Én vagyok az ajtó!

 

János 10,6-10 „6Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. 7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. 8Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. 9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál. 10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10,6-10

Kedves testvéreim! Azon ritka esetnek vagyunk most tanúi, hogy egy hónappal ezelőtti igehirdetésem a János 10,1-6 igehely alapján történt, mai napon pedig János 10,6-10 alapján. Vagyis azt jelenti, hogy egyenes folytatása az akkori igeszakasznak, sőt a hatodik vers mindkettőben jelen van és így összekötőként szerepel.

Jézus Krisztus példázatban mondta el üzenetét az akkori hallgatóságnak. A felolvasott igeszakasz üzenetének megértéséhez tudnunk kell (mert a példázatokkal kapcsolatosan mindig nagyon fontos), hogy az adott közegben, kultúrában élők számára ismert életkép legyen és azt könnyen megértsék.

A megelőző, János 10,1-6 igeversben Jézus Krisztus azt állította magáról, hogy ő a jó Pásztor, aki mindig az ajtón megy be a juhok aklába. Aki másfelől megy be az mind tolvaj és rabló. A jó pásztorra az jellemző, hogy juhai bíznak benne, követik őt, mert ismerik a hangját. Nevükön szólítja és kivezeti őket. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert idegennek nem ismerik hangját.

Drága testvéreim, a Bibliáról tudnunk kell, hogy az a jó Pásztor szava és hangja, de csak akkor lesz ismerős számunkra, ha olvassuk, hallgatjuk, ismerjük az első igeverstől az utolsóig. Ha nem ismerjük a „jó Pásztor” hangját, akkor a tolvaj, a rabló, vagyis a Sátán és démonai simán megvezetnek bennünket, mert tudatlanul, jóhiszeműen követjük őket, és ez a vesztünk lesz.

Tudnunk kell, a Szentlélek hangja sosem agresszív, nem fenyeget bennünket, hiszen teremtő Istenünk szabad akarattal áldott meg bennünket. A Biblia és a Szentlélek szelíd hangján kapott vezetés, információ alapján eltudjuk dönteni, hogy mi az, ami javunkra válik, és mi az, ami a vesztünket, vagyis a kárhozatunkat okozza.

Mindezek az ismeretek, csak akkor működnek hatékonyan és vezetnek el bennünket minden igazságra, ha Isten Igéje a Biblia mindennapi lelki táplálékunk és imádságban élő kapcsolatban vagyunk megváltó Krisztusunkban mennyei Atyánkkal.

János 10,7 „Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja.”

Jogosan felmerül bennünk a kérdés, mit jelent az a fogalom, hogy „juhok ajtaja”? A juhokat, kecskéket és egy, vagy két közlekedési eszközt a szamarat, lakott területektől távoli legelőkön őrizték az akkori pásztorok, mai nyelven juhászok. Ezért szükség volt számukra valamilyen védett helyet, karámot kialakítani, ahol éjszakánként a veszélyes vadállatoktól, ragadozóktól védve voltak. Persze ezén kívül voltak még szarvasmarha csordák is bőven Izrael területén. pásztoraikkal.

Ezeken a megépített karámokon, csak egy bejárati ajtó volt, ahol be és kivezették, kiterelték az állatokat. Az akkori emberek nagyon jól értették ezt a hasonlatot a „jó Pásztorról”, hogy „én vagyok az ajtó”. Több mint egy évtizede olvastam egy olyan információt, hogy azon a területen a Pásztor közvetlenül a kapuban feküdt, vagy ült éjszakára, ezért a szó szoros értelmében csak rajta keresztül lehetett ki és bemenni a karám kapuján, mert ő volt az ajtó. Ha felkelt és elment onnan az azt jelentette, hogy szabad a kijárat.

Előfordulhatott olyan eset is, amikor több Pásztor, több nyájjal egy közös menedékhelyet építettek a nyájak számára. Csak így tudom elképzelni, hogy egy nyájhoz tartozó juhok Pásztoruk hangját felismerve követték őt, míg a többi nyájból valók maradtak és csak a saját Pásztorukat követték.

Másik felmerülő kérdés, miért voltak annyira veszélyesek a ragadozók, nem volt elég ellenük a pásztorkutya? A következő igeversben megkapjuk erre a választ.

1Sámuel 17,34-35 „Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egyet a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem.” Így már világosan érthető, miért kellett éjszakára védett karámba terelni és védeni a juhokat. Veszélyt jelenthettek a falkára még farkasok és hiénák is. Ha jól belegondolunk a medve és oroszlán nagyon veszélyes emberre és állatra egyaránt.

Izraelben abban a korban a pásztorkutyáknak más volt a hasznuk és szerepük, mint a mai terelőkutyáknak, csak veszélyt jelző és vadállatokat távol tartó szerepük volt. (Jób 30;1    Ézsaiás 56,10-11).

A városban, falvakban lakó zsidók a kutyákat tisztátalannak tartották, mivel azok a falvak körül nemkívánatos állatként falkákban csatangoló, hulladékkal táplálkozó állatok voltak.

János 10,9 „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál”. Ez az igevers számunkra is nagyon fontos üzenetet tartalmaz. „Ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál”. Csak Krisztus Jézusban lehet és van üdvösségünk! Miért? Mert ő az ajtó, csak őáltala, őbenne vezet út a mennybe!

Kedves igehallgató gyülekezet! A Bárány menyegzőjén, csak Krisztus Jézusban lehet menyegzői ruhánk, csak benne, csak vele mehetünk be oda. Emlékezzünk csak, Máté 22,11-13-ban olvashatunk arról, hogy menyegzői ruha nélküli személyt a király kidobatta a külső sötétségbe.

Ap.csel 4,12 „és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk”. A világban olyan sokan szándékos tudatlanságban élik az életüket. Hallani sem akarnak Jézus Krisztusról, mint Megváltóról, szabadítóról, de valami vak remény van bennük, hogy angyalokkal töltik majd az örökkévalóságot, mert Isten kegyelmében reménykednek. Pedig kivétel nélkül hozzáférhető mindenki számára egy tévedhetetlen útikönyv, melynek információi alapján, a keskeny útra lehet lelni, amely tévedhetetlenül a mennybe vezet. Ez az útikönyv pedig a Biblia!

János 10,10 „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek”.

Ebben az igeversben megnevezett tolvaj a Sátán. Isten Igéje a Biblia, egyértelmű információival teljesen világossá teszi a nyitott szívű érdeklődők számára, hogy a Sátán és Krisztus céljai teljesen ellentétesek. A Sátán és démonai, arra törekszenek, hogy elpusztítsák és mindenáron távol tartsák az embereket Istentől. 1Péter 5,8 „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el:”

Jézus viszont azért jött, hogy valódi életet, örök életet adjon a vele való személyes kapcsolaton keresztül. Ha bűnbánattal elfogadjuk szerető Istenünknek fiában, Krisztus Jézusban felkínált kegyelmét, akkor újjászületve betölthetjük azt a célt, amelyre Isten teremtett és elhívott bennünket.

Az emberek nagy része, megtérésre hívásuk alkalmával, azzal a kifogással próbálják menteni magukat, ha Isten ennyi betegséget, katasztrófát, szeretteik halálát, háborút és rengeteg nyomorúságot, és még sok más igazságtalanságot megenged, az nem lehet szerető Isten, ezért nem tudják, nem akarják őt elfogadni.

Egyetlen egyszer sem hallottam ezektől az emberektől, hogy az ősellenséget a Sátánt, vádolták, hibáztatták volna a világon jelenlévő nyomorúságukért. Minden nyomorúságért egyedül Istent vádolják az emberek, de csak azok, akik szándékos tudatlanságukban a Sátánt szolgálják.

Pedig Jézus Krisztus minden emberi értelmet felülmúló szeretetét bizonyította a Golgotán, azzal, hogy értem és teérted szenvedett a kínkereszten, mert ocsmány bűneinkért magára vállalta és elszenvedte bűneinkért járó jogos büntetést. Mindezt azzal a céllal, ha elfogadjuk áldozatában felkínált kegyelmét, akkor őbenne örök életünk, üdvösségünk legyen. Krisztus Jézus a maga részéről mindent, de mindent megtett az üdvösségünk, örök életünk érdekében. Nekünk erre kellene hálás szívvel rábólintani, hogy elfogadom és felhatalmazom, ettől kezdve Ő legyél életem Ura és Megváltója. Saját jól felfogott érdekünkben, ezt egyes egyedül csak én és Te, vagyis mi bűnös emberek tehetjük meg.

Jézus Krisztus azt állítja magáról: János 10,11 „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért”. Jézus Krisztus ott és akkor nem kampánybeszédet mondott a hallgatóságnak, hogy meggyőzze a zsidó farizeusokat és szaddaceusokat, hanem olyan hamarosan bekövetkező igaz valóságot, amelyhez nem férhet semmi kétség. Jézus Krisztus előre vetítette golgotai győzelmét, mert valóban életét adta mindazokért, akik elfogadják mennyei Atyának Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét.

Ha felismerjük, ha nem, az ősellenség, a Sátán elleni védelemre van szükségünk, és ezt a védelmet egyedül Krisztus Jézusban leljük meg. Szerető Istenünk újból és újból felkínálja számunkra, irántunk való szeretetéből fakadó kegyelmét. Róma 10,13 „mert aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”.

Kedves Barátaim, erre az igazságra az én életem élő, megvalósult példa. Negyvennégy évesen agykontroll klubban egy vezetett mélyalfás meditáció során egy idegen erő hatalmába akart keríteni. Olyan borzalmas érzés volt, hogy minden idegszálammal beleborzongtam, és akkor félelmemben Jézus Krisztust hívtam segítségül, megszabadultam az idegen erő szorításából. Akkor ott úgy éreztem, (nem mindennapi) javamat szolgáló esemény történt velem, és nem tudtam elfelejteni, nem tudtam egyszerűen letudni a csodálatos szabadulás tényét.

Az a hálátlan ember, aki nyomorúságában is csak koldusként hívja segítségül az ÚR nevét, mit tesz ilyenkor? Jobb esetben megköszöni, majd hátat fordítva megy a maga útján. Gondoljunk csak bele, egy ilyen szabadító esemény után valójában mit vár tőlünk Krisztus Jézus? Ismerjük a tíz leprás csodás gyógyulását, melyet Lukács 17;11-19 olvashatunk. Hányan mentek vissza megköszönni a gyógyíthatatlan betegségükből való gyógyulásukat? Egyetlen egy, az is Samáriai, vagyis pogány volt. Jézus megkérdezte tőle, „Vajon nem tizen tisztultak-e meg?  Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az egy idegen?” Lehet, hogy ma is hasonló az arány a nagyon súlyos betegségekből való gyógyultak hálaadásával kapcsolatban?

Mi is valamennyien voltunk már, vagy lehetünk olyan betegek, amelynek végkimenetele akár testi halál is lehetett volna. Miután részesültünk Isten szeretetében, kegyelmében, üdvösségben és valamennyi lelki áldásában, soha ne felejtsünk el hálát adni neki! Amit értünk tett, annak állandó hálára kell késztetnie a szívünket: mely abban teljesedjen be, „szeretünk, mert ő előbb szeretett minket”. Kérdezni szeretnék most valamit tőletek. Itt e földi létben az emberek úgy általában mit tartanak leg értékesebbnek, amit mindenáron óvni próbálnak? Hát az életüket!

Soha, de soha ne feledjük, Krisztus Jézus a jó Pásztor életét adta értünk, és számunkra ő az Ajtó. Van egy énekünk, a 323-as, melynek első versének egy mondata így hangzik: Hát én érte mit tettem? Most azt kérem az Úrtól, hogy ez a kérdés folytonosan visszhangozzon éltünk során szívünkben, lelkünkben! ÁMEN