Jóindulat nélkül nincs béke – tanulj meg jóindulatúnak lenni, és megtudod, mi a béke!

 

Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. 35A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. 36De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: Máté 12,34-36

Az egyik vígjátékíró véleménye szerint legélesebb fegyverünk a nyelvünk. Életünk első három évét töltjük az anyanyelv használatának elsajátításával, életünk hátralévő évtizedeit pedig azzal, hogy megtanuljunk uralkodni rajta, és megtanuljuk irányítani.

Az otthon a családi élet egyedülállóan különleges tere. Otthon őrizzük a nagy titkot – a valódi természetünket, ami ritkán kerül nyilvánosság elé. Otthoni viselkedésünk rendszerint egészen más, mint amit a világnak mutatunk. Lakásunk küszöbén kilépve általában felöltjük „legjobb orcánkat”. Kedvesen elbeszélgetünk a liftben az idegenekkel, barátságosan szót váltunk munkatársainkkal. Álmunkban sem jut eszünkbe, hogy durva megjegyzéseket tegyünk a vendéglőben a pincérre. Odahaza mégis számtalanszor megesik, hogy a házastársunkra vagy gyermekeinkre gorombán ráförmedünk. Az sem ritka, hogy egyáltalán nem állunk szóba velük. A kapcsolattartás hiányától olyanok leszünk, mintha érzéketlen rabtársak volnánk egy cellában. Csakhogy ezt a börtönt magunk építjük! Sokakban az sem tudatosul, milyen hangnemben beszélnek   családjuk tagjaival! Olykor azt képzeljük, odahaza lazíthatunk, megengedhetünk magunknak néhány apróbb „házi bűnt”, birtokon belül zavartalanul idegesíthetjük és ingerelhetjük egymást, hisz magunk között vagyunk. Azt hisszük, a kifelé mutatott jó modor olyasmi, mint a mise tiszteletére felöltött ünnepi ruha. Mintha a kedvességet hazaérve jogunk lenne levetni, mintha beakaszthatnánk a szekrénybe. Ám nem ártana figyelni, mert amilyennek otthon mutatjuk magunkat, olyanok vagyunk valójában! Meglehet, a világ nem lát ránk, de a családunk igen. Odahaza kiderül, mennyi igazság van a külvilágban hangoztatott szavainkban! Akkor aztán hiába hangoztatjuk: „Élek-halok a családomért”, mert ettől még nem biztos, hogy valóban velük akarunk élni.

Családunk tagjai Isten ajándékai számunkra. Ezért cél, hogy a lehető legkedvesebben viselkedjünk velük. Nem ártana tudatosítani és jól megjegyezni, hogy Isten láthatatlanul is jelen van közöttünk, mindennapos vendég az asztalunknál, láthatatlan megfigyelője és tanúja valamennyi beszélgetésünknek, kapcsolatunknak. Az otthonunk szent hely; úgy illenék megszólalni benne, ahogyan a templomban tesszük: tisztán, tisztelettudóan. A naponta tanúsított kedvesség apró magvaiból hajt ki az elégedettség és a boldogság. Lehetetlen azonban derűsebbé tenni szeretteink napjait anélkül, hogy a magunkét derűsebbé ne tennénk. A pillanatnyi érzelmek és továbbadásuk módja döntő hatással van az otthon békés, vagy békétlen légkörére. A szavak képesek megváltoztatni az egész életet. Használd megfontoltan és helyesen a szavakat!

Érdemes megfontolni

Szóltam ma egyetlen jó szót is családom tagjaihoz?

Miként változna meg az otthoni légkör, ha mindannyian szent helynek tekintenénk az otthonunkat?

Hogyan beszélnénk egymással egy pap vagy egy kifogástalan, minden gyanú felett álló személy jelenlétében? (Ismeretlen szerző)