Az evangélium munkásai!

 

”1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2 Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.”

Lukács 10,1-12 Igehirdetés hangfelvétele (Garantáltan nem vírusos!)

https://drive.google.com/file/d/1PFv7T77yNB4v9_bNwhvxceneKIcvSaMZ/view?usp=sharing

Amikor először elolvastam a mai igehirdetés alapjául kijelölt Igét, bevallom őszintén nem tudtam mit kezdeni vele, teljesen tanácstalan voltam. Egyedül azt tehettem, letérdeltem és kértem az Úr vezetését, tőle való bölcsességet az igehirdetésre való felkészülésben.

Az imént felolvasott (Lukács 10,1-12) igeszakaszhoz rendelt cím: Az evangélium munkásai!

Kicsit elmélkedjünk azon, hogy milyen jellemzői vannak az evangélium munkásának, és úgy általában a munkásnak? Általánosságban a munkásra jellemző, hogy megbízás alapján végzi a rábízott munkát. Az a kívánatos hozzáállás, hogy elsősorban a megbízója akaratát és érdekeit képviseli, és nem a maga személyét helyezi előtérbe. Jézus Krisztus ebben valóságos követésre méltó példát adott számunkra, mert földi küldetése során az Atya akaratának teljesítését tartotta legfőbb céljának.

Az imént felolvasott igénk első két szava így hangzik: „Ezek után”! Milyen történések előzték meg a 72 tanítvány lélekmentés szolgálatába való küldését?

Lukács 9,1-6 olvashatunk arról, hogy Jézus először a tizenkettőt, vagyis az apostolokat küldte ki. Erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására. Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsanak. Máté 10,6 egy párhuzamos szakasz szerint Jézus arra utasította a tizenkettőt, hogy „Izrael házának elveszett juhaihoz menjenek”. Ez azt jelentette, hogy elsősorban azoknak a zsidóknak kellett hirdetniük Krisztus üzenetét, és megmutatniuk Isten erejét, akik még nem hallották és látták ezeket.

Lukács 9,51-53 igeszakaszban olvashatunk arról „51Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy galileából felmegy Jeruzsálembe, 52és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.”

Érdekes a történetben, hogy Jézus először követeket küldött a samaritánusok lakta településekre, hogy a népes csapatnak szállást készítsenek elő, de ez a kísérlet teljes kudarccal végződött. De Jézus nem adta fel, ezért módosított küldetéssel indította útnak a hetvenkét tanítványát.

3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit!

Menjetek el! Jézus Krisztus részéről ez egy ellentmondást nem tűrő határozott felszólítás volt. Ugyanilyen határozott felszólítás (felkiáltójellel) hangzott el később Krisztus Jézustól közvetlenül a mennybemenetele előtt, amelyet Márk 16,15,20. olvashatunk, mely az úgynevezett nagy misszióparancs: 15Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! 20Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Miért ennyire fontos napjainkban is ez a misszióparancs? A kérdés megértéséhez nem kell teológiai képzettség, csak az ember egyszerű logikus gondolkodása. Hitelődeink, akik 100-120 évvel ezelőtt születtek, már e földi létben nem élnek. Közben felnőtt több új generáció, akiknek meg kell térniük, újjá kell születniük. Róma 8,14 „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. Kedves testvéreim az „Istenfiúság” kiváltságot, rangot nem lehet úgy örökölni, mint a hátrahagyott vagyont, ezért van szükség arra, hogy az evangélium munkásaiként megtérésre hívjuk válogatás nélkül az embereket.

Drága testvéreim, ha mi nem missziózunk, akkor tétlenségünkkel kizárjuk Isten országából az új generációkat (gyermekeket, unokákat, dédunokákat). Szerintem magától értendő, ha én arra kérem kegyelmes Istenemet, hogy gyermekeim megtéréséhez küldjön valakit, aki hiteles emberként megtérésre hívja őket, akkor nekem is be kell állnom ebbe a megtisztelő munkába, olyan emberré kell válnom, hogy hiteles bizonyságtevő legyek, mert ezt várja el tőlem az ÚR.

Szerető Istenünk előtt nem áll meg az a kifogásunk, hogy az én feladatom (csak egy példát mondok) az imaház takarítása, és egyéb felsorolható feladatok, mert csak arra kaptam tálentumot. Képzeljük el egy családapa kifogását, aki azt mondja, nekem csak arra van Istentől kapott képességem, hogy az anyagi javakat előteremtsem a családom részére. Ezzel próbálná kimenteni magát szerető Istenünk jogos parancsa alól, Efezus 5,28 „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte”, nem is beszélve a gyermekei lelki szükségeiről. Korunkban az egyenjogúság korában nem elnyomott szerepe van a nőknek, ezért ugyanígy elvárható tőlük is, hogy szeressék gyermekeiket és tiszteljék férjüket.

De mégis mi, akik Isten gyermekeinek valljuk magunkat, bár nincs különleges képzettségünk, mit tehetünk azért, hogy az újabb és újabb generációk: gyermekeink, unokáink, dédunokáink, szomszédaink, munkatársaink, ismerőseink a szükséges információhoz jussanak, hogy térjetek meg mert „elközelített Isten országa”?

Mégis mit tehetünk? Talán azt, hogy nem szégyelljük az emberek előtt megvallani Krisztus evangéliumát. Márk 8,38 „Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! (Lukács 10,4) Vegyünk egy példát! Ha Isten igéjének üzenetével megjelenünk egy jó kinézetű autóval, elegáns ruhában, márkás cipőben egy olyan közösségben, ahol a mindennapi megélhetés gondjaival küszködnek, mert lehet, hogy a családfő munkanélküli, alkohol vagy drog függőséggel küszködik, akkor elsősorban anyagi adományokat várnak. Pedig nekünk először Isten országába való belépésre szóló meghívót kell kézbesíteni számukra.

Ezért mondhatta Jézus az útra bocsátott tanítványainak, „4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut!” (Gondoljunk csak bele, pénz, élelem és saru (cipő) nélkül útnak indulni misziózni, (persze csak nyáron lehet cipő nélkül). Lehetőségeinkhez képest a megtérésre hívás után, szükségnek megfelelő anyagi adományokkal való támogatás, vagy az érintetteket rábeszélni egy keresztyén szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmény igénybevételére.

Útközben ne köszöntsetek senkit! Az utasítás célja a sürgősség, a feladatra való maximális összpontosítás volt, kerülve a hosszas keleti üdvözlési rituálékat. A tanítványoknak nem szabadott elidőzniük felesleges udvariaskodásokkal, mert számukra elsőrendű feladat volt a küldetés, vagyis hirdetni, hogy elközelített hozzátok az Isten országa.

Történetünk idején a zsidók többsége nem az ellenségesen viselkedő Samárián keresztül tette meg ezt az utat, hanem Samária megkerülésével lényegesen nagyobb kerülővel. Zsidók minden évben egyszer felmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Ezért Samárián keresztül ugyan több inzultus érhette a zsidókat, de ez a rövidebb út is több mint 100 km volt. A zsidók alacsonyabb rendű népnek tartották Samária lakóit, ezért nyílt ellenségeskedés volt közöttük.

Honnan származnak a samaritánusok? Kr. e. 722-ben az Asszírok legyőzték Izraelt és a zsidó nép nagy részét babiloni fogságba vitték. Helyükre pedig különböző bálványimádó „pogány” népeket telepítettek. A betelepített pogány nép házasságban keveredett az el nem hurcolt zsidó nép maradékával, ezek utódait nevezték samaritánusoknak. Samaritánusoknál a messiásváró hit keveredett a pogány istenek kultuszával.

Gondoljunk csak bele, a Jeruzsálembe vezető úton milyen népes csapat követte Jézust, hiszen ezek közül választotta ki a 72 tanítványt, akiket maga előtt küldött. Annyit tudunk erről a 72 tanítványról, hogy megtért követői lehettek Jézusnak. Hasonló kategória lehettek, mint korunkban a gyülekezeti munkások, én is annak tartom magam. Amikor a főpapok részéről Jézus üldözése csak fokozódott, Jézus követése már áldozattal és lemondással járt, ezek nem tudták elviselni Jézus kemény beszédét és többségük elhagyta őt. „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni?” János 6,67

Felmerült bennem egy nagyon fontos kérdés, hogy mi Jézus mai tanítványai, akik a Bibliából sokkal több ismerettel rendelkezünk, mint az akkori „hetvenkettő”, vajon lelkületünkben, hűségünkben, engedelmességünkben különbözünk-e tőlünk, ha igen az pozitív, vagy negatív irányban van?

A történésekben még csak ott tartunk, hogy Jézus által kiküldött tanítványok a lélekmentés szolgálatába álltak. Tanítványok misszióba küldésének elsődleges célja volt, hogy Isten országáról szóló üzenet hirdetésével egyidőben nem mindennapi csodákkal, betegek gyógyításával, ördögtől megszállottak megszabadításával, felhívják Jézusra a figyelmet, mert az Ő nevében tették mindezt. Ezzel Jézus érkezésére előkészítették a városok és falvak lakóit. A kiküldött 72-nek meghagyta Jézus, ne járjatok házról házra, ahol befogadnak benneteket, gyógyítsátok az ott lévő betegeket és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.

Konkrétan megfogalmazva mit jelent „Isten országa?” Isten országa (avagy a mennyek országa) azt jelenti, hogy Isten eljön a világba, és kinyilvánítja, megmutatja erejét, dicsőségét és hatalmát minden más erő fölött. Legegyszerűbben úgy magyarázhatjuk, hogy országa Isten cselekvő hatalmának bemutatása. Isten országa egyszerre „jelenvaló” és „eljövendő” valóság.

Előbb idéztem, hogy Jézus a tizenkettőt először Izrael elveszett juhaihoz a zsidókhoz küldte, de azok többsége elutasította őket. A zsidó főpapokkal ellentétben Jézusnak akkor és ma is nagyon – nagyon fontos, hogy minden népet, minden embert az üdvösség útjára vezessen.

Ne járjatok házról házra! Ahol befogadnak titeket ott gyógyítsátok a betegeket! Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a módszert, mint amikor Jézus meggyógyította Péter anyósát, mert éppen ott volt. Tehát Samáriában a csodás gyógyulások után a gyógyultak már bátran hívták a szomszédban, rokonságban lévő betegeket is a tanítványokhoz. Gyógyítottak, ördögöket űztek és hirdették, hogy elközelített Isten országa.

A tanítványok Samáriában lakókat előkészítették Jézus érkezésére, hiszen az Ő nevében tették a nagy „csodákat”. Talán ide kívánkozik Jézusnak tanítványai felé hangzó parancsa: Máté 10,16 „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!”

Nem tudok napirendre jutni azokkal a tényekkel, hogy Afrikai és egyéb Európai mértékkel nézve elmaradott országokban hasonlóan történik a valódi hiten alapuló gyógyítás és gyógyulás, mint az Apostolok működésének idejében. Talán ott ugyanazokban az üldözésekben is részesülnek, mint az apostolok. Nem akarok belemenni ebbe a témába, de érdemes ezen elgondolkodnunk. Pedig velem együtt, istenfiúságunkban hasonló áldásokban részesültünk, mint az előbb említett Afrikai testvéreink. (Efezus 1.3)

Jézus Krisztus tudatosan döntött úgy, hogy Samárián keresztül vezető úton megy Jeruzsálembe. Tette ezt azért, mert nem tett különbséget zsidó és pogány emberek között, számára minden ember tékozló fiú, vagy megmentésre váró eltévedt bárány ma is. Az akkori zsidó elit szemében, minden más nép kárhozatra méltó lenézett pogány volt. Vajon mi, akik mennyei Atya gyermekeinek valljuk magunkat, hogyan állunk a hasonló kérdésekkel. Fel sem merülhet bennem a kérdés, hogy asszisztáljak abban, hogy nem szívesen látunk, fogadunk valakit a gyülekezetünkben, mert nem felel meg nívós elvárásainknak.

Drága testvéreim! Krisztus Jézus örömhírét közvetíteni nagyon fontos feladat, mert gyógyulást és életet ad. Az ő békességét hirdetve javára leszünk sokaknak, de áldás lesz az a számunkra is.

Az evangéliumi gyülekezeteknek, közösségeknek mindig fontos küldetésük van: az evangéliumot elvinni azoknak, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Ebben a küldetésben a szolgálat örömét megtapasztalni csak úgy lehet, ha tiszta szívből Isten dicsőségére végezzük azt. ÁMEN

Új szövetség Krisztusban!

 

Zsidók 8,8-13 8Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; 9 nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr. 10De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt. 12Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé.” 13Amikor új szövetségről szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.

Az imént felolvasott igeszakasz üzenetéhez rendelt cím: Új szövetség Krisztusban!  Számomra olyan sokatmondó, hogy „új szövetség Krisztusban”. Úgy érzem, hogy ez a szövetség jelenleg ránk vonatkozva, csak addig hatályos, amíg Krisztusban maradunk. János 15,4 felszólítás és egyben ígéret is Jézus Krisztustól: „Maradjatok énbennem és én tibennetek.”

Feltűnik nekem egy másik nagyon fontos információ ebben a rövid igeszakaszban, mégpedig az, hogy a leghitelesebb forrásból származik, mert a Bibliából felolvasva háromszor hangzik el, „így szól az Úr.”

Kedves testvéreim, javaslom először tisztázzuk, jogi nyelvezetben mit is jelent a szövetség? A szövetség fogalmát valahogyan így lehet meghatározni: A szövetség hivatalos kötelező érvényű megállapodás két fél között. Talán legismertebb, leggyakoribb szövetség a házasság, mely jobb esetben férfi és nő között egy életre szóló elkötelezett kapcsolat. Isten a népével kötött szövetség keretén belül elkötelezte magát, hogy Istenük lesz.  Az izraeliták pedig vállalták, hogy Isten népe lesznek.

A Zsidókhoz írt levél 8-10 fejezete elsősorban azt tárgyalja, miben különbözik a mózesi törvényen (vagyis amelyet Isten Mózesen keresztül adott) alapuló régi szövetség, valamint Jézus Krisztus által alapított új szövetség.

A törvényalkotásban bevált gyakorlat az, ha egy törvény (pl. egy nemzet Alapörvénye) valamilyen oknál fogva elavult, akkor a régit hatályon kívül helyezik, az új törvényt pedig Közlönyben, vagy egyéb módon kihirdetik, nyilvánosságra hozzák.

Isten Igéjéből a Bibliából ismeretes, Istenünk a régi, vagyis az ó szövetséget teljes formájában Mózesen keresztül, a mózesi törvényekben adta a kiválasztott népe tudtára.

Ez a szövetség Isten törvényein és ígéretein, a másik oldalról a nép Isten iránti hűségén és engedelmességén alapult.

Az ószövetség megkötésének részleteit Mózes második könyvében a 24. fejezetben ismerhetjük meg, mely Isten és a kiválasztott nép közötti szövetségkötés. 2Mózes 24,6-8 „6Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. 7Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott. 8Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az ÚR kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján.”

Szerető Istenünk az ószövetségi időkben többször szövetségét ígérte az emberiségnek! 1 Mózes 11,8-13 Nóénak ígért szövetségének ma is látható jele a szivárvány.

Ábrahámnak ígért szövetséget az Úr, 1Móz 17,7-8 „Mert Istened leszek, és utódaidnak is. 8Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét.”

A hűtlen izraeliták többször felettébb megszomorították legfőbb szövetségüket az Urat, mert ő így nyilatkozik: „Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr.” (Zsidók 8,9)

Ha az Úr azt mondja, nem törődtem velük, ez hatásában talán egyenlő a büntetéssel. Hátat fordítottak, elhagyták jótevőjüket, ezért elég büntetés számukra, ha Istenük az ÚR elveszi a felettük tartott áldó és oltalmazó kezét, saját bűneik mocsarába ragadnak bele. Ha élőben nem, de filmeken biztosan láttatok olyant, amikor egy ember vagy állat feneketlen mocsárba ragad és szép lassan süllyedni kezd, amíg teljesen el nem nyeli. Ugyanígy működik a bűn mocsara is, ebből csak akkor van szabadulás, ha őszinte bűnbánattal az Urat hívják segítségül.

Isten igéjéből a Bibliából (az ó és új szövetség időszakából) nézzünk néhány kirívó esetet, hogy az ÚR mennyire komolyan veszi a vele kötött szövetség betartását, illetve attól való elhajlást.

Bibliaolvasó emberek ismerjük a történetet, amikor Sinai-hegyen az ÚR Mózesnek átadta a „Tízparancsolatot” tartalmazó két kőtáblát, addig a nép lent a táborban aranyborjút készített és annak áldoztak. Hogyan reagált erre az ÚR?

2Mózes 32,9-10 9Majd ezt mondta Mózesnek az ÚR: Látom, hogy ez a nép kemény nyakú nép. 10Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. Csak Mózes könyörgő közbenjárására enyhült meg az ÚR haragja.

Másik ilyen kicsúcsosodó engedetlenség Jeremiás 11,3. fejezetében van leírva: „Ezt mondd nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Átkozott az az ember, aki nem hallgat ennek a szövetségnek az igéire,” Ennek az engedetlenség sorozatnak következménye lett a 70 éves babiloni fogság.

Most nézzünk egy esetet az újszövetségi időkből, az úgynevezett „kegyelem” korszakából. Az ÚR látta, hogy a kemény nyakú engedetlen népéhez, hiába küldi a prófétákat, végül szeretett Fiát küldte el, hátha őrá hallgatnak. Eredmény? Krisztus Jézust keresztre feszítették. Mi volt a következménye annak, hogy Istennel kötött ó szövetséget nem tartották be, de Krisztusban felkínált új szövetséget is gőgösen elutasították? Titusz római hadvezér Krisztus után 70-ben megostromolta Jeruzsálemet, a nagytemplomot szinte a földig lerombolta, közel egymillió zsidó áldozattal járt a hadjárat. Az ÚR 1878 év időtartamra a világ minden tájára szétszórta a zsidó népet. Csak 1948-ban kezdte összegyűjteni őket őseik földjére.

A felolvasott Igénk arról beszél, hogy az első szövetség nem volt hibátlan, a gyengesége nem Isten elvárásából származik, hanem kivétel nélkül mindig az emberi oldalon jelent meg: ők nem maradtak meg a szövetségben.

A végtelenül bölcs és igazságosan szerető Istenünk nagyon jól ismerte a szabad akarattal megáldott embert, ezért Igéje így tudósít távlati terveiről a Jeremiás 31,31-34-ben: 31Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. 32Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. 33Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. 34Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.

Jeremiás 32,19 Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik és utódaiknak is. Egy utat adok nekik! Ezt úgy is lehet értelmezni, amikor egy hegyszoroson keresztül csak egyetlen egy út vezet és nem is akarnak más utat választani.

Jeremiási prófécia alapján ez a megígért új szövetség teljes formájában akkor teljesedik be, amikor Krisztus Jézus dicsőségében visszajön és ezeréves uralma megkezdődik a földön. Különlegessége ennek a jövőbeni ígéretnek, hogy a prófécia szerint a kegyelmes Isten Izrael és Júda házához, tehát az egész zsidó néphez szólva ígéri, hogy a törvényét beléjük helyezi és a szívükbe írja.

Majd így folytatódik az ígéret: Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt.

Ismereteim szerint Jeremiás próféciája ilyen formában még nem teljesedett be, csak a jövőben, „ha eljön az ideje” akkor fog megtörténni.

Ha úgy igazán a maga valójában belegondolunk, számunkra óriási kiváltságot jelent, hogy a hatalmas dicsőséges Istennel Krisztusban szövetségben lehetünk, azzal az Istennel ki mindenek felett áll, kinek angyalseregek hódolnak. Korunkban is mennyivel nagyobb biztonságban érezhetik magukat, azok a kicsi nemzetek, akik valamelyik világhatalommal szoros szövetségben élhetnek. Istennel való szövetség még meghatározóbb, még több áldást jelent az övéi életében.

Most az újszövetségi Igék alapján tekintsük át, mikor és milyen formában történt az új szövetség felajánlása szerető Istenünktől Jézus Krisztusban.

Jeremiás 31,31 Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.

Máté 26,28 (Jézus mondja) „mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

1Korinthus 11,25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”

Drága testvéreim, vagy egy csodálatosan jó hírem, a régi szövetség ugyan elavult, de az új szövetség hatékonyan működik, mert Krisztusban van és Krisztusra épül. Nemcsak a cselekedetek szintjén, hanem az elmében és szívben hoz változást, éppen ezért az új szívnek a valódi gyümölcstermése van, az Istennek tetsző cselekedet.

Kedves testvéreim, gondoljunk csak bele és értékeljük a maga valóságában, milyen kiváltság és megtiszteltetés szövetségben lenni és maradni azzal a személlyel, akiről azt mondja Isten igéje, „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött”. Őbenne a dicsőséges Krisztusban lehetünk Isten szövetségese.

Ha biztosan tudni akarjuk, hogy csakugyan üdvösséget nyertünk-e, és az új szövetség szerint élünk-e, vizsgáljuk meg: vágyunk-e az Ige mércéje szerint, Isten tetszésére élni? Ha ott van szívünkben az őszinte vágy, hogy Isten igéjének mércéje szerint akarunk élni, akkor ehhez minden segítséget megkapunk urunktól Krisztus Jézustól.

Az ó szövetségre jellemző a külső kényszer, az új szövetségben ez belső késztetéssé válik. Valódi újjászületés esetén ez a belső késztetés szó szoros értelmében a szívünkből árad, mert így olvastuk a Zsidók 8,10 „Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat.”

Biztosan emlékeztek rá kedves testvéreim, többször bizonyságot tettem életem legnagyobb horderejű eseményéről, amikor egy tavaszi estén a Bibliát olvasva, éjfél körül döntöttem Jézus Krisztus mellett, átadtam neki bűnös életemet, akkor csoda történt, reggel újjászületve ébredtem. Éreztem, tudtam, hogy nem külső elvárásokhoz kell igazodnom, mert Isten törvénye a szívem hústáblájára van írva. Akkor még nem ismertem Isten ígéretét, „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be.” (Jeremiás 31,33)

Úgy érzem, ha Isten igéjének mércéjéhez viszonyítom az életemet, (például a hegyi beszédhez) rá kell jönnöm, hogy itt e földi létben nem vagyok, nem is leszek tökéletes, de Isten kegyelméből Pál apostollal együtt vallom: Filippi 3,14 „de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

Drága testvéreim! Ha e földi létünkben, szerető Istenünknek Jézus Krisztusban felkínált új szövetségében élünk, akkor az óriási hosszútávú biztonságot jelent számunkra. Róma 14,8 óriási bátorítást jelent számunkra: „mert, ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” 

Adja az ÚR, hogy ebben a bizonyosságban, Isten dicsőségére éljük végig földi életünket! ÁMEN

Nőjünk fel, legyünk nagykorúak!

Efezus 4,11-16  11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

(Igehirdetés hangfelvételét, kérésre elküldöm!)

Kedves igehallgató gyülekezet! Kérdezem, feltűnt-e valakinek, hogy az imént felolvasott igeszakasz csupán egy mondat? Ennek az egy mondatnak a mondanivalója, üdvösségre vezető tévedhetetlen útmutató számunkra. Nőjünk fel, legyünk nagykorúak!

Második kérdésem így hangzik: ki az közületek, aki nagykorúnak érzi magát? … Szívből örülök neki, hogy eljutottatok Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. A felolvasott Ige erre szólít fel bennünket. Nőjünk fel, legyünk nagykorúak!

Eljátszottam a gondolattal, ha Krisztus Jézus a sülysápi gyülekezetünk Angyalának levelet írna, amint az efezusi gyülekezet angyalának írt, vajon ugyanazt írná, mint azt a Jelenések könyve 2,3-5-ben olvashatjuk „3Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, ….”

Érdekessége ennek a levélnek, hogy először csupa elismerő szavakat írt, eddig az a látszat, mintha mindben rendben lenne, majd így folytatódik, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Ha az első szeretet hiányából való megtérés, visszatérés mégis elmarad, a gyülekezet számára tragikus következményt helyez kilátásba, vagyis, „kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.”

Ha az ember őszintén, nyitott szívvel elfogadja szerető Istenünknek fiában Krisztus Jézusban felkínált kegyelmét és megtérve újjá születik, akkor az úgynevezett első szeretet, hatalmas lánggal lobog a szívében. Átéltem, csodálatos érzés! Szinte minden gondolatomat, vágyaimat az töltötte be, hogyan tudnám még jobban szeretni, azt a Jézust, akinek kereszthalála árán lehetek Istennek gyermeke.

Ha őszintén teljes szívvel szeretem Istenemet az Urat, akkor annak velejárója kell, hogy legyen az emberek szeretete. „20Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1 János 4,20-21)

Szerető Istenünk ebben is követendő példát adott számunkra. János 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Gondoljuk csak végig, ha azt mondom szeretem Isten, de nem szeretem azt, akiért Isten egyszülött Fiát a kereszthalálba küldte, akkor a szeretetemben óriási, szinte feloldhatatlan ellentmondás van.

Be kell vallanom nektek testvéreim, ha csak az érzelmeimre hallgatnák a tudatos döntés helyett, akkor sorozatos kudarcok érnének. De sokszor volt úgy, hogy egyáltalán nem tudtam azonosulni más emberek értékrendjével, erkölcsével, mert az igazságérzetemmel nem volt összeegyeztethető.   Bár vágytam arra, tettem érte, hogy helyes útra, megtérésre, vagy visszatérésre tudjam vezetni, ami módomban állt azt megtettem, de mivel az ő erkölcsével nem tudtam azonosulni, el kellett engednem, mert ilyen formában nem óhajtok vele közös úton járni, de a bajban támasza vagyok.

Ha szívemben nincs ott a vágy, hogy az igazsághoz ragaszkodva növekedjek fel szeretetben és megtérésre hívjam a vesztükbe rohanó embereket, akkor lelkiekben még kiskorú vagyok, mert nem jutottam el Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. Közvetlenül a megtérés után az ember lelkiekben még kiskorú, mint a kisgyermek, akit még tejjel kell táplálni, annak ellenére, hogy az első szeretet tüze már ott van a szívében, lelkében.

Gyermekkorom egy történésére nagyon világosan emlékszem. Talán 10 éves lehettem, Szőkepusztán a tanyánkhoz közeli gabonatáblát arattuk. Nem kombájnnal, ahogyan ma szokás, hanem kaszával. Kánikula volt a javából, Édesapám vágta a rendet, Anyukám volt a marokszedő, sarlóval kévékbe gyűjtötte a lekaszált gabonát, Attila öcsém gabona szárából kötelet készített, jómagam pedig rátérdelve szorosra kötöttem a kévét. Mindezt a munkát jó korán kezdtük, amíg hűvösebb volt odakint.

Hűtőszekrényünk nem volt, mivel Anyukánk a „szakácsnő” is kint dolgozott, korábban kellett abbahagyni a munkát, hogy legyen friss ebéd az asztalon. A családunk minden tagja közreműködésével készült az ebéd, én voltam a csirkefogó, mivel csirkepörkölt nokedlival volt a gyors menü. A konyhában lévő fatüzelésű sparhert ontotta magából a meleget, Anyukám fölébe hajolva szinte ájuldozva a melegtől szaggatta a nokedlit. A tűzhelyben lobogni kellett az akácfából táplálkozó tűznek, mert ellenkező esetben nem forrott a víz és nem főtt a nokedli, és nem lett volna ehető ebéd.

Ha nem tápláltuk volna a tüzet, bizony siralmas lett volna a végeredmény. A hitből fakadó döntés utáni megtérő szívében, lelkében még ott lobog az „első szeretet” tüze, ha azt a tüzet tudatosan nem tápláljuk az kialszik, ugyanúgy, mint a sparhert tüze.

Megtért, újjászületett ember, ha elhanyagolja a lelki táplálkozást, akkor lélekben erőtlen lesz. Nemcsak erőtlen lesz, hanem Istennel való kapcsolata leépül, imaélete lassan sorvadásnak indul.

Közelmúltban a médiában egy olyan híradás látott napvilágot, hogy egy családban a szülőktől megvonták gyermekük felügyeleti jogát, mert a gyermek kórosan alultáplált volt. Nyolc hónapos korára is csak egy átlagos újszülött csecsemő súlyát mutatta a mérleg. Ha egy újszülött csecsemő a korának megfelelő táplálékot és szeretetet kap, az általában testileg és lelkileg egészségesen fejlődik. Ugyanígy működik ez a lelki növekedésben is, elsősorban Isten írott igéje a teljes írás kell, hogy legyen az újjászületett ember lelki tápláléka, hogy eljusson a lelki nagykorúságra.

Drága megváltónk Jézus Krisztus, akit a mi bűneink juttattak a kínkeresztre, ma azt üzeni itt nekünk, nőjetek fel, hitben legyetek nagykorúak, mert nagyon nagy árat fizettem azért, hogy bűneid sokasága ellenére is kegyelemben részesülhess. Kereszten kifolyt vérem volt az ára annak, hogy örök életed, üdvösséged legyen. Neked nem kell mást tenned, mint kitárt karral, nyitott szívvel elfogadni a szeretetemből felkínált kegyelmet, és hálából mindezért velem közreműködve törekedni arra, hogy hitben engedelmeskedve nagykorúvá legyél.

Aki megtért, lelkében és szellemében nagykorúvá növekszik, arra általában jellemző, hogy a másik ember iránti szeretetből, minden embert meg szeretne menteni a rá váró örök kárhozattól. Akinek lelkében ott lobog a tűz, csak az fog lelkeket menteni, többinek ezernyi kifogása van. Aki pedig kifogásokat keres az talál amennyit csak akar.

Van egy gyönyörű énekünk, amelynek végén az ötödik versének egyik sora így hangzik: „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt!”

Papp Dániel testvérünk az Áhítatban a ma felolvasott igéhez fűzött magyarázatában egy felszólításban és öt kérdésben ezt kérdezi tőlünk: (szó szerint idézem) „Nézzük és vizsgáljuk meg a mögöttünk lévő utat, amelyben hívő életünk tökéletesedett! Mindannyian egységesen hitre jutottunk, és Isten Fiát megismertük, felismertük, elismertük? A felnőttkort elértük? Nagykorúakká lettünk, akik nem hányódtunk ide-oda, nem sodródtunk el, szanaszét és nem sodródunk át – az ellenséghez? Ragaszkodtunk az igazsághoz, szerettünk és növekedtünk Krisztusban? És a legsúlyosabb kérdés: elértük a Krisztus teljességét?”

Szerető Istenünk, mennyei Atyánk mindent megtesz, és megad azért, hogy mi az ő igazságához, (nem a mi igazságunkhoz) az ő igazságához ragaszkodva növekedhessünk Krisztusban.

Most pedig újból térjünk vissza a felolvasott alapigéhez!

Így olvastuk az Efezus 4,11-13 „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,”

Drága testvéreim, a gyülekezetben általában kétféle minőségben vagyunk itt! Felkészítők és felkészítettek, erre a szolgálat végzésének céljából van szükség, de mindannyiunk számára ugyanakkora felelősséggel. Gondoljunk csak bele, megtérésünk óta mennyi Igét olvastunk és hány igehirdetést hallottunk, amelyekben szerető Istenünk szólt hozzánk. Vajon tükrözi ezt hívő életünk? Legalább az engedelmességre való folytonos törekvés, ebben való növekedés ott van bennünk?

Efezusi gyülekezetnek a (Jelenések 2,4) azt üzeni Krisztus: „de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” A megtért ember, ha elhanyagolja a lelki táplálkozást, az lélekben erőtlen lesz. Nemcsak erőtlen lesz, hanem Istennel való kapcsolata leépül, imaélete lassan sorvadásnak indul, többnyire csak akkor fordul az Úrhoz, ha nagy bajban van, vagy valamire nagyon szüksége van.

Efezus 4.14-15 „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,”

Ma is vannak olyan keresztyén közösségek és irányzatok, ahol a fő hangsúly a dicsőítésen van. Ritmusos zene, felszabadult érzelmekkel, valójában jól érzik magukat és így nagyon sok követőjük van, és ez így jól van. Lukács evangéliuma 12. fejezetében olvashatunk arról, hogy Jézus szolgálatba állította és kiküldte 72 tanítványát kettesével. Mikor a 72 tanítvány visszatért örömmel újságolták „Uram még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk a te nevedre”! Ebben a speciális küldetésükben a tanítványoknak olyan igazi, hatalmas sikerélményük volt, minden olyan felhőtlennek látszott.

Amikor a tanítványok, akik vele jártak, megtapasztalták, hogy Jézus követése nemcsak diadalmenet, akkor sokan visszavonultak és nem jártak vele többé. János 6,67 „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”

Ha valaki lélekben eljut a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, akkor az igazsághoz ragaszkodva szeretetben felnövekedik Krisztushoz.

Befejezésül még egyszer felolvasok egy mondatot, vagyis az alapigénket: Efezus 4,11-16  11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

Áhítat könyvünkben a magyarázat zárósorai így hangzanak. „Ez egy gyönyörű jókívánság így év végére – is! 2025 utolsó vasárnapján mi lenne időszerűbb egy visszatekintésnél, hogy minél igeszerűbben vizsgáljuk meg, nemcsak az eltelt évet, hanem eddigi életünket is.” ÁMEN

A Sátán konferenciát tart!

 

Olvasd el, még ha túl elfoglalt is vagy, sőt különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy!

A Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: - "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak Istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek Istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az Úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal." - "Hogyan tegyük ezt?" -- kiabálták a démonjai. -"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat" - válaszolta:

Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.

Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól! Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világias zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba.

Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.

Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szükségük van, hamarosan máshol fogják azt keresni.

Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.

Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.

Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat..., hogy kimerülten térjenek vissza.

Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.

Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.

Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében. 'Működni fog! Működni fog!' Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.

Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd el te magad!

Hiszem, hogy üdvösségem van!

 

Efézus 2,4-10 4De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – 6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7 hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Áhítat könyvünkben a mai napi igemagyarázat bevezetésében ezt írta Sipos Márk lelkipásztor testvérünk. „Isten gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, megajándékozott bennünket, hogy boldog adventünk, ünnepünk lehessen. Mert a létünk értelme nem belehalni, belefáradni az életbe, hanem Krisztussal, Krisztusért élni azt!”

Az elmúlt héten egyik este a szokásomhoz híven, a mai szolgálatra való felkészülés előtt elolvastam az imént felolvasott igeszakaszt, és a kiemelt központi gondolatot, „Hiszem, hogy üdvösségem van”.

Térdeimre ereszkedtem imára kulcsolt kézzel és behunyt szemmel. Csendben szavak nélkül vártam, hogy ráhangolódjak az ÚR jelenlétére, nehéz így szavakban megfogalmazni az érzést, ami akkor átjárt. Úgy éreztem, mintha úgy félig súlytalan lennék és lelki szemeimmel valami homályos látásban, mintha egy hatalmas személynek két lábát láttam volna velem egy magasságban előttem. Tudtam, éreztem, hogy a hatalmas dicsőséges Isten jelenlétében vagyok. Mindez teljesen szavak nélkül történt. Drága testvéreim, olyan kicsinek, olyan törékenynek, olyan semminek, olyan méltatlannak éreztem magam az Ő jelenlétében.

Eltaposhatott volna, mint egy hangyát, mert azt érdemeltem volna, de ott éreztem, hogy Ő a szent, a hatalmas dicsőséges Isten, fiában Krisztus Jézusban rám, mint kegyelmére méltatlan bűnösre kiárasztotta szeretetét, ráadásul Jézusban élhetem az életemet. Hálával vegyes csodálatos érzés járta át egész lényemet, hogy őt a világteremtő és fenntartó, érdemtelenül is szerető Istent Atyámnak szólíthatom. A felolvasott Ige tanúsága szerint, irgalomban gazdag Istenünk már akkor szeretett engem, amikor lélekben tőle távol bűnben, szennyben éltem az életem. Akkor, ott a térdeimen teljesen átéreztem, érdemtelenül is szerető Istenünk gazdagon kiáradó irgalmát és kegyelmét.

János 15;4,11-ben Jézus Krisztus így tanította az övéit, az akkori és a mai tanítványait, „4Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. 11Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.”

Olvassuk mégy egyszer: „4Maradjatok énbennem, és én tibennetek”. A benne maradás nem fizikai valónkkal történik, hanem szellemünkkel (lelkünkkel). Ha azt mondja az Úr Jézus: maradjatok énbennem, akkor az számomra hit által konkrétan azt jelenti, hogy már benne vagyok, benne vagyunk, értitek kedves testvéreim. Eszem ágában sincs, hogy szándékosan vétkezve, érdemtelen legyek rá és onnan megkeményedett szívvel eltávozzak.

Tudjátok drága testvéreim ez milyen csodálatos kiváltság, hogy hit által a hatalmas dicsőséges Krisztusban maradva, mennyei Atyánknak, Jézus drága véren megváltott gyermekei lehetünk. Ha ezt a maga mélységében megértettük, akkor vágyunk rá, hogy benne növekedjünk. Aki még nincs Jézusban annak nem kell mást tennie, mint hittel elfogadni szerető Istenünknek fiában Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét.

Kérdezem, feltűnt-e itt valakinek, hogy ebben a hét igeversben egyszer olvashatjuk azt a szót, hogy Krisztussal együtt, és háromszor olvashatjuk, hogy Krisztus Jézusban? (1) Életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! (2) feltámasztott és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, … (3) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (4) Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, … Mit jelent számunkra ez a háromszor ismétlődő helyhatározó fogalom, hogy Krisztus Jézusban?

Úgy értem, érzem, hogy a hívő ember számára szinte minden áldás Krisztus Jézusban árad ki az életünkre. Istenfiúságunknak feltétele, hogy Krisztus Jézusban legyünk, maradjunk. Hogyan olvastuk és értelmeztük az előbb Isten kegyelmét! „vele együtt feltámasztott és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban”.

Efezus 1,3 Ezt az igeverset már többször idéztem nektek kicsit más összefüggésben. „Áldott a mi Urunk Krisztus Jézusnak Istene és Atyja, ki a Krisztusban a mennyeiekben található, minden szellemi (lelki) áldással megáldott minket …” Jézus Krisztusban maradva, Isten kegyelméből a mennyei világgal élő kapcsolatba kerülünk, és hit által megélt valóság lehet számunkra, hogy „a mi Urunk Krisztus Jézusnak Istene és Atyja, a Krisztusban a mennyeiekben található, minden szellemi (lelki) áldással megáldott minket …” És ami csodálatos ebben az ígéretben, hogy múlt időben van írva, nem megáld, hanem „megáldott, csak egyetlen feltétele van, Krisztusban maradni!”.

Istenünknek ezért a meg nem érdemelt kegyeleméért, nagyon – nagyon hálásnak kell lennünk. Minden, amit Mennyei Atyánk jogosan elvár tőlünk (itt gondolok hűségre és engedelmességre), csak Jézus Krisztusban maradva, vele szerves egységben, testének tagjaként tudjuk megvalósítani.

Az imént, hogyan énekeltük: „Segíts ó Jézus hadd legyek. Alázatos hű gyermeked, Formáld át szívem teljesen, add, hogy hozzád hű legyen”! El tudjátok képzelni, hogy egy ilyen, hitből fakadó dallammal elhangzó imára, hogyan válaszol kegyelmes Istenünk? (Ézsaiás 41,10) „10Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak”! Ha Istennek ilyen csodálatos, emberi értelmet meghaladó ígéretére rádobban a szívünk, akkor nem kell mást tenni, mint azt mondani szerető Istenünknek, Uram, feltétel nélkül átadom neked az életem. Értitek drága testvéreim? Feltétel nélkül, mert bízom benne! Mert ez kedves Istennek.

Efezus 2,4-5 4De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! Olyan jó tudni, mert igazi reménységre ad okot, hogy Isten gazdag lévén irgalomban, ezért nem kell teljesítménykényszerben élni az életem, mert kegyelemből van üdvösségem hit által. Hiszem és tudom, annyi elég szerető Istenemnek, ha hálás és engedelmes gyermeke akarok lenni.

A megtérés szükségességét hangsúlyoztam egy közeli ismerősömnek, aki erre azt mondta, előbb élni, utazni akarok. Aki nem fogadja el szerető Istenünknek Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, de úgy érzi ennek ellenére szabadon cselekedhet, még csak nem is sejti, hogy lelkileg halott, ráadásul a Sátán megkötözött rabszolgája. Úgy érzi, hogy megvan a mozgástere, hosszú a póráz, de tudnunk kell, hogy annak a vége a Sátán kezében van.

Az előbb Ef. 2,5-ben ezt olvastuk: „hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek”! Ebből az igeversből egyértelműen kiderül, hogy az Isten nélküli szabadnak vélt élet, valójában lelkileg halott állapot, ebből a sajnálatos állapotból, csak Jézussal együtt lehet Krisztusi szabadságra feltámadni. Ráadásul mindez kegyelemből van hit által!

Saját fülemmel hallottam, egyszer valaki úgy fogalmazta meg, hogy milyen nehéz a hívő ember élete, mert ezt sem tehet, azt sem tehet, korlátok között éli az életét. Az alkalom végén odamentem hozzá, és azt mondtam neki. Hívőnek látszani valóban nehéz! Ha viszont a maga valójában képes vagyok felfogni, megérteni, milyen áldozatot vállalt értem Jézus Krisztus, akkor hálából követni és szolgálni akarom őt, mert élete árán megszabadított az örök kárhozattól. Ha úgy igazából megértettem, hogy nekem nyomorult, kárhozatra méltó bűnösnek örök életem, üdvösségem van, akkor ennek a tudatnak kiapadhatatlan örömforrássá kell válnia szívemben.

Ezt a hálatelt érzést olyan jól visszaadja egy kedves énekünk: „Tégy foglyoddá Uram, akkor szabad leszek; Késztess megadnom önmagam, Győzelmet úgy veszek”.

Ha valami csodálatosan értékes, egy életre szóló ajándékot kapunk, tudjuk értékelni, és szívből örülni neki? 8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (Efezus 2,8-9)

Szerető Istenünk elkészítette minden ember számára, az emberi értelmet meghaladó ajándékát, Jézus Krisztusban üdvösséget kínál minden ember számára. Miért teszi ezt? „mert nem azt akarja, hogy némelyek elveszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” 2Péter 3,9b.

 „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Efezus 2,10

(Efezus 2,10. Tűzbiblia magyarázata) „A jó cselekedetek nem üdvözítenek ugyan, és nem válunk tőlük igazzá Isten szemében, mégis Isten szeretné, ha ezek jellemeznék a keresztyén ember életét. Hogy olvastuk az előbb? Mert erre teremtett bennünket, sőt el is készítette számunkra mindazt a jót, amit megtehetünk. Nem azért, hogy elnyerjük jóindulatát, hanem hogy kifejezzük szeretetünket és hálánkat jóindulatáért és az üdvösségért, amellyel Krisztus Jézusba vetett hit által megajándékozott bennünket. Jótetteinkkel bemutathatjuk Krisztus Jézus szeretetét és jóságát, hogy ezáltal mások is elfogadhassák a bűnbocsánatot és az új életet”

Szerető Istenünk Igéjével és a Szentlélek vezetésével megajándékozott bennünket mindazzal, amivel az örök üdvösség helyére biztosan célba érhetünk. ÁMEN