Élni szeretnék!

Lars Petersen éppen fáradtan tért haza egy munkával teli nap után, amikor szomszédja, egy keménykötésű tengerész kopogtatott az ajtaján, és lépett be. Nem telt el sok idő, és ők ketten élénk beszélgetésbe merültek. – Tudod  Lars – mondta a szomszéd -, minden, amit erre válaszolhatok, az, hogy te keresztyén vagy, én pedig meggyőződéses ateista. Nem hiszek sem az ISTENBEN, sem a mennyben, sem a pokolban. Számomra mindez nem létezik.

-         Akkor lenne hozzád egy kérésem – felelte Lars.

-         És mi lenne az? – kérdezte kíváncsian a szomszéd.

-         Nos, ígérd meg nekem, hogy három este egymás után, lefekvés előtt elmondod ezt: „Öröklét! Öröklét! Vele találkoznom kell! A mennyben nem hiszek, a poklot tagadom. ISTENT nem fogadom el. Hová megyek!

Rendben van! – felelte a szomszéd nevetve. – Nem fog nehezemre esni, hogy felmondjak egy ilyen versikét.

Nem sokkal ezután elbúcsúzott Larstól és hazasietett. De még mielőtt ezen az estén nyugovóra tért volna – a lámpát már eloltotta -, elismételte, ahogyan megígérte, ezeket a szavakat: „Öröklét! Öröklét! Vele találkoznom kell! A mennyben nem hiszek, a poklot tagadom. ISTENT nem fogadom el. Hová megyek?”

Másnap este úgy érezte – maga sem tudta miért -, hogy égve kell hagyni a lámpát, amíg elmondja azokat a szavakat lefekvés előtt. Furcsán érezte magát. Sajátos gondolatok kergették egymást fejében.

Csaknem összeszorította torkát egy félelmetes érzés. Végül azonban összeszedte magát, és halkan belefogott: „Öröklét! Öröklét! Vele találkoznom kell! A mennyben nem hiszek …” – Hírtelen elakadt. Nem volt képes kimondani: „ISTENT nem fogadom el.” Egy szent, igazságos ISTEN közelségét érezte, aki kegyelmével és szeretetével kezdett fényt gyújtani lelkének éjszakájában. Hosszabb szünet után ezt suttogta: „Hová megyek?”

Lelkiismerete megadta a választ: „ A pokolba mégy” – hallotta belülről. Nagyon nyugtalanul feküdt le, az álom azonban messze elkerülte. Szíve mélyéből vágyott a másnap reggel után, mert remélte, hogy akkor majd nyugodtabb lesz. Eljött az új nap, de neki nem hozott nyugalmat; ellenkezőleg, félelme óráról órára növekedett. Szívesen átsietett volna Larshoz, hogy elpanaszolja neki a baját; de büszkesége visszatartotta.

A lelkében növekvő félelem a következő éjszaka érte el a csúcspontját. Nem volt képes az ágyban maradni. Nyugtalanul járkált fel-alá a szobában. Amint reggel lett, átsietett Larshoz, még mielőtt az munkába indult volna. Néhány szóval elmondta neki, hogy teljesítette kérését, és szinte kétségbe esett. Azután nagyon izgatottan megkérdezte: - Lars, mit csináljak, mit tudsz te tenni értem?

Semmit – felelte Lars nyugodtan. – Semmit.

Akkor mit kell tennem nekem? – kérdezte a szomszéd nagyon nyugtalanul.

Semmit – hangzott a válasz, amit Lars ezúttal is adott -, egyáltalán semmit.

Micsoda?  Semmit? Annak ellenére, hogy majdnem a legnagyobb félelem lett úrrá rajtam, közel vagyok a kétségbeeséshez.

Nem, semmit – ismételte Lars gyengéd, de határozott hangon, és nyugodtan állt a szomszédja előtt, aki csodálkozva nézett rá. De ekkor kitört belőle a szó: - Képes vagy borzalmas félelmem láttán is ilyen nyugodtan állni előttem, és azt mondani nekem, hogy semmit sem tudsz tenni értem? Te, aki keresztény vagy, én pedig elveszett bűnös, aki a pokol felé tart. Itt tudsz állni ilyen nyugodtan, azzal a gondolattal, hogy felelős vagy kétségbeesett állapotomért, mert te vittél bele ebbe a nyomorúságba, és még azt tudod mondani: „nem tehetek érted semmit”?

Igen - felelte Lars barátságosan ugyanazon a nyugodt hangon, mint előtte. – Én valóban nem tudok tenni érted semmit; ugyanolyan tehetetlen vagyok és egészen ráutalva ISTEN kegyelmére. Nem tehetsz semmit te sem, és nem tehetek semmit én sem – egyáltalán semmit.

De – folytatta Lars, miközben a szeme ragyogott, és ujjával felfelé mutatott -, tudok neked beszélni valakiről, aki egyedül képes megmenteni, és ez a valaki JÉZUS KRISZTUS, ISTEN FIA. Ő azért jött ebbe a világba, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Meghalt a kereszten bűneinkért, és magára vette azt a büntetést, amelyet mi érdemeltünk meg. Ő már mindent megtett azért, hogy megmeneküljünk; most már rajtunk múlik, hogy ezt elfogadjuk. Aki az ÚR JÉZUSHOZ jön, és neki őszinte imádságban bevallja a bűneit, az megmenekül.

Ebben a pillanatban ISTEN fénye bevilágított a szomszéd szegény, sötét szívébe, aki eddig büszkén utasította vissza a Bibliát és ISTENT. Nagyon jól emlékezett mindazokra a szavakra, amelyet Lars, korábbi beszélgetések során már elmondott neki. Most azonban megismerte azt a valakit, aki helyette, az ő bűneiért is meghalt. Habozás nélkül megkérte Larsot, hogy imádkozzék vele, hogy az Úr Jézus bocsássa meg neki minden bűnét, és mentse meg őt. Abban az órában nyugtalan szíve békességre lelt ISTENnel, és az ateistából JÉZUS KRISZTUS meggyőződéses követője lett.

Vajon sokan közülünk nem ugyanilyen közömbösen és vaktában élnek-e legalább is, ami az előttünk való örökkévalóságot illeti? Egyik a másikat szajkózva mondja: „Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!” Egészében véve mindig ugyanannak a dallamnak a mintájára megy minden: „Élvezzétek az életet …”, a pénzt, jó ételt és italt – és minden egyébben is élvezni azt, amit az élet nyújt.

ISTEN? Semmi közünk hozzá! Bűn? Mi az, hogy bűn? Élvezni akarom az életet. Halál? No igen, mindenkinek meg kell halnia. El kell ismernünk, hogy a „holnap meghalunk” egy kissé nyugtalanítóan hangzik, úgy, mint a lélekharangok. Azért jól tesszük, ha ezt a „holnapot” a messze távolban képzeljük el. Addig eltelik még egy „fél örökkévalóság”, ezzel vigasztaljuk magunkat. – És úgy egyesek belevetik magukat a munkába, mások fokról fokra lépnek fölfelé a siker létráján, vagy egyik élvezetből a másikba tántorognak, míg – igen, míg eljön a hirtelen kijózanodás, és egy tompa hang ezt parancsolja: Végállomás, tessék kiszállni! – A vonat áll. Vége a dalnak, egyszerre csak csönd lesz. Rettenetesen nagy csönd! És azután? – Azután jön az elszámolás, a visszavonhatatlan döntés nagy napja; és jön a hosszú, aggasztó örökkévalóság!

Ezt feleled: Nem hiszek a pokolban. – de legkésőbb egy másodperccel a halálod után meg fogod változtatni a véleményedet! Milyen borzalmas lesz, ha akkor felismered, hogy megmenekülhettél volna, de nem akartad! Így fogsz kiáltani: „Bár csak megtértem volna a bűneimből JÉZUShoz!” De újra és meg újra ugyanazt a választ hallod: Elvesztél! – Elvesztél! – Örökre túl késő! – Túl késő! – Túl késő!

Minden szívverésünk egy lépéssel közelebb visz az örökkévalósághoz! Minden óra, amelyet továbbra is JÉZUS nélkül, megváltás nélkül élsz egy lépéssel közelebb visz az örök ítélet rettenetes helyéhez!

Élni akarok! – válaszolod -, és nem engedem, hogy az életörömömet elrontsa a halál gondolata. – Egy pillanat! Összetéveszted a nyomorúságos vegetálást a beteljesedett élettel, amely valóban érdemes arra, hogy éljünk.

Vajon miért hessegetjük el egyáltalán a halál gondolatát, és miért nem akarjuk elfogadni, hogy van menny és van pokol? Persze az, aki azt kívánja, hogy a halállal minden véget érjen, annak megvannak erre a jó okai. Rossz lelkiismeretnek elég oka van arra, hogy elrejtőzzék az élő ISTEN elől, és azt kívánja, hogy a halállal érjen minden véget. Mivel az ember szeret továbbra is a bűnben élni, nem szabad a halál után örökkévalóságnak, további életnek lennie, a pokol pedig vallási fanatikusok találmánya kell, hogy legyen.

Bizony a bűn megszédíti, elködösíti a fejet, elsötétíti az értelmet az ember szívét egyre jobban hálójába vonja. – Tudod-e, hogy halt meg Nietzsche, aki tagadta ISTENT, őrültként halt meg? Volteire borzalmas véget ért, átkozta saját magát. Lenin elborult elmével halt meg. Te is így akarod itt hagyni ezt a világot, borzalmakkal és rettenetesen, és az ördögökkel és az ő démonaival és minden elkárhozottal együtt akarsz szenvedni az örök tűz tavában? Közvetlenül a halálod után, még mielőtt a koporsódat a földbe eresztenék, megérzed a pokol lángjának rettenetes kínjait. A legünnepélyesebb temetés sem adhat enyhülést pokolbeli kínjaidra. Ott már minden megbánás túl késő!

Mindegyikünk itt rendezi el, hogy hol tölti el az örökkévalóságot. Itt nincs semlegesség, nincs „is-is”, hanem csak „vagy-vagy”!

Amiért életed során fáradságosan megdolgoztál, és amit felépítettél, amiért odaadtad az erődet és az idődet, azt egyszer mind itt hagyod. Csak egyet viszel át magaddal a halál küszöbén az örökkévalóságba: meg nem bocsátott bűneidet és vétkeidet! – Igen minden meg nem bocsátott hazugság és képmutatás, minden meg nem bocsátott erkölcstelenség és paráznaság, házasságtörés, lopás, kiengesztelhetetlenség; minden gyilkosság, egy terhesség megszakítása is; az okkultizmus, varázslás vagy spiritizmus minden bűne egyszer ellened fog tanúskodni, és az örök kárhozatra ítél téged.

Nem Isten az, aki a kárhozatodat akarja, hanem Te ítéled el magad erre az örök kínra és fájdalomra, ha továbbra is bűnben élsz! Ő nem a poklot, hanem a mennyet szánta neked. De engedi, hogy Te válassz a pokol és a menny között! A menny el van készítve a számodra, hogy örökre megmenekülhess. ISTEN nem akarja, hogy elvessz. Ő egyáltalán nem akarja, hogy jövőd a pokol legyen. ISTEN azt akarja, hogy engedd magad megmenteni. Te önkéntes, szívbéli döntéseden múlik, JÉZUS mellett, vagy JÉZUS ellen. Az a kérdés, hogy meg akarsz-e menekülni?

Ha igen, akkor imádkozz mindjárt most őszinte szívvel: „ÚR JÉZUS, úgy jövök hozzád, ahogy vagyok. Sajnálom, hogy eddig nélküled éltem, a bűnben, és nem kerestelek téged. Bocsásd meg, kérlek minden bűnömet. Átadom neked az egész életemet. Legyél mától kezdve Te az életem URA. Köszönöm, ÚR JÉZUS, hogy Te kiontott véreddel megváltottál és megszabadítottál a bűn és az ördög szolgaságából. Csak a tied akarok lenni. ÁMEN.”

Egyféle mag, sokféle talaj!

Egyféle mag, sokféle talaj!

Lukács 8,4-15 „4Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik: 5Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. 6Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. 7Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. 8Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja!  9Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. 11A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. 12Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. 13Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. 14A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. 15A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.”

Isten csodálatos kegyelméről tanúskodik Jézus Krisztusnak ez a példázatban elmondott tanítása. Minden azon múlik, hogy szívemben mennyire tud növekedni a bőven hulló ige mag. Érzem és tudom, hogy én magam is egy kegyelemre szoruló bűnös vagyok, de Jézus Krisztusban megleltem a kegyelem forrását. Pál apostollal együtt hittel vallom: Filippi 3,13-14 „13Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, ¹⁴de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé …..” Amit az Úr lelke szívemre helyezett az igével kapcsolatosan, azt szeretném szerény eszközeimmel most átadni. Most pedig haladjunk igéről - igére.

Lukács 8,4 „Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, azok közül is, akik városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik:” Az Úr Jézus nyílt és őszinte tanításával vonzotta a tömegeket. Tanítványain és az őt követő néhány asszonyon kívül még a környező városokból, falvakból összegyűlt nagy tömegnek mondta el a magvető példázatát, hintette bőven az ige magvakat.

Lukács evangéliumában olvashatjuk a legtöbb példázatot, a hatodik fejezettől kezdődően ez egy új tanítási módszer, amelyet úgy nevezünk, hogy példázatos tanítású műfaj. A teljes Lukács evangéliumának 52 %-át teszi ki az Úr Jézus példázatokban elmondott tanítása. A többi evangéliumban ez az arány kisebb, de jellemző rájuk is ez a műfaj.

De mit is jelent ez a műfaj, hogy példázatok? A görög nyelvben általunk is jól ismert szóval parabolának szokták nevezni a példázatokat. Eredetileg azt jelenti, hogy ez olyan tanítás, amely a megvilágítandó dolgok (igék) megértése érdekében egy hétköznapi eseményt hoz fel, amely nagyban segíti a megértést és a tanítás beépülését értelmünkbe, szívünkbe.

Lukács 8,5 „Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.”

A korabeli izraeli és közel-keleti mezőgazdasági gyakorlat szerint először a magot szórták el és utána következett a szántás. Gyakorlatilag a szántással forgatták bele a vetőmagot a talajba. (Gyermekkori emlékeimben él, ahogyan Édesapám ló vontatta ekével felszántotta gabona vetése előtt a földet, elboronálta, majd következett a magvetés. Egy vászon abroszt, vagy lepedőnek összekötötte a négy sarkát, egyéni teherbírásának megfelelő mennyiségű vetőmagot tett bele és jobb kezével hintette a búzát, rozst, árpát stb. Magvetés után újból következet a ló vontatta boronálás (fogasolás), ezzel a módszerrel került talajba a vetőmag).

Faluhelyeken hogy lerövidítsék az utakat, sokszor a szántóföldeken keresztül is taposnak ösvényeket, ezeket bizony keményre tapossák. Ha oda hullik a mag, előfordulhat, hogy eltapossák, az éles szemű madarak könnyen meglátják és felkapkodják. Ennyi volt a magnak az élete. Ráesett a földre? Igen. Mielőtt következett volna a szántás jöttek a madarak.

Lukács 8,6 „Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.”

Köves talajon általában vékony a termőréteg, így épphogy betakarja a magot. Nagyon hamar kihajt, de nem tud mélyre gyökeret ereszteni, jön a nyár a hőség és menthetetlenül kiszárad.

Lukács 8,7 „Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.”

A tövises talaj, itt megvan a jó termőréteg, csak hát a tövis is megnő, és az jobban tűri a szárazságot, a gabona pedig elsatnyul (Bálint gazda szerint a gyomnövény és tövis az anyaföldnek édes gyermeke, annak mindent megad, amire szüksége van, ezért gondozás nélkül is virul). Sajnos az emberi természetben is így van, a világ ígéretei szebbnek, jobbnak látszanak, nagyon sokszor háttérbe szorítják, elnyomják lelkünkben az ige magvak fejlődését, növekedését.

Lukács 8,8 „Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja!”

A gazda mindenhová ugyanazt a magot vetette, amelyik a jó földbe esett, az a növekedéshez ideális körülményeket kapott, az maximális termést hozott a gazda örömére és megelégedésére.

Lukács 8,9-10 „9Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.”

Tanítványai kérésére az Úr Jézus magyarázni kezdi nekik az elhangzott példázat üzenetét. Talán számunkra is megdöbbentő módon először két csoportra választotta az igehallgatókat. Az első csoport a tanítványok, az övéi, akik követik, ők a belül valók, a másik csoport pedig a kívül valók csoportja.

Vajon mit értett az Úr Jézus ez alatt a kettős fogalom alatt? A belső körhöz tartoznak, akik elfogadták őt megváltójuknak. Ezért mondta nekik, „Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait”. Az előbbi énekünk egy sora így hangzott: „Ki kétkedőn boncolja őt, Annak választ nem ád, Da a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.”

A másik kör a kívül valóknak a köre, akik még nem fogadták el az Úr Jézust, annak ellenére, hogy hallgatták a tanítását, ezek voltak az érdeklődők, a közömbösek, és az ellenségei.

Vajon mi úgy hallgatjuk-e az igét, hogy másképpen szeretnénk innen továbbmenni, úgy, hogy az igemag megteremje gyümölcsét. Sokszor nem is gondolunk arra, hogy az üdvösségünk vagy kárhozatunk függ az ige szavára adott válaszunktól. Hallgatod az igét, mélyen érint, felmerül a kérdés, van-e valami, ami akadályoz az elvárt gyümölcstermésben?

Lehet, hogy életedben sok minden megújult, s lehet, hogy talán csak egyetlen dolog van, ami régi. Amiről tudod, hogy nem bibliai, de megpróbálod megmagyarázni. Sőt megpróbálod másokkal is elfogadtatni. Vigyázz, mert, ha erről az egyről nem vagy hajlandó lemondani Jézusért, akkor kívül való vagy.

Az ige fényében gondoljuk végig az életünket, kapcsolatainkat, értékrendünket, megrögzött szokásainkat, esetleg szenvedélyeinket. Aztán figyeljük meg, hogy az Úr mire fog rámutatni e szavakkal: gyermekem erről még le kell mondanod értem, mert kívül valóvá leszel, ha ezt a lépést nem teszed meg.

Lukács 8,11 „A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.”

A példázat lényege, hogy a magvető az igét hinti. Ezt úgy kell értenünk, ahogyan a magvető a magot hinti, úgy az igehirdető az igét hinti. A magyarázatból egyértelműen következik, hogy a mi szívünk a talaj és arra hullik az igemag.

De most nézzük egy pillanatra Isten szemszögéből. Ő adja a magot, mely mindig ugyanaz. Mindenkinek, mindenhol, mindenkor.  Hallgatjuk az igehirdetést és a kérdés, hogy mi történik ezután? A magvetésnek, az igehirdetésnek végcélja a gyümölcstermés, ami az ige megtartásában és cselekvésében nyilvánul meg!

Most itt a továbbiakban már nem két csoportra osztja hallgatóit Jézus, hanem négy csoportra, mert négyféle talaj típusról beszélt példázatában.

Az első csoport. 12”Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.”

Ha a szívem talaja megkeményedett, mint a letaposott útfél, akkor a vetett igemag a felszínen marad, azt nagyon gyorsan letakarítja onnan a sátán. Ha például otthon az ige mélyen érintett, de közben megcsörren a telefon, úgy érzem, hogy megtörik az ige varázsa. Vagy ha egy igazi lélekemelő igehirdetés után kimegyünk az imaházból és az úton beszól valaki nekünk, akkor úgy érezzük, mintha nem is az igehirdetésről jöttünk volna, ezzel a sátán elérte a célját. Bőséggel hullott az igemag, lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Minden remény megvolt, de hiába.

A második csoport. Lukács 8,13. ”Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak.”

„ezek hisznek egy ideig”, de aztán jön a megpróbáltatás. A mi életünkben is előfordulhat, hogy csak vékony termőréteg van a szívünkben. Halljuk az igét a szószékről és azt mondjuk, de jó, hozzám szólt, pont nekem kellett. Ez nem baj, jó lenne, ha így lenne, csak egy hét múlva már nem is emlékezünk rá. „de a megpróbáltatás idején elbuknak, megpróbáltatás egyénenként különböző lehet, betegség, anyagi veszteség, közeli hozzátartozó elvesztése, üldözés stb.

(Szovjetunióban történt az eset. Templomban igehirdetés alatt csapódik a bejárati ajtó, két géppisztolyos katona jött be, félelem és rémület az arcokon, a legrosszabbra számítanak. A vészjósló csendben egyik katona megszólal, aki úgy érzi, nem tartozik ide, az még szabadon eltávozhat. Elsőnek a teljes énekkar futva távozik, majd sokan követik őket. Maradt egy kis csoport, erre megszólal a katona, Lelkész testvér, most, hogy a képmutatóktól megszabadult, folytassa nyugodtan az igehirdetést.) Bárcsak ilyen happy end-del végződnének mind, a világ különböző helyein keresztyén templomokban előforduló véres attrocitások.

Harmadik csoport. Lukács 8,14 ”A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést.”

Megint itt van az a „hiába” szó, hiába volt a magvetés, hiába a jó talaj. Megmagyarázom magamnak, hogy annyi mindenben elfogadom az igét, annyi jót teszek, hogy ez az egy-két dolog igazán megférhet bennem. Sajnos ebben az esetben dominál a tövis, ott maradt az életünkben, amit rossznak lát az Úr, de mi ragaszkodunk hozzá, ezért elmarad a gyümölcstermés. A sátánnak teljesen mindegy, hogy milyen a szívek talaja, őt csak egy érdekli, ne üdvözüljenek.

Jézus Krisztus és a bűn együtt egy szívben nem lakozhat. Bűn csak kegyelemből Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata árán rendezhető, de ebbe benne van a bűn elhagyása is.

Negyedik csoport. Lukács 8,15 ”A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.” Mert sok mindenről le kell és érdemes lemondani érette. Tudjátok megtapasztaltam, Jézus nélkül lehet élni, de nem érdemes!

És milyen jó, hogy van egy jó talaj is! Azt hiszem az már képmutatás volna, hogy mindig jó talaj a szívünk. De, hogy az Úr azt szeretné az biztos. Életünkben rendkívül fontos, hogy az bizonyos „hiába” szó ne hangozzék el.

Egyvalamiben közös az útfél, a köves, és tövisekkel teljes talaj. Abban, hogy bár sikeres volt a próbálkozás, a magvetés, de a gyümölcstermésig egy sem jutott el. A sátánnak teljesen mindegy, hogy jó a szívünk talaja az igének, csak hát jó a gyommagvaknak is, csak egy dolog fontos neki, hogy gyümölcs ne legyen, és lámpásunkban kevés olaj legyen.

Ha még esetleg kívül való vagy, de közeledsz, legyél belül valóvá. S akik belül vagyunk, engedjük, hogy Isten Szentlelke állandóan gyümölcstermés felé mozdítson bennünket.

Felhasznált forrásanyag: Dr. Almási Tibor „Márk evangéliuma” c. könyvéből

Istentől származik!

Lukács 3,23-28 23Jézus ekkor mintegy harminc esztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia, ez pedig Élié; 24ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannájé, ez Józsefé, 25ez Mattatiásé, ez Ámósé, ez Náhumé, ez Heszlié, ez Naggaié, 26ez Mahaté, ez Mattatiásé, ez Simeié, ez Jószeké, ez Jódáé; 27ez Jóhánáné, ez Résáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nérié, 28ez Melkié, ez Addié, ez Kószámé, ez Elmadámé, ez Éré; 29ez Jézusé, ez Eliézeré, ez Jórimé, ez Mattáté, ez Lévié, 30ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákimé; 31ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattátáé, ez Nátáné, ez Dávidé, 32ez Isaié, ez Óbédé, ez Bóázé, ez Szalmóné, ez Nahsóné, 33ez Ammínádábé, ez Adminé, ez Arnié, ez Heszróné, ez Fáreszé, ez Júdáé; 34ez Jákóbé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náhóré, 35ez Szerugé, ez Reué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selahé, 36ez Kénáné, ez Arpaksádé, ez Sémé, ez Nóéé, ez Lámeké; 37ez Metusélahé, ez Hénóké, ez Járedé, ez Mahalalélé, ez Kénáné, 38ez Enósé, ez Sété, ez Ádámé; ez pedig az Istené.

(Nem a legjobb ez a fordítás, hogy „fia”, mert a nemzetségtáblázatokban pl. a Máté evangéliumában több generáció is kimaradt, ebben az esetben a helyes fordítás az, hogy „származik”. Dédszülőnek az unoka nem fia, hanem tőle származik.)

Ritkán olvassuk végig Jézus Krisztus nemzetségtáblázatát, ebben a témában soha nem hallottam istentiszteleti szolgálatot, még az Interneten sem találtam. Bibliában is csak két helyen található Jézus nemzetségi táblázata, ráadásul ez a kettő sem egyezik.

Mi a nemzetségi táblázat? A nemzetségi táblázat olyan neveket tartalmazó lista, amely egy vagy több személy őseit, vagy utódait sorolja fel, az Ószövetségi könyvekben több ilyen található.

Máté evangéliumának első részében Ábrahámtól Jézusig van Jézus nemzetségtáblázata, háromszor 14 nemzedék felsorolásával, és a felsorolás nem tartalmaz minden generációt. Máté négy női nevet is szerepeltet Jézus nemzetség táblázatában.

Lukács evangéliumában pedig Jézustól Ádámig 76+1 nemzedék van felsorolva. Jézus nemzetségtáblázatát olvasva meg kell látni a lényeget, azt ami ránk tartozik, amivel érdemes és hasznos foglalkozni.

A felolvasott felsorolás így fejeződik be: ez Ádámé; ez pedig az Istené. Tehát az ember Istentől származik! 1 Mózes 1,27,31 „Megteremtette az Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket”. „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott igen jó”.

Isten amit teremtett az igen jó, minden ami tőle származik tökéletes. Mégis ez a tökéletesnek teremtett, de szabad akarattal felruházott ember az engedetlenség bűnében tökéletlen lett, elhomályosította istenképűségét, mert azt tette, amit rossznak lát az ÚR.

Jakab 1,16-17.-ben így figyelmeztet bennünket „Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”

Azt olvastuk, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá”. Tehát, minden ami jó, ami tökéletes az Istentől származik.

Berögzült rossz szokásaink, esetleg megkötözöttségeink vajon kitől származnak? (testi kívánságainkat ki gerjeszti). Amit rossznak lát az Úr, az biztosan nem tőle van!

Van ami önmagában nem tűnik rossznak, de megkötöz, elvonja az időt, gondolatainkat, céljainkat attól, aki életét áldozta értünk. Vajon ez a megkötözöttség Istennel való együttműködésnek a jellemzője? Nem!

Kedves barátaim, biztosan volt olyan pozitív megtapasztalásotok, amikor egy szülői értekezleten megdicsérték a gyermekeiteket, iskolában vagy munkahelyen kitüntetésben részesültek. Vagy gyermeketek csak egyszerűen, önzetlenül jót tett valakivel. Milyen felemelő érzés, amikor egy szülő büszke lehet gyermekére. (Bibliai példa, amikor mennyei Atya büszke volt gyermekeire: Jób, Dávid)

Lehet, hogy átéltél már olyant, amikor gyermeked viselkedése miatt szégyenkezned kellett? Mi akik újjászülettünk, a világmindenség örökkévaló, teremtő Istenét úgy szólítjuk meg, hogy Atyánk. Vajon az ő orcáját hányszor borította el szégyenpír, vagy harag gyermekei viselkedése, netalán viselkedésünk miatt.

Mi keresztények ebben a földi létben szeretnénk úgy élni, azt tenni, amit jónak lát az Úr. Azonban ebbéli igyekezetünkben sokszor kudarcot vallunk. Ha törekvéseink ellenére is sorozatosak a kudarcaink, miben keressük sikertelenségünk okát?

János 3,3 „Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Majd tovább folytatva Jézus azt mondja Nikodémusnak a zsidó főpapnak János 3,7 „Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.”  Ezt még Nikodémus is nehezen tudta megérteni.

Ha bűnös életed felett teljhatalmat adsz Jézus Krisztusnak, akkor betölti lényével a benned lévő Isten alakú űrt. Újjászületés azt jelenti, hogy valami új lesz benned, bennem, ami eddig nem volt. Az ember hármas egységből áll: test, lélek, szellem. Lelkünk, egyéniségünk tisztasága azon múlik, hogy arra újjászületett szellemünk, vagy testünk vágyai, kívánságai vannnak nagyobb hatással. Most egy egyszerű példát mondok, képzeljük el, hogy középen van a lelkünk, amely az egyéniségünk, amellyel kifelé megnyilvánulunk. Jobb oldalán van az Istentől származó újjászületett szellemünk, bal oldalán pedig testünk a maga hiúságával, bűnös vágyaival.  Nos, mind a kettő befolyással akar lenni lelkünkre, annak a hatása lesz meghatározóbb, amelyiknek tudatos döntésünkkel teret engedünk. Istentől származó újjászületett szellemünk háttérbe szorításával automatikusan a test vágyai, kívánságai uralják le lelkünket. Ha újjászülettünk, akkor lakozást vesz bennünk a Szentszellem. Ha szellemünk antennája Istenre van állítva és Jézus Krisztusra hangolva, akkor a Szentlélek elvégzi bennünk a finomhangolást és meghalljuk a halk szelíd hangot, mellyel szól hozzánk.

Ha mindez megtörtént, és engedelmeskedünk vezetésének, akkor bennünk, életünkben domináns, meghatározó lesz Isten vezetése és akarata. Nem külső elvárásokhoz kell igazodnunk, hanem szívünkben lesz az a bizonyos Krisztustól plántált belső értékrend, vagyis működő lelkiismeretem jelzi az attól való eltérést.

Ha újjászülettem, akkor vágyom tiszta lenni, vágyom Jézus Krisztusra hasonlítani, akkor hálás vagyok a szabadításért és Őt akarom szolgálni. Az, hogy valaki valóban újjászületett, azt jelzi a bűnhöz való viszonya. Ha újjászülettem, akkor iszonyodom a bűntől. Az élő lelkiismeret a fokmérője bűnhöz való viszonyomnak. A lelkiismeret lehet olyan érzékeny, mint egy patikamérleg, amely egy porszemet négy tizedes jegy pontossággal mér, de lehet olyan, mint egy hídmázsa, amelyre rááll a teherautó rakományával és a mutató a több tonna súlytól alig mozdul ki.

A Biblia tanítása szerint, ha elfogadjuk Jézus Krisztus értünk hozott golgotai áldozatát, akkor Jézus vére megtisztít bennünket minden bűntől. Ez így igaz, de nem jön automatikusan. Ezt megelőzi egy hittel hozott döntés, egy elhatározás, őszinte bűnbánat, bűnrendezés és utána jön a megtisztulás. (Mózes harmadik könyve 5,20-26, ez az ószövetségi bűnrendezés menete, de ma az áldozati állat vére helyett Jézus kereszten kifolyt vére szerez engesztelést)

Az elmúlt két hétben emberek milliói kívántak egymásnak boldog karácsonyt és boldog újévet. Ebből világosan következik, hogy az emberek nagyon - nagyon vágynak a boldogságra. A boldogsággal kapcsolatosan felmerül egy logikus kérdés, amit sokan kevernek. Kérdés a következő, jól akarod érezni magad, vagy boldog akarsz lenni? Mert a kettő nem mindig ugyanaz!

Máté 5,1-12. ismerős az igehely? Igen, Jézus hegyi beszédében a boldogmondások. „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak”. Aki sír az ritkán érzi jól magát, de boldog, ha élő reménysége van Jézus Krisztusban, aki megvigasztalja.

Aki alkoholtól megmámorosodik, jól érzi magát? Átmenetileg igen, de nem boldogítja.

Aki házasságtörést követ el, jól érzi magát? Átmenetileg igen, de nem boldog. Ami a házasságon kívül bűn, az a házasság keretein belül lehet áldás és boldogság.

Munkahelyemen volt egy automata, amiből kávét, teát, capuccinót, forró csokit és ehhez hasonlókat lehetett venni. Bedobtam a pénzt, megnyomtam a gombot és egészen mást kaptam, mint amit vártam, később rájöttem elvétettem a kiválasztó gombot.

A bűn, egyik meghatározás szerint céltévesztés. Ha az ember döntéseiben célt téveszt, enged testi vágyainak, ami szemnek, szájnak ingere, hírnevet, dicsőséget szerez, az jól érzi magát? Átmenetileg igen, de nem boldog ember.

Testvéreim, látott már itt közülünk valaki boldog depressziós embert? Depressziós emberre általában nem a boldogság jellemző. Boldog ember is lehet depressziós, ha leveszi tekintetét Krisztusról és a körülményekre tekint, akkor kétségbe eshet. (ki tud erre példát mondani: Péter és Illés) Péter csak süllyedt, nem lett depressziós, de Illés igen, mert a körülményekre nézett, kétségbe esett és meg akart halni.

Máté 5,6 „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra” Ha az igazság útján járunk, megleljük a boldogság igazi forrását. Jézus Krisztus a drága megváltó azt mondta „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Az út, amelyen, ha járunk az igazságban maradunk és örök élet a jutalmunk. Isten igéje maga az igazság, mert annak forrása maga Isten. Ugyanígy a hazugság mögött is egy létező személy áll.

De sok embernek szilárd meggyőződése, hogy ő képviseli véleményével az igazságot. Egyedüli valódi igazság számunkra az Úr Jézus Krisztus, egyedül ő a hiteles idegenvezetőnk földi vándorutunkon (a keskeny úton), hogy megújult szívvel azt cselekedjük, amit jónak lát az Úr.

Legyünk nagyon hálásak Urunknak, hogy minden, ami számunkra igazán jó és hasznos, az mind Istentől származik. (Egyszerűbben így fogalmaznám, mindaz, ami igazán a javunkat szolgálja, az Istentől származik) ÁMEN
(Elhangzott 2018. január 7-én a Sülysápi Baptista gyülekezetben)

Gondolatmorzsák a teremtésről az "ember" felelősségéről és feladatáról!

1Mózes 1,26-31 „26Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. 27Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. 28Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! 29Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! 30Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. 31És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap”.

Olvasva a bibliai teremtéstörténetet, meg kell állapítani, hogy sok mindent sejtet, azonban konkrétumokról keveset mond a mai kor emberének. Gondoljuk csak végig, amikor a Szentírók a Bibliát lejegyezték, az akkori kor emberének nem a teremtés mikéntje volt a fontos, hanem annak teológiai mondanivalója.

A teremtéstörténet olyan időszakról vall, amelyet emberi tapasztalat nem támaszthat alá. 

Valójában a teremtéstörténet nem természettudományos írás, hanem a világ isteni eredetéről tanúskodik. Ebben az értelmezésben viszont üdvtörténet szempontjából kell megközelíteni, és értelmezni. A fő hangsúly így fogalmazható meg: Minden, ami csak van, a létezését Istennek köszönheti.

Olyan sokatmondó a felolvasott 1 Mózes 1,26 „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik”. Ebben az igeversben három nagyon fontos közlés van.

Az első az, hogy Isten többes számban beszél, „alkossunk embert”. Ebből logikusan következik, hogy a teremtés aktív résztvevői: Atya, Fiú és Szentlélek. 

János 1,3 a testté lett Igéről, Jézus Krisztusról így tudósít, „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött”. Tehát, Krisztus is aktív részvevője a teremtésnek!

A másik ilyen fontos közlés, hogy: „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá”. Hogy jobban megértjük, mit is jelent képmásnak lenni, megkérdezem, kedves olvasó, kinek a képmása van a húszezer forintos bankjegyen? Úgy van, a képmás hasonlít Deák Ferencre, de közel sem azonos vele.

Az embert Isten teremtette saját képére és hasonlatosságára, jónak és igaznak (1Móz. 1,26-27, 5,1, Préd. 7,29). Megvan-e bennünk ma is az „istenképűség”? Pál apostol a (Róma. 8,29-ben) célként állítja elénk. Ha a magam esetét veszem alapul, szeretnék és vágyom hasonlítani Krisztus ábrázatához. „Csak vákuum”-ként van jelen Isten a természetes emberben. Az „Isten alakú vákuum” Krisztus által szüntethető meg, ő töltheti be csupán. Amit az Édenben a bűnbeesés követeztében elveszített az ember, azt egyedül csak Krisztusban tudja visszakapni. El lehet érni az istenképűséget, de csak Krisztus által”. A keresztyén embernek kitűzendő, elérendő célnak kellene lenni a hasonlóvá válás, de ez csak Krisztussal szeretetközösségben és feltétel nélküli engedelmességgel érhető el.

A harmadik nagyon fontos közlés, amint bevezetőben jeleztem a felolvasott 1 Mózes 1,26 versében „uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik”.

Az ember feladata és felelőssége ebben az igerészben hangsúlyozottan előtérbe kerül. Igei nézőpontból értelmezve uralkodni ezen az Isten által teremtett gyönyörű földgolyón azt jelenti, felelősséget érezve feladatom, hogy megőrizzem olyannak, amilyennek Isten teremtette. Az űrhajósok áradozva elmondták, hogy a világűrből, talán fogalmazhatok úgy is, hogy egy kicsit Isten nézőpontjából nézve olyan a földgolyónk, mint fekete bársonyon egy gyönyörű színes gyöngy. Csodálatos alkotás, igazi mestermű a kék bolygónk, hiszen földünk kétharmadát óceánok borítják.

1Mózes 2,15 „Fogta tehát az ÚRisten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” De legtöbb embert az édeni bűneset óta csak a saját önző érdeke vezérli, számára az uralom azt jelenti, minél többet birtokolni a körülötte lévő javakból. 

És mindannyian megtapasztalhatjuk, mivé tette az ember a világ nagy részén Istennek ezt a csodálatos alkotását, amit művelni és őrizni kellene. Az ember uralmának eredménye hatalmas méretű szinte már visszafordíthatatlan környezetszennyezés, rengeteg kipusztult, és veszélyeztetett állat és növényfaj. 

A Sátán fejedelemségi övezetében élő ember ma sokkal inkább hajlamos a környezetének kizsákmányolására, mint őrzésére és művelésére.

1 Mózes 1,28 „Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet …”.

Az ember, páros lény, férfivá és nővé lett teremtve, csak így volt képes benépesíteni a földet. Európában és az úgynevezett jóléti államokban egyre fogy a népesség. Az ember egyéni önző jóléte érdekében egyre kevesebb gyermeket (utódot) vállal. Megtapasztalásom, hogy ahol több gyermeket nevelnek egy családban, ott a gyermekekben nagyobb a szeretet és hála a szülők és testvéreik iránt.

Az ember a küldetését betölteni csak úgy képes; ha teremtőjével állandó szoros kapcsolatban van, harmóniában az őt körülvevő világgal együttműködő szeretetközösségben embertársaival végzi feladatait.

Isten, amikor elhatározta az ember teremtését, akkor egy tökéletes embert tervezett és alkotott az Ő képmására, ahogy írja a biblia, „hozzánk hasonlóvá”. Az, hogy ez így is történt, bizonyítékot magában a bibliában találjuk.

A teremtés napjaiban az első naptól az ötödikig bezárólag, amikor a dicsőséges teremtő Isten a nap végén végigtekint alkotásán, azt így összegzi, „És látta Isten, hogy ez jó”.

Olyan ez, mint amikor otthon, a munkahelyen, vagy az iskolában alkotunk valami nagyszerű dolgot, amikor az kész van, elégedetten hátradőlünk, és azt mondjuk, hogy ez jó. Tehát a teremtésben, mind az öt nap végén Isten elégedetten, úgy summázta alkotásainak lényegét, hogy ez jó.

Nem tudom, feltűnt-e a bibliát olvasó barátaimnak, hogy az ember teremtésének napján, a hatodik nap végén, amikor Isten végignézett alkotásán, nem azt mondta, hogy ez jó, hanem azt, hogy (1 Mózes 1,31) igen jó. Tehát Isten az emberben, valami nagyszerűt, különlegeset, egyedülállóan értékeset alkotott. Kimondhatjuk nyugodtan: az ember úgy, ahogy van Isten megfejthetetlen csodája, ily tökéleteset csak Ő képes alkotni. Teremtmények közül egyedül az ember képes kapcsolatban élni Istennel.

Kedves Barátaim, ebből számomra az következik, hogy minden emberben a teremtő Isten egyedülállóan csodálatos alkotását kell tisztelnem. Akkor is, ha éppen részegen fekszik az út szélén, mert lehet, hogy éppen ő Isten kincstárának eltévedt, besározódott gyöngyszeme. Tudom, annak, aki ezt világmindenséget legyen szavával alkotta, van hatalma arra, hogy az ilyen embert fölemelje, Jézus Krisztus kereszten kifolyt drága vére elég arra, hogy megtisztítja minden bűntől, minden szennytől.

Megtapasztaltam saját életemben, hogy milyen nehéz előítéleteink saját magunk emelte korlátai mögül kitörnünk, életemnek ezen a területén már többször meg kellett szégyenülnöm.

1 Mózes 1,29-30 „Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.”

Az igeversből úgy tűnik, mintha az embert vegetáriánusnak teremtette volna Isten (eledelül minden maghozó növényt, gyümölcsöt). Mert, ha az állatok is zöld növény ettek, akkor nem voltak ragadozó, húsevő állatok sem. 

Azonban az édeni bűneset után Isten megátkozta a földet (nem az embert, 1 Mózes 1,17) és akkor a teremtett világban valami mélyreható változás következett be, vége lett az édeni állapotnak.

Mindez addig fog tartani, amíg a második Ádám, Krisztus Jézus hatalommal és dicsőségben vissza fog jönni és helyreállítja az „édeni állapotot” a földön. Erről tanúskodik a Biblia Ézsaiás 11, 6-9-ben „6Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. 7A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. 8A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. 9Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja.”

Tehát újból összegezve: Isten bölcsességgel és hatalommal ruházta fel az embert, hogy uralkodjon a föld minden teremtményén, hogy bölcsen kormányozza a teremtettséget. Sajnos mára már ezt a megbízást kevésbé tartja érvényesnek, hiszen az ember egyre jobban pusztítja a reá bízott földünket, sodródunk az ökológiai katasztrófa felé.

Az ember a küldetését betölteni csak úgy képes; ha teremtőjével állandó szoros kapcsolatban van, harmóniában az őt körülvevő világgal (természettel), embertáraival együttműködő szeretetközösségben, végzi Istentől kapott feladatait.

„SOLI DEO GLORIA”