A megtestesült Ige!

 

János 1,1-18 1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 2Ő kezdetben Istennél volt. 3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. 6Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. 9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 14Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 15János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 16Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. 17Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. 18Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

Hangfelvétel az alábbi linken meghallgatható: https://drive.google.com/file/d/1CmiQe-R7wHTyyKNeoqizxj8VLZqygg5z/view?usp=sharing

János evangéliumának a felolvasott első tizennyolc verse hatalmas mennyiségű és az üdvtörténet szempontjából nagyon fontos információt hordoz. Szinte mindegyik verse egy - egy igehirdetés alapja, témája lehetne.

Most egy kis kitekintéssel indítanám a mai igehirdetést János evangéliumával kapcsolatban.

Egyes ősi források szerint János apostol idős korában Efezusban élt, ekkor kérték fel az ázsiai gyülekezetek vezetői, hogy írja meg ezt a „lelki evangéliumot”, amelyben megcáfolja azt a nagyon veszélyes hamis tanítást, amely Jézus Krisztus természetéről terjedt el a hívők körében. Egy Kérinthosz nevű, nagy meggyőző erővel bíró zsidó ember hatására sokan tagadni kezdték, hogy Jézus Isten volt.

János a 20,31-ben mondja el miért írta az evangéliumát: Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.

János apostol a Szentlélektől indíttatva gondosan megválogatott bizonyítékokat tár az olvasók elé, hogy megértsék, lássák Jézus már a kezdetektől fogva Izrael Messiása, és Isten Fia volt, tehát maga a testben megjelent Teremtő volt.

Még a Fidesz 2014 – 2018 kormányciklusa idején volt, hogy Balogh Zoltán, mint akkori államtitkár, ha jól emlékszem Tusnádfürdőn egy előadásában Jézusra, mint világteremtő Krisztusra utalt. Akkor a közösségi oldalon egy velem egyidős sülysápi hozzászóló így írta elmarasztaló véleményét”, ha lelkész, akkor tudhatná, hogy Jézus a teremtéskor még nem létezett, hiszen csak időszámításunk kezdetén Betlehemben született”. Akkor hozzászólóként idéztem neki János első részéből az első 18 verset, de nem értette, vagy nem akarta érteni. Visszakérdeztem, valószínűsítem, hogy soha nem olvastad a Bibliát? Ennek hatására az, aki osztálytársam is volt, a közösségi oldalon törölt az ismerősei sorából.

János apostol első levelét így kezdi: „1Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről.” Tehát hiteles tanú szemszögéből tárja elénk Jézusról való ismereteit.

Figyelemre méltó, ahogyan Jézus Krisztus messiás voltának bizonyítékait is elénk tárja az általa írt evangéliumban az apostol. Íme a bizonyítékok:

Első bizonyíték csoport: Hét „fontos jel”, ami csodákat tett (2,1-11; 4,46-54; 5,2-18; 6,1-15; 6,16-21; 9,1-41; 11,1-46).

Második: Hét „fontos beszéd”, tanítás (3,1-21; 4,4-42; 5,19-47; 6,22-59; 7,37-41; 8,12-30; 10,1-21), amelyek által Jézus feltárja, ki is ő valójában.

Harmadik: a Hét „én vagyok” kezdetű kijelentés (6,35; 8,12; 10,7; 10,11; 11,25; 14,6; 15,1).

Ezekkel a jeleknek nevezett csodákkal Jézus egyértelműen bemutatta, hogy ki is ő valójában, és milyen viszony fűzi az emberekhez, és azt is elmondja, földre jövetelének az a célja, hogy helyre állítsa az Édenben elveszített kapcsolatunkat Istennel az Atyával és az ő Fiával Jézus Krisztussal.

Az igehirdetés során rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, a hét fontos jelből, csak egyetlen egyet említek meg, János 2,1-11. Az első ilyen jel volt, hogy a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta.

A hét fontos beszédből először a János 3,1-21-ben Nikodémussal való találkozásáról és beszélgetéséről olvashatunk, ennek fő üzenete János 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

A hét „én vagyok” kijelentéséből János 8,12 „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”.

Milyen csodálatos szeretet megnyilvánulás az, hogy az élő Ige, a világ világossága, Isten Fia azért jött el ott hagyva a menny dicsőségét, hogy fényével utat mutasson, hogy örök életre, üdvösségre vezessen bennünket bűnös embereket.

Ám hiába tett Jézus hét meggyőző jelet, mondott hét mély tanítást és közölt hét meghökkentő „én vagyok” kijelentést, a zsidók többsége nem fogadta el őt, mint Messiást. Felmerült bennem a kérdés, a mai ember Jézus Krisztushoz való viszonya, ebben a korban, melyre az információ dömping a jellemző, vajon megváltozott? Bátran kijelenthetem, hogy az emberiség többsége erkölcsében, Istenhez való viszonyában, ugyanúgy szellemi sötétségben él, mint két évezreddel korábban éltek.

Hát nem furcsa, hogy a 17-18. századra teszik a felvilágosodás korát, pedig arra az időszakra Istentől való elfordulás volt jellemző a tudomány és a szabadság nevében, pedig akkor a világ világosságától fordultak el és szellemi rabságot, a sötétség erőit választották döntésükkel.

Így olvastuk az alapigénk első versében, „1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.” Nagyon sokan Jézus Krisztust az élő Igét a karácsonyi kis Jézussal azonosítják, akivel gügyögni lehet, mint a kis csecsemőkkel. Ennél már csak az meglepőbb, amikor egy Ismerősöm bizonyítani akarva vallásosságát, azt mondta, amikor bajban vagyok, kérem „Istenkét” segítsen meg. Sokan úgy képzelik el Istennel való kapcsolatukat, mintha a világteremtő hatalmas, dicsőséges Istennek, a „seregek Urának” csak az lenne a feladata és szerepe, hogy a mi önző kicsinyes vágyainkat teljesítse. Sokan vágynak Isten áldására, ajándékára, de úgy, hogy az ajándékozónak hátat fordítanak.

Soltész Attila lelkipásztor testvérünk, az Áhítatban a mai nappal kezdődő hétre a kijelölt bibliai igeszakaszokhoz írta a magyarázatokat. Mai napra kijelölt Igéhez írt magyarázat egy részét szó szerint idézem:

„Itt nem csupán egy költői képről van szó, hanem János apostol azt a titkot leplezi le, hogy Jézus Krisztusra való tekintettel, őáltala és őrá nézve jött létre minden. A pszichológusok szerint egy csecsemő úgy érzékeli a világot, hogy ő maga van a középpontban. Csak fokozatosan érti meg egy gyermek, hogy nem körülötte forog a világ. És csak iskoláskorára érti meg, hogy többféle nézőpont létezik, és nem mindenki ugyanúgy érzékeli a világot, ahogyan ő. János apostol itt Isten nézőpontját leplezi le. Isten a teremtés középpontjába Jézus Krisztust helyezte. Ahogy a naprendszer a nap körül forog, ugyanígy a történelem középpontjában Jézus Krisztus áll. Aki ezt az összefüggést nem érti, az a Biblia szerint sötétségben van.”

Ebből az idézetből szeretnék kiemelni egy mondatot: „És csak iskoláskorára érti meg, hogy többféle nézőpont létezik, és nem mindenki ugyanúgy érzékeli a világot, ahogyan ő.” Ebből következik, ha valaki másképpen érzékeli a világot, és ebből fakadóan bizonyos dolgokról más a véleménye, az még nem ok arra, hogy kirekesszük az életünkből, közösségünkből.

Nagyon mélyen érintett és elgondolkozásra késztetett ez a magyarázat, és kérem az igehallgató gyülekezetet, magunkba nézve gondoljuk végig együtt, vajon az életem középpontjába önmagamat tettem, vagy drága Megváltómat Jézus Krisztust? Kedves testvérek, lehet, hogy ti is voltatok már úgy, mint én. Isten Igéjének fényében felismertem, hogy többször kudarcot vallottam, hogy olyan embereket szeressek, akiket nehéz szeretnem, annak ellenére, hogy rendszeresen imádkozva kérem Isten áldását az életükre, és azt, hogy képes legyek őket szeretni, hiszen Jézus Krisztus értük is meghalt. Lehet, hogy csak bennem van a hiba, és őt mindenki más szereti?

Isten kegyelméből elém jött egy fogalom, a szinkron, szinkronizálás. Számítástechnikában és az autóiparban is vannak erre megoldások. A lényege az, hogy szinkronizálás hatására különböző formátumú fájlok hatékonyan együtt tudnak működni. Az autó sebességváltójában a különböző fordulatszámú fogaskerekeknek kell egymásba kapcsolódni, hogy képesek legyenek a nekik rendelt feladat betöltésére.

Rájöttem, hogy két különböző habitusú ember között Jézus Krisztus, az élő Ige lehet a szinkron. Elém jött két Ige: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” (1Kor. 16,14). A másik ilyen Ige, "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál." (Fil. 2, 3). De nehéz ez akkor, ha egy kicsit is úgy érzem, hogy jobb, és fontosabb vagyok a másiknál. Mert mi emberek hajlamosak vagyunk kétféle mércét alkalmazni, egy elnézőbbet magunk felé és egy szigorúbbat mások megítélésére.

János apostol azzal kezdi evangéliumát, hogy Jézust „Igének” nevezi, úgy mutatja be őt, mint Isten személyes szavát, aki által mindent életre hívott, és teremtett. Isten Krisztuson keresztül teremtette a világot. Így olvastuk a harmadik versben „3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.”

Kolossé 1,16-17-ben így jellemzi az Írás Jézus Krisztust: „16Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 17Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.”

A világban élők többsége nem fogadta és nem fogadja el Jézusnak sem az életét, sem a világosságát, mert ezek leleplezik bűnös útjaikat. A világ nagy része soha nem ismeri fel és így nem fogadja el Krisztust, nem hallgatnak rá, sőt szándékosan szembeszegülnek vele és ezzel önmagukat zárják ki az örök élet, az üdvösség áldásából.

János 1,9 „9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” Aki ajtót nyit Jézusnak, kitárja teljesen szívét, lelkét, annak lényét átjárja fénye és világossága. Krisztus feltárja előttünk Isten egyedülállóan csodálatos személyét és egyben megmutatja a hozzá vezető utat, mindezt azért, hogy személyes kapcsolatban lehessünk vele.

Világossá teszi bennünk, ha elfogadjuk Istennek az ő szeretett Fiában Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, bár nincs rá érdemünk, mégis örök életünk, üdvösségünk van. Tehát egyedül Jézus Krisztus világossága által láthatjuk meg ezt a nagy igazságot és kegyelméből üdvözülhetünk.

Ha őszinte hittel elfogadjuk Jézus Krisztus értünk bűnösökért hozott „golgotai áldozatát” akkor csodálatos örökségben lesz részünk. János 1,12 „12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében,” Emberi értelemmel a maga teljességében szinte lehetetlen felfogni, megérteni, milyen csodálatos kiváltságot jelent Isten gyermekének lenni.

Jézus befogadása egy hitből fakadó tudatos döntés, elfogadom, hogy ezentúl Ő legyen életem Ura és Megváltója. Amikor befogadjuk Jézus Krisztust, és átadjuk neki mindenestől életünk teljes irányítását, akkor szellemünkben, vagy ahogyan más fordításban írják lelkünkben újjászülettünk és Isten gyermekeivé válunk. Újjászületett szellemünk (lelkünk) az a részünk, amely folyamatos kapcsolatban van teremtőnkkel.

Érdekesség, hogy János apostol az eredeti görög szövegben egyetlen alkalommal sem használja evangéliumában a „hit” főnevet, viszont 98-szor használja a „hinni igét”. Az Istenbe vetett üdvözítő hit, ugyanis gyakorlati és cselekvő. A hit valódi bibliai értelemben nem csak egy gondolati lépés, hanem folyamatosan aktív bizalom, amely átengedi a vezetést Krisztusnak. Ha valóban hiszünk, akkor önzetlen, engedelmes, szolgálatkész tettekkel bizonyítjuk folyamatos bizalmunkat.

János 1,16 „16Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” Az Istentől ihletett evangélium üzenete számunkra az, hogy Jézus Krisztusban Isten kegyelme nem csak egy egyszeri esemény, mint például, amikor Köztársasági Elnök egy jogosan elítélt bűnöst kegyelemben részesít, hanem egy folyamatos kegyelem ígérete a mennyei polgárjoggal rendelkezők részére.

Tehát a „kegyelmet kegyelemre” kifejezés azt jelenti, hogy Isten folyamatosan biztosítja jelenlétének áldásait azoknak, akik elfogadták kegyelmét, bocsánatát és vezetését. Ezt úgy tudnám érzékeltetni, mint amikor egy gyermek szereti szüleit és mindenben igyekszik engedelmeskedni nekik. De minden igyekezete ellenére időnként közbejön valami nem várt esemény, például leveri és eltöri édesanyja kedvenc vázáját. Másnap az iskolában a játék hevében kitör egy ablakot és osztályfőnöki intő kerül az ellenőrzőjébe. Mit csinál ilyen esetekben az igazságos szülő, nem dicséri meg ezekért a vétkekért, de megbocsát neki, hiszen szeretett gyermeke. Legtöbb szerető szülő megvigasztalja és szeretetéről biztosítja ilyenkor bánkódó gyermekét.

Örüljünk, vigadjunk, hogy a megtestesült Ige, Krisztus Jézus bennünk akar élni, fényével világítani, betölteni szívünket jelenlétével. Szívünk ajtaján szelíden kopogtat, a kilincs csak belül van, nyissuk ki és mondjuk bátran „Ó jöjj szívembe áldott Jézus!” ÁMEN

Földi életünk idején dönthetünk: ítélet vagy jutalom!

 

Lukács 16,19-31 19Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. 20Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, 21és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. 22Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. 23Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. 24Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. 25De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. 26Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. 27Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; 28mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. 29Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! 30Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. 31Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.

A mai igehirdetés fő üzenete: Földi életünk idején dönthetünk: ítélet vagy jutalom! Kedves barátaim, az embernek élete során legfontosabb, leglényegesebb kérdése kellene, hogy legyen a jövőjét illetően, örökélet, vagy örök kárhozat. A döbbenetes az, hogy Jézus tanítása szerint harmadik lehetőség nincs!

Megtapasztaltam, emberek itt a földön legtöbben utálják hallani azt a szót, hogy megtérés! Jézus Krisztus által elmondott történetből viszont kiderül, akik a pokolban vannak, azt kívánják, bárcsak hallhatnák még egyszer a megtérésre hívó szót. De ott már késő, az ember halála pillanatában eldőlt a tovább „utazásának” iránya. Aki élete során mindennél jobban vágyott arra, hogy Krisztus Jézussal szoros közösségben élje életét, ez a vágya ott beteljesedik. Aki csak Isten nélkül akarta élni életét, az továbbra is Isten nélküli létben tölti az örökkévalóságot.

Most vizsgáljuk meg a felolvasott igénk főbb jellemzőit. Jézusnak tanítása a „A gazdag és Lázár” történetéről egyedül csak a Lukács evangéliumában van feljegyezve, úgy érzem ettől még fontosabb számunkra az üzenete. Ugyanúgy, mint egy régiség, annál értékesebb a világunkban, minél kevesebb példány van belőle.

A Lukács 16:19-31 igeszakasz sok vita alapját képezte. Némelyek „A gazdag ember és Lázár” történetét igaznak, megtörtént eseménynek tartják, mások pedig példázatnak vagy allegóriának.

Azok, akik az elbeszélésre valós eseményként tekintenek, több érvet is felhoznak: először is, a történetet a Biblia sehol nem nevezi példázatnak. Jézus sok más történetéről elhangzik, hogy példázat, mint például a magvető (Lukács 8:4), a bolond gazdag (Lukács 12:16), a terméketlen fügefa (Lukács 13:6) és a menyegzői lakoma (Lukács 14:7) példázata.

Másodszor, a „Gazdag ember és Lázár” története néven nevez egy személyt. Ez a konkretizálás megkülönbözteti a feljegyzést a többi példázattól, amelyekben a szereplőknek nincs neve.

Harmadszor, úgy tűnik, ez a konkrét történet nem illik bele a példázatok műfajába, amelynek ismérve, hogy egy lelki igazságot jelenít meg egy földi példával. A gazdag ember és Lázár története közvetlenül mutat be egy lelki igazságot, azaz nem használ metaforát. A történet zöme a halál utáni lét színterén zajlik, ellentétben a példázatokkal, amelyek a földön játszódnak.

Akár példázat, akár nem, Jézus ezzel a történettel egyszerűen bemutatta, hogy a halál után a gonoszok örökre elválasztódnak Istentől, hogy emlékezzenek arra, hogy elutasították az evangéliumot; hogy gyötrelem vár rájuk, és hogy állapotukra nincs enyhülés. Belegondoltam milyen kínokat élhet át a történetben említett gazdag ember Lukács 16,24 „Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban.”

Jézus Krisztus nagyon ügyelt arra, hogy tanításai érthetőek és könnyen megjegyezhetőek legyenek, ezért szinte mindig az akkori hallgatósághoz közelálló képi fogalmakkal   tanított. Az ember agya, szíve úgy van kódolva, hogy kép formájában rögzítse az információkat. (Ha valaki- megkérdezné most tőled telefonon, itt vagyok a vasútállomáson, hogyan jutok el az imaházhoz, akkor magad előtt látnád képi formában az állomást, aluljárót és az útvonalat és úgy magyaráznád el az idevezető út jellemzőit.) Ennek a történetnek, olyan gazdag a képanyaga, aki egyszer olvasta a Bibliában, vagy igehirdetésben hallotta, az sohasem fogja elfelejteni, legfeljebb megpróbálja elnyomni emlékezetében mert számára kellemetlen az üzenete.

Van egy új 2400 oldalas magyarázatos Bibliám (TŰZBIBLIA), lejegyeztem belőle, hogy nagyon tömören mit tanít a Lukács 16,19-31 igeszakasszal kapcsolatban. „A gazdag élete saját maga körül forgott. Rossz döntést hozott, amiért örökké szenvednie kell (22-23 v.) Lázár egész életében szegénységben élt, kapcsolatát azonban rendezte Istennel. Neve azt jelenti „Isten az én segítségem”, és soha nem adta fel Istenbe vetett hitét. Halála után azonnal a paradicsomba került. A paradicsom és „Ábrahám kebele” a lelki nyugalom és öröm helye, ahol, akik haláluk pillanatában rendezett kapcsolatban voltak Istennel, az ő jelenlétébe kerülnek, és ott várják a feltámadást, és Isten terveinek a beteljesedését, ahol a „menny” és a „paradicsom” kifejezés felcserélhető.

A „pokolnak” fordított szó a héberben seol, görögben „hadész”, arra a helyre utal, ahova az utolsó ítéletre váró gonoszok kerülnek. Bár a „hadészban” is olyan jellegű gyötrődést látunk, mint amilyet más szakaszok a pokollal azonosítanak (lásd Mt 8-12; Jel 14,11; 20,10), nem szabad összetéveszteni a gyehennával (Máté 10,28). A gyehenna az örök gyötrelem és büntetés helye, mely az ördögnek és démoni követőinek készült (Máté 25,41), de az istentelenek számára is fenntartja Isten (Márk 9,43.48).

A paradicsom és a pokol elhelyezkedése és távolsága nem egyértelmű, az igeszakasz egyszerűen végleges elkülönülésre mutat. Vannak, akik nem értelmezik ennyire szó szerint, hol helyezkedi el Ábrahám kebele és a pokol (de a körülményeit igen). A lényeg az, hogy mind a két ember sorsa haláluk pillanatában visszafordíthatatlanná vált (24-26 v.)” Eddig tart az idézet.

Jézus Krisztus amikor földi küldetésének végéhez közeledik, már a mennyország ígéretét adja tanítványainak és az őt követőknek. János 14,1-3 „1Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

A Biblia szöveg összefüggéseiből kiderül, hogy Jézus Krisztus a váltsághalála után, közvetlenül a feltámadása előtt a lement a hadészba (pokolba) és ott prédikált a börtönben lévő lelkeknek és valószínűleg onnan foglyokat szabadított ki, akik elfogadták felkínált kegyelmét és megtértek a prédikációjára.

1Péter3,18-20 18Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 19Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, 20akik egykor engedetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várakozott Nóé napjaiban a bárka készítésekor.

Jézus Krisztus ma is meg akar szabadítani a bűn rabságából, téged, aki a sátán megkötözött foglya vagy. Biblia szerint e világ fejedelme a sátán foglya, rabszolgája az, aki nem fogadja el Istennek Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, aki nem tért meg és nem született újjá. Az ilyen ember lehet, hogy szabadnak érzi magát, de a póráz vége a sátán kezében van, mert Isten nélküli életet él.

Nagyon komoly figyelmeztető üzenete van a jézusi példázatnak, úgy a bíborba és gyolcsba öltözött ember vonatkozásában, mint a koldus Lázár személyét illetően. Mit is akar Jézus hangsúlyossá tenni e példázat elmondásával? Nem az anyagiak terén előbbre jutást, meggazdagodást minősíti Megváltónk bűnnek! Az embertelenséget, a mások iránti közömbösséget, a könyörület hiányát. A gazdag ember nap mint nap könyörület és együttérzés nélkül átlépett a kapuja előtt fekvő koldus Lázár felett, aki megelégedett volna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de még a maradékból sem kapott.

Máté 9,13 azt mondja Jézus: „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Lehet, hogy ez a gazdag ember farizeus módra megadta vagyonából a tizedet, de szívében nem volt irgalmasság.

Ismertem egy embert, akinek az utcára kitett kukájába rendszeresen került fel nem használt élelmiszer, sokszor még eredeti csomagolásban egész kenyér is. Jött egy rászoruló, aki a szükségét innen próbálta pótolni. Az illető maga mesélte, kiálltam a teraszra és elzavartam, ne túrja szét a kukámat. Kedves testvérek bevallom őszintén, én ezen kiakadtam, szinte beleborzongtam és nemtetszésemet fejeztem ki. A kerítésre miért nem tesztek egy dobozt és a felesleges élelmiszert abba lehetne tenni, így rászorulónak sem lenne megalázó. Hogyne, még ideszoknának. Remélem az illető megtalálta az őszinte megbánás helyét.

Sokan, még keresztyének is nagyon egyoldalúan értelmezik Isten szeretetét és kegyelmét. A dicsőséges, világteremtő Isten valóban minden embert meg akar menteni, minden emberi értelmet meghaladó szeretetével. De azt sem szabad felejtenünk, hogy a mérleg másik serpenyőjébe Isten igazságossága kerül. Igazsága megköveteli, hogy nem vállalhat cinkosságot a bűnössel, bűnre büntetés kell, hogy következzen. A szerető és kegyelmes Isten mindig feltételhez köti a bűnbocsánatát, ami utat nyit a menyországba.

Az Úri imádságban Jézus Krisztus így tanította tanítványait imádkozni: Máté 6,12 „és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

Majd a Máté 6,14-15 így folytatja Jézus: „14Mert, ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. 15 Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

Jézus tehát világosan tanítja: van üdvösség és van kárhozat. Akármennyire ellenszenves is az emberek számára némely kifejezés a Bibliából, mondani kell nekik, hogy van mennyország és van pokol. Halála után ki az egyik helyre, ki a másik helyre kerül. Nincs harmadik hely, nincs átmenet, nincs közbülső állapot. A purgatóriumról, a tisztítótűzről szóló téves tanítás Pál apostol egy mondatának a félreértésén alapul. Jézus azonban egészen szemléletesen beszél arról, hogy csak kétféle állapot van odaát.

Kedves Igehallgató gyülekezet, vannak életünknek sarkalatos kérdései, amelyekben nem szabad, nem érdemes kockáztatni. Egyik legfontosabb ilyen kérdés, hogy földi létünk után „menyország”, vagy a pokol lesz a végállomásunk. Sokan úgy gondolják, várjuk ki, hogy majd csak történik valami mivelünk is? Helyesebb, ha drága Megváltónk Krisztus Jézus szavait szívünkbe zárva istenfélelemben élünk az ő dicsőségére, tisztelettel és szeretettel szolgálva Őt mindvégig! Ámen

Kifogyhatatlan kincs a mennyben!

 

Lukács 12,33-34 33Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. 34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.

Igehirdetés hangfelvétele.

https://drive.google.com/file/d/1LboJ4BGiIaKYcoJY-VHl3H3I1VoQ3Rlv/view?usp=sharing

Amikor olvastam az imént felolvasott igét, felmerült bennem a kérdés, kihez intézte Jézus ezt a nem mindennapi üzenetet? Lukács 12,1-ben így olvashatjuk: „Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz”. Majd a sokaságból valaki megszólította (13. v) „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”

A 22. verstől Isten gondviseléséről beszél Jézus Krisztus. Az evangélium írója Lukács így tudósít bennünket az eseményről „22Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek,” A 31-32. versben így összegzi Isten gondviseléséről szóló üzenetét, „31Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek. 32Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

Tehát a szövegösszefüggésből kiderül, hogy Jézus Krisztus az akkori és mindenkori tanítványokhoz szólt tanításában.

Jézus nem a szegénységet tűzi ki célul, amikor ezt mondja mindenkori tanítványainak „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául”, hanem feladattal bízza meg őket: gondoskodjatok vagyonotokkal másokról, Isten pedig majd gondoskodik rólatok! Tehát ma sem etikai kérdés elé állít minket Jézus, hanem a hit kérdése elé, mégpedig a legkiélezettebb formában.

Add el a vagyonodat! Erről a témáról olvashatunk a Máté evangéliuma 19,16-22-ben. Amikor a gazdag ifjú odament Jézus Krisztushoz és azt kérdezte: „Mester mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek?” Ez a kérdés azt sugallja, mintha pár jócselekedet elég lenne az örök élet elnyeréséhez.  Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el a vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj és kövess engem!

Miért is válaszolt neki Jézus ilyen keményen? Jézus a leggyengébb, és a leginkább sebezhető pontján tette próbára a gazdag ifjút: a gazdagságánál. Jézus rámutatott arra, hogy ez a fiatalember miben látja biztonságának forrását, és feltárta az egyetlen akadályt, mely valóban távol tartotta őt Isten követésétől. Valamiféle jócselekedettel szerette volna megszerezni az örök életet. De a lelki üdvösség nem a saját jócselekedeteinkre épül, hanem alá kell vetni magunkat Krisztus Jézus akaratának és vezetésének.

Ez a fiatalember nem volt hajlandó Krisztust a vagyona fölé helyezni. Vajon Krisztus szavai azt jelentik, hogy minden hívőnek meg kell szabadulni a vagyonától? Nem, a vagyon birtoklása nem feltétlenül rossz mindaddig, amíg nem akadályozza az Istennel ápolt kapcsolatunkat. Ő azt is elvárja tőlünk, hogy gondoskodjunk a családunk és mások szükségleteiről.

Ám késznek kell mutatkoznunk arra, hogy feladjunk bármit, amit Krisztus kér tőlünk, mert egyedül ő tudja mi a legjobb nekünk. Az iránta való elköteleződés nem lehet ennél kisebb.

Lukács 12,34 „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” Hogyan is érthette ezt Jézus? Kincsünk az, amit a legtöbbre értékelünk, amit leginkább keresünk az életben. Fontossági sorrendünk, kedvteléseink, szokásaink és tetteink árulkodnak kincsünkről. A szív az érzéseket, gondolatokat, kívánságokat, értékrendet, akaratot és döntéseket, tehát lényünk valódi állapotát jelképezi. A szívünk ahhoz vonzódik, amit a legfontosabbnak tartunk.

„Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.” (Préd 5,9a)

Ha a földi dolgokat értékeljük legjobban, akkor a szívünket és érzelmeinket ezek fogják lekötni és fogva tartják. Ha a kincsünk Isten országában van, ha az Ő Igéje, jelenléte és a vele való kapcsolatunk mindennél fontosabb számunkra, akkor a szívünk közeledni fog hozzá. 

Hiszed-e, hogy Isten tud és akar bőségesen gondoskodni rólad, amíg te nem az önmagadról való gondoskodásra tartalékolsz, hanem vagyonodat eszköznek tekinted, mellyel másokról gondoskodhatsz? Hiszed-e, hogy ha kéred Istentől minden szükségeset megkapsz, mert az ő gondoskodó szeretetéből bőven jut azoknak, akik hozzá fordulnak? Hiszed-e, hogy nem leszel szegénnyé, ha másokról gondoskodsz?

Az Ige figyelmeztet bennünket bölcsességre, hogy adakozásunk ne mások kényelmét szolgálja, hanem valós szükséget töltsön be.  Közelmúltban egy vállalkozó Atyafi szájából hallottam a történetet. Saját járművével Németországból vitt egy Erdélyi roma közösségnek adományként használt ruhaneműt. Útközben éjjel saját kocsijában aludt, hogy drága szállásköltséget is megspórolja. Egy Erdélyi roma, akinek vastag arany nyaklánc volt nyakában azt mondta a jó állapotú Nike cipőre, - használt, mi az ilyent a kutya alá tesszük. Mi nem mosunk ruhát, ha elkoszolódik dobjuk a kutya alá. Unokáim is nőttek ki úgy ruhákat és cipőket, hogy talán négyszer-ötször lehetett csak rajtuk.  Megértem, hogy az adakozó Atyafi ezen kiakadt, csak az vigasztalta, hogy sok valóban rászorulón tudott segíteni.

Már az Ószövetségi időkben sem akarta az ÚR, hogy erőn felül adakozzanak és elszegényedjenek az emberek. Tehát nem azt várta el tőlük, hogy a tizeden felül is bőven adakozzanak, hanem összességében a tized egyharmadát a körülötte élő léviták és a nincstelenek segítésére fordíthatta, ahogyan Istene az ÚR indította lelkét. Persze akinek bőven ad az Isten, az bőven is adakozhat.

Isten egy érdekes kitételt mond a tizeddel kapcsolatosan népének.  4 Mózes 14,28-29 „28Minden harmadik esztendő végén vedd ki annak az évnek a terméséből az egész tizedet, és raktározd el lakóhelyeden, 29hogy ha majd eljön a lévita, akinek nincs birtokrésze és öröksége, mint neked, meg a jövevény, az árva és az özvegy, akik lakóhelyeden élnek, ők is ehessenek, és jóllakhassanak. Így megáldja Istened, az ÚR, kezed minden munkáját, amit csak végzel.”

Isten parancsa és bevett szokás volt, hogy a tizedet elvitték egy központi helyre, amit az Úr kijelölt, például a kijelentés sátra közelében lévő gyűjtőhelyre. De minden harmadik évben a teljes tizedet helyben kellett szétosztani a rászorulók között.

El kell-e adnunk mindenünket, és szét kell-e osztanunk a szegények közt? Valóban ezt kell tennünk, ha a szívünk beteg, mert belebetegedett a tisztességtelen vagyonszerzésbe és annak őrzésébe.

Amit az ember kincsnek tart, azt gyűjti; amit gyűjt, az a szenvedélyévé válik; és ami a szenvedélyévé válik, az elrabolja, fogva tartja a szívét. Az lesz az uralkodó rajtunk és életünkön, amin a szívünk csüng, aminek odaadjuk a szívünket.

Ahogy készültem a szolgálatra, Isten igéje nagyon mélyen érintett, és részben meg is ítélt. Mindazt a földi kincset, amit könnyen, vagy sok verejtékkel összegyűjtünk egyszer úgyis itt kell hagynunk. Felmerült bennem a kérdés, ha el kell távoznom e földi létből, akkor mit hagyok magam után? Legyintenek csak az emberek, na ez is elment? Vagy nagyon hiányozni fogok nekik, mint olyan valaki, aki mindig igyekezett Istennek rá vonatkozó akaratát betölteni és áldás lehetett a környezetére.

Arra figyelmeztet Jézus szava, hogy azt az energiát, mellyel a földi kincsek gyűjtésére törekszünk, sokkal inkább a mennyei kincsek gyűjtésére fordítsuk, nehogy a szívünk megteljen a földi kincsek szeretetével, és ne maradjon hely benne Isten szeretetének. Ehhez kérjük Urunk segítségét, hogy szívünket ne mulandó, hanem örök kincseknek adjuk. 

Keressük először Isten országát, tegyük a dolgunkat és higgyük, hogy ha szívünk teljesen Jézusé, minden más megadatik nekünk.

Felmerült bennem egy újabb kérdés, hogy tudom-e, tudjuk-e, hogy Istennek személyes életünkre vonatkozóan mi a terve, mi az akarata. Azt, hogy általában mi Istennek jó értelemben vett akarata, azt a Bibliát olvasó ember tudhatja. A sok közül csak egyet kívánok kiemelni: 1Thessz 4,3-8 „3Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6 és hogy senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.”

Tehát azt, hogy mi Isten akarata, elvárása az emberekkel kapcsolatban, arról a Bibliában tökéletes útmutatást találunk. A következő nagy fontosságú kérdés az, hogy mi Istennek személyes életemre vonatkozó terve? Ha ezt figyelmen kívül hagyom, akkor egyszerűen kifejezve nem vagyok a helyemen! Ha igyekezetem iránya nem illeszkedik bele Istennek tökéletes és szent akaratába, akkor csak úgy élek és csodálkozom, hogy miért akadoznak életemre vonatkozóan Istennek Igéjében ígért áldásai.

De honnan tudhatom meg, hogy mi Istennek saját egyéni életemre vonatkozó terve és akarata. Életünknek lehetnek fontos kérdései, például hová menjek tanulni? Ki legyen a házastársam! Hol legyen a lakóhelyem? És még lehetne sorolni a felmerülő kérdéseket. Ha Istennel szoros, élő kapcsolatom van, ha Tőle kérem és várom az útmutatást, akkor biztosan megadja.

Nálunk ez legtöbbször úgy működik, hogy döntünk, megtesszük az első lépéseket és jobb esetben kérjük a Mindenhatót, hogy áldja meg igyekezetünket aztán csodálkozunk, hogy nem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok.

Tudósok fogalmazták meg, hogy a világmindenségben létező információnak az ember csak egy – másfél százalékával rendelkezik. Ezzel a töredékes tudásával az ember tudni véli, hogy mi a jó neki.

Boruljunk le a végtelenül bölcs és hatalmas Isten előtt, ismerjük el töredékes tudásunkat és kérjünk tőle útmutatást. Alázattal kérdezzük meg tőle, Uram szerinted betöltöm az életemre vonatkozó tökéletes és szent akaratodat? Ha ezt megteszem, van hitem és türelmem várni a válaszra, akkor megtudhatom, hogy valójában a helyemen vagyok-e? Ha megkapom az útmutatást, lehet, hogy Istennek életemre vonatkozó terve szerint évtizedeket kell várni annak megvalósulására. Ellenkező esetben úgy járhatunk, mint Ábrahám, aki türelmetlenségében be akart segíteni Istennek, így született meg az első fia Izmael, aki az arab népek atyja, tehát nem az ígéret gyermeke volt.

Bízzunk annyira Istenben, hogy rá merjük bízni feltétel nélkül életünk vezetését, irányítását? Ha igen, akkor megmutatja, hogyan tudunk akarata szerint bölcsen gazdálkodni a tőle kapott anyagi javainkkal és kifogyhatatlan kincsünk lesz a mennyben. ÁMEN

Házasságod és Jézus szabadító érintése!

 

Máté 8,1-4 Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt, ²és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz. ³Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: Akarom. Tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától. ⁴Ekkor így szólt hozzá Jézus: Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes rendelt el, bizonyságul nekik.

Hangfelvétel alábbi linken meghallgatható:

https://drive.google.com/file/d/1Spzpzd2PtqYa-5MRuQr7xvlLQfW_o7xg/view?usp=sharing

A leprát gyógyíthatatlan és fertőző betegségnek tartották a történetünk idején. Ezért a leprás betegeket teljesen kirekesztették az emberi közösségekből. A leprás egyénnek, ha emberek közelébe ért kolompolni, vagy kiabálni kellett, hogy leprás vagyok.

Napjainkban, ha idejében felismerik a leprás fertőzést, egész jól gyógyítható és kiderült, hogy közel sem annyira fertőző, mint amennyire annak tartották. Leprás betegről általában az emberi testnedvekkel kerül át a kórokozó a másik emberre. Jézus a körülötte tülekedő emberek nagy megrökönyödésére kinyújtotta kezét, megérintette a leprás beteget és azt mondta: Akarom. Tisztulj meg! Jézus Krisztusnak hatalma van ma is minden testi, lelki tisztátalanság gyógyítására.

Mai igénkből kiemelt fő üzenet: Házasságod és Jézus szabadító érintése! Mai nappal a házasság hete kezdődött. A házasság hetének idei fő témája, „Engedd, hogy Jézus megérintsen”.

A leprás beteg vágyott arra, hogy Jézus megérintse. Mielőtt leborult és meg merte szólítani, előtte a képzeletében többször lejátszódhatott Jézus gyógyító és szabadító érintése, mert így szólt hozzá „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” Vágysz arra, hogy Jézus megérintsen? Mert akit Jézus Krisztus megérint, annak következménye szabadulás és helyreállás.

Áhítatunkban az alapigénk sora alatt mindig van egy kék színnel vastagon szedett, mondanivalójában nagyon tömör üzenet. „A legjobb, ha már házasságod előtt megszabadulsz minden lélekszennyezéstől. De nem késő most sem, hogy megszabadítson Jézus.”

Mi az a „lélekszennyezés”, ami úgy általában a közösségekben, de házasságon belül különösen gondot okozhat.

Biztosan sétáltál már valaha ragyogó napsütésben réteken, egy füves ligetes parkban, vagy egyszerűen otthon a kertedben, amikor üde virágillatot hozott feléd a lágy szellő, aztán a madárcsicsergést és méhek zsongását hallva megtelt a szíved Isten iránti őszinte hálával a teremtett világ ezernyi csodájáért.

A természet ezernyi csodáját látva felszínre kerül, megvalósul bennünk a vágy, ahogyan bátorít bennünket Efézus 5,20 „és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében”. Ilyenkor olyan könnyű, szinte magától értetődő a hálaadás.

A következő reggel kinézel az ablakon, látod a borús, szürke eget, szemerkélő esővel. Nem érzed magad ilyenkor kissé nyomottnak? Lehet, hogy nem mondod ezt ki hangosan, de vajon mit érzel? Vajon nem az-e a szokásod, hogy hálát adsz Istennek, ha minden megvan, amit akarsz, de mihelyt nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnéd, már zúgolódsz, panaszkodsz.

Mózes első könyve 14. részében olvashatunk először arról, hogy az egyiptomi rabságból Isten által hatalmas kézzel kiszabadított nép elégedetlenkedni, zúgolódni kezdett, mert a fáraó serege üldözőbe vette őket. 1Móz 14,11c leírja, a veszély láttán így zúgolódtak: „Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból”. Majd a sivatagi vándorlás során felmerülő újabb és újabb próbák elégedetlenséget, zúgolódást, panaszkodást váltottak ki a népből. Isten válasza a hálátlan nép felé szinte mindig valamilyen büntetés, elmarasztalás volt.

Nos hát miért olyan nagy bűn egy kis panasz, mondja az ember? Nem olyan nagy dolog az! Milyen bajt okozhatna? Milyen következményekkel járhat?

Nos minden bajt ez okoz a világon! Minden függ attól, hogyan viszonyulunk az élet kis dolgaihoz! Egy házassági tanácsadó megmondhatná, hogy a házasságok milyen kicsiny dolgokon borulnak fel. Kicsiny dolgok sokat jelenthetnek és jellemeznek, ezek mutatják meg legjobban, ki vagyok és milyen színvonalon állok és jelzik, minősítik Istennel és a környezetemmel való viszonyomat.

Ismerjük Jób történetét, amikor leginkább vigasztalásra lett volna szüksége, mit mondott a saját súlyos helyzetével elégedetlenkedő felesége? Jób 2,9 „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent és halj meg.”

De sokszor kellett nekem is szégyenkeznem az Úr előtt, mert azon kaptam magam, hogy elégedetlenkedtem és panaszkodtam.

Ez nem azt jelenti, ha tényleg szenvedünk, betegek vagyunk, hogy ne kérjünk segítséget Istentől, vagy a testvéri közösségtől, mert a terhet egyedül hordozni sokkal nehezebb. Jakab apostol levelében 5,13-16 azt írja „13Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! 14Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 5 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 16Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének”. Ima meghallgatásból eredő gyógyulás után felszabadul a lélek és a szívünkből túlcsordul az Isten iránti hálaadás és magasztalás. Ilyen lelkülettel már mennyire másképpen tudunk reagálni még a konfliktushelyzetekre is.

Azon a bizonyos esős reggelen, amikor kinézel az ablakon, csak a borult szürke eget látod, akkor van csak igazán szükséged arra, hogy találj a körülményekben örömre, hálaadásra való okot, mert az mindig van. Ha akkor egy kis időre becsukod a szemed és hagyod, hogy a képzeleted vezessen, akkor lelki szemeiddel meglátod, hogy bár minden nap locsoltad a kerted, mégis eső nélkül eddig csak sínylődött, de az áztató esőtől megújul minden a természetben. A fű, amely már kezdett kiszáradni, néhány nap múlva újból üde zöld lesz. Kinn a határban bőven fog teremni a kenyérnek való gabona, bőven lesz élelem embernek, állatnak.

Ha ezt lelki szemeiddel meglátod, feltör szívedből a hálaadás, Uram köszönöm, hogy ilyen bőkezűen gondoskodsz a teremtett világról és rólunk gyermekeidről. Biztosan ti is megtapasztaltátok, ha szívünkben ott van az őszinte hálaadás és magasztalás, akkor olyan magától értetődően kedvesen és szeretetteljesen tudunk szólni a házastársunkhoz, és mindenkihez, aki éppen a közelünkben van.

Ezzel ellentétben az elégedetlenség, zúgolódás lélekszennyezés a javából. A zúgolódásra, morgásra, panaszra annyira rááll a szánk, észre sem vesszük, hogy azt tesszük. Ilyenkor az ördög örömében tapsikol.

A zsémbelődés és morgás, ha valami nem az elvárásom szerint történik, teljes ellentéte a szeretetteljes elfogadásnak! Mondd kedves testvérem, mikor adtál utoljára hálát Istennek a házastársadért, amikor ő éppen megbántott, a bogaras szomszédodért, vagy azért, akivel legutóbb elégedetlen voltál? Lehet, hogy az Úr pont vele akar formálni téged.

Mikor adtál hálát az éppen aktuális betegségedért, megköszönve azt, „Uram ez csak közelebb vitt hozzád, mert ilyenkor érzem igazán, hogy mennyire szükségem van rád”.

Előfordult már veled is, hogy többnek, jobbnak érezted magad embertársadnál, házastársadnál pl. azért, mert magasabb a jövedelmed, vagy magasabb az iskolai végzettséged? Filippi 2,3b azt üzeni nekünk az Úr „Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál”. Az Úr Jézus, akiket tanítványként kiválasztott, többségében a világ szemében szegények és tanulatlanok voltak és mégis felettébb tudta használni őket.

Kedves igehallgató gyülekezet, a hálaadáshoz, dicsérethez és magasztaláshoz való hozzáállásunk valóságossá, hatékonnyá teszi, aktivizálja az Isteni Erőket, azok az életünkbe beáradhatnak, míg a zúgolódás és a panasz megakadályozza, korlátozza ebben Istent.

Vajon napjainkban, közöttünk is ugyanúgy működik Szabadító? Ezért tartotta Isten olyan fontosnak, hogy utánunk nyúljon, és ezért nevezte az Ő egyszülött Fiát is így: Szabadító. Nevezd Őt Jézusnak, mert Ő szabadítja meg népét bűneiből. Hogy történik ez? Úgy, hogy aki Jézus Krisztussal él, az egyszer csak észreveszi: már nem fél. Feltétel nélkül bízik benne, mert Ő olyan hatalmas, hogy a közelében nem kell semmitől sem félni. „Mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van”.

Házasság hete! Bibliát ismerő férfiak olyan szívesen idézik az Efézus 5,22-23 igét „22Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; 23mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője.”

Annyi félremagyarázás történt már a szövegkörnyezetéből kiragadott igék egyoldalú értelmezésével kapcsolatban. Ugyanis elfelejtik az előző igeverset az Efézus 5,21 is idézni, mely így hangzik „21Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.” A házastársak Krisztusban egyenrangú társak, de Isten úgy látta jónak, hogy a család feje a férj legyen. Aki volt katona az tudja, ha két azonos rangú katonát valamilyen küldetésre indítanak, akkor az egyik közülük a kinevezett parancsnok, aki felel a küldetés sikeréért.

Efézus 5,28 viszont a férj kötelességét is közli: „Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.”

Itt nem is akármilyen szó van a görög szövegben, hanem az a szó van: „agapate!” Tehát ti férfiak agapé szeretettel szeressétek feleségeteket! A legmagasabb fokú szeretettel. Na, de hogy lehetek képes szeretni ezzel a szeretettel? Úgy, hogy ha a Krisztus szeretete kitöltetik a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.

Asszonyok legyetek engedelmesek férjetek felé! Mit jelent, hogy engedelmeskedni? Azt, hogy magunkat adjuk valakinek.

Mit jelent szeretni? Azt, hogy magunkat adjuk valakiért.

Tehát az engedelmesség: magamat adom valakinek.

A szeretet: magamat adom valakiért. Mert miben nyilvánul meg Krisztus szeretete? Abban, hogy Ő önmagát adta az egyházért, abban, hogy Ő a Golgotán feláldozta magát érettünk bűnös emberekért.

Olvastam, valaki így tette fel a kérdést. Mit tehetünk akkor, ha az évek évtizedek során a házasságban meghidegült a kapcsolat, pedig oly üdén és frissen kezdődött, most annyira megkopottnak, lejárt szavatosságúnak tűnik? Az intimitás eltűnt. Szerelmünk elvesztette természetességét, nem jön többé szívből, olyan hidegnek érzem, olyan konzerv ízűnek.

Ezt tanácsolja Isten igéje ebben az esetben Efézus 5,18b „18Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel”, vagyis Szent Szellemmel.

Urunk elmondta: az én Lelkemet adom belétek. Ha a Szentlélek által Isten szeretete tölti be a szívemet, akkor szeretni fogom még azt a feleségemet is, aki iránt már a szeretet meghidegült bennem. Mert a bűn miatt hidegül meg bennem a szeretet. A Szentlélek meg éleszti, táplálja a tüzet. Táplálja a szeretetet. Igen, egyetlen út van: a bűnbánat, a megtérés, az Úrral való újrakezdés. Teljesedjetek be Szentlélekkel! Ez az Isten parancsa.

Érdekessége ennek az igének, hogy felszólító módban van. Amikor a Biblia valamit felszólító módban ír, akkor azt jelenti: nincs mellébeszéd. Ez nem ajánlat, nem olyan, hogy megteheted, ha akarod, hanem ez parancs.

A másik érdekessége ennek az igének, hogy többes számban van: azt jelenti, hogy mindenkire vonatkozik. Nemcsak a családra, hanem vonatkozik a gyülekezeti tagokra is.

A harmadik érdekesség, hogy jelen időben áll ez az ige, ami folyamatos cselekvést jelent.

Őszinte szívvel kérjük Krisztus Jézust, hogy Szent Lelkével, szabadító érintésével tisztítsa meg szívünket, házasságunkat, és ezért hálából benne bízva, szabad rendelkezési joggal tegyük kezébe életünket, házasságunkat. ÁMEN