A király súlyos betegen fekszik, tudja
már csak napjai vannak az életéből. Az ajtónálló hangosan vitatkozik valakivel,
aki be akar menni a királyhoz. Ki az kérdezi a király? Felség az udvari bolond.
Ő bejöhet. Mit akarsz?
Felség elmész?
Igen.
Hosszú útra mész?
Igen.
És visszajössz?
Nem.
Felkészültél? Nem.
Már megbocsáss
felség, akkor bolondabb vagy a bolondnál!
Még ifjúkoromban egy kolléganő férjével
együtt hátizsákos turistaként, nyári szabadságuk idején egy természetjáró
csoporttal, szinte minden évben elutaztak egy-egy idegen országba. Már
karácsony előtt megvették az adott ország útikönyvét és abból készültek, hogy
majd minél kevesebb meglepetés érje ott őket. Innen tudták, hogy adott országba
utazáskor van-e védőoltási kötelezettség? Iható-e a vezetékes víz, és még
számtalan kérdésre kaptak már előre választ. Útikönyvből válogatták ki, milyen
nevezetes helyeket érdemes majd felkeresni és megnézni.
Életünk leghosszabb időtartamú
utazására, ahonnan nem lesz visszatérés, ugyanúgy érdemes jó előre felkészülni.
Nekünk is rendelkezésünkre áll a világ legsokoldalúbb útikönyve a Biblia, sőt a
Biblia Istene ráadásul még idegenvezetőt is biztosít számunkra, hogy
biztonságosan célba érjünk. Mindez rendkívüli fontos, hogy a feltett kérdésre,
„Felkészültél?”, magabiztosan azt felelhesd. Igen.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése