy ebben a felgyorsult világban nagyon – nagyon ritka és értékes kincs a békességből fakadó türelem. Miért mondom ezt? Mert a türelmetlen ember lelkében nincs meg az a békesség, amiről az ÚR Jézus beszél. János 14,27 „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”. Már olyan sokszor megtörtént velem, hogy érezve a türelmetlenségem fokozódását, térdeimre ereszkedve imádkoztam, ÚR Jézus te azt ígérted, hogy békességet hagyok nektek, nekem most nagyon nagy szükségem van a tőled jövő békességre. Higgyétek el, minden ilyen alkalommal, úgy igazán kisimult a lelkem, és békesség töltötte be a szívemet.

Szeretet, öröm, békesség, türelem, mind egy tőről fakad, szerető Istenünk kínálja Fiában Jézus Krisztusban, mindezt kegyeleméből hit által. Ha ezt a minden emberi értelmet meghaladó ajándékot elfogadod, ez lesz életed legjobb döntése, amit soha, de soha nem fogsz megbánni.

ÁMEN

Jézus dicsőségre vezeti a fiakat, a testvéreit!

 

Zsidók 2,5-12 5Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. 6Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? 7Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, 8mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, 9azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. 10Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. 11Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 12amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

Imádkozzunk! Mennyei Édesatyánk, hatalmas, dicsőséges Istenünk. Drága Urunk szívünkben őszinte hálaadással és köszönettel jövünk hozzád, mert Fiadban Jézus Krisztusban kiáradó kegyelmeddel meg akarsz állítani bennünket a kárhozat felé vezető úton. Kérlek Uram, hogy Igéd reflektorfénye világítsa meg azokat a gondolatainkat, cselekedeteinket, amelyek méltatlanok Jézus Krisztus drága vérén megváltott gyermekeidhez. Mennyei Atyánk, kérlek Szentlelkeddel nyisd meg szívünket, értelmünket Igéd áldott üzenete előtt, hogy azt befogadva mindig hűséggel és engedelmességgel haladjunk a feléd vezető keskeny úton. ÁMEN

Kedves Testvéreim, sok szeretettel köszöntelek benneteket a mai Istentiszteletünk kezdetén az Úr Jézus nevében.

Bevezetőben a következőket kívánom elmondani nektek! Egyedül Isten Igéje, a teljes Biblia lehet számunkra hiteles útjelző, ebben az Istentől mindjobban elforduló világban. Legyen világos előttünk, hogy ami a Szentírásnak ellentmond, az nem Istentől van. Vannak, akik ellenőrizetlen forrásokból származó kijelentésekre hivatkozva választanak maguknak olyan útirányt, amelyen a Sátán sokat ígér, (mindig a régi mesével jön, nagy dolgokra hívlak el benneteket, mert kiválasztottak vagytok, és az ember becsvágyának ez nagyon hízelgő), de végül is keveset ad. Amit ad, hosszabb távon abban sem lesz köszönet, mert ahogyan szokták mondani, előbb – utóbb kilóg a lóláb.

Egyén és közösség életében igaznak tartott kijelentések egyedüli hitelesítője a lelki gyümölcstermés (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.) Ha a Sátánt hatalmas ígéreteivel, hiú dicsőségvágyból beengedik az egyén és közösség életébe, akkor ott a diabolos, a nagy szétdobáló örömmel és a maga alaposságával teszi a munkáját, előbb - utóbb szétrombolja a közösséget.

Rám nagyon nagy hatással van 1Péter 4,10-11 igeszakasz mély üzenete, egyben nagy felelősséget helyez a vállamra, mely így hangzik: „10Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: 11ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.”

        A ma felolvasott igeszakasz alapján az igehirdetéshez rendelt központi gondolat: Jézus dicsőségre vezeti a fiakat, a testvéreit!

Nézzük mi a dicsőség szó valódi jelentése: „Dicsőség, olyan kisugárzás és hódolatra indító méltóság, mely valakiből, aki igen hatalmas, az őt szemlélőre kiárad, és az csodálat vagy imádat magatartására készteti.” Ez bennünk elsősorban a Mennyei Atyánkra, Krisztus Jézusra, és a Szentlélekre irányuló hódolatunkban nyilvánul meg.

Nézzük, mi az, ami ebből ránk vonatkozik: Jézus Krisztus a megszentelő és mi a megszenteltek. Minket, akik kegyelemből hit által Mennyei Atyánknak gyermekei vagyunk, Jézus Krisztus a testvéreinek nevez bennünket. Ez valami hatalmas megtiszteltetés számunkra, ő Jézus Krisztus a mi dicsőségünk.

Igazából kiváltság számunkra, hogy nem szégyell bennünket testvéreinek nevezni! Remélem mi sem szégyelljük Őt nevén nevezve (Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó) megvallani a gyülekezet falain kívül az emberek előtt! „Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Márk 8,38)

        Most pedig tegyünk egy kis kitekintést a Zsidókhoz írt levéllel kapcsolatban. A levél keletkezésének idejét Krisztus után 70 előtti időszakra feltételezik, mert nem ír a Jeruzsálemi templom lerombolásáról és templomi áldozatok megszűnéséről. Igazából nem lehet tudni, hogy kinek, kiknek szánta a szerző ezt a levelet, annyit sejthetünk, hogy görögül beszélő, Izrael földjén kívül élő keresztyén zsidókhoz.

A jelek szerint az üldöztetés és a csüggedés miatt, már - már feladták Krisztusba vetett hitüket, míg mások vissza akartak térni a zsidó vallási gyakorlatokhoz. A levél írójának egyértelmű célja, hogy erősítse az akkori és a mai keresztyéneknek Krisztusba vetett hitüket.

Kedves Igehallgató gyülekezet, véleményetek szerint, ki a zsidókhoz írt levél szerzője? …

Sem az eredeti cím, sem a levél, nem nevezi meg a szerzőt, de az akkori olvasók minden bizonnyal ismerték őt. Az V. században felmerült, hogy talán Pál apostol a szerző, de a Zsidókhoz írt levél kifinomult görög stílusa merőben eltér Pál apostol leveleitől.

Az Újszövetségben név szerint megnevezett személyek közül, (Lukács leírása alapján) leginkább Apollós felel meg annak, amit a levél szerzőjéről tudunk. Apollós a Korinthusi gyülekezet létrejötte után néhány évig Pál apostollal dolgozott (1Kor. 1,12; 3,4-6,22).

Ez a zsidó olvasótáborhoz írt levél egyik jellemzője, hogy sokkal inkább igehirdetés, mint levél. Ez a levél minden más újszövetségi írásnál erőteljesebben figyelmeztet a hitehagyás (lelki lázadás, a Krisztusba vetett hittől való elszakadás) veszélyeire.

        Most pedig térjünk vissza az előbb felolvasott „alapigénk” számunkra fontos üzeneteihez.

Zsidók 2,5-6. Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Mennyei Atyánk, aki nem csak nekünk, hanem Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, nem angyalok sokaságának uralma alá rendelte a világot, hanem Fia a hatalmas és dicsőséges Krisztus uralma alá. János 1,3-4-ban azt írja Isten Igéje Krisztusról, „Kezdetben volt az Ige, és az Ige (Logosz) Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létre jött”.

Zsidók 2,6-8 „Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá. Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél. Levél írója idéz a Zsoltárok 144,3-ból és a Zsoltárok 8,5-7-ből. Ez a zsoltár Istent dicsőíti, mert törődik a halandó emberrel, és gondja van rá, Krisztus Jézusnak pedig mindent a lába elé vetett és Úrrá tette keze alkotásán.

Zsidók 2,7 ”Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál”. Jézus Krisztus itt-e földi létben nem volt hatalma teljében, mert önként vállalva kiüresítette magát, letette hatalmát, itt azt olvashatjuk Isten kisebbé tette őt az Angyaloknál. Babaillatú, gondozásra szoruló kisgyermekként, hozzánk hasonló emberi testben született meg egy betlehemi istállóban. Amikor azt a sok csodát tette, akkor előtte mindig az Atyához fohászkodott. Olvashatunk arról is, hogy fontosabb döntése, például a tanítványok kiválasztása előtt az egész éjszakát imádsággal töltötte (Lukács 6,12).

Kedves testéreim, nem tudom, hogy vagytok vele, de én még egy egész éjszakát soha nem töltöttem imádsággal, pedig Jézus Krisztust ebben is a példaképünknek kellene tartanunk.

Mivel Krisztus Jézus hatalmából kiüresítve vállalta a földi létet, ezért a Szentlélek erejével tette azt a sok csodát, csak párat említek (kenyérszaporítás, halottak feltámasztása, csodálatos gyógyítások, a viharos tenger lecsendesítése).

Ha nem így lenne, mit gondoltok, akkor miért mondta volna tanítványainak (János 14,12; Kol 1,16-17) „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Igazán őszinte, hitből fakadó imádság esetén, például a gyógyulás, gyógyítás mindig a Szentlélek erejével történik.

Gyógyulásért, vagy más „csodáért” való imádságunk legfőbb akadálya a kishitűségünk. Miért mondta volna Jézus a tanítványainak a Márk 9,19-ben, amikor egy néma fiúból nem tudták kiűzni az ördögöt: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?

Talán vannak olyan „tanítványok is, akik dicsőségre vágynak”. Most egy idézet következik Biblia magyarázatból! „Amennyiben buzog benned az ambíció és a versenyszellem, és dicsőségre áhítasz, figyelmeztetlek, hogy a dicsőség nem cél, hanem gyümölcs. Pál apostol életét, szolgálatát is jellemezte ez az engedelmességéből fakadó dicsőséges gyümölcs.  Az kapja, aki vállalja azt az utat, amit Jézus Krisztus is bejárt: a megüresítés és alázat /alávetés/, az engedelmesség útján. A gőgös dicsvágy és hódítás az ördög kísértése, amiben nagyot lehet bukni. Aki nem fél engedelmeskedni, azt viszont Isten emeli magasra!”

Ha Isten szolgálatában akarunk járni, ha arra vágyunk, hogy neki tetsző jó gyümölcsöt teremjünk, akkor mindennél fontosabb a hitből fakadó engedelmesség.

Volt egy német lelkész Dietrich Bonhoeefer, akit a náci Németországban 1945. április 9-én, megalkuvást nem tűrő hitéért, néhány társával együtt hazaárulás vádjával kivégeztek. Dietrich Bonhoeefer lelkész hitvallása ez volt: Csak a hívő engedelmes (azt hiszem ezzel mindannyian egyetértünk, de így folytatta), aki engedelmes csak az a hívő!

Alapigénkben a Zsidók 2,10-ben így olvastuk: „Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.”

Erre találtam egy ideillő Biblia magyarázatot. „Ezt az Igét olvasva, vagy hallva, egyből arra gondolhatunk, hogy Megváltónk, a dicsőséges Jézus Krisztus tökéletes volt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Jézus akár erkölcsi, akár lelki értelemben tökéletesítésre szorult volna (ő ugyanis sosem maradt el a tökéletességtől), itt arról van szó, hogy üdvösségszerző szerepének kellett tökéletesedni. Ugyanis Isten tökéletes Fia, az emberként átélt szenvedések által vált tökéletes üdvözítővé. Mivel minden körülmény között engedelmes volt, egészen a borzalmas kereszthalálig, így az egész emberiség tökéletes képviselőjének bizonyult, és méltónak találtatott arra, hogy minden ember helyett maradéktalanul kifizesse a bűneinkért járó jogos büntetést.”

Kedves Testvéreim: Milyen felemelő és megtisztelő számunkra, amikor Jézus Krisztus követésének útján járva, nyíltan testvéreinek szólít bennünket. Ezért, ha dicsekedni akarunk, egyedül Jézus Krisztussal dicsekedjünk, mert csak őbenne tudunk hozzá méltó lelki gyümölcsöt teremni, mindezért dicsőítés és hála szálljon szívünkből, lelkünkből mennyei trónusa elé.

Jézus nem szégyell minket, drága vérén megváltott gyarló bűnös embereket testvérének nevezni. Ezért hálából, minden erőnkkel törekedjünk úgy élni, nehogy szégyent valljon velünk! 

ÁMEN

Krisztus tökéletes szeretete!

 

János 15,12-17 12Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. 13Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. 14Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. 15Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. 16Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. 17Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.

Igehirdetés hangfelvétele

https://drive.google.com/file/d/1G7vzkJyij6bf0J1MBaZfFen_mLRcaaQQ/view?usp=sharing

Mai igehirdetésünk alapjául kiemelt rövid szakaszban (János 15,13-17) lejegyzett tanítás közvetlenül a páskavacsora után hangzott el Jézus Krisztus tanításaként. Nyilvánvaló, hogy a páskavacsora, amit utolsó vacsoraként is ismerhetünk csütörtökön volt. Újszövetségi Bibliánkban János evangéliumának 13-16. részébenben, Jézus Krisztusnak erről mondanivalójában és terjedelmében hatalmas tanításáról olvashatunk. Ez a tanítássorozat, talán fogalmazhatok úgy, hogy a Názáreti Jézus földi küldetésének végén, akkori és későbbi tanítványaihoz intézett búcsúbeszédét tartalmazza. Gondoljunk csak bele ez a tanítás négy egész részben van lejegyezve. Tizenhetedik részben pedig Jézus főpapi imádságára csodálkozhatunk rá, irántuk és irántunk való gazdagon kiáradó szeretetében, és értünk való felelősségében hálás szívvel gyönyörködhetünk.

Tizennyolcadik részben tudósít bennünket Isten Igéje, Jézus Krisztus elfogatásáról. A zsidók a következő újabb napot nem éjféltől számították, hanem mindig napfelkeltétől a következő napfelkeltéig. Mivel a János 18,3 tudósít bennünket arról, hogy Jézus elfogatásához fáklyákkal vonult ki a katonai és templomi szolgákból álló csapat, így az még csütörtök éjszaka történt. Kajafástól a helytartóságra vitték Jézust, akkor már napfelkelte után, péntek kora reggel volt. (János 18,28).

E bevezető után térjünk vissza az alapigénkben leírt történésekhez. A mai napra felolvasott igeszakaszhoz az a kiemelt gondolat van rendelve, „Krisztus tökéletes szeretete!” Ha jól belegondolok, minden igyekezetem ellenére is, soha nem lesz olyan tökéletes a szeretetem, mint ahogyan Jézus Krisztus szereti az övéit. Ő az életét áldozta fel azért, hogy megszabadítson bűneim rabságából. Jézus Krisztus akkor, ott a páskavacsora utáni búcsúbeszédében nem azt mondja tanítványainak, hogy jó lenne, ha a körülményekhez képest szeretnétek egymást, hanem egyértelműen azt mondja „12Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” A parancsra nem az jellemző, hogy ajánlott, hanem kötelező érvényű!

Vegyük úgy, hogy Jézus Krisztus irántunk való szeretete száz százalék. Ő nagyon jól tudja, hogy a legtöbb ember szinte képtelen úgy szeretni, mint ahogyan Jézus szeret bennünket. Mégis azt parancsolja, hogy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett bennünket. Miért? Mert bűneinkért járó jogos büntetést, helyettünk magára vállalta a kínkereszten. Ézsaiás 53,4-6-ban leírtak szerint a mi fájdalmainkat hordozta, az ő sebei által gyógyultunk meg, ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Az ÚR őt sújtotta mindannyiunk bűnéért. Mindezért csak azt várja tőlem és tőled, hogy parancsolatát megtartva szeressük egymást.

Kedves Igehallgató gyülekezet, itt az imádság házában kérdezem tőletek, szeretitek az Istent? Isten iránti szeretetem egyedüli mértéke, hogy mennyire szeretem testvéreimet. (1János 4,20-21) „20Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” Értitek drága testvéreim? Itt megint ugyanaz a parancsilat parancsolat, mert Isten a szeretet!

Felvetődött bennem a kérdés, vajon Jézus Krisztus örül neki, ha eszem ágában sincs a parancsolatát cselekedni, hogy úgy szeressek, ahogyan ő szeretett engem.  Úgy általánosságban a szeretetlenség oka mindig az, ha magamat többre tartom, a vér szerinti, vagy lelki testvéreimnél. Gyakori valóság, hogy akit képtelen vagyok szeretetben elhordozni, annak olyan lelki kincse van, ami belőlem hiányzik. Régi igazság, hogy azt az embert kritizáljuk, ítéljük meg, akiben olyan bűnöket fedezünk fel, amikkel mi is eredménytelenül küszködünk.

(János 15,13) Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Felteszek egy kérdést, ki az köztünk, aki habozás nélkül életét adná vér szerinti, vagy lelki testvéréért, barátjáért?

Amikor Tibor testvéremmel a Gábor Áron Gépgyárban ifjú szakmunkásként dolgoztunk, volt egy iskolatársunk egy évfolyammal alattunk végzett, a Mendén lakó Skultéti László nevű fiatalember. Később, amikor már nem ott dolgoztunk hallottam a szomorú hírt, hogy ez a fiú az élete árán megmentette Húga életét. Mende vasútállomáson vonatra várva, volt egy fiatalokból álló vidám társaság. Annyira lekötötte őket a játékos jókedvükben való bohóckodás, hogy egyik leány a sínek közé került. Ekkor a leány bátyja felismerte a veszélyt, hogy az állomásra érkező vonat vészesen közel van. Semmit sem habozva beugrott a sínek közé, húgát még kitudta tenni a sínek közül, de őt halálra gázolta a vonat. Ez a fiú, a szó szoros értelmében életét adta testvéréért.

Nem értem, amikor testvérek, akik valamikor talán szerették egymást, anyagi érdekek miatt, egy vélt, vagy valós sérelemért szinte egy életen át neheztelnek egymásra. Jézus Krisztus azt mondta: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” (János 15,14). Hallgassuk meg még egyszer, mi Jézusnak ez a konkrét parancsa: 12Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” Azt hiszem, hogy Jézus Krisztus önzetlen szeretetéhez nem férhet készség.

Gondolom ti is ismeritek a mondást, „én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál”. Tudjátok kedves testvéreim, életem során már többször kudarcot vallottam a Jézus Krisztustól parancsba kapott felebaráti, testvéri szeretet megélésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a felbaráti szeretetből nem igazából jeleskedek, a lélek késztetésére át kell adnom nektek Isten igei üzenetét. Isten Igéje olyan, mint a kétélű kard, nem csak az Ige hallgatóját, hanem hirdetőjét is megítéli.

Nagyon nehéz a testvéri szeretetet a gyakorlatban úgy megélni, ahogyan azt drága mesterünk jogosan elvárja tőlünk, nehéz, de nem lehetetlen. Ilyen esetekben a térdeimen kérem az URat segítsen, hogy mégis tudjam szeretni azt a személyt, akit nehéz szeretni, vagy valamiben nem értek vele egyet, és ezért neheztelés van a szívemben.

Mégis miből adódik, hogy testi, vagy lelki testvérem szavain, cselekedetein kiakadok, harag és neheztelés lesz a szívemben. Talán az, ha a nekem nem tetsző hozzáállását, cselekedetét felnagyítom, a magam bűneit pedig elbagatellizálom. Gondoljunk csak bele, egy egyszerű muslinca, nagyító, vagy netalán mikroszkóp alatt milyen szörnyűséges, rémisztő látványt nyújthat. Jézus egyértelmű parancsolatát semmibe véve, ugyanígy felnagyítva látom felebarátaim bűneit, pedig szerető Istenünk kegyelme az ő életére nézve is ugyanúgy érvényes az én véleményemtől függetlenül.

Jézus Krisztus hatalmas, számunkra is követendő példát adott szeretetből és engedelmességből. Ő szó szerinti értelemben is életét adta „barátaiért”. Az, hogy mikor vagyunk barátai Krisztusnak, egyedül a mi hozzáállásunkon múlik. (János 15,14) „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” Vajon a mindennapi gyakorlatban mit jelentenek nekem és neked drága testvérem az Ő egyértelmű parancsolatai? Erre velem együtt mindenki találja meg magában a választ.

13”Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” Ebből következtetve Jézus Krisztus szeretete tökéletes szeretet. Az Ő golgotai áldozata üdvösséget szerez neked és nekem, ha azt tesszük, amit Ő parancsol nekünk. Valóban azt tesszük, amit Igéjével és Szentlelkével parancsol nekünk, valóban a barátai vagyunk?

Olyan felemelő és megtisztelő számomra is, hogy a „világteremtő és fenntartó” hatalmas Krisztus barátai lehetünk mindannyian, ha parancsolatait megtartjuk. Van egy régi közmondás, „madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni”. Értitek drága testvéreim, az Isten fia, a dicsőséges Krisztus barátai lehetünk, ez egyedül csak rajtunk múlik.  Ha úgy igazából végig gondolom, és a maga valójában felfogom Jézus Krisztus irántam való szeretetéből fakadó áldozatát, arra csak egyetlen értelmes válaszom lehetne, hogy teljes szívemmel törekszem, hűséggel és engedelmességgel cselekedni parancsait.

(János 15,15) „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”

Milyen csodálatos és milyen megtisztelő, hogy Jézus a dicsőséges, hatalmas Krisztus nem szolgáinak tart bennünket, hanem a parancsolatait megtartó barátainak, ezért minden információt megad számunkra, hogy életutunk végén a mennyei célt tévedhetetlenül elérjük.

Jézus Krisztus földi életének idejében az volt a gyakorlat és talán ma is hasonló, hogy a tanítványok választották ki, hogy melyik mesternél akarják képezni magukat. Jézus és tanítványai esetében ez a megszokott gyakorlattól teljesen ellentétesen történt. (János 15,16a) „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek,” Vajon drága Mesterünk büszke lehet ránk, mint Jób esetében, és örömet szerez neki életünk gyümölcstermése? Ennél a kérdésnél az jutott eszembe, hogy érdemes lenne, kitűzni a lakásomban egy jól látható helyre ezt a kérdést, hogy emlékeztessen minden nap.

Felettébb érdekes az előbbi igevers második fele is! „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (János 15,16). Drága Mesterünk arra rendelt bennünket, hogy gyümölcsöt teremjünk és gyümölcsünk megmaradjon. Ha olyan gyümölcsöt termünk, ami megmarad, ez annak az eredménye, hogy parancsolatait folyamatosan megtartjuk. Ez a lelkiállapotunk már garancia arra, hogy nem önző vágyaink kielégítését, pénzt, paripát kérünk mennyei Atyánktól, hanem azt, ami az ő dicsőségét szolgálja. Ebben az esetben azt ígéri Jézus Krisztus, „bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

A mai igehirdetés alapjául kijelölt igeszakasz tömör üzenete: Aki Krisztusban marad, megmarad a szeretetben!

„Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” (János 15,17)

Jézus Krisztus személyes üzenetével zárom a mai igehirdetést, mely így hangzik: (János 14,15) „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.” Az ő parancsolatait pedig Isten írott Igéjében a Bibliában tévedhetetlenül megtaláljuk! ÁMEN   

Megadatik, mit mondjatok!

 

Márk 13,9-13 9Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik. 10Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. 11Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. 12Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, 13és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Igehirdetés hangfelvétele:

https://drive.google.com/file/d/1Z4uW7Gdy0A0QIrx0q7c1qq6SIzuHp_o1/view?usp=sharing

Márkról, az Istentől ihletett evangélium írójáról annyit tudhatunk, hogy Jeruzsálemben nőtt fel. Érdekes, hogy Jézus elfogatása eseményének leírásában van egy részlet, amely csak Márk evangéliumában van feljegyezve. (Márk 14,50-52) „50Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak. 51De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, 52de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.” Nincs megnevezve, de feltételezik, hogy az ifjú Márk volt az, aki először nem futott el a többi tanítvánnyal együtt, hanem volt bátorsága követni Jézust, egészen addig, amíg őt is megragadták.

Jeruzsálemben az első hívők Márk édesanyja házában találkoztak, és Márk a keresztyének első nemzedékéhez tartozott. Abban a rendkívüli lehetőségben részesült, hogy három újszövetségi apostollal, Pállal, Barnabással, és Péterrel együtt szolgálhatott. Bár Márk nem tartozott az apostolok közé, de ifjúságától kezdve hűséges követője volt Jézus Krisztusnak.

Mindez a tanítás, amit igehirdetés alapjául Márk 13,9-13 versig felolvastunk, Jézus Krisztus szájából hangzik el, amelyben igyekszik felkészíteni az akkori és későbbi tanítványait arra, hogy az Ő hűséges követéséből nehézségeik támadhatnak, vagyis üldözhetik őket. Legyünk hálásak szerető Istenünknek, hogy hazánkban még szabadon megvallhatjuk az Ő nevét, és bizonyságot tehetünk mindenkinek Isten szeretetéről.

Nem lehet véletlen, hogy Jézus Krisztus ebben a tanításában azzal kezdi beszédét, „Vigyázzatok” (Márk 13,5), majd a 13,9 versben így folytatja tanítását, „Ti pedig vigyázzatok magatokra:” Ha útnak engedjük szeretteinket, gyakran elhangzik a szánkból, vigyázz magadra! De mi, korlátolt emberi képességünkkel és lehetőségeinkkel, hogyan tudnánk igazán vigyázni magunkra, hiszen azt sem tudjuk mi fog történni velünk a következő percekben.

Mégis mi a legjobb, amit a bölcs ember tehet? Ha tisztában vagyok törékeny emberi voltommal, akkor szerető, oltalmazó Istentől kérem és várom az oltalmat magamra és szeretteimre, de ezt teljes hittel és bizalommal kérjem, mert számára nincs lehetetlen. Azt szoktam mondani, ami tőlem telik megteszem (vagyis nem leszek felelőtlen), a többit meg a mennyei Atyámra bízom.

Most nézzük meg a történetünket közvetlenül megelőző eseményeket. Amikor Jézus kifelé ment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd mekkora kövek és mekkora épületek!

„Jézus ezt mondta neki, látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának” (Márk 13,2). Jézus már előre látta a zsidó nemzet jövőjét, tudta, hogy Istenükkel szembeni engedetlenségük büntetéseként Titusz római hadvezér le fogja rombolni a jeruzsálemi nagytemplomot, és a világ minden tájára szétszórja a zsidó népet 1878 évre. Gondoljatok csak bele, ez majdnem két évezred. Bírák korában a leghosszabban tartó, idegen elnyomásban lévő büntetés 40 év volt. Babiloni fogság pedig már 70 évig tartott, és utána újra kellett építeni a Jeruzsálemi nagytemplomot. De a zsidó nép nem tanult a szerető Isten igazságosságából, hogy az Isten elleni bűn, ha nem történik őszinte visszatérés Isten kegyelmébe, akkor nem maradhat büntetés nélkül. Ez a Bibliában felismerhető törvényszerűség, a nyitott szívű ember előtt érthetően világos lesz.  

Aztán az olajfák hegyén a templommal átellenben Jézus leült tanítványaival és megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik?” (Márk 13,4).

Jézus Krisztus nem a beteljesedés időpontját közli velük, hanem az azt megelőző idők jeleit. „Jézus így kezdett beszélni hozzájuk, vigyázzatok, meg ne tévesszen valaki titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek.” (Márk 13,5-6)

Felettébb érdekesnek tartom, hogy Jézus elsősorban a vallásos köntösben jövő megtévesztőktől óvja az övéit, akik sokan jönnek majd az ő nevében. (2Korinthus 11,14-15a) „14Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. 15Nem meglepő, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat”. Ezek sokkal, de sokkal veszélyesebbek, mint a nyílt sisakkal támadó ellenség, mert az ellenségről egyértelműen tudjuk, hogy tőle mit várhatunk.

Jézus nagyon – nagyon fontosnak tartotta, hogy a vele lévő tanítványainak, és Krisztus későbbi követőinek figyelmét felhívja, óvakodjanak azoktól a vezetőktől, akik elferdítik az igazságot és félrevezetik az embereket.

Zsidó vallási vezetők számára, csak a kívül látható forma volt fontos, hogy jó benyomást tegyenek a külső szemlélőre, jól és rendben menjenek a dolgok, a szív belső tartalma mellékes volt számukra. (Máté 23,25-26) Drága testvéreim, magamat is beleértve, legyünk őszinték, merjük kimutatni gyengeségeinket is, mert akkor sokkal szerethetőbbek vagyunk Isten és emberek szemében is. Akik meg csak kifogásokat keresnek rajtunk, találni fognak bőven, úgy mint az Úr Jézusban.

Van egy kérdésem hozzátok: mit gondoltok, a négy evangéliumban (Máté, Márk, Lukács, János) Jézus összesen hány alkalommal hívta fel tanítványai figyelmét az akkori és későbbi vezetőkre, akik az igazságot elferdítve félrevezetik az embereket? Összesen 14 alkalommal! (Mt 7,15; 16,6.11; 24,4.24; Mk 4,24; 8,15; 12,38-40; 13,5; Lk 12,1; 17,23; 20,46; 21,8).

Másutt (1Thessz 5,21; 1Ján 4,1) arra biztat Isten Igéje, hogy vizsgáljuk meg a tanítókat, igehirdetőket és vezetőket a gyülekezetben, hogy bebizonyosodjon, helyes kapcsolatban van-e szívük Istennel, és életük, üzenetük összhangban áll-e a Szentírás elveivel és normáival.

Középkorban Európában a legnagyobb veszteséggel járó konfliktusok keresztény vallásháborúk voltak. Csak egyet említenék meg a sok közül, az úgynevezett harmincéves háborút (1618-1648), melyben becslések szerint 8 – 11 millió volt a katonai és civil áldozatok száma. Mindezt vallási köntösbe csomagolva, Istennek tetsző cselekedetnek tartották.

Az Újszövetségi Bibliából tudjuk, hogy Jézus Krisztust is az övéi, honfitársai, a vallásos zsidó nagytanács vitte koholt vádakkal Pilátus római helytartó elé. Érdekessége az egésznek, hogy Pilátus nem találta őt bűnösnek. Pál apostol is a főpapok ármánykodása miatt került börtönbe és a római császár elé.

Bibliánkban Márk 13,3-20 versekben Jézus tanítványaihoz intézett beszédében, az elkövetkező nagy megpróbáltatás idejére hívja fel a figyelmüket. Először tágabb kitekintésben, majd közvetlenül az őket érő megpróbáltatásokra, üldöztetésükre hívja fel a figyelmüket, hogy mindez ne érje őket váratlanul. Ha sejtem az idők jeleiből, hogy mi fog következni, akkor már nem érhet váratlanul.

Majd a Márk 13,12-13 verstől újból fókuszváltás a Krisztus Jézus visszajövetelét közvetlenül megelőző végidőkre. Jelenések könyvéből tudjuk, hogy az utolsó időkben az antikrisztus és hamis próféta fog működni, egy hamis egyház, világvallás nevében fogják üldözni és gyilkolni az Istenhez hűséges keresztyéneket. Valóban szükség lesz Jézus Krisztus bátorító tanítására, ami a mai igehirdetésnek is központi gondolata, „Megadatik, mit mondjatok!”

De most térjünk vissza az alapigénkhez! Márk 13,9 „Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik.”

Ebben az előbb felolvasott 9. igevers végén van két szó, amelynek óriási üzenete van az akkori és későbbi tanítványok felé, ezért újból olvassuk fel: „Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik.” Ez a két szó: „tanúbizonyságul nekik.”

Ez a sok megpróbáltatás: bíróságra adnak át titeket, zsinagógákban vernek, helytartók és királyok elé állítanak énértem, mindez, mindenkor egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy tanúbizonyságot tegyünk nekik Jézus Krisztusról, Isten fiáról, mint Megváltóról.

Az első ilyen nagy bizonyságtételi alkalom volt, amikor (ApCsel 4,1-21) Pétert és Jánost börtönbe vetik, mert előtte templomba menet Péter meggyógyítja a sántát és utána pedig a templom Salamon csarnokában tanította az ott összegyűlt népet a feltámadott Jézus Krisztusról. Pétert elfogják, de a zsidó nagytanács előtt is bátran bizonyságot tesz a keresztre feszített és feltámadott Krisztus Jézusról.

Következő ilyen hatalmas tanúságtétel István vértanú hatalmas védőbeszéde a zsidó nagytanács előtt. (ApCsel 7,1-53) De mindez úgy hatott a vádlóira, hogy haragra gerjedtek és fogukat csikorgatták ellene. Hosszan lehetne még sorolni Pál apostol bizonyságtételeit is.

Szerető Istenünk, tőlünk mai tanítványaitól is azt várja, hogy bátran tegyünk bizonyságot Istenünknek, fiában Jézus Krisztusban kiáradó szeretetéről, mely kegyelmében nyilvánul meg. Vajon mi, akik még ezt büntetlenül megtehetjük, élünk-e a bizonyságtétel lehetőségével, melyet Jézus Krisztus jogosan elvár tőlünk, mert ő életét adta értünk a kereszten.

Életünk során, hány olyan embernek tettünk bizonyságot, akik távol élnek Istentől? A gyülekezeten kívül hány embernek mondtam el személyesen, hogy mit jelent nekem Jézus Krisztus? Amikor vonaton, orvosi rendelőkben, (betegeknek, orvosoknak), és az utcán keresztyén iratokat osztok, rengeteg visszautasítást kapok, de legalább minden harmadik, negyedik személy örömmel fogadja és megköszöni.

Hazánkban még nincs keresztyén üldözés, legfeljebb az tart vissza bennünket, ha az emberek előtt szégyelljük kimondani, hogy Jézus Krisztus Isten fia a megváltónk.

Jézus Krisztus maga mondta: „Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Márk 8,38). Ha valakit szégyellni fog az Úr Jézus, azt valószínűleg nem fogja maga mellé venni visszajövetelekor!

Jézus Krisztus azt mondta tanítványainak (János 15,11b) „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak). Jézus nemcsak diadalmenetről, és csupa áldásról, hanem üldöztetésről is prófétál a tanítványainak. 11”Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.”

Jó hír, hogy nem kell előre azon agyalni, hogy mit hozok fel mentségemre, mert az Úrnak határozott ígérete van arra, hogy akkor a Szentlélek megadja azt. Következő igeversben Jézus újból a jövőbeli, távoli fókuszra vált.

(Márk 13,12-13) „Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, 13és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Észak Koreában ez már mindennapi valóság, akiről kiderül, hogy keresztyén, ott az egész család internáló táborba kerül. Ezért ott a kamasz gyermekek a szüleiket, vagy szülők a megtért gyermekeiket, testvéreiket jelentik fel, így a feljelentő megússza, nem kerül internáló táborba.

Drága testvéreim, ne a nehézségektől féljünk, amit Krisztus hűséges követőiként el kell viselnünk, hanem legyen szemünk előtt, mintegy hatalmas fényreklám lángbetűkkel az égboltra vetítve, „de aki mindvégig kitart, az üdvözül”. Hát kell ennél több, bátorítóbb üzenet számunkra? ÁMEN

Joó István